1. Hogy elindultak-e.
2. Hogy megérkeztek-e.
3. Hogy visszajönnek-e.
4. Hogy hazaértek-e.
Megkezdődött ma a kötelező maszkviselés kivezetése nálunk. Ezzel az andalító videóetűddel köszöntöm a fejleményt.
Látott ön már a valóságot világosan bemutató felvételeket arról, hogy mit is találtak a régészek a városközpontban, Nagyváradon? Én nem láttam ilyet, semmilyen híradásban, úgyhogy elmentem megnézni, és egyúttal megörökíteni.
Régi sírhelyek vannak a református templom alatt, teljesen elzárva – viszont most tervezik azok feltárását. Izgalmas, ugye? Mint ahogy az is izgalmas, hogy mi lehet a templomtól teljesen külön, messzebb, magányosan álló templomtoronyban.
Két különböző helyszínen készültek e drámai képsorok, ám ugyanazon a napon rögzítettem azokat, bár egymástól függetlenül.
A "ciocul mic" románul azt jelenti "pofád lapos", de szó szerint véve azt, hogy "kis csőr". Épp e kettősség miatt kapta egy húsüzletlánc is a Ciocu' Mic nevet. És lám, ma megértettem, mi a helyzet ezzel a kis csőrrel... És ha belegondolsz, hogy ezekből a kis csőrűekből vannak a készítményeik is... Ja, nem.
A másik eseménysorozathoz magyarázat sem szükséges, magáért beszél. Háttérinfók viszont vannak. Például az, hogy az akcióban látható terrorista a kisállat-kereskedés tulajdonosáé, és az üzletben lakik. Az elkövető további érdekessége, hogy végül egy kiszemelt áldozatot sem kapott el, sőt, a környékbeliek szerint máskor sem szokott, csak néha így elhülyéskedik velük. Egyébként a tulaj eteti, szintén házikedvencekként a potenciális áldozatok tömegét is, és megsúgta, hogy emiatt viszont a tömbház lakói már dühösek...
Elkezdték visszavenni a területet, amelyről kiszorultak: ismét megjelennek lassan mindenféle úgymond polgári plakátok a város hirdetőoszlopain, azt követően hogy száműzték ezeket onnan, mert választási kampány volt.
Elbűvölő, vagyis inkább lebilincselő, hogy milyen nyíltan és könnyedén beszélik meg a lopást. Ekkor még csak a fülemnek nem hiszek, de még nem tudom, hogy később már a szememnek nem fogok hinni, amikor majd azt látom, milyen játszi könnyedséggel megy maga a kivitelezés is.
Nem újdonság, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete is félanalfabéta pártkáderekkel, sötét konjunktúralovagokkal van tele. A Facebook-posztjaik is sokszor kritikán aluli színvonalúak, és ez a mostani – a tematikája miatt is – igazi csemege.
Néma csönd van és teljes üresség: sokezer trillió trillió trillió trillió évvel későbbre tekintünk előre. Azon is régesrég túlra, hogy végül kihalt az emberiség, aztán megsemmisült a Föld is.
Eljöttem vért adni. De olyan sokan vagyunk – állítólag ez ritka –, hogy nagy sor van a Vérközpontnál: az épületen kívül is kanyarog, így az udvaron várakozunk.
Rejtélyesnek tűnik már a történet első része is, így, kívülről szemlélve.
Ez irtó nehézkes búcsú volt – de nem is ez a baj, hanem az, hogy nem is teljes az elválás.
Lefogadom, hogy még a környékbeliek túlnyomó többsége sem tud erről – én is környékbeli vagyok, én sem tudtam: véletlenül fedeztem fel egy régi bakterházon több száz régi feliratot.
Ilyen korszakban élünk, ez zajlik mindenfelé. Vagyis az, amit most mutatok. Az alábbi táblát Nagyszántón fedeztem fel (ez a település zsákfalu, a magyar-román határ mellett, a mai Románia területén), de ez csak egyetlen példája annak, hogy már évek, évtizedek óta hogyan visszük túlzásba az ünnepélyeskedést, hogyan pakolunk tele mindent ha kell, ha nem szobrokkal, kopjafákkal, táblákkal, zászlókkal. Egyre jobban csökkentve ezzel ezeknek az értékét is.
Vasárnap késő este. Nagyvárad. A Nagyvásártéren alig van valaki a tájban – de egy vékony, apró termetű, és vélhetően valamilyen hatás alatt álló, a török és kínai ruhapiaci divat szerint öltözködő, csavargó lány nagyon aktív.
Itt a hűvösebb idő, ismét előkerülnek a sapkák is. És velük együtt az idény poénjai is. Hiszen számos kreatív megoldást tud eredményezni az ember-sapka kombináció.
A szomszédban lakó macskák mindig is élénken érdeklődtek a politikai helyzet iránt. Ma pedig (mivel most önkormányzati választás volt itt, azaz Románia területén) megmutatták, hogy az új generációjuk is ugyanilyen polgári felelősségtudattól áthatott.
Nem bírtam ellenállni a csábításnak: életemben először átmentem – pontosabban áttekertem, kerékpárral – a zöldhatáron. Sőt, ugyanott vissza is jöttem. És semmi nem történt – még járőr sem fogott el. Ami azért is mázli, mert amúgy a feladatot azzal nehezítettem, hogy semmilyen papír, igazolvány nem volt nálam (ugyanis nem terveztem előre ezt az utat sem, hanem bringázás közben csak úgy eszembe jutott, ahogy egymást követték az események).
Tényleg szüret, mivel – a járványügyi helyzet miatt – tavaszról mostanra, azaz őszre halasztották az önkormányzati választásokat. Most, a kampány vége felé mutatom akkor, milyen csodálatos ötletek és megoldások értek be eddig, mit gyűjtöttem be, erre-arra jártamban, milyen különleges módozatokat találtak a plakátolóművészek, arra, hogy nevetségessé tegyék azt, amit a megrendelőik annyira komolyan vesznek, meg ami annyira komolyan igyekszik venni önmagát.
Nagyon érdekes, nálunk eddig példátlan játszma zajlik most Bihar megyében, emellett még külön Nagyváradon is. Olyan játszma, amelyik számunkra, magyarok számára, meg akár nemzetiségtől függetlenül itteni polgárok számára semmi jóval nem kecsegtet.
Elegünk van belőlük, teljes joggal – mégis a döntő pillanatban sokan szavaznak rájuk, újra, meg újra. Holott tudják, hogy nincs mit várni tőlük. Igen, az RMDSZ-ről és az EMNP-ről van szó. Vagyis az úgymond magyar pártokról.
Tegnap hivatalosan átadták, ma megnéztem: ilyen az új magyar-román határátkelő, és a magyarhoz csatlakoztatott román autópálya-kezdemény. Elmentem ma megnézni, mégpedig biciklivel.
Mennyire ironikus sztori már ez. A románok építették, aztán kénytelenek voltak átadni a magyaroknak, akik meg felrobbantották. Ráadásul épp egy esetleges magyar támadás elleni védvonalként építették ezeket a bunkereket a románok, ám végül egyetlen puskalövés nélkül került át pont a magyarokhoz az egész, mégpedig a védeni akart területtel együtt. Szóval ezen bunkerek közül fedeztem fel most véletlenül néhányat, és utána vissza is mentem, bejárni azokat.
Már nagyon eldurvult ez a kampány. A következők mind röpke fél óra alatt jöttek szembe velem, az előbb. Eszméletlen.
Hogy toljam. Akárhova nézek itt, mind ezzel jönnek a hivatalos szervek. Toljam ezt, toljam azt.
Csak bejárni mentem néhány felrobbantott II. világháborús bunkert, amiket nemrég véletlenül találtam meg az erdőben – de két, az egyik létesítmény kazamatájában szándékosan csapdába ejtett kutya kiszabadítása lett a felfedezőút lényege.
Csíkszeredai újságírók indították, és meghívtak engem is a szerzők közé: volt egy közös szerkesztésű blogunk, pontosabban még mindig megtalálható a neten, csak már rég nem frissül – erre most, sok évvel később hirtelen elémtoppan a neten ez az egész.