Blogosz

MESE NINCS.

Egy előre bejelentett öngyilkosság krónikája

2008. december 02. 02:01 - BlogoszEditor

Egyszerre volt öngyilkos- és honatyajelölt egy tag a most lezajlott parlamenti választásokon.

Persze aki követi a helyi szintű politikai bohóckodást, annak már nem újdonság, hogy a nagyváradi Octavian Botról van szó, aki ezúttal a PD-L színeiben indult.
Nos, ő volt az, aki a kampány elején szerencsétlen módját választotta a magabiztossága fitogtatásának. Azt nyilatkozta ugyanis, hogy ha a saját választókerületében nem ő kapja a legtöbb szavazatot, akkor élő tévéadásban, főműsoridőben agyonlövi magát.

Hát nem ő kapta.
És nem lőtte.
Ennek ellenére érdekes ez az - immár - élő halott. Mesélek róla pár dolgot, van mit.

Kezdjük ott, hogy Bot egy - egyébként néha megnyerő modorú - politikai kalandor.
Rengeteg pártban megfordult már, s nyilván mindig azokat szidta, ahol éppen nem volt. De aztán oda is átigazolt...
A most 57 éves illető volt nagyváradi polgármester, majd a következő pártokban fordult meg: PAC, PL`93, PNL, PNL-CD, UFD, AP, PD (PD-L).
Ha jól emlékszem, 2000-ben bukott ki a parlamentből. Vagy végülis mondjuk csak úgy, hogy nem választották újra.
Azóta viszont az lett az elsőszámú mániája, hogy visszakapaszkodjon oda.

Annak idején a Jobboldali Erők Szövetsége nevű (azóta megszűnt) kis pártban próbálkozott a visszatéréssel.
Rendszeres sajtótájékoztatókon osztott ki mindenkit. S ő volt az is, aki többek között úgy kereste a sajtó kegyeit, hogy tájékoztatóira a Váradon akkor még újdonságnak számító McDonald's-ból hatalmas szakajtókosárral hozatta a sajtburgereket.
A beetetés nem sikerült: az újságírók ugyan élvezték a tájékoztatókat, de nem a trakta miatt, s nem is amiatt, hogy nagyon tisztelték volna a politikust. Sokkal inkább arról volt szó, hogy hálás téma volt: olyan ordas nyilatkozatai voltak, hogy azt élvezet volt leírni.

Aztán eljött 2004. Ekkor volt legközelebb álmának végrehajtásához, azaz a parlamentbe való visszakúszáshoz.
Akkor ugyanis épp a PD-hez csapódott, s addig ügyködött, amíg Bihar megyében befutó képviselöjelölti helyre tették. Ismét nagy csalódás érte azonban: rossz nyelvek szerint maga Băsescu nézte végig az egyes megyékbeli jelöltjeik listáját, s szólt, hogy rovott múltja miatt Bot árthatna a pártnak, s visszavethetné az eredményeket. Így le is vették a befutó helyről.

Erre nagyon berágott a jelölt-jelöt. Hetekig nyilatkozgatott vadakat, kárhoztatva Băsescut és a PD-t.
Aztán - úgy látszik - megjuhászodott. Hiszen a mostani választások alkalmából ugyanannak a pártnak a honatyajelöltjei között láthattuk viszont.

Nagyon készült a bejutásra most is. (Állítólag a visszaosztásban még ezekben az órákban is reménykedhet.) Ám tény, hogy nem végzett az első helyen, azaz nem jött be, amire számított.
Pedig ugye annyira biztos volt benne, hogy - egyébként ügyes, figyelemfelkeltő kampányelemként - az öngyilkosságot is vállalta volna.

Szóval nézegettem ma a választási eredményeket, s eszembe jutott Bot is.
Az összesítés szerint nemhogy nem győzött a kerületében, de ketten is megelőzték.
Arra gondoltam, szegényt most biztosan sokan hívogatják és szívatják azzal, hogy mikor és melyik tévéadót kell majd benyomni, hogy látható legyen ahogy - becsületes, szavatartó emberként - golyót röpít a saját fejébe.

Hát ehhez a cumiztatáshoz én nem akarok csatlakozni - gondoltam. Miközben épp a telefonszámát tárcsáztam. Ehelyett meg akartam kérdezni tőle, mit szól az eredményekhez, hogyan lesz a folytatás, és főleg milyen pártban. Meg néhány más ilyen lájtosabb dolgot.

Csakhogy amikor Bot felvette, a hanghordozásából és akadozó beszédéből azonnal gyanús lett valami: ez az ember vagy részeg, vagy nagyon fáradt. Vagy mindkettő.
Egyikkel sincs semmi baj, hiszen akár az is érthető, ha benyom egy kis szíverősítőt, gyomorösztönzőt, az újabb nagy kudarc emésztését elősegítendő.
Aztán viszont érdekes fordulatot vett a dolog.
A bemutatkozás után kábé a következő beszélgetés zajlott köztünk:

- Bot úr, mondja, mi a véleménye a részeredményekről?
- Á, hagyjon már!
- De tényleg, mivel magyazázza ezt? Vagy ha gondolja, mondja el, hogy tervez-e pártváltást most.
- Micsoda idiótaság ez?! Hogy lehet ennyire aljas, rohadt kérdést feltenni? Ki a franc mondta, hogy váltani akarok, mi?
- Senki, én kérdezem.
- Hogy kérdezhet ekkora disznóságot?
- Szeretném, ha nem a kérdést minősítené, bár nem tudom, mi a gond vele, hanem a választ adná. Nézze: én nem is azt a kérdést teszem fel most Önnek, amit sejtésem szerint nagyon sokan mostanában...
- Tudja mit? Akkor is azt mondom én, hogy menjen a... Vagyis viszlát, uram.

Letette.
Ezzel felhúzott.
Visszahívtam.

- Bot úr, Ön letette az előbb.
- Hát igen, bocsánat. De honnan tudjam, hogy tényleg Ön az, az újságíró?
- Igen, megértem. Ha gondolja, beszélgethetünk személyesen is, fáradjon be a szerkesztőségbe. Vagy hívja a központunkat és kérjen engem. Vissza fogom hívni.
- Na jó. Francba! Majd egyszer találkozhatunk valahol esetleg. Vagy mit tudom én...
- Én csak azt kérdem, hogyan képzeli el a politikai jövőjét.
- Na persze. Majd beiratkozom az RMDSZ-be, jól van?
- Engem ez nem érint, ez az Ön döntése...
- Szemetek!
- Akkor beszéljünk másképpen. Ha az eddigiek nem felelnek meg Önnek, hát válthatok én is. Akkor válaszoljon arra a kérdésre, hogy mikor lövi főbe magát.
- Lője főbe magát maga!
- Köszönöm, kellemes napot!

Ez ennyi volt.
Legalább világos belőle, hogy Bot folytatni akarja kétségbeesett küzdelmét az égvilágon mindenkivel.
Mindegy, így is helyes a döntés, mert legalább az életet választotta (annak dacára, hogy a választók őt nem).

Mondjuk az is érthető, hogy Bot némileg ideges és illuminált, mert ezekben a napokban a saját buta nyilatkozata levét (is) issza. De az már kevésbé frankó, hogy másokra is köpködi.

Akik szívatják, azok viszont keményen teszik. Épp most vasárnap, azaz a választás napján jelentek meg olyan plakátok a városban, amelyeket az ő falragaszaira raktak rá. Ezen gerillaplakátok egyike szerint Bot sürgősen sírhelyet keres, a másik szerint hajat vásárolna (ugyanis kopasz), a többi pedig a nevével viccelődik eléggé erősen.

Viszont az is nagyon humoros, ahogyan minderre Bot reagált.
Az ő kampányszlogenje az volt, hogy "Mi másként goldolkodunk. Erdélyben van az ész!" (Most tekintsünk el attól, hogy ő annyira másként gondolkodó, hogy arra sem jött rá, ez itt nem Erdély, hanem a Partium.)
Szóval ő azzal hízelgett az itteni választóknak, hogy okosnak mondta őket. Aztán amikor egy újságíró vasárnap megkérdezte tőle, mit szól az ők froclizó plakátokhoz, azt találta mondani: "Váradon sok az idióta."

ezabot.jpg Bot és amit ráragasztottak

Hősünk amúgy blogot is indított. Először és utoljára november 2-án dobott fel pár postot. Vagyis ezt is kampánycélból indította, de az egész kampány során hanyagolta.
Lényegében csak pár szólam van fent. Ezek arról szólnak, hogy a polgárok érdekeit akarja képviselni, és a biztonságuk felvigyázója lesz.
Ide köszön be egy másik friss nyilatkozata is. Ugyanis egy másik lapnál dolgozó kollégámnak tegnap már azt nyilatkozta a lövöldözéses ötlete kapcsán a lakosság biztonságának önjelölt őre: "Félretettem a pisztolyomat, most veszem a géppuskát és a többieket lövöm le."

Szóval - érthető módon - emberünk kicsit zavart mostanában.
Két legújabb jelöltsége közül egy sem lett gyümölcsöző: a képviselőjelöltségét a választók nem akarták kamatoztatni, az öngyilkosjelöltségét pedig végül a józan esze.

*

Update

A tag végül azonban szerencsével járt: a visszaosztás nyomán ma kiderült, hogy sikerült összekaparnia egy mandátumot.
Dacára annak, hogy a választók ezt nem akarták. Nem ő végzett ugyanis az első helyen, sőt, harmadik lett a saját körzetében. A lövést pedig nem arra az esetre ígérte, ha nem jut be, hanem arra, ha nem első helyre jön ki. És nem oda jött ki...
Most mégis bemegy. A törvényhozásba.

Ez ám "a megfelelő ember a megfelelő helyen".
Sok hasonló furcsa ("munka")társa között elvész majd...

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr522637844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti 2008.12.02. 18:53:30

Igazad van, nagyon állat ez a Bot. De most nem a jó értelemben, hanem szó szerint. Mondhatom, szép dolog, hogy még úgy is bekerült a parlamentbe, hogy meg sem érdemli, s a saját választóinak a nagy többsége sem akarta. Ez is mutatja, mennyire rossz ez a választási rendszer.
süti beállítások módosítása