Majdnem egy évvel ezelőtt jeleztem már, hogy egy fecske nem fog tavaszt csinálni ezúttal sem, Nagyváradon sem - és még akkor sem, ha Bolojannak hívják és polgármesterré választja ez a város. ( http://blogosz.romblog.ro/2008/03/14/fecskeman/ )
Azzá választotta. Nem csinált.

Szóval túl sok nem változott Váradon azóta. Ám némi javulás mindenütt tapasztalható. Még akkor is, ha Bolojan egyik fő elfoglaltságának tekinti, hogy a várost eddig több mandátumon át megerőszakoló és kirabló előző rezsim emebereit leváltsa az önkormányzati posztokról, s helyükbe az övéit tegye.
Ez van: itt változást csak úgy lehet elérni - helyi és országos szinten is -, ha valakikkel kipofoztatjuk az irodáikból azokat, akiket már nagyon utálunk.

Véres vízfolt az aszfalton Veszprémben, annak a szórakozóhelynek a közelében, ahol Marian Cozmát,
az MKB Veszprém román kézilabdázóját február 8-án hajnalban megölték

Úgy nézem, az iwiw sztárja Sztojka Iván lett.
Ő az egyetlen, aki még ezekben az órákban is szökésben van azon gyanúsítottak közül, akik Marian Cozma kézilabdacsillag gyilkosai. (Egyébként már csak három embert gyanúsítanak hivatalosan, kettő meg is van, köztük az a Raffael Sándor, aki háromszor szíven szúrta Cozmát.)

Szóval Sztojka Iván olyan, mint a Nokia vagy a vodka, vagy éppen a szervezett bűnözés: összehozza az embereket.
Bármennyire is hülyén hangzik ez.
Igazi kis chatszoba lett ugyanis az iwiw-es adatlapjából: http://iwiw.hu/pages/image/albumdata.jsp?userID=11632397

Azon szörnyülködik most jó sok felszínes ősmagyar, hogy Traian Băsescu román elnök budapesti látogatása alkalmával azt nyilatkozta: soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön.
Aha. Tényleg azt mondta. És?

Mi van ebben olyan borzalmas? Még csak újdonság sincs benne, hiszen számos alkalommal mondott már hasonlót. Mit lehet ezen hüledezni, kiakadni, sőt, egyes helyeken oláhozni, hörögni?

Akár voltam, akár nem, mostantól biztosan nem vagyok és nem leszek hétköznapi VIP.

Nem mondom, jó ötlet volt annak idején VIP-nek (a very important person kifejezés rövidítése - of course folks, cause we are so English and so trendy) elnevezni azt a nagyváradi taxiscéget, amelyről most fogok beszélni. Kicsit olyan kedves dolog is, meg arra utal, mintha az utas valóban nagyon fontos személy (VIP) lenne a cég számára. És az ilyesmi jó arculati húzás.
Na, király: VIP – gondolhattuk annak idején. Ők legalább hátha nem valami mellékes hulladéknak veszik az utast, amit innen oda el kell szállítani, miközben kizsebelik.
Mára kiderült: ők mindenkit mellékes hulladéknak vesznek. Az országot, az előírásokat, a saját munkájukat, s minket is. És ezek után még képesek hőzöngeni is a jobb sorsra és polgári mértéktartásra, törvénytiszteletre érdemes – de ilyesmit már csak nagyon ritkán megtapasztaló - Nagyváradon.

Magukat VIP-nek képzelő törvénysértők passzív hisztije a városháza előtti parkolóban

Ülök a mekiben és épp azon elmélkedem, hogy azok az emberek, akik elég sokat járnak ide, előbb-utóbb elkezdenek hülyén kinézni.
Erre pont feltűnik egy gyerek a nagymamájával.

Na, micsoda baromság – gondolom –, a kisfiú fejére ugyanis valami nagy kajla fül van ráerősítve. Nézegetem.
Eddig legalább kis plüsfigurákat meg apró, haszontalan műanyagbigyókat löktek a lurkóknak a Happy Mealhez. De - úgy látom -, most gumifület adnak vele. Műcimpát.
Elég állatság. Vagy végülis lehet, hogy a farsangi idény és a marketing találkozása ez.
Aztán a gyereket közelebb lökdösi a nagyi, s a gyerekmenüt tartalmazó tálcával, na meg a meglibbenő, vörösesen áttetsző füllel együtt leülnek a szomszédos asztalhoz. És hirtelen fülledté válik a levegő.
Mert így már tisztán látom: az a fül nem gumi és nem mű. Hanem natúr.
És nem a Happy Mealhez járt a pénztárnál. Hanem a fejéhez a születésekor.

Aztán a srác elkezd kíváncsiskodni: evés közben mind hátra-hátrafordul, hogy detektálja, miről beszélnek azok az idegenek mögötte. Erről kettősségről (ritka adottság és kihasználása) aztán rögtön eszembe is jut napjaink egyik központi témája: a fülelés.
A lehallgatás, a megfigyelés.

Nem hagyom a végére - ahogy ilyenkor amúgy a legtöbbször felépítik a dolgot -, hanem épp ezzel kell kezdeni: nyugodj békében, Isten veled, Alfer!

Most nem jön semmi csavar, semmi poén, de még alapos, megvitatható kifejtése sem az adott témának - pedig szerettél elemezni egy-egy anyagot, vagy épp blogbejegyzést, s kommenteket írni az ilyesmikhez. De most nem fogok sem kőkomoly vitaindítót írni, sem reakcióidra okot adva hülyülni. Mert most te magad lettél a téma.
Úgyhogy most csak nyugodj békében van - s erre nincs semmi eredetibb vagy egyénibb kifejezés. És nem is kell.
Sőt, a lényeg éppen az, hogy ha van valami még utána, akkor az végre hozzon számodra - végtelenül egyszerűen - valami tartósan nyugodt és békés pihenést. Sok-sok zaklatott év után.

Áttanulmányoztam végre A román kommunizmus online fényképarchívumát. Nemrég indult, pár hete van online. Kifejezetten érdekes, többezer beszkennelt képet nézegethet a legutóbbi sötét korszakról az, akinek van hozzá gusztusa.
Nekem speciel van - elvégre én olyan perverz vagyok, hogy az átkosban például Albániába szerettem volna ellátogatni. Hogy lássam, valóban létezik-e olyan hely ahol még rosszabb, valamint úgy érezhessem, hogy fejlettebb országból jöttem...

Szóval ez az online adatbázis egész ügyes kezdet. Jól strukturált, egészen felhasználóbarát felülettel bír.
A keresője viszont - ami azért elég fontos elem egy ilyen esetben - igencsak lámer.
Erősen a lelkére kell hatni, nagyon el kell találni a megfelelő kulcsszót ahhoz, hogy megtalálja amit szerenénk. És a legtöbb nyilvánvalónak tűnő keresőszóra egyáltalán nem hoz ki semmilyen találatot. Úgyhogy akit érdekel a téma, annak legjobb, ha nem keresgél, hanem több részletben egyszerűen átnézi az összes képet.
Sok finomság van köztük.

Mutatok is pár érdekes fotót az ott találhatók közül. (A forrásmegjelölés azért ilyen bonyolult minden képnél, mert ők így kérik. Nem kell törődni vele.)

Úgy tűnik, végül különösebb baj nélkül megússza Európa a mostani földgázválságot is – bár itt nem is megúszásról van szó most sem, hanem előre kiszámított provokációról, ami épp a provokációs jellegét veszítené el, ha most folytatódna is.

Ennek ellenére mind nyugtalanabb lehet az öreg kontinens a Moszkvából immár szinte minden télen ránk irányuló energiafegyver-rázogatás miatt.
Nem halad azonban különösebben Európa abban a törekvésében, hogy megpróbálja függetleníteni magát az orosz gáztól, és ezzel együtt az orosz fenyegetőzésektől, zsarolásoktól. Két évvel ezelőtt télen volt az első nagyobb ilyen krízis – már ekkor gyakorlatban is nyilvánvalóvá vált az, ami elméletben már régesrég, nevezetesen, hogy az EU nem bízhat az orosz energiaellátásban, ezért új utakat kell keresni.

Ezt ma készíttettem az újság számára. Elég sokat mond arról, miért nem eléggé
egységes Európa ebben a kérdésben sem...

Meghalt az egyik ismerősöm férje, méghozzá szilveszter éjjelén. Váratlanul.
Alig múlt el éjfél, amikor csöndben, álomba szenderülve távozott.
Felesége most magára maradt otthon.
Az özvegyet - tipikus falusi néni - a szomorú eset óta nem is láttuk. Aztán tegnap átjött hozzánk.

Itt még csak 15 óra múlt, de látom, Ausztráliában már nyomják a tüzijátékot, ott már 2009 van.

Nálunk is még pár óra tehát, s máris gondolhatunk arra, hogy milyen jó volt ez a szilveszter, de milyen nyűgös minden alkalommal az év első napja, milyen nehezen múlik a fejfájás, milyen elszomorítóak most a karácsonyfán a díszek (sőt, van, akinek eleve a karácsony is az), milyen kár, hogy újév van, mivel ezzel a szabadságoknak is végük, mennyire furcsa, hogy a bensőségesnek mondott decemberi ünnepi idény után minden január eleje profán, néma, hideg, szürke, mintha sosem akarna majd elmúlni. Meg ilyenek.
Szóval végülis minden idényhez jár aktuális maceracsomag, ha az ember vevő rá.
Ha.

Szerintem az ilyen parázásoknál már csak az ilyenkor szokásos újévi fogadalmak nagyobb baromságok. Úgyhogy teszek én is fogadalmakat. Mert a baromságok ellen küzdeni baromság.

Betörtek ma este hozzánk.
És levertek.
Azóta is némileg levert vagyok.

Épp egy jó Honfoglalót akartam nyomni (néha újra játszom, most meg ráadásul pont online bajnokság van), ekkor tört be megint az életünkbe a politika.
Iliescu csibéi, pontosabban az ő szárnyai alatt nevelkedett vércsirkék robbantak be és tették ezt.

Készül a kormány, találgatják a laikusok és a szakértők is, hogy ki kerülhet vezető beosztásokba.
Ahogy elnézem, nemhogy semmi jó nem jön ki az egészből (ilyen elvárás persze eleve abszurd lett volna a romániai politikai tényezőktől), hanem kifejezetten rossz lett a vége.
Az van, hogy előretörtek a retrográd erők. Ami ugye lényegében helybenjárást fog okozni - ha a lelki szemeim előtt lejátszódó jelenet nem csal.

Valami olyasmi lesz ez, mint amikor a rák hátramenetbe kapcsol. Persze a rák perspektívájából lesz olyan.

No, de maradjunk annál, hogy kik lehetnek a legközelebb a tűzhöz a következő években, kik lophatnak többet képviselhetik a közösség, a választók érdekeit.
Prezentálom azt a kormánylistát, amely szerintem elfogadható lenne azok számára is, akik most fanyalogva nézik az eddigi vetélytársak árulását és összeborulását.

Nincs kártékonyabb falka jelenleg Nagyvárad számára, mint a PD-L.
Ezeket az embereket fél évvel ezelőtt - a helyhatósági választásokon - elseperték a voksolók: nemcsak Várad, de a megye vezetéséből is kipucolták őket. Így arra lehetett gondolni, hogy nem okoznak majd több kárt egy darabig (esetleg lesz más csapat helyettük, amelyik kárt okoz).
Tévedtünk azonban: a nehézfiúk bepöccentek, visszatértek és rombolnak.

Először csak annyit akartam tudatni, hogy sikeres volt Găină.
Egy november eleji bejegyzésemben ugyanis összesítettem a szoktalan nevű honatyajelölteket, s gondoltam, most meg befejezem azzal, hogy ki volt közülük befutó.

Aztán végigolvastam a most megválasztott parlamentbe bejutott összes képviselő és szenátor névsorát - s a hosszú lajstrom számos újabb meglepetéssel szolgált.

Azon kevesek közül, akik elmentek voksolni, sokan azon variálnak most, hogy mi lesz.

A nagy kérdés: vajon mely pártok mennek majd kormányra?
A nagy válasz: tökmindegy.

Nem, nem a mindegyezés szokásos, szűklátókörű, buta értelmében, hanem most tényleg.

Főszerepet játszott a harminc évvel ezelőtti változásokban, meg azoknak a félrevitelében is a televízió. A kerek évforduló kapcsán a különféle kordokumentumokból álló gyűjteményemet feltúrva ráakadtam egy érdekes dossziéra.

Egyszerre volt öngyilkos- és honatyajelölt egy tag a most lezajlott parlamenti választásokon.

Persze aki követi a helyi szintű politikai bohóckodást, annak már nem újdonság, hogy a nagyváradi Octavian Botról van szó, aki ezúttal a PD-L színeiben indult.
Nos, ő volt az, aki a kampány elején szerencsétlen módját választotta a magabiztossága fitogtatásának. Azt nyilatkozta ugyanis, hogy ha a saját választókerületében nem ő kapja a legtöbb szavazatot, akkor élő tévéadásban, főműsoridőben agyonlövi magát.

Hát nem ő kapta.
És nem lőtte.
Ennek ellenére érdekes ez az - immár - élő halott. Mesélek róla pár dolgot, van mit.

Eléggé sokáig gondolkoztam, hogy ezt belinkeljem-e ide.

Ellene szól, hogy az a site, amelyiken ez van, nem mindig szavahihető, enyhén szólva nem is mindig precíz, az etika pedig igen távol áll tőle.
A linkelés mellett szól viszont, hogy arról az újságíró hölgyről is elmondható mindez, aki miatt a site készítői most felháborodtak.

Épp kampánycsend van. De a net nem áll.
Úgyhogy nem lesz itt most sem semmi utalás arra nézvést, hogy ki mit és hova nyomjon a szavazólapon.
Nem is beszélek sokat, nézzünk inkább (kis)filmeket. Olyanokat, amiket úgyis megtalálhat bárki a neten jelen pillanatban is, akár csend van, akár nem.
Olyan politikusokról, akik hol végtelenül lazák, hol egymást sértegetik. Hol pedig azt mutatják meg, hogy részükről nemcsak az számít gyalázatnak a polgár számára, ha megszólalnak, hanem tőlük még a (kampány)csend is sértő.

A PNL-s Călin Popescu Tăriceanu egy tévéfelvétel próbáján - némileg hibás angolsággal - bemondja a frankót a PSD elnökének: "Mr. Geoană, I fuck you". https://www.youtube.com/watch?v=O8eLy-8HyZg

Már csak pár nap, és vége a hantafesztiválnak. 30-án választás, aztán megtudjuk, kiket húztunk megint magunkra.
De most, a korteshadjárat finisében is van ám szép termés zöldségekből.
Az egyik kiemelkedő szerintem az, amikor tegnap - a stílusosan sötét, borongós délutánban - ilyet szólt valamelyik no name jelölt a rádióból: "mi őszinte kampányt folytatunk."

Először azt hittem, valami vételi zavar az egész.
De mint kiderült, a hiba az adásban volt. A tag ugyanis komolyan gondolta, még meg is ismételte.
Pedig kábé olyan szintű ellentmondás feszül az őszinte kampány abszurdumban, mint mondjuk abban, hogy humánus lobotómia, vagy kellemes agymosás.
De ha már a megélhetési hazugok őszinte kampányt emlegetnek, mutatok pár példát, hogyan nézne ki, ha ezt bármelyik jelölt komolyan gondolná.
Őszinte jelöltek megnyilatkozásai jönnek.

Nem lehet megszabadulni Jozef Kozáčektől. Pedig 131 éve halott.

A Vatra Românească soviniszta szervezet szlovák megfelelőjének, a Matica Slovenskának a volt elnökéről van szó. Akinek emlékét immár másodszor örökítik meg Nagyváradon - mind a két alkalommal felelős magyar vezető segítségével.

Az ajándék mellszobor.
Jozef Kozáček volt, van és lesz

Majdnem a számra vettem hiába Isten nevét tegnap, amikor újabb szembeötlő jelét láttam annak, hogy mennyire nem figyel a mi gyarló hétköznapjainkra.
Ugyanis már arra sincs semmi reakciója, hogy az Ő házát (pontosabban telkét) is politikai kampányokra használják.

Mert mit látok, ahogy épp a Váradon lévő olaszi temető sarkánál álló úgynevezett rogériuszi református templom mellett haladok el?
Nos - többször is megnéztem, mert nem hittem a szememnek - a templom udvarán permanens választási kampány folyik!
Négy óriásplakát díszeleg ott (kettő magyar, kettő román szöveggel), a politikai korteshadjárat részeként. Két olyan jelöltet reklámoznak ezeken, akik a nagyobbik romániai magyar politikai tömörülés színeiben szeretenének bejutni a parlamentbe.

Olvasom, hogy – az e hó végi választások közeledtével – a romániai pártok egy része mind intenzívebben kampányol már interneten is.
Szerintem ez nincs így (vagy ha egy hangyányit mégis igen, akkor azzal az esettel állunk szemben, hogy a totális mozdulatlansághoz képest a kisujj megrándulása is gigászi aktivitásnak számít.)

No, de ha már a politika és az IT összefonódásánál tartunk, menjünk tovább.
Nézzük meg, hogy – az immár a virtuális térben való hangsúlyosabb megjelenésre törekvő – fő hazai pártok (alapvető vonásaikat ismerve) milyen hatást gyakorolhatnak számítógépünkre. Már ha ott is garázdálkodni engedjük őket.

Nem feltétlenül perverzió az, hogy Dancs Annamari indul a parlamenti választásokon.
Nem is értem, miért hüledeznek ezen egyesek.

Elvégre a parlament jelentős hányadát már most is giccses figurák, pojácák és haknirekorderek teszik ki. Akik ugyanúgy hülyeségeket próbálnak lenyomni a plebs torkán. S akiknek fogalmuk sincs arról, miért vannak ott, csak bábnak, szavazógépnek kellenek azon párt számára, amelyik benyomkodta őket oda. Nekik maguknak meg szintén jó, mert még egy kis lét felmarkolhatnak, meg a saját kis mutyizásaikat is elintézhetik a parlamenti ciklus alatt.
Utána meg legfeljebb lelépnek a politika színpadáról, függöny.

Gyűrött dalok előadója, s hatása: körülötte néhány kisdead

A következőt újságcikknek írtam meg az előbb.
De nem állom meg, hogy ide fel ne tegyem - még a megjelenés előtt -, mert már órák óta nevetek rajta. :)
(Hozzáteszem: nyilván továbbra is alap az, hogy nevekkel nem viccelődünk. Nincs is itt viccelődés. Tényközlés van.
De ebben az esetben ez is elég ahhoz, hogy az ember fetrengjen a röhögéstől.)

Persze, hogy a kampány része, majd pedig a folytatódó arculatépítés eleme az, hogy az immár amerikai elnökké választott Obama háttéremberei családi képeket is "kiszivárogtatnak" időnként.
És persze, hogy csak számára előnyöseket.

Ezzel együtt nem közömbös pár pillantást vetni a fotókra, amelyekből pár hozzánk is eljutott. S érdemes elmélázni egy kicsit fölöttük. Szerintem érdekesek.
Mutatom is.

Államfő kicsiben. Az Amerikai Egyesült Államok
jelenlegi elnöke színesbőrű, ám édesanyja,
Ann Dunham fehér: anya és fia otthon, régen

Barack H. Obama édesapjával, Barack Hussein Obamával a reptéren. A kép 1972-ben
készült, amikor először ellátogattak Hawaii-ra, ahol a fiú született

- Bocs, vigyáznál a csomagomra egy kicsit?
- Ki, én?
- Igen, te. Én már unok itt ücsörögni, járnék egyet, addig szemmel tarthatnád...
- Hát, oké...
- De ha zavar, megkérek valaki mást.
- Nem, dehogy. Csak furcsa. Én még ilyen kérést nem hallottam soha fehér embertől.
- Mi ebben a furcsa?
- Tudod, engem, feketét még senki nem kért ilyesmire.
- Nehezen hiszem.
- Pedig így van. Már az is furcsa, hogy szóbaállsz velem. Ráadásul még a csomagodat is rám mered bízni.
- Hát rád.
- Erről beszélek: jó ember lehetsz te, igazán jó, Isten látja. Engem ugyanis még sosem kért meg fehér ember ilyesmire, pedig közöttük élek. Ritka az a fehér, aki így viszonyul a feketékhez.
- Nem rossz, kösz, de azért szerintem túlzol.
- Nincs ebben semmi túlzás. Utálnak bennünket és félnek tőlünk. A rasszizmus az úr mindenütt.
- Szerintem ma már csak azoknál a fehéreknél, akik belül éjfeketék. Na, majd jövök, kösz.

Köztem és egy szekrény méretű, (mint később kiderült) Londonban élő kenyai fekete között zajlott le ez a röpke beszélgetés, a ferihegyi reptéren ücsörögve, amikor egyszer épp Amerikába tartottam.

Arról jutott most eszembe ez a szimptomatikusnak is mondható kis purpárlé, hogy megint előjöttek a blődségek. Ezúttal annak nyomán, hogy egy kenyai apától származó színesbőrűt választottak meg az USA elnökévé.

The show must go on

Nézzük is meg a legtrendibb zöldségeket ezzel a fordulattal kapcsolatban, s a legnagyobb tévedések hátterét.

Retteghet és/vagy idegeskedhet mindenki, aki rasszista, vagy csak simán nem tud megbékélni a világ demográfiai összetételével.
Belátható közelségbe került ugyanis annak az esélye, hogy színesbőrű államfő kerüljön - történelmi léptékű eseményként - a világ legerősebb (vagy legalábbis legmediatizáltabb) nagyhatalmának élére.
Ez az igazi feketeleves a szellemi alultápláltaknak.

Na persze a verseny nyílt, pedig már itt a döntő kedd.

Megérkezett az RDMSZ-tájékoztató. Ahogy szokott. (Ez egy netes hírlevél, amelyet minden szerkesztőségnek szinte napi rendszerességgel küldözgetnek, s amelyben néha információk vannak, általában meg kampányízű szövegek. Amolyan közlöny ez, amely a pártélet publikusnak szánt felszínét mutatja be. S amelyből néhanapján még tájékozódni is lehet.)

Szóval megérkezett. Ott ül a sok egyéb, hasonlóan szürkés mail között a postaládámban.
De most valami szokatlan dolog, valami bájosan őszinte elem csillan meg benne.
Akaratlan nyíltság résén át szüremlik be némi fény.

Tanítani kellene azt, ahogy átvágták ismét a tanügyi alkalmazottakat a politikusok.
Az átvertek egy része meg még tapsikol is nekik, csali után loholva vállal részt politikai játékokban. Amelyeknek bármi is lesz a vége, a felhasznált tanügyiek hoppon maradnak.
Mind.