Erre minden alkalommal rácsodálkozom, amikor nagyritkán arra járok (és ezúttal tegnap jártam arra). Csodás is, erőteljes is, tragikus is.

Egyetlen szót sem érdemes vesztegetni a közelgő romániai referendumra, nem, hogy még vitázni róla, elmélkedni rajta. Egyszerűen nem szabad rajta részt venni, nem kell elmenni szavazni, és kész. Ez az alap, és ennyi az egész. Most mégis összegzem a fő kérdéseket, mert sajnálattal látom, hogy intelligens, illetve általam annak vélt emberek is úton-útfélen okoskodnak róla. Képtelenek megérteni, hogy egyáltalán nem az elébünk tolt kérdés a valós téma, hanem azon túl kell látni.

Na. Milyen szép ez is. Nagyváradon, a Teiului utcán találtam, most. Egy tárgyiasult metafora.

Amikor először egérszag van kint, minden évben akkor van igazán vége a nyárnak itt, és onnantól van igazán ősz.

Egyszerűen találtak a nagyváradi vár padlásán egy csomó érdekes, történelmi iratot. Az egyik ott dolgozó mesélte el ezt most. És meg is mutatta, mi mindent találtak. Vagyis oké, nem egyszerűen találták, hanem a fáma szerint el volt rejtve a padláson, egy beugróban. Pár napja leltek rá a paksamétákra.

Egy újabb szép profán. Ezt Bors településen találtam. Tehát: kozmetikai és fordrászszalon, a faluban. Amely falu amúgy az ország nyugati kapuja, mivel itt működik a legnagyobb nyugati határátkelő - de ez mindegy, mert nem bent a faluban működik végülis, hanem egyetlen utcával odébb, oké. Ami nem mindegy, az azonban a nyugati kapuban a népi kreativitásnak, a népművészetnek ez a csodás megnyilvánulása.

És tessék: eddig gondolhattam azt, hogy ha nem is az én blogbejegyzésem miatt, de rendezték a dolgot.

Ezt most csak úgy ideteszem. Mert szép. Meg drámai.

Meg a következetlenségé. Meg az illogikusságé. És főleg Jólvanazúgy Emlékpark. Persze sok hasonló park van sokfelé (még Budapesten is látni ilyen megoldásokat). És minden egyes ilyen valahol észbontó is, de főleg jellemző is arra, amiben vagyunk.

Hirtelen benéztem, és ezt találtam a backstage-ben. :o Azt tudni kell hozzá, hogy az itt, Zamárdiban zajló Strand Fesztivál logója, kabalaállata ez a sárga kacsa. És akkor nesze.

Ismét szól a (fő)város, és ismét nem mond hülyeségeket. Párat meghallottam, megláttam belőlük, és megörökítettem. Nézzük, miket mond ezúttal Budapest.

Mindenütt vannak persze elhagyatott épületek. De nem mindenütt van olyan barátom, aki tudja rólam, hogy hajlamos vagyok az ilyenekbe bekíváncsiskodni, ezért amikor meglátogatom őt, akkor mutat is nekem egy ilyet. Nos, Érden van ilyen: meglátogattam tegnap ott, és egyúttal - néhány méterre az otthonától, egy már teljesen elbontott kastély mellett - mutatott is egy ilyet.

Enikő szerint - aki nincs itt, hanem csak néha fényképeket lát az eseményről - "unikornismánia dúl a Szigeten", ő azt hangsúlyozza, újra, meg újra, hogy "súlyos egyszarvú-megszállottság van ott". Én viszont nem tudom, honnan veszi ezt. És én igazán nem is keresem az ilyesmit, mint témát, hanem egyszerűen csak fényképezgetek itt, a Szigeten. Mikor mit. Mutatok is pár képet.

Mint minden évben valamivel, idén is ügyes újítással állt elő a Sziget, mégpedig olyannal, ami egyszerre előremutató, környezetvédelmi szempontból is, de mivel persze ők sem amolyan naiv, treehugger környezetvédők, hanem kőkemény gazdasági megfontolásaik is vannak, pénzügyi szempontból sem semmi az ötlet: a milliónyi (és egy ekkora rendezvényen nem túlzás, milliónyi) műanyagpohár helyett, amikből a fesztiválozók hörpintenek, immár egyetlenegy pohárral is végig lehet nyomni a teljes fesztivált. Tehát idén már a műanyagpoharak nagy része sem kerül a szemetesekbe. Szóval elvileg elegendő egyetlen poharat megvenned, mondjuk az egésznek az elején, és ha nem felejted ott sehol, akkor még pénzt is spórolsz, mert nem kell minden italhoz újabb és újabb poharat megvenned, és ez a Sziget-márkával elátott pohár még emléknek is jó végül. Tehát ez csak akkor, ha már az elején megérted az új koncepció működési elvét, követed is azt, és nem is fejeted ott a poharadat sehol. Következésképp - gondolom, mondanom sem kell - nekem hozzávetőlegesen hatmillió poharam lett a fesztivál végére.

Elméletben eddig is tudta mindenki - vagy legalábbis megmagyarázhatatlanul, ezoterikusan érezte -, hogy ezt így is lehet csinálni. Sőt, az ember a teremtésétől fogva tudja, érzi, ösztönösen vágja, hogy a dolognak több iskolája van, de mind közül ez a megoldás a legjobb. Tehát, hogy a költséghatékony bulikázás céljából hogyan kell italt becsempészni a fesztiválokra. Sőt, igazából eköré mindenféle jó sztorik épülnek, meg korszerűbb médiaorgánumok ki is próbáltak egy csomó megoldást, és arról videóanyagot készítettek. Na, de itt, Bépesten bizonyos ismerőseim nem sokat vacakoltak, hanem meg is csinálták: kis és szórakoztató munka után a Szigetre hoztuk be az  cuccocskát.

Mindig jól el lehet szórakozni nagyvárosokban is. Így például Budapesten. Vicces, érdekes, mikor milyen apróságok, mindenfélé következnek, csak úgy. Pillanatképek.

Hetek, de lehet, hogy hónapok óta nézem én is. És persze kerülgetem. Az ország – elvileg – legreprezentatívabb kerékpárútjának több szakaszán a gaz lassan teljesen átveszi az uralmat, és leállítja a forgalmat. Pedig ugye az ország nyugati kapujában vagyunk: a legnagyobb nyugati határátkelőn – Borsnál – vezet át ez a bicikliút, amely több szempontból is elhanyagolt.

Pár napja láttam először ezt a kávéautomatát. Már akkor evidens volt, minek kell következnie. Egyszerűen nem tudtam kihagyni, hogy ne végezzek rajta egy kis beavatkozást. Így ma visszamentem, és elvégeztem. (Tudni kell, hogy a "rest" románul azt jelenti, hogy "visszajáró".)

Hihetetlen és egyben fantasztikus: mindig az olyan installációk a legjobbak, amik nem annak indulnak. Az előbb volt egy, vagy tíz percig az Oradea Plaza főbejárata előtt. Elbűvölő, lehengerlő.

Újabb intervenciók: folytattam még kicsit a megkezdett beavatkozásokat kint, a városban. Mint már írtam róla, a Muian című kortársművészeti projekt itteni zárása ez. Pontosabban annak egy spinoffja, részemről. Na, de nem bonyolítom: akit érdekelnek a miértek és a mi ez egyáltalánok, plusz az eddigi helyszíneken készült fotókat is megnézné (ajánlom :) ), az legyen szíves erre a linkre kattintani, és ott követni a nem túl sok további linket. A folytatás pedig alább.

Eljátszom én is újra a Muiannal. Mégpedig most a megyeszékhely utcáin. Hogy mivel? Nos, arról a kortársművészeti projektről van szó, amelynek én is részese voltam, éveken át. Összetett, több fejezetből, több happeningből és kiállításból állt eddig is, itt nem részletezném, mivel írtam is már róla, többször - például ezt a linket követve, és onnan tovább menve is felidézheti magának a tisztelt olvasó, hogy mi is ez.

Igen, létezik a párhuzamos állam. Igen, az amerikaiak és a titkosszolgálatok irányítják. Igen, levadásszák azokat, akik nagyon kényelmetlenek nekik. Igen, a DNA politikai eszköz.

Néha eszembe jut – sok példa közül az egyikként –, hogy vajon hogyan bánna el Esterházy Péterrel a mai magyarországi hatalom. Az a hatalom, amelyik az önkényuralmi rendszerének jelenleg zajló kiépítése során az évgilágon mindent és mindenkit igyekszik leuralni, ha pedig nem megy, akkor lejáratni, félretolni, ellehetetleníteni. Szóval vajon hogyan bánnának el ezek az egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotóval, Esterházyval, ha még élne? De két éve meghalt. (Bár az sem gond, hiszen ezek a múltat is elkezdték már átírni. Ezek is. Már megint valakik.) És az is furcsa, hogy most véletlenül épp azon a napon jut ez eszembe újra, amely nap egyben a halálának a második évfordulója is.

Holnap kezdődik a labdarúgó-világbajnokság. Mondjuk Oroszországban, úgyhogy csak fél (vagy oké, háromnegyed) szemmel nézi majd az ember. Magam is sokáig híve voltam annak, hogy az ilyesmi butaság, teljesen el kell választani a politikumot a sporttól, nem szabad engedni, hogy beférkőzzön előbbi az utóbbiba. Csakhogy ezt már meghaladtuk.

Szerintem Florin Piersic több, mint Florin Piersic: ő egy tünetegyüttes, egy mikroszkóp alá való (alávaló - ez is véletlen volt, de pontos ide) metszet a romániai társadalom egy jellegzetes részéről. Ugyanúgy, ahogy kulturális téren a vele kortárs – és tágabb értelemben pályatárs is – Adrian Păunescu is felpumpáltan több volt, mint  Adrian Păunescu, és ugyanúgy, ahogy Ilie Năstase még ma is nagy bumfordian több, mint Ilie Năstase. Viszont annyira avatott kritikát, mint Piersic, nem mindegyikük kapott.

Ma megint összefutottunk. Persze a várban. Én egy ottani rendezvényről jöttem el épp, és neki is dolga lehetett, legalábbis nagyon úgy, elfoglaltan ment épp át a belső várudvarról a külsőbe. A nagyváradi vár macskájáról van szó. Amellyel kapcsolatban mai, friss hírem van.

Most, amikor itthon is, meg otthon is, meg a világ számos más részén is újra csúcsra van járatva az ostobaság, a párhuzamos (csak épp nem létező) valóság építése és imádata, aljas hatalmi érdekek miatt, különösen időszerű ez az alkotás. Nagyváradon, a Borsi út és a Decebal kereszteződésében tekinthető meg. Én például gyakran látom, ma pedig megörökítettem.

Ma van a nemzeti összetartozás napja. Napja ugyan van, de maga ez az összetartozás... hááát. Inkább ne. Fideszes nap ez. Semmi más. A határon inneni és túli fideszesek összetartozásának napja. A szavazótábor egyben tartásának egyik módja.

2017. február 1.: "Ma korán akartam lefeküdni - de hirtelen arra ébredtem, hogy a sötét '90-es években vagyunk". Ez volt a Fácsén a bejegyzésem, valamint ez itt lett a profilképem, amikor az "éjjel, mint a tolvajok"-éjszakán a PSD minden eddiginél nyíltabb támadást intézett az igazságügy ellen, immár nyíltan is felvállalva a saját, illetve a más pártok bűnözőinek képviseletét, a szavazóik képviselete helyett.