Nincs újévi fogadalmam, az ilyesmit továbbra is fölöslegesnek tartom. De vannak terveim. A tanításokhoz igazodó terveim. Azokhoz a tanításokhoz, amelyek nekem is rokonszenvesek, és amelyek lényegével egyet is értek.
Konkrétan az a tervem, hogy majd - valamikor a jövőben - kifejezetten a mostban fogok élni. És persze teljes egészében hagyom a múltat - egyszer majd. Meg a jövőt is hagyom - valamikor a jövőben.
Nem tudom, na, nem tudom. Jöttem ide, hogy feltegyek ismét egy csomó leleplező jellegű infót. Nagy lendülettel jöttem, de végülis valami mintha közbeszólna. A szívem, vagy az agyam, vagy nem tudom pontosan, mi.
Szóval a tény az, hogy Tőkés László újranősült. Elvette a nála évtizedekkel fiatalabb egyik szeretőjét, akitől most gyereke is lesz, a baba már úton van. És az a helyzet, hogy valahogy logikus, hogy szóljak erről.
Akik utálják, azoknak kívánok boldog karácsonyt. És akik félnek tőle, azoknak. Akiket befeszít néha. Akiknek már csak pont ez hiányzik: egy jó kis szeretetünnep. Akiknek bezárkózik az agya és kihagy a szíve és bepárásodik a szeme tőle. Akik szépen viselik, de akiknek eltűnik a békességmáz az arcukról, és legörbül az ajkuk, ha a nagy ünneplés közben pár pillanatra egyedül maradnak a szobában.
Huszonnégy éve ilyenkor már zajlott az, amit akkor forradalomnak hittünk. Ezzel összefüggésben itt egy kép arról, hol tartunk ma. Nem jutottunk messzire.
A kommunizmus üldözötteire emlékező ülésen vagyok, a nagyváradi városházán. A teremben többnyire meghatódott és/vagy megtört idős emberek. Igen, ők a kommunizmus üldözöttei. Illetve néhányan a kommunizmus üldözöttei közül. A hallgatóság soraiban ülnek. És ez így végülis rendben is van. Csakhogy onnan figyelik a rendezvény prezídiumát - amelyben viszont ott van (sőt, nemsokára még fel is szólal) bizonyos Mihai Drecin. Igen, ő az a Drecin, aki a kilencvenes években a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) itteni zászlóvivője volt, és az ő listájukon jutott be a parlamentbe is. És ő az, aki később a Nagy-Románia Párt (PRM) színeiben folytatta pályafutását, mellesleg így szenátorként bent maradva a parlamentben is. Jelenleg pedig e párt megyei szervezetének elnöke.
Elképesztő, hogy sok ember mennyi különböző felszínes, sőt, egyes esetekben semmitmondó, üres "tanításokért" van odáig. Hogy csak néhányat említsek - a megnevezett valós tudományágakra piócaként rátapadva -, ott van (saját terminusokkal élve) a bullshitpszichológia, a bullshitkozmológia, a bullshitkozmogónia. Na és ugye a másik sláger, amely mellett még valós tudomány sincs: a bullshitezotéria. Egész iparág épül ezekre, ontja a "nagyívű munkákat", az olyan kiadványokat, amelyeknek a két borítólapja között valójában csak a semmitmondás és az üresség ásítozik. Ám rengeteg ember falja ezeket, ráadásul olyan szinten hiszi a nullát, hogy állandóan idézgeti a “nagy szerzőket”, meg a “fantasztikus tanításokat”. Sokszor saját maga már nem is tud önállóan véleményt mondani, csak ezzel beszennyezve, megfertőzve. Már a stílusát is leuralja. Meg a viszonyítási alapjait, meg a perspektíváját. Súlyosabb esetekben mindent. No, gondoltam, kiadok én is nemsokára egy könyvet.
Még több bűnöző zúdulhat a nyakunkba, mint amennyit eddig beválasztott a parlamentbe a sok félkegyelmű tájékozatlan, be(le)látásra képtelen szavazó. Igen biza, azok tömegeiről beszélek, akik egyáltalán hajlandóak bárkire is voksolni. Mert egyszerűen képtelenek felfogni, hogy nincs kisebbik rossz: mindegyik párt korrupcióra és politikai prostitúcióra épül. Bűnözésre. A szó szoros értelmében, nem átvittben. De ők, a polgárok tömegei ezt nem tudják így befogdani, inkább vitáznak róla, érvelnek, okoskodnak, magyaráznak. Miközben ettől függetlenül, változatlanul mindegyik párt korrupcióra és politikai prostitúcióra épül. Bűnözésre. A szó szoros értelmében, nem átvittben. És mindez a polgárok szeme előtt zajlik. Egyre nyíltabban verik át őket azok, akikre szavaznak.
Hallod? De ne híjjatok mán az ilyen Verespatak-megmentő, meg plagázkitermelés-ellenes tüntetésekre többé. Az új stratégiám ugyanis, hogy beadtam a válópert: Románia és én nem vagyunk egy pár amúgysem, már régóta. Úgyhogy eddig kulturált voltam, meg próbáltam mederben tartani a kis rohadék kapcsolatunkat, meg az érzéseimet. De immár szabadon szállnak, nem köt össze minket semmi. Így tehát Románia rohadjon meg, mindenkit megcsal, becsap, kiárusít, aztán már magát is odaveti, lazán, a rongy, beteg csaló, kár is, hogy eleve összekerültünk, de már mindegy, eméssze el akkor magát a rohadt Verespatakjával, meg föld alatt turkálásával, ki van rúgva, ha évtizedek alatt sem volt képes felnőni hozzám. Pedig azt hittem, együtt fejlődünk és formálódunk. És ér valamit mégis ez az egész, a buktatóival együtt is. De tévedtem. Ő csak ribanckodott végig.
Ez az elképzelés lényege.
Jézusatyaúrisen!
Valami gyűlés van a szerkesztőségben: a kitermelésben érdekelt valami ravasz cég egyik embere jött győzködni minket arról, hogy ne írjunk már a verespataki bányaprojekt és a palagáz-kitermelés elleni cikkeket többé, mert igazából szerinte minden jó lesz, és nem is tart sokáig ez az egész, hamar vége lesz. És éppen úgy fogalmaz: "În cam două săptămâni terminăm definitiv cu toată chestiunea mică, numită România."
"Áhá - bököm meg a mellettem ülő Magdi kolléganőmet gyűlés közben - érted: ezt úgy is lehetne érteni, hogy itt tulajdonképpen burkoltan most ismerte épp be, hogy el fognak pusztítani mindent és mindekit. Hogy két hét alatt végeznek az egész kis vacak Romániával. De vicces." Ám ahogy a kolléganőmről ismét elfordítom a tekintetemet, lefagy bennem valami. Azt pillantom meg ugyanis, hogy a gyűlésező kollégák mögött, a szerkesztőség egy olyan sarkában, ahova csak én látok oda, a semmiből hirtelen megjelent egy gyászruhás nő.
Mi az igazi szeretet? Mondom máris.
Nézegetem, hogy kiknek adjak valami kis ajándékot karácsonyra, összesítek. És látom: lesznek olyan drága, csupaszív emberek az életemben, akik besötétedett fasiszták is, intoleráns ökrök is közben.
Úgyhogy karácsonykor nekik is a kedvükre teszek: ha már ezt szeretik, kapnak majd a szeretet ünnepén jó kis könyveket Szálasiról, meg magyarságnyalogató, önámító fércműveket, meg antiszemita szennyirodalmat, arról, hogy pusztulna el a sok zsidó, meg minden más nemzetrontó náció az anyjába, a Föld színéről, kurvaéletbemár. (Hogy az ő retorikájukkal éljek.) Hadd játsszanak a karácsonyfa alatt is ezekkel a kis játékaikkal. Hadd szórakozzanak az ördögi bajaikkal a magas isten fiának színe előtt is.
Valami szépet kellene írnom. Újságba. Cikket. Megígértem. Mert bejött egy olvasó, egy idősebb úr, aki amúgy fényképész, és megkért rá. Hozott egy frissen kiadott albumot, amelyben a saját, virágokról készített felvételei vannak. És nagyon lazára vette: csak ideadta, hogy nézegessem meg (hozzátette, hogy miután megnézegettem, visszaveszi, és azonnal letörli róla az ujjlenyonatokat – na, gondoltam, mekkora becsben tartja már az albumát), és kész. Oké, belenéztem, lapozgattam, aztán kérdem, hogy most mi van, mit csináljunk. Azt mondja, semmit, csak egyszerűen írjak róla én akármit. De valami szépet. Mondom, jó, valamit összehozok, aztán – ha már ilyen kis magántémáról van szó –, kivételesen átküldöm megjelenés előtt az írást, hogy nézegesse, elég szép-e. Azt mondja, nem kell, mert már figyel engem egy ideje, úgyhogy biztos benne, hogy amit írok, az szép lesz.
Ott ül velem szemben a villamoson az a fogyatékkal élő koldus, akit utálok. Igen: UTÁLOM. Jól érted. (Hánynom kell már a sok képmutató szerencsétlentől, aki - látom lelki szemeim előtt - már ettől a felvezetéstől is a hamis, gennyes műszívéhez kapkod, hogy "jaj istenem, hogy lehet ilyet mondani egy szegény koldusról?" Pedig bizony lehet ilyet is mondani, amikor ez van. Sőt, amikor ez van, akkor ezt kell mondani - amikor meg más, akkor mást.)
Ugyanis én már sokszor láttam ezt az embert más helyzetekben is.
Bírom én ezt a Raffay Ernőt. Is. Pedig egyáltalán nem értek egyet vele, a legtöbb kérdésben. És mégis szívesen hallgatom, valahányszor Váradra érkezik, ilyen utazó showbiz-figurává lett történészként előadásokat tartani. Épp tegnap is volt egy ilyen rendezvény itt, Nagyváradon. Erdélyben itt mutatta be először a legújabb kötetét. Ami Adyról szól, meg arról, hogy Raffay szerint hogy tartotta "béklyóban a költőt a szabadkőműves-zsidó kör". (Idézet tőle. Nyilván.)
Na most, hogy a Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását javasolták Pontáék, az szerintem is rossz dolog, sunyi is, meg szánalmas.
De azért ne fárasszatok már olyasmikkel, hogy "ez a romániai magyarság arculcsapása". Mert magyarországi kormányköröktől romániai magyar pártkörökig ilyen közlemények és nyilatkozatok látnak napvilágot. Meg a nép köreiből is látok ilyen kommenteket. Nem, engem nem most és nem ezzel csapott arcul a román állam és a román politikum. Csapott elégszer, a marosvásárhelyi fekete márciustól a kisebbségi törvény nemlétén át odáig, hogy holmi neptunosokkal paktál, ahelyett, hogy valójában a közösségem igényeit tartaná szem előtt. Sokszor csapott. De most nem. Ezzel nem. Engem ne mossatok össze Tőkés Lászlóval - ahogy például én az RMDSZ sem vagyok.
Kerültem én is börtönbe majdnem. Másfél évre. Nincs ezen mit szégyellnem, titkolnom sem. Sőt: példának állok itt, alkalmasint. Hülye voltam és gyerek. Hülyegyerek. Kell az. Tanít. Dolgokra. Csak az nem érti meg ezt a nyilvánvalót, aki hülye is maradt.
Mindez onnan jut eszembe, hogy Sorina Plăcintă volt PDL-s szenátor fiát, Andrei Plăcintát négy és fél év letöltendőre ítélték. Ez mindkettő szokatlan ebben a mocsárországban: az évek száma is, de maga, hogy az egyik maffia párt egyik érdekeltjének családját érinti. És ahogy ma épp megyek át egyik szobából a másikba, hallom a tévében, hogy valami híradóban a nép egyszerű fiait és lányait szólaltatják pont meg, akik habzó szájjal követelik: nehogy valahogy a végén felfüggesztettet kapjon a fiú, töltse le az egészet, francba vele, a tömlöc mélyére! Megérteni megértem: politikushoz köthető, akkor máglyára vele - ez a közfelfogás. De azzal együtt, hogy megértem, és van is benne valami, nem értek egyet vele.
No, én most néhány napra elmentem megint Brüsszelbe. Ismét hivatalos útra. Igen, újra Európai Parlament, meg konferenciák, meg ilyesmik. De erről nem lesz itt bejegyzés, mivel erről most nem jut eszembe semmi ideillő - hogy is juthatna, hiszen jelen pillanatban még reggel öt óra sincs... És ez nagyon komoly időpont. Igazából nem is hittem eddig abban, hogy tényleg létezik olyan, hogy reggel öt óra. (Kivéve persze, amikor ilyenkor ér haza az ember. Ám az más. De ilyenkor kelni, indulni...) Azt hittem, az csak legenda, hogy létezik reggel öt, abszurd történetek mellékszála, sci-fi. Nem hiszek benne igazán most sem. Ahogy például egyes humoros kis történetek szerint az ország másik végében lévő Jászvásár (Iaşi) lakói nem hisznek Nagyvárad lézetésében. Hallottak már róla, de nem hiszik, hogy valóban létezne is ilyesmi. :)
Specialistája vagyok annak, hogy abszurd, lehetetlen, furcsa élethelyzetekbe keveredjem – ezt mondják néhányan azok közül, akik valamelyest ismernek. Én magam azért még mindig úgy gondolom, hogy ez nem így van – viszont közben azért gyűlnek ám a jelek, a furcsaságok. Itt a legfrissebb. Meg akar zsarolni egy néni. Vicces, aha. De mégis, már egyre kevésbé tudok nevetni rajta...
Ismerik azt a kifejezést, hogy „kabátlopási ügybe keveredni”? Nos, itt szó szerint valami ilyesmi zajlik. (Annak, aki mégsem tudná: a „kabátlopási ügybe keveredni” lényege, hogy ellopják valakinek a kabátját, mondjuk egy miniszterét, de aztán később már mindenki csak arra emlékszik, hogy az illető „valami kabátlopási ügybe keveredett”. Azaz pont arra emlékeznek tolvajként, akinek ellopták a kabátját, vagyis aki ártatlan.)
Nos, történt, hogy egyik nap, amikor mentem be dolgozni, egy cetli várt az asztalomon, hogy keresett a szerkesztőségben egy idősebb néni, és meghagyta a címét meg a telefonszámát, hogy menjek fel hozzá, mert „vár ott egy csomag, amit régóta át akar már adni”. Eleve érdekes, de na, gondoltam magamban, lássuk, mi ez.
Nagyon rokonszenvesek így együtt, ahogy felszállnak: egy kicsi, bebugyolált, karon ülő gyerek - sőt, szerintem csecsemő lehet - és a fiatal apja. A babából semmi sem látszik, csak a ruhái, amibe be van tekerve. "Bezzeg ez nem olyan kamugyerek, amivel koldulni szoktak, hogy valójában csak egy csomó összetekert rongy" - villan át az agyamon. És ni, milyen jó fejek: bár látszik rajtuk, hogy nélkülöznek - a gyereken legfelül kis juhászbekecs-féleség, a srác gumicsizmában, tisztán, de szakadtan - az apa mégsem indul el kéregetni a villamoson. Szerények, egyenesek és vagányak. Ahogy ürül hely, az apa leül, karjában a bebugyolált aprósággal. És nyílt, egyenes tekintettel nézeget kifelé az ablakon, amíg a rejtett gyerek csendben van - valószínűleg alszik. Lám, semmi kéregetés, semmi meghatási próbálkozás. Jó kis jelenség, úgyhogy csak nézegetem őket, vigyázva arra, hogy azért ne legyen bámulás.
Rezsibbasztóan ügyes húzás ez az egész rezsicsökkentéses ötlet, stratégia és szajkózás. Úgyhogy itt vannak a témával kapcsolatos (ny)elvi apdétjeim. (Igen, "apdétjeim". Mert ha az olyan borzalmak, hogy "rezsiharc", vagy "rezsialkotmány" magyarul vannak, akkor ez is.)
Szóval a kampányolás REZSIBBASZTÓ. * De amúgyis zsibvásár - a zanyaországban (azanyja! országban) most már egyenesen REZSIBVÁSÁR. * Gyerekeknek való zsibongás az egész: REZSIBONGÁS. * A parlament és a média pedig a REZSIBONGÓ. * Lemondhatunk arról, hogy valaha is komolyan fogják venni a választókat, letehetünk erről - meglehetősen REZSIGNÁLTAN. * Vannak azért, akik nem veszik be ezt a beetetést sem: ez a REZSISZTENCIA. * Közben a miniszterelnök újabb húzásokat készít elő a REZSIDENCIÁN.
És itt vannak azok az előző (ny)elvi újításaim is, amelyeket a közösségi médiában tegnap már megosztottam, de ide is pontosan illenek - úgyhogy jöjjön egy kis REZSISMÉTLÉS.
Épp most a Realitatea tévé szerint tízezer ember tüntet Bukarestben - sokadszor - a verespataki bányaprojekt ellen. A Digi24 szerint viszont pont most kétezren tüntetnek Bukarestben. A B1 szerint, amely óvatosabban fogalmaz, ezrek vannak. Szerintem meg - a lényeget tekintve legalábbis - tökmindegy, hányan vannak.
Ha csak egy ember van a tüntetésen, vagy ha tüntetés nincs is, akkor is marad az evidencia, a tények akkor is tények. Mert a tények makacs dolgok. Függetlenek attól, hogy a többség, vagy a kisebbség, vagy akárki látja-e, elfogadja-e őket vagy sem. És van néhány ilyen. Röviden összefoglalom.
Ugye hallottatok a PSD-ről? És ugye tudtok arról is, hogy más pártok sem különbek? Ugye értesültetek arról, mi minden és kik hátráltatták, válogatott eszközökkel, korrupciótól erőszakig mindent bevetve - ha kellett, hazudva, manőverezve, ha kellett, embereket is ölve - Románia fejlődését 1989 óta, akárcsak jelenleg is? Ugye nagy vonalakban azért látjátok, mik zajlanak manapság is Romániában, és hogyan működnek a dolgok?
Mindezek fényében: ugye láttok valamennyit a romániai sötétségben? Ugye nem hiszitek el, Pontának és Antonescunak azt a mai bejelentését, hogy - ráadásul "az eddigi tüntetések hatására" - végleg lemondtak a Verespatak-projekt gyakorlatba ültetéséről? Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy ezzel máris megvan a győzelem, amikor már eddig is dollármilliókat öltek egy káros és korrupt tervbe, amely még sokkal több pénzzel kecsegtet a jövőben, ráadásul politikai vezetőknek és pártoknak is rengeteg fekete pénzt hozna? Ugye nem képzelitek azt, hogy ha most sikerül lecsendesíteniük a tüntetőket, később nem próbálkoznak meg újra a korrupt tervükkel, valami módon? Ugye nem mentek megint lépre, sokadszor is?
Fejlődés jele-e ez?
Lehet menni megint, ezúttal ismét Brüsszelbe. Egy újságíró-szövetséggel közös programunk révén, hivatalos útra. Elnézem, ahogy az egyik kollégával passzolgatjuk itt egymásnak az alkalmat: nem különösebben izgat már fel ez a lehetőség, nem nagyon mozgat meg bennem semmit. „Te akarsz menni?” „Nem, nem annyira.” „És te?” „Én sem olyan nagyon.” Azért persze elmegyek végül – de közben eszembe jut: amikor a kilencvenes években Pesten, a Népszabadságánál voltam gyakornok, elképedve néztem, ahogy az egyik sporttudósítójuk jön a gyűlésről és húzza a száját (persze azért egy kicsit rá is játszva, de na), hogy már megint delgálni akarják valami országba. Akkor pontosan arra gondoltam: hú, azt a mindenit, akkor lesz itt jó világ, amikor majd mi is unjuk az ilyesmit. De persze – tettem hozzá gondolatban – ez sosem fog eljönni. És hát tessék...
Ma egy ilyen jutott eszembe. Vallomásnak is jó, az önéletrajzomban is pompásan mutatna, valamint - ha úgy tetszik - összefoglalja a tanügy helyzetét is.
Érdekli Önt, hogyan készül a kenyér, milyen fő szakaszai vannak a hagyományos előállításának, továbbá mi köze ennek a művészethez és mi az a land art? Nem? Nagyszerű! Akkor Ön a mi emberünk - akiket érdekel, azok úgyis eljönnek maguktól. :)
A dolog lényege, hogy kicsiny kulturális egyesületünk, a Visual Kontakt újabb projekttel jelentkezik. Az elmúlt hónapok során érzékeny termelőmunka is zajlott a galériában. Búzavetés után nézegettük néha, ahogy fejlődik, majd beérik, aztán volt betakarítás, őrlés, később a volt kurátor szerzett egy gáztűzhelyet és egy régi receptet, úgyhogy lesz kenyér is a galériában. Meg kiállítás, meg performansz, meg ilyesmik. A konkrétumokat itt nem részletezem, akit érdekel, itt megtalálja. Ez tehát a Harvest I. elnevezésű projekt.
Meghalt ma Florin Cioabă, aki a romák királyának nevezte magát, és akit a média is így futtatott. Törökországi nyaralásakor érte infarktus, pár napja. Akkor a korrupt politikusok közismert és szintén korrupt sztárorvosa, Şerban Brădişteanu utazott ki hozzá, Traian Băsescu államfő kérésére. Már ez az egész is meglehetősen jellemző. És most, a haláleset kapcsán Băsescu azt nyilatkozza: „Florin Cioabă igazi vezető volt, és támasz a roma közösség számára". Iulian, „a romák császára” pedig azt: „olyan temetés jön, amilyet még nem látott a világ".
Nesze: romák felzárkóztatása! Néhány - a közösség nevében fellépő - maffiózóval lepaktálni, akik cserébe ígérik, hogy hozzák a közösség szavazatait. Nagyjából ennyi a romaügyi program Romániában. Is.
Sosem gondoltam volna, hogy mire eljön az, hogy választójogunk is lesz az anyaországban, akkorra már az egyetlen becsületes választás az lesz, ha nem élünk vele.
Megkaptam ma postán a választási névjegyzékbe való felvételhez szükséges iratokat. Hát nem, köszi. Hiszen elemezzük röviden és lényegretörően és közérthetően a fő lehetőségeket. Fidesz? Semmiképp, ami sok, az sok. MSZP? Na ne vicceljünk. Jobbik? Bleah! LMP? Ugyan.
Ó, Orbán Viktor, annyira örülök, hogy még nem volt szavazati jogom, amikor a mára szörnyűségessé vált kétharmados arányban győztetek. Mert - bevallom - én is a Fideszre szavaztam volna akkoriban. És ma már annyira bánnám, hogy az szörnyű.
A sokadik vadállati marhaság ma jött. Orbán Viktor Tusványoson megszokott, évente ismétlődő fellépéséből: "A kormányfő hozzátette, az elmúlt három évben megtanulta, az uniós intézmények alkalmatlanok arra, hogy az Európa előtt álló kihívásokra válaszokat fogalmazzanak meg. Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami alapon születhetnek meg". Hogy mi van? Nemzetállam? Maga a képzet is eleve reménytelenül primitív. Kész.
De ezen túlmenően is: hát elfelejtjük, hogy pont Romániában is a nemzetállam ellen küzd a magyarság? Még az RMDSZ is. Oké, persze ők is csak hazudják a küzdelmet, közben pompásan elvannak a román hatalommal. De formailag és koszenzuálisan mégiscsak az az egyik cél (illetve sajnos csupán a demagóg dumák egyik témája), hogy a nemzetállam meghaladott és rossz a magyarságnak, ki kellene venni a román alkotmányból is. És valóban rossz a nemzetállam, mindenkinek, mindenhol.
Erre jön Orbán és nemzetállamozik egyet. Hát, köszi akkor.
Olybá tűnik nekem, hogy amíg nem voltam itthon, immár túlzás nélkül pokoli, beteg, őrült szintre ment le a magyar pártok közötti harc Bihar megyében. Sőt, ha teljesen objektíven szemléljük, akkor igazából meg kell állapítanunk, hogy csak az egyik oldalra igaz ez.
A nagyobbik párt egyszerűen ellopja a kisebbik eddigi egyetlen igazán sikeres, tömegeket megmozgató, további sikerekkel kecsegtető (az ellenfél számára sikerrel fenyegető) rendezvényét, a nagyváradi Szent László Napokat, levédetve annak elnevezésétől a logójáig mindent? Ördögien zseniális, mocskos módon bámulatos ötlet. Ráadásul ugyancsak a nagyobbik párt a kisebbik által szervezett autonómiatüntetések egyik helyszínén, Örvénd településen a románok elleni erőszakra uszító szórólapok terjesztésével próbálja lejáratni az ellenpártját és távol tartani a rendezvénytől az embereket? A „magyar ügyek valós képviseletéről" is hihetetlenül sokat mondó, tipikusan belterjes diverzió.
És ha belegondolunk, hosszabb ideje tart már az a trend, hogy amikor a párt házatájáról valami igazán nagy galádság, vagy igazán sötét húzás derül ki, akkor igen sok esetben a Bihar megyei szervezet a sztár, ez viszi a pálmát ilyesmikben.
Jó, nah, nem úgy értve ingyenes - viszont mégiscsak lesz két szerencsés, akinek azzá tesszük.
Ugyanis kisorsolok majd két olvasót, akinek a belépés ingyen lesz idén. Mivel a mai napon a Félsziget is csatlakozott azon rendezvények sorába, amelyek ajándékbelépőket kínáltak fel az olvasóimnak.
És hát erősen komoly Félsziget készül idén: a lineup is jó, arról nem beszélve, hogy mivel Marosvásárhelyről Kolozsvár mellé helyezik át az egészet, most még jobban beleerősítenek, valamelyest újra be kell járatni a dolgot - tehát a szokottnál is intenzívebb élményözön vár.
Biztos akarsz lenni benne, hogy a megfelelő helyen vagy és minden a helyén van? Ha mondjuk épp az Electric Castleről van szó, akkor a következő kis történésekből következtethetsz rá. :)
1. Bonchidán a fesztiválnak helyet adó kastély bejáratánál áll egy család, három gyerek, apa, anya. Turisták, most érkezhettek ide, de nem a fesztivál miatt. Gondolkodnak is, bemenjenek-e a megnézni a kastélyt. Az apa kicsit hallgatja a kiszűrődő zenét, nézi a színes tömeget, majd okítóan a gyermekeihez fordul: “Látjátok, gyerekek, na ez az, amikor mi nem megyünk be, ez biztosan tele van hülyékkel és rohadék drogosokkal, akik szörnyű zajra vonaglanak összevissza.” Ezzel büszkén felcsapja az állát és az egész aranyos családjával együtt peckesen, tüntetőleg elvonulnak. :))
2. Az elektronikus zenei fesztiválhoz közeli szállásunk mellett van egy cég székhelye. A neve véletlenül pont ez: “TEHNOFAVORIT”. :))
Valahonnan ismerős lehet nekünk is mindez... És nem kellemes emlékeket idéz – sőt, olyan történéseket, amelyek mind a mai napig kihatnak az életünkre, meg az egész ország (vissza)fejlődésére. Mert hát nem lehet nem látni néhány párhuzamot a még ma is regnáló romániai rezsim erőszakos hatalomba furakodása és ott megmaradása, valamint a Törökországban most zajló események között. Pedig persze nem ugyanaz a helyzet – viszont az eszközök, a módszerek, sőt, a fordulatok is ugyanazok.