Blogosz

MESE NINCS.

A Schmitt-csörte

2012. március 30. 13:56 - BlogoszEditor

 

Kapcsolom be a rádiót, épp egész van, híreket mond. És már örvendek. Legelőször ugyanis ezt hallom: "Schmitt Pál lemond". Ez a híradásban az első három szó.

Na végre! Mondjuk bizonyos szempontból én nem sajnálom, hogy eddig is kivárt - hiszen amíg átlátszó teszetoszáskodással töltötte az idejét (sőt, a hivatali idejét), addig rengeteg jó vicc született a másolásos sztorja kapcsán. Személyes kedvencem az a sajtókommentár, amely szerint "Schmitt Pál bármelyik rendes országban már rég a lemondási nyilatkozatát írná - vagy legalább keresne egy olyat és lemásolná". Valamint az, hogy a fénymásoló új neve: fényschmittelő.

Na, de vissza a lényeghez. Azzal indul a hírek, hogy "Schmitt Pál lemond". Ez az, te kereszténygyökerűgerincesmagyarigazbecsületesdemokratikuspolgáricukorfalat Magyarország! Jól van! Legalább ennyi. Ezt gondolom magamban. Miközben a bemondó folytatja: "-ta összes mai hivatalos programját".

Pff... Korai öröm. Szóval akkor eddig csak a programjairól mondott le.

Hát... Nem tudom. Én azért egy picikét most, jelen pillanatban még azt érzem, valamivel több van ebben. Úgy gondolom, ezekben az órákban a miniszterelnök (és nem, nem maga az államfő) komolyan fontolóra veszi, hogy lemondjon-e az államelnök. Még nem teljesen kizárt, hogy le fog.

Tovább
Szólj hozzá!

Többek között...

2012. március 21. 19:29 - BlogoszEditor

 

Tréning, edzőcipő, övtáska, baseball-sapka. És persze az ezekhez illő felfuvalkodott, terpeszkedő póz. Nem ritkaság, tele van hasonló panelrambo, hobbimarcona, balkánmacsó figurákkal a város. A padlás. A világ. Ahogy felszállok a villamosra ma délelőtt, épp egy ilyen mellett van hely. Álldogállunk hát.

És néz. Persze. Az ilyenek ezt szokták. Néz. És néz. (Biztosan majd mindjárt még meg is kérdezi, hogy én meg mit nézek.) Eh, még mindig a kilencvenes években senyvedünk - gondolom, miközben akkor inkább hátat fordítok. És utazunk tovább. Egy darabig semmi.

Aztán egyszercsak érzem, ahogy megüt. Csak egy, középerős csapás hátulról. Na, kezdődik. Sosem hiányzik úgy igazából, de most valahogy különösen nincs kedvem ócskapiaciaskodni. Dehát ha most épp belém köt Chuck Norris - s választását még diszkréten jelezte is az előbb -, akkor mit tehetnék? Hát, lássuk, mi van már. Ez megy át az agyamon, ahogy kényszeredetten odafordulok hozzá.

Ám elsőre azt látom, hogy nincs sehol. Másodjára pedig azt, hogy a villamos padlójára van rogyva.

Tovább
Szólj hozzá!

A megszépítő távolság

2012. március 09. 16:03 - BlogoszEditor

- Hát, bakker, ez egy város, egy megyeszékhely...? Európában?! Mintha Bangladesh-ben lennénk.

Valahogy így szólt oda az egyik operatőr a riporternőnek, amikor egyik alkalommal az RTL Klub stábját kalauzoltam Nagyváradon.  Épp autóztunk egyik helyszínről a másikra, s ők a hátsó ülésen a várost nézegették.

Tovább
Szólj hozzá!

Trailer

2012. március 05. 19:57 - BlogoszEditor

Forradalmat csináltam. Csak későn. Emiatt végül mégsem lett az. De legalább elszórakoztunk.

Amióta megnyílt – azaz évek óta –, a nagyváradi Hollywood Multiplexben az a szokás, hogy az épp vetített film vége felé bejön egy alkalmazott és jól bezavar az összes néző filmélményébe. (Most ne részletezzük, hogy ritka ott az igazi filmélmény, élményszámba menő film. Nem erről akarok ezúttal.)
Tovább
Szólj hozzá!

Szakadás

2012. február 25. 09:52 - BlogoszEditor

Mondom, hogy Románia nem egységes állam.

Útban Csíkszereda felé, az Erdélyi Magyar Néppárt első kongresszusára megáll a Bihar megyei delegációt szállító busz egy ÖMV-kútnál. Szászsebes településen. A multinacionális vállalat eme kicsiny üzletébe beözönlik a magyar nemzetvédő küldöttek első kontingense, enni, inni. A pulthoz érkező első EMNP-s hölgy rendel(ne) is: - Két kávét kérek. Erre a válasz, románul, reccsenve: - Mi az, románul nem tud?

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: csirke mol kút ömv

Fekete évforduló

2012. február 20. 11:18 - BlogoszEditor

Megint súlyos szennyezés érte Nagyváradot. Ismét a hőerőmű gyilkolja a környezetet, illetve a lakosságot is - hiszen az a hamu, amivel beterítette a város egy részét, mérgező anyagokat is tartalmaz.

A szennyezés ráadásul különösen szembeszökő is, hiszen a fehér hórétegen megtapadva jól láthatjuk, miként szór hamut a fejünkre az erőmű. És már nem először. Néhány hete is volt hasonló. Most ilyen.

Tovább
1 komment

(Ki)fordítás

2012. február 18. 17:51 - BlogoszEditor

 

Folyamatosan megy a Facebook eredeti, angol felületének más nyelvekre történő fordítása. Így magyarra is. A felhasználók fordíthatják le a szövegeket, ha részt akarnak venni a munkában. Be lehet küldeni a javaslatokat, aztán a rendszer megszavaztatja a népet, hogy melyik a jó változat. (Pár hónappal ezelőtt amúgy én is bejelentkeztem a fordítók közé. Azért, mert lakhelynek magyarul csak az adható meg, hogy Nagy-Várad. Ezt akartam kijavítani. Persze erre sehol semmi lehetőséget nem találtam végül. Hát na.)

Találtam viszont mostanában sok aranyos fordítást. Bemutatom ezekből a kedvenceimet. Igazi gyöngyszemek.

 

 

 

 

 

 

Tovább
Szólj hozzá!

Az utolsó testcsel

2012. február 17. 16:49 - BlogoszEditor

 

Jobb szót kerestem erre, de most nem találok: elgondolkodtatóak. Ezek a képsorok. Pedig csak egy eset a sok közül, csupán egy pöcegödör a Föld egyetlen, apró szegletéből.
A bíróságon - a letartóztatása ellen december 22-én kezdett éhségsztrájkja nyomán - meghalt ma bizonyos Dinu Damaschin, egy prostitúciós hálózat vezetője. (Ő volt régebben Monica Gabor médiaszegénykének, bulvárprostinak a "protektora" is.)
Szóval hol végezte a futtató és hogyan... Jelképszerű. Nézem, ahogy a vádlottak padján, lényegében önkívületben utolsókat rezzen még az ajka. Maga elé mormol valamit, összeroskadva a székén. Aztán meghalt.
Tovább
Szólj hozzá!

Jégtörő

2012. február 13. 12:44 - BlogoszEditor

 

Jön a tavasz. Nem a meteorológusok mondják, hanem tényleg. Ugyanis mi mondjuk. :P Ezúttal intézkedtünk. Szervezzük, tényleg jön. Lentről indul, egészen lentről. Alulról jövő kezdeményezés. A Bányából.

Március 9-én lesz ugyanis a tavasz első napja, mégpedig ott. Egy buli keretében. Amelynek (márka)neve: Liquid Spring. Jelmondatot kettőt találtam ki, választani meg nem tudtam. :) Úgyhogy lehet választani, ki mit tesz majd: Tavaszodj a bányában!/Olvadj fel lent!

Tovább
1 komment

Szűztelenítés (bár szerintem nagyon csúnya egy szó, de na)

2012. február 04. 13:55 - BlogoszEditor

 

Két napja havazik, lényegében folyamatosan. Épp most is. Önmagában is szép. Meg errefelé ritka is. Sokszor elnézgetem. Csodás.

Hát még ezzel együtt, itt lennebb. Nem halott ugyanis a táj. Jelei vannak az életnek. Megy az örök harc a hófúvásban is. Legalábbis erre utalnak a lassan ismét behavazódó, eltűnő nyomok.

Tovább
1 komment

Egy kis forradalom

2012. január 15. 16:59 - BlogoszEditor

 

Mennyi butaság van ebben a sötét, hideg országban. Folyik mindenhonnan.
 
Napok óta tartanak ugye azok a tüntetések, amelyekről csak az nem veszi észre, hogy az ellenzék idei első kampányakciói, aki maga is érdekelt abban, hogy ne vegye észre. Na meg aki egyszerű, naiv, tájékozatlan polgár. Épp ez utóbbiaknak szól most ez az újabb show is. Sőt, az ő felhasználásukkal. És az ő nevükben. Csak épp nem az ő érdekükben történik az sem most, amiben néhány százan olyan nagy beleéléssel vesznek részt.
Méghogy rendszerváltó tömegek az ország nagyvárosaiban. Ugyanmár. Nemhogy váltásra nincs itt alternatíva, de eleve rendszer sincs.
Tovább
1 komment

Névjegy

2012. január 10. 10:34 - BlogoszEditor

 

A mostani nagyváradi városvezetés ötlete volt, még a mandátuma elején, hogy az egyes vállalkozások rendben tarthatják a környékükön lévő zöldövezetet, cserébe reklámozhatják ott magukat. Ebből leginkább az utóbbi valósult meg.

Nekem eleve kétarcúnak tűnt az ötlet. Hiszen rendben tartott zöldövezeteket én is nagyon szeretek, szeretnék, ám egyből elrontja az összképet, ha azoknak a közepén ott hivalkodik egy reklámtábla, valahogy így: "Ezt a területet a Szerény kft. tartja rendben". Szóval ez már eleve nincs teljesen rendben. De ha másképp nem megy, hát legyen.

Ehhez képest itt az egyik kedvencem Nagyváradról (egy kép erejéig a Fácsén már tettem róla említést, de most újra közelében jártam, s ahányszor ott haladok el, mindig beleszeretek).

Tovább
1 komment

Dugulás

2012. január 03. 09:53 - BlogoszEditor

 

Mekkora egy csapdahelyzetben talált az új év (is) Magyarországra...

Egy immár valóban dühítő-elszomorítóan arrogáns, nevetségesen dölyfös, (túl)hatalom az egyik oldalon. Amelyik épp az általa összelapátolt új alkotmány hatálybalépését ünnepli, talmi csillogásban, villogásban, s az ünnepség fénypontjaként Fidesz-kiskakas kukorékolja fel a páholyokban elszundító muszájrésztvevőket és érdekérdeklődőket.
Tovább
Szólj hozzá!

Számokban a kultúráról. (Pontosabban: Kulturáltan a számokról. De mindegy, ugyanaz.)

2011. december 16. 08:29 - BlogoszEditor

 
"Szatmárnémetiben az idei évben 750 kulturális eseményt szerveztek, melyen 174 882 személy vett részt, mondta Ilyés Gyula polgármester. 2011-ben kultúrára 7 125 267 lejt költött az önkormányzat." Így szól a hír.
 
Ó, igennn! Olyan szép, amikor így mérik a kultúrát. Olyan kulturált.
És három talicska szellemiséget is rendelt az önkormányzat.
Tovább
Szólj hozzá!

Házi

2011. december 13. 08:00 - BlogoszEditor

A blogolás (is) persze olyan, hogy, amikor az ember vállán tapos a múzsa, akkor örömmel írunk - ám amikor épp nem ücsörög rajta az ihlet, akkor sincs nagy baj. Mert akkor is érzi a gondos szülő időnként, hogy enni kellene adni a blognak. Meg vannak, akik szólnak is, hogy szívesen látnának valami frissítést már, hej. És a múzsatalp nélküli időszakok, vagy épp a mással való elfoglaltság egy kicsit olyan házi feladathoz hasonló érzetet generál. Hogy rendben, de azért kellene már valamit ide is. Úgyhogy akkor Bepillantás az alkotó elme bájaiba bajaiba című rovatom következzék.

Tovább
1 komment

Nincs jel

2011. december 08. 12:59 - BlogoszEditor

 

Nem, nem, semmi Photoshop, vagy ilyesmi. Valósak a képek.

Végre sikerült megörökítenem a politikus-vállalkozó leglényegét. Egy mai konferencián szólalt fel az a példány, amelyről sikerült igazi, PR-oskodástól, sminktől mentes, a külsőt és a belsőt, a kommunikációjuk igazi tartalmát is egyszerre mutató felvételeket készíteni.

(És ehhez csak annyi kellett, hogy amíg a képen látható volt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor beszélt, addig épp be volt kapcsolva az írásvetítő is.)

Tovább
2 komment
Címkék: kép képviselő jel

Hoppá!

2011. december 03. 14:51 - BlogoszEditor

 

Még javában zajlik ám a népszámlálás - csak jelenleg a boszorkánykonyhákban kotyvasztják a végeredményeket. Arról még mindig nem tudni biztosat, hogy egyáltalán mikorra kell meglenniük. Pedig valahogy ez fontos részletnek tűnik: egy komoly összeírás esetében minimumnak tetszik az is, hogy meglegyen az eredmények nyilvánosságra hozatalának határideje. Ehhez képest arról volt szó, hogy (érthetetlen okokból) csak 2013-ban tudatják a végeredményeket, de azóta szó volt még 2012-ről, sőt, 2014-et is láttam már egyes helyeken.

No, de addig is mutatok valami érdekeset.

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása