Olybá tűnik nekem, hogy amíg nem voltam itthon, immár túlzás nélkül pokoli, beteg, őrült szintre ment le a magyar pártok közötti harc Bihar megyében. Sőt, ha teljesen objektíven szemléljük, akkor igazából meg kell állapítanunk, hogy csak az egyik oldalra igaz ez.

A nagyobbik párt egyszerűen ellopja a kisebbik eddigi egyetlen igazán sikeres, tömegeket megmozgató, további sikerekkel kecsegtető (az ellenfél számára sikerrel fenyegető) rendezvényét, a nagyváradi Szent László Napokat, levédetve annak elnevezésétől a logójáig mindent? Ördögien zseniális, mocskos módon bámulatos ötlet. Ráadásul ugyancsak a nagyobbik párt a kisebbik által szervezett autonómiatüntetések egyik helyszínén, Örvénd településen a románok elleni erőszakra uszító szórólapok terjesztésével  próbálja lejáratni az ellenpártját és távol tartani a rendezvénytől az embereket? A „magyar ügyek valós képviseletéről" is hihetetlenül sokat mondó, tipikusan belterjes diverzió.

És ha belegondolunk, hosszabb ideje tart már az a trend, hogy amikor a párt házatájáról valami igazán nagy galádság, vagy igazán sötét húzás derül ki, akkor igen sok esetben a Bihar megyei szervezet a sztár, ez viszi a pálmát ilyesmikben.

Jó, nah, nem úgy értve ingyenes - viszont mégiscsak lesz két szerencsés, akinek azzá tesszük.

Ugyanis kisorsolok majd két olvasót, akinek a belépés ingyen lesz idén. Mivel a mai napon a Félsziget is csatlakozott azon rendezvények sorába, amelyek ajándékbelépőket kínáltak fel az olvasóimnak.

És hát erősen komoly Félsziget készül idén: a lineup is jó, arról nem beszélve, hogy mivel Marosvásárhelyről Kolozsvár mellé helyezik át az egészet, most még jobban beleerősítenek, valamelyest újra be kell járatni a dolgot - tehát a szokottnál is intenzívebb élményözön vár.

Biztos akarsz lenni benne, hogy a megfelelő helyen vagy és minden a helyén van? Ha mondjuk épp az Electric Castleről van szó, akkor a következő kis történésekből következtethetsz rá. :)

1. Bonchidán a fesztiválnak helyet adó kastély bejáratánál áll egy család, három gyerek, apa, anya. Turisták, most érkezhettek ide, de nem a fesztivál miatt. Gondolkodnak is, bemenjenek-e a megnézni a kastélyt. Az apa kicsit hallgatja a kiszűrődő zenét, nézi a színes tömeget, majd okítóan a gyermekeihez fordul: “Látjátok, gyerekek, na ez az, amikor mi nem megyünk be, ez biztosan tele van hülyékkel és rohadék drogosokkal, akik szörnyű zajra vonaglanak összevissza.”  Ezzel büszkén felcsapja az állát és az egész aranyos családjával együtt peckesen, tüntetőleg elvonulnak. :))

2. Az elektronikus zenei fesztiválhoz közeli szállásunk mellett van egy cég székhelye. A neve véletlenül pont ez: “TEHNOFAVORIT”.  :))

Valahonnan ismerős lehet nekünk is mindez... És nem kellemes emlékeket idéz – sőt, olyan történéseket, amelyek mind a mai napig kihatnak az életünkre, meg az egész ország (vissza)fejlődésére. Mert hát nem lehet nem látni néhány párhuzamot a még ma is regnáló romániai rezsim erőszakos hatalomba furakodása és ott megmaradása, valamint a Törökországban most zajló események között. Pedig persze nem ugyanaz a helyzet – viszont az eszközök, a módszerek, sőt, a fordulatok is ugyanazok.

Annyira beteg ez az egész, hogy az már szórakoztató is néha. Persze amolyan beteg humor. A tegnapi eset például. Ami persze azért nem fedi el azt a tényt, hogy mennyire romlott itt a rendszer.

Szóval változatlanul szabadon garázdálkodnak Nagyváradon a tömegközlekedési eszközökön az ellenőrök. Akiknek egy része nem csak korrupt, hanem agresszív és alpári is. Jónéhány ilyen van, de közülük is kiemelkedik egy rossz arcú, drabális terrorista (ld. a képen). Többször végignéztem már, ahogy mocsok módon beszél az utasokkal, sőt, a fizikai agressziótól sem riad vissza. Láttam már, ahogy bökdös egy gyereket, s azt is, ahogy aztán egyszerűen lerángatja a járműről (mégpedig úgy, hogy az illető nem is tanúsít semmilyen ellenállást, menne magától is), aztán odébbvonszolja, az utca egyik félreesőbb részére, s ott is lökdösi, rángatja tovább, s hőzöng neki. Ekkor szóltam rá először.

Aztán tegnap másodszor. De végül ő járt jobban, hehe, milyen ez már...

Nagy a jövés-menés. Például ahogy jön a trianoni emléknap (meg a Fidesz egyik kampánynapja a sok közül, amit a trianoni tragédiára épített, Nemzeti Összetartozás Napja névvel), úgy megy el az ész.

Idézek a sok sötéten gomolygó agyú felhívás közül, találomra az egyikből: „Szeretett Hazánk és Népünk széttépésének, szétszaggatásának a napja csak a fájdalomnak, a mélységes gyásznak a napja lehet minden magyar számára. Ebből meríthetünk erőt az előttünk álló nehéz, keserves harchoz. Mert harc fog következni.”

Hogy mennyi nerd és lúzer és weirdo indul itt hamarosan szaporodásnak... Azon a dárga magyar földön, ugye – ahol pont egészséges nemzetet, meg satöbbit akar teremteni az az egészséges (hm?) magyar kormány.

Mert holnap indul a tragikomikus magyar kormányzati bohóckodások – és vélhetően mutyizások – közül a legújabb. Hogy azt mondja “zenés ismerkedési estek, kormánytámogatással”. Igen, bármilyen betegen is hangzik ez, olyan rendezvények ezek, ahol a kormányzati hatalom által szervezett keretek között, az álatluk kijelölt helyszíneken, az általuk felkért zenészek fellépésének háttérzajában ismerkedhetnek olyanok, akik elmennek oda.  Ráadásul csak társasági táncok és néptánc lesz. És például a budapesti rendezvény este tízkor véget ér.

Magyarországon elnyomás van. Egyre primitívebb, azaz egyre súlyosabb. És mostanra nagyjából ki is épült ennek a gépezete. Amelyik ráadásul a határon túli magyar közösségek területein is működik.

Persze – ahogy ez minden hasonló esetben lenni szokott – megvan a hatalom klientúrája. Amely többnyire sziszeg és kampányokat indít és szövegel, és lejáratna, ha valaki kimondja, hogy mi van. És megvan a hatalom fanatikus szavazótábora is, amelyik hörög és nemzetárulózik, meg más ilyen marhaságok, ha valaki kimondja, hogy mi van. És megvan az ellenzék is, amelyik megpróbálja a saját érdekében kihasználni, ha valaki kimondja, hogy mi van. És hát vagyunk mi, függetlenek, akik egyre növekvő aggodalommal nézhetjük, mit művel a Fidesz Magyarországgal – és időnként kimondjuk, hogy mi van. Függetlenül attól, hogy ki hogyan reagál.

Nem röhög, mert bizony igen, rád fog esni. Ha szerencséd is van. Úgyhogy inkább mosolyog. Hiszen Európa legjobb nagyfesztiválja (tavaly ugyanis a kontinens 25 legnagyobb fesztiválja közül a Sziget lett az első a Yourope  nevű európai fesztiválszövetség és a Virtual Festivals Europe által szervezett szavazáson a nagyfesztiválok versenyében – de enélkül is tudjuk, hogy mekkora jóság már) gondol ád is.

A Sziget Fesztivál szervezői ugyanis ma megerősítették: felkínálnak a blogom olvasói között való kisorsolásra két fullos fesztiválbérletet. Aha, a legvagányabb fajtából: az egész eseményre szól, ottalvós, ráadásul nagyon tetszetős. :) A tietek, az Önöké lesz hamarosan. Vagyis hát két szerencsésé.

Még mindig megpendít bennem valamit - pedig a legsúlyosabb időszakában még messze nem is éltem, és az egésznek csak a legvégét kaptam el.

Kiállítás nyílt ma a nagyváradi barokk palotában a váradi Arcadia bábszínház "elfeledett" bábjaiból: az '50-es évektől készült bábokat mutatják be, amelyeket az előadásokon használtak.

Az itt a Kárpát-medencében jelenleg a legnagyobb baj, hogy véletlenül sajnos tökéletesen egymásra szervezték idén a Kolozsváron tartandó Félszigetet, illetve a Debrecenben rendezendő Campus Fesztivált.

A magyarság egy része óriási dilemma előtt áll emiatt. Főleg, hogy erős felhozatal várható mindkét helyen. És az az igazság, hogy kezdetben úgy volt, némileg fogok tudni segíteni ezen a dilemmán, ugyanis majd valamikor később ingyenes belépőt fogok kisorsolni a Félszigetre, ezáltal lesz, akiknek megoldom a problémáját. Ám most már ez sem biztos. Ugyanis a debreceni Campus Fesztiválra is adok ingyenes belépőket a blogom olvasóinak. Ez ma derült ki. Úgyhogy a fejtörés maradhat, hogy most akkor ki melyik fesztre menjen. :)

Annyi veszély van, hogy azt nem is gondolnánk: mindenünnen leselkedik, többféle formában is, állandóan dolgozik ellenünk valaki, mindenféle nációk, meg jelenségek, meg összeesküvések, meg jaj annak a szegény kicsiny létünknek. Ugye? Aki erre a kérdésre nemet mond, az nem is értheti. :) Aki viszont igent, na, vele van most mit kezdenünk.

Az előítéletek kifejlesztését nem lehet elég korán kezdeni. Induljunk ki ebből (a marhaságból :P). Következésképp jobb családokban már gyerekkorban megkezdik a gyűlölet, a prekoncepciók elplántálását a gyermeki agyban és szívben. De persze szerintük nem gyűlölet az, hanem tisztánlátás és megfelelő eligazodási pontok az életben. Nos, az ő segítségükre sietünk most. Kicsiny kulturális egyesületünkön belül új projekten dolgozom.

Ha már régebben nem szoktam volna le a dohányzásról, s most Magyarországon élnék, az immár kormányzati szintre emelt dohánymaffia miatt biztosan egy szálat sem vásárolnék többé hivatalosan. Akkor inkább vagy leszoknék, vagy tiltakozásképp jöhet a másik, nem állami maffiától való vásárlás, amelyik legalább nem kormányzati szintről irányított bűnszövetkezet, s nem tolakszik bele már abszolút mindenbe.

Megkaptam az előbb a szervezőktől a Sonkolyos Fesztiválra szóló meghívókat, amiket a blogom olvasóinak kínáltak fel, s amelyeket közöttük, közöttetek sorsoltam ki. A szerencséseknek még ma eljuttatom, gratulálok! :)
További hasonló sorsolások is jönnek, ezzel nincs vége. Meg ugye zajlik is ez a másik közben. Jó partyzást mindenkinek, minden helyszínen, minden évszakban! :)

Van, hogy elvágyódás, menekülés, kilépés, csap és pap hagyása, hátat fordítás, teljes újrakezdés foglalkoztatja az embert. No, most aztán lett erre egy olyan lehetőség, nyílt egy olyan perspektíva, ami szerintem hidegen borzongató. Ettől egyből behúzza fülét-farkát a legtöbb elvágyódó ember, és slisszol vissza szépen az élete legkisebb szobájának a sarkába, ott összekuporodva és sűrűn bocsánatot kérve. Hiszen ha jobban belegondolunk ebbe az új lehetőségbe, akkor talán mégis inkább maradni akarunk, akkor már jobb minden egy kicsit, akkor menekülünk a meneküléstől, kilépünk a kilépésből, hagyunk csapot papot a csapért papért, hátat fordítunk a hátat fordításnak, teljesen akarjuk inkább a régit.

Mert az van, hogy tíz év múlva – állítólag – ember lépne a Marsra. De úgy, hogy többé nem jönne vissza. 2023-ban indulna ugyanis a bolygó úgymond kolonizálása. Tegnap jelentették be, hogy megkezdődött a jelentkezők regisztrációja. Közülük válogatják majd ki azt a négy személyt, akik az első emberek lehetnek a Marson.

Ismerek egy nőt, aki abból egészíti ki a jövedelmét, hogy már rég magához vett valahonnan egy idősebb nénit, aki minden nap bejár a város különböző pontjaira koldulni. Cserébe van hol laknia: kap szállást, ellátást, még néha sört, vagy más kis meglepit is vesz neki a „gazdasszonya” - de a nyugdíján osztozik vele, vagyis azzal, aki magához vette őt, s az összekoldult pénzt is neki adja le. Régóta így megy ez.

Egy ideje nem láttam a szállásadót. Aztán most felszáll a buszra, és leül mellém, és „szia”, és elkezd mesélni.

Mint kiderül, a koldusát ellopták. És csak nemrég szerezte vissza. A néni ugyanis pár hónappal ezelőtt egy nap berúgott, s elment valami romákkal. Akik aztán többé nem engedték el. Onnantól ők használták. Egész télen. Kicsapták a váradi Oradea Plaza elé, ott kéregetett. Verték, éheztették, még mosdani is ritkán engedték. Aztán rendőrségi ügy is lett a dologból: illegális fogvatartás miatt eljárás indult pár várad-velencei tettes ellen, a néni pedig hazakerült.

Újabb ajándékok várnak ám itt a drága olvasókra, bizony. :)

Amint azt megígértem, különböző fesztiválokra is sorsolok majd belépőket. Ezúttal a Sonkolyos Feszivál jelentkezett be hozzám, felajánlva két heti bérletet az olvasóimnak. Érdekesség, hogy erre a rendezvényre egyébként is csak heti jegy vásárolható, napi nem létezik.

„Ez egy konformista világ.” Szabadulni sem bírok ettől a mondattól, amióta pár nappal ezelőtt meghallottam. „Ez egy konformista világ.” Tudom én is persze, hogy az – valahogy egyszerre csodálatra méltóan tömör ez a megfogalmazás, és bántóan igaz is.

„Ez egy konformista világ.” Ezt mondta egy kultúrával foglalkozó állami alkalmazott, amikor nemrégiben művészeti jellegű kérdésekről váltottunk szót. „Ez egy konformista világ.” Ez volt a kulcsmondata, amikor meg akart győzni arról, hogy ne vonjuk bele őket egyes bolondosabb projektjeinkbe – de jóindulatúan mondta ezt, mintegy anyaian, szinte arra törekedve, hogy idealista, öntörvényű, néha forradalmár, máskor pedig már érett-bölcsen világjobbításon dolgozó szerény személyem szemét felnyissa az álomból, s megmutassa a rideg, szomorú valóságot.

Hogy kicsapjuk a biztosítékot, az persze már az elejétől világos volt. De hát ez a lehetőség benne is van mindig, ha bármibe fogsz. Meg aztán biztosítéka válogatja. Ha értik, mire gondolok.

Ha pedig nem értik, elmagyarázom. Elvileg mindenkihez szól az, amit egyesületünk kínál. De nem abban az értelemben, hogy mindenkit meg akarunk vele szólítani, hanem úgy, hogy egyszerűen mindenki felé nyitottak vagyunk, mindenkit szívesen látunk, aki kíváncsi projektjeinkre, valamint kiadványunkra, a Samizdatra. Aki aztán nem érti, és/vagy nem szereti, abból lesz a kicsapott biztosíték. Az igazság az, hogy persze nem örülünk ennek, de különösebben nem is sajnáljuk – hiszen az, hogy ki hogyan érti, értelmezi tevékenységünket, akcióinkat, nyilván nem a mi hatáskörünkbe tartozó kérdés, s azért sem mi vagyunk a felelősek, hogy ki milyen szellemi eszköztárral bír, nem a mi dolgunk, hogy ki ért és ki nem.

Kész. Mostantól megtekinthető a The HairSniffing Project eredménye. Helyszínül végül a Moszkvát választottam, amely épp ma nyit újra.

Itt szörcsögök már megint. Pedig még alig jöttem ki a megfázásból. Csak immár bérletem is van hozzá. Én fizetek azért, hogy megfázassanak. Meg azért, hogy fölösleges gondokat okozzanak és nem hiányzó ügyintézéseket generáljanak nekem.

Pedig már örültem az elején, hogy van Váradon ez a Maxim hotel, aminek a medencéjében egy kicsit úszhat, némileg megmozgathatja magát az ember. Ez az, gyerünk hát! A körülmények sem tűntek rossznak. (Bár némi felemásság már az elején volt – zárhatatlan öltözői szekrények, kötelező letéti pénz ahhoz, hogy kulcsot kapj a szekrényedhez, elromlott és azóta is úgy hagyott hidromasszázs-készülék a medencében. Dehát na: Romániában vagyunk, mit akarunk már? Mindent? Teljesen rendben lévő szolgáltatásokat?)

Na, már megint egy nemzeti ünnep. Ami önmagában rendben is lenne. Csak hát a nemzeti ünnep, az a legtöbbször pont két dolog nem szokott lenni: nemzeti és ünnep.

Hogy mi lesz végül Nagyvárad egyetlen olyan helyével, amely bár kocsma, de underground jellegű klub is, értelmiségi jellegű találkozóhely, kulturális központ - azaz mi lesz a Moszkvával -, azt nem az én dolgom nyilvánosságra hozni. Minden esetre némi meglepetés is várható. De erről majd megfelelő időben... Minden esetre menet közben az MR1 Kossuth rádió után a Duna tévében is adásba került a bezáratás körülményeiről szóló kisriport. Itt van, itt vagyunk (a másik változat, azaz a végleges, feliratokkal is ellátott, a teljes műsorba beágyazott verzió pedig itt tekinthető meg, ott a harmadik anyag, a 9. perc után indul).

A Samizdat következő számába írtam ezt. De nem bírom megállni, hogy ne tegyem fel ide is. Mert ugye.

***

Leginkább annak örültünk, hogy végre van egy kulturális tér. És igen, mit tagadjuk, sőt egyenesen jó, hogy implicite egy közösségi találkahely is van, meg egy romkocsma, egy nekünk való partyhelyszín is – de ha szabad megjegyeznem azok kedvéért, akik az alapfogalmakkal sincsenek tisztában, bizony mindez maga is a kultúra része.

Örültünk tehát, hogy van egy tág, szabad kulturális tér – amelyik független, amelyik a saját lábán áll, tehát amelyiket nem szennyezte be egyik politikai-gazdasági maffia sem. Hanem valóban az, aminek látszik. Bár nem tudom, pontosan hány emberre vonatkozik a többes szám, az biztos, hogy jó párat ismerek, aki ugyanígy gondolta. És a kellemes hangulat, a jó emberek, az élményszámba menő rendezvények mellett azért is járt a Moszkva kávézóba, mert az szellemileg tiszta és friss – ráadásul a politkai-gazdasági szörnyek sem tették rá a kezüket.

Nem tudom: engem még a szerelmetes szívem sem tudott végleg Székelyföldre csábítani annak idején, hogy ott éljek – akkor a politikusok hogyan tudnának?

Arról van szó ugye, hogy egy budapesti összmagyar politikai egyeztetésen felmerült a romániai szórványmagyarság kitelepítésének, áttelepítésének, valahova telepítésének ügye. Először mindenki titokban tartotta, hogy ilyesmi is elhangzott a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson. Sajtósként elsőnek kezdtem el utánajárni, s akkor még mindenki hazudott erről.

Valami csak lehet ebben a dologban. Pedig először nem tudtam eldönteni, ezúttal ki hazudik: az RMDSZ, amelyik azt állítja, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának zárt ajtók mögött tartott budapesti ülésén Szász Jenő felvetette az erdélyi magyar lakosság kitelepítésének lehetőségét, vagy Szász maga, aki teljesen tagadta ezt, amikor felhívtam és rákédeztem. Aztán rájöttem: mindketten hazudnak. Nyilván. Dehát mi mást is várnánk tőlük...

Megkaptam persze én is Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Akárcsak többszázezer anyaországon kívül élő magyar.

Azt írja: „Tisztelt Honfitársam! (...) Tudnunk kell egymásról, és rendelkeznünk kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról. Ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld Önnek, amely hozzásegíti, hogy bekapcsolódhasson Magyarország sorsának alakításába. Tisztelettel, Orbán Viktor”

Én viszont ezt olvasom: „Na helló, Örs! (...) Az van, hogy már megint kampány van. És hát ránk kellene szavazni majd. Megoldható? Tisztelettel, Orbán Viktor”.

No, én meg akkor a jelen válaszlevelet intézem a kormányfőhöz. Amúgyis rég érett már, legyen akkor.

„Tisztelt Honfitársam!

Nem ígérhetek semmit. Megtettem már párszor amúgyis, ám az Ön mostani levele nyomán ismét elgondolkodtam a felvetésén.

Hivatalosan persze technikai okok, nem hivatalosan viszont szellemi okok miatt (így még érdekesebben hangzik, igaz? :)) ) miatt a The HairSniffing Projecthez kötődő non-virtuális kiállítás nem a meghirdetett helyen és időpontban lesz. Hanem. (Szólok majd. :) )

Mégis mi az a The HairSniffing Project? Kérdezték. Most már akkor elmondom. Vagyis nem mondom el, hanem itt van az ezzel kapcsolatos statementem, nyilatkozatom, s annak folytatásai.