Volt, hogy találkoztam már stricivel. A semmiből tűnt elő és az akkori barátnőmet környékezte meg azzal, hogy "jó pénzkereseti forráshoz" tudná juttatni a szép, fiatal hölgyet.
Aztán végül nem jutatta. Ugyanis amikor megtudtam ezt, és szemtől szembe kerültünk, a sarkamra álltam.
Olyan határozottan léptem fel és olyan súlyosan megfenyegettem a tagot, hogy ennek nyomán nyilván revideálhatta az álláspontját - mert a későbbiekben csak kétszer próbálta meg újra a dolgot.

Nem tudom miért (dehogynem), de ez a régesrégi sztori jutott eszembe arról, hogy már megint hallani az MDF-ről. S nyilván újfent rosszat. Ismét belekeveredett valami sötét dologba ez a szocialista szatellitpárt.

Flashelek.
Mostanság többször idéződik emlékezetembe Amerika. Talán azért, mert pár nap múlva lesz egy éve, hogy először ott jártam.

Jó hír: hosszú évekig tartó huzavona után végül akkreditálták a Partiumi Keresztény Egyetemet!

Azaz végül megvan a nagyváradi székhelyű magyar felsőoktatási intézet román állami elismerése. (A parlamentben döntöttek ma erről. A vonatkozó törvénynek még a Hivatalos Közlönyben is meg kell jelennie ahhoz, hogy elérje a karmát - ez azonban vélhetően már csak formaság.)

Zsír - mondhatnánk, s kész.
Lényegében valóban az is, ám ez a siker ugyanakkor példája az önsorsrontásunknak is. Érdekes dolgokat láthat ugyanis az, aki a kulisszák mögé is vet egy pillantást. Vessünk.

Már megint Dávid Ibolya lett az MSZP MDF elnöke.
Előzőleg a két nagy párt is megpróbált - titkosszolgálatok révén - beleszólni az elnökség sorsának alakulásába, az ellenjelöltet pedig végül kiütötték, így Dávid egyedül szállt versenybe a mai választáson, és lett megint elnök.
Ime a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnökének, az MDF máig egyetlen emblematikus figurájának, a rendszerváltás levezénylőjének, azaz néhai Antall Józsefnek a reakciója a fejleményekre.

Összekaptak az egyik cikkemen a vezető pártok vérebei Magyarországon.
Nem mondom, van egy olyan érzésem, hogy csontot dobtam nekik - s most hátradőlve lehet nézni, hogyan marakodnak rajta.
Dehát ez végülis jó érzés. Egyék csak egymást, hiszen ennyire veszettek.
(De úgy is mondhatjuk, hogy ez csak a szokott politikai állatkodás része.)

Mint itt alább - a Váradról küldték el Gyurcsányt című bejegyzésemben - már megírtam, Nagyváradon járt pár napja az MSZP két embere, Nyakó István pártszóvivő és Ujhelyi István Országgyűlési képviselő. A szocialista vendégek az RMDSZ ifjúsági szervezetének meghívására jöttek előadást tartani egy rendezvényen.

Arról beszéltek őszintén, hogy hogyan szoktak hazudni.
(Na persze ugyanígy hazudik a Fidesz is, meg minden párt lényegében mindenütt.
Nyakóék nem is mondtak semmi olyat a politikai kommunikációról és az egyes összefonódásokról, amiket ne tudnánk. A dolog varázsa azonban abban áll, hogy ezeket nem szokták nyilvánosan elmondani. Most azonban megtették, mert azt hitték, egymás között vannak. Úgyhogy amikor megírtam, végre volt kinek a szájába adni és nyilvánosságra hozni a dolgokat.)

Ma megint jó műsor lesz a tévében. Országos premier.
Nemcsak olyan tekintetben, hogy Budapesten az Országgyűlés a saját feloszlatásáról szavazhat esetleg (az indítvány megvan, meglátjuk, hogy voksolásra is sor kerül-e ma), hanem abban a tekintetben is, hogy egy olyan párt kezdeményezte a feloszlatást, amelyik nem is akar oszlatni.
Szóval tényleg csak műsor az egész.
Lássuk!

Gyurcsány Ferencet le fogják váltani.
Én szóltam, kész.

Lényegében ennyi ennek a blogbejegyzésnek az esszenciája. De azért vannak még érdekes dolgok, úgyhogy menjünk tovább.

A miniszterelnök legutóbbi nagyváradi látogatásakor. Most innen küldték el a saját emberei.

MSZP-s berkekből származik az infóm Gyurcsány menesztéséről. Így aztán megbízhatónak tűnik. Csakhogy van egy nagy szépséghibája: nem tudni, pontosan mikor.
Ugyanis az végülis nem titok az eseményeket követők számára, hogy a miniszterelnök sorsa rég megpecsételődött és mindenképp lecseréli majd őt a Szocialista Párt. Ez már az öszödi beszéd kihangosítása óta egyértelmű. De az is épp ilyen egyértelmű - és ugyancsak azóta -, hogy itt nem maga a váltás, hanem annak az időpontja a kulcskérdés már. Ugyanis máshova vezethet, ha Gyurcsányt mostanság hívják vissza, s megint máshova, ha még hagyják, hogy vigye a balhékat, s csak később cserélnek.

A nyárról maradt másik "adósságom" - azaz olyan téma, amivel kapcsolatban már kérdezték, miért nem írom meg -a hazai magyar politikai "összefogás" (brrr...de hányingerkeltő ez a szó ilyen kontextusban, még idézőjelbe téve is).

Szóval írhattam volna róla régebben is, de az ember ne rontsa el a szabadságának verőfényes napjait ilyen gusztustalanságokkal.

Azóta lett még MPP és EMNT és SZNT, de semmi sem változott...

Mert oké, tárgyalt az RMDSZ, az MPP, az EMNT, Szász, Kelemen, Tőkés stb.
Na és? Mit számít ez, azon túlmenően, hogy néha érdekes a pojácának álcázott csalók forgolódásait nézni? Mert ez a helyzet: 1989 után egy rövid ideig volt valóban érdekvédelmi része is annak a szervezetnek, amelyik RMDSZ néven megalakult. De aztán rájöttek a nyílt szívű ártatlanok, hogy eufóriájukkal és jó szándékukkal nem sokra mennek (az igazság az, hogy politikában valóban nem is lehet), így egyesek felhagytak a dologgal és odébbáltak, másokat meg kipenderítettek azok, akik átvették az egész (etno)bizniszt. Ennyi a történet és kész.

Azóta lett még MPP és EMNT és SZNT, de semmi sem változott, ezek is csak retorikájukban képviselik a magyar közösség érdekeit, valójában egyéni és csoportérdekek megjelenítői az ugyanilyen RMDSZ-szel szemben. Minderről már írtam itt régebben bővebben - és igazán fölösleges állandóan visszatérni rájuk, amikor ők is csak néha térnek vissza ránk, de akkor sem érdemben.
Szóval a dolog annyira sokrétű és mégis annyira egyszerű, hogy pár pillanat alatt átfuthatjuk.

Eredetileg az olimpia nyitóünnepségéhez időzítve akartam jelezni, hogy mindenkit üdvözöl Adolf Hitler, de csak a vége után veszem rá magam. Ebben az esetben ugyanis az időzítés végülis mindegy.
Ráadásul Sztálin is bőszen integet.

Az a helyzet, hogy olimpiai eszme (és persze gigantikus üzlet) ide, nemes versengés (na meg újszerű doppingszerek és féllegális teljesítménysegítő sportruházati cikkek sikeres kipróbálása) oda, ez az olimpia igazából megint arról is szólt, hogy boruljon le a világ a következő évtizedek vagy századok egyik leendő tényezője, a világot majdan döntően befolyásoló újabb zsarnoki hatalom színpompás öntömjénezésének láttán. A cél nem ez volt, sőt, az ellenkezője - mégis ez lett belőle.
Nem kérdés ugyanis, hogy kockázatos volt a totalitárius, jogtipró Kínának adni a rendezési jogot, mint ahogyan az sem, hogy ez jó szándékkal történt, Kína meg olyan ügyesen jött ki belőle, mint annak a rendje.

Hasonlóan tettek milliók, saját képernyőik előtt. A Sziget feszten elhelyezett óriáskivetítőn néztem az olimpia egy kis részét. Mert irtó kényelmesek voltak az ott lévő nyugágyak. A játékok helyszíneinek tető alá hozása és a rengeteg más előkészületi, építési, szervezési munka során viszont nem a kényelem, hanem a kín és a halál volt az úr.

Evidens, hogy ez a saját népét elnyomásban tartó, önnön érdekében gazdaságilag nyitott, de minden más értelemben zárt, goteszk módon kapitalista-sztálinista megaállam csak nyert ezzel az eséllyel, míg azok, akik felkínálták neki, végül nagyot csalatkozhattak. Már annak idején sokhelyütt nagy felháborodást váltott ki, hogy ez a terrorállam kapta az olimpia rendezési jogát. Ám az ezt a jogot odaítélők magyarázata is rendkívül pertinens volt: Kínát azért kínálták meg ezzel, mert így újabb esély adódott arra, hogy ha a világ nyit feléje, akkor ő is nyit a világ felé. Ráadásul az volt a forgatókönyv, hogy így talán szusszanni engedni saját népét is Peking - s esetleg a ritka szabad lélegzetvétel elindít valamilyen folyamatot.

De nem. A vége ez lett, hogy az eredetileg csodás eszméken alapuló játékok újabb szenvedéseket hoztak kínaiak soha fel nem deríthető sokaságának, miközben maga az állam, a puhának még ma sem mondható diktatúra a saját céljaira használta ki az egészet.

Elég régen írtam ide utoljára - jelezték némelyek.
És lám, milyen igazuk is van.

Vagyis csak volt.

Ismét futtattam az eszmémet. Ez lett a vége.

VÉGTELEN TÖRTÉNET

(FELVILÁGOSODÁS, SZABADSÁG, MODERNITÁS)

Felve(ze)tés

Felvilágosodás. Szeretjük azt hinni, hogy ezen már rég túlestünk. Szabadság. Elképzeléseink szerint nemcsak régóta megvan ez nekünk, de élni is tudunk vele. Modernitás. Fel sem tevődik, hogy esetleg ne lennénk végtelenül korszerűek, előremutatóak és nagyszerűek.
Ilyen miliőben, ilyen korszakban és ilyen közgondolkodási háttérrel készül ez a szöveg. Pedig ha alaposabban belegondolunk, sem a felvilágosodás, sem a szabadság, sőt, még a modernitás sem igazán olyan fogalom, amely már kiteljesedett, ilyenformán magától értetődő és adott lenne mindannyiunk számára 2008-ban, vagy akár „újabban”.
Ezért nemcsak azt érdemes körüljárni, hogy hogyan alakultak ezek a képzetek, hanem eleve azt is, mit is takarnak ezek a fogalmak. Lássuk.

Lencsevégen: egy szerda délutáni felvilágosodás Nagyváradon

Ami a felvilágosodást illeti, tapasztalatom szerint sokan úgy gondolják, hogy az egy mára már lecsengett folyamat, amely egyszerűen elindult Franciaországból, végigsepert e világon és elkerülhetetlenül, végérvényesen oda vezetett, hogy a ma embere széles látókörű és okos, szemben a letűnt korok szerencsétlen szellemi elnyomottjaival, akik a választóvonal másik oldalán maradtak és teljes sötétségben éltek. Persze nem erről van szó.

Emlékszem: pár hónapja éppen Nagyváradon jelentette be Gheorghe Funar, hogy mire készül ezúttal.
Akkor unott félmosollyal nyugtáztuk a sajtótájékoztatóján elhangzottakat, vagyis azt, ahogyan ismét jónéhány aberráns törvénytervezetét ismertette. Kicsit felébredtünk azonban a marhaságok rutinszerűen előadott lajstroma okozta félálomból amikor odaért, hogy mit csinál ő majd a médiával.
Azt fejtegette ugyanis: arra fogja kötelezni a tévéket és rádiókat, hogy hírműsoraikban fele-fele arányban sugározzanak pozitív és negatív híreket.
Nafene - jegyeztük meg a kollégákkal összenézve - mostmár törvénybe iktatnák a valóság elferdítését, a hírfabrikálást is. És ugye azonnal adta is magát a példa: "Gheorghe Funar sajtótájéjkoztatót tartott, ahol bejelentette a média munkájába való beleszólást szentesítő jogszabály előterjesztését, jelezve, hogy ez csakis jó lehet minenkinek" - ez pozitív vagy negatív hír? Nos? Tessék? Annak idején ő azt válaszolta erre, hogy a részleteket majd kidolgozzák.
Á, végülis hadd beszéljen csak, úgyis kampány van, nyugodtan visszaaludhatunk - valami ilyesmi volt a konklúziónk.

Telt-múlt az idő, s mit hallok e héten? A Képviselőház ugyan elvetette, de a Szenátus - ráadásul ellenszavazat nélkül - elfogadta azt a törvénymódosítást, amely arra kötelezi az audiovizuális médiát, hogy a hírműsorokban 50 százaléknyi pozitív és 50 százaléknyi negatív hírt közöljön. A kezdeményezők: az ellenzéki Gheorghe Funar (PRM) és a kormánypárti Ioan Ghise (PNL). Szép.

Mi is több zsurnalisztikai butaságot elkövettünk már az utóbbi évtizedek során - hatalmas poénok és óriási felháborodások születtek ebből.
Úgyhogy nem vagyunk szüzek, sajna. Ilyenformán nem is az a szándékom a következőkben, hogy ma született bárányként nyilvánosan rácsodálkozzam mások botorságára.

Ám amit az egyik romániai magyar hetilapban találtam a minap az annyira édes, annyira kedves kis baromság, annyira szellemes szubsztrátumú szarvashiba, hogy napok óta nevetek rajta, ha eszembe jut.
Nicsak:

Lejött?
Ha nem (vagy ha a kép túl elmosódott), elmondom: burgenlandi ifjúsági találkozót harangoz be a közlemény. Szinte látom, ahogy a szerkesztőségben elhangzik: "te, ide kellene valami illusztráció", majd egy perc múlva jön a válasz "oké, megoldottam, rendben".

Olyan groteszk, szánalmas módon még soha nem állt fel (bukott ki) senki a polgármesteri székből Nagyváradon, mint bizonyos Groza Mihai.
Azt a dolgos öklét a polgárok felé rázva somfordált el. Legalább ezegyszer százszázalékosan biztosan tudhatjuk, hogy aki ezúttal ment a voksolás nyomán, annak tényleg semmi keresnivalója nem volt ott, ahol eddig ücsörgött.

Ki ő? Volt polgármester vagy leendő aknamunkás?

Most én is nyomhatnám itt a nagy mártírszöveget, hogy megpróbáltak indexre tenni a saját városomban a megélhetési kultúrnyikok. (Hiszen megszokott az ilyen kisstílű hőbörgés tájainkon, szinte külön műfaj egyes marginális fosszíliák részéről.)
De inkább csak mosolygok, annyira vicces ez.

Alább ugyanis az a röpke írásom, amelyet a nagyváradi magyar folyóiratok nem szívesen közöltek volna - egyes olyan szerkesztők személyes lelki (ahh!) érintettsége és magánfájdalmai miatt, akik most folyóiratoznak. Ám ezek az exkollegák az alant elterülő írásban említett egyik laptól kerültek ki annak idején - ez fáj nekik. Ami tényleg érthető is, csak épp e régi lelki teher mostani manifesztálódása gyerekes. (Nyűglődtek is rendesen, amikor eljutott hozzájuk e szöveg, molyozgattak vele, félrematattak, kifogásokat kerestek, amíg vissza nem vontam tőlük a kéziratot.)

Úgyhogy végül - mint azt ma megtudtam az ottani szerkesztőségtől - simán megjelent a budapesti Valóság című folyóirat 2008/5. számában.

(Nem fogok itt kárörvendeni, de annyit elárulhatok, hogy ez így minden szempontból sokkal jobb - köszi, Pece mentiek.)
Nah. Csapjunk a lovak közé.

:P (Ez meg itt egy vizuális elválasztóelem.)

Hármas határ két átkelővel: a romániai magyar sajtótörténet újkori fordulópontjai

Előszó

A romániai magyarság XX. századi története során három fő erővonal, három döntő esemény befolyásolta a bel- és kisebbségpolitika alakulását, s ilymódon a sajtó működését, szemléletét, struktúráját. E három eseményt három évszámmal jelölhetjük (1920, 1945, 1989), mégis csupán két csoportba sorolhatjuk, így csoportosíthatjuk: 1920, 1945, valamint 1989. A jelen írás azt tekinti át, hogyan hatott Trianon, a kommunista diktatúra és az 1989-es eseménysorozat a romániai magyarság sajtójára.

Ez is megvolt. Helyhatósági választás, premierekkel.

Ilyen újdonság volt ugye, hogy most voksolhatott először az 1989 után születettek generációja. Meg ilyen volt az is, hogy most először mérhette össze erejét (vagy legalábbis támogatottságát) két romániai magyar politikai erő. Meg az is újdonság, hogy például Váradon először nyert valaki első fordulóban polgármesteri mandátumot. Vagy az, hogy megyei tanácsok elnökeit most először választhattuk közvetlenül.

Na nem, cicám: elég a dörgölőzésből, mert allergiás vagyok.
[Az előző választásokkor fotóztam egy szavazókörzetben: ekkor voltam
utoljára (haszon)állati szerepkörben voksolni.]

Az is újdonság volt, hogy betelt a személyim hátoldala, így már nem volt hova ragasztani a voksolást igazoló lehúzóst. Nem beszélve arról a premierről, hogy másom is betelt.

Szépen nyomogatja a bélyegét ránk a korteshadjárat. Jövök-megyek, ezenközben egyre-másra jutnak eszembe a kampányszlogenek, a plakátokon látható mellébeszélések. (Valami ködös, freudi okból a lózung szót utálom, de mégis inkább azok.) Illusztrálom.

A villanyrendőrnél várakozom, a végtelen pirosnál. Közben nézegetek ki a kocsiból.

Alanyokat keresek választási kampányt, illetve ennek kontextusát tükröző modellezéshez.

Kérem, mailezze el mindenki a lakcímét, aki úgy érzi, nem tudja, kire szavazzon. Meg az is, aki úgy érzi, nagyon tudja. Felkeresem majd az igénylőket, szép, magyar modellezés lesz.
Az egyénekre lebontott csoportterápia menetét a következőkben ismertetem.

Valóban elnyomott nemzeti közösségként fogok csengetni.

Nincs készen, szöveg is jön majd, amikor ráérek.

(Update: mivel végül nem érek rá, mindenkit megkérek, hogy gondoljon olyan jó kis elmés képszövegeket a fotókhoz, amilyeneket akar, s így nézegesse végig ez utóbbiakat. Kösz az együttműködést, biztos vagyok benne, hogy nagyon jók a képszövegek.)

Érdekesen változik az ember (tudat)állapota hosszabb idő után hazafelé tartva. Ízelítő jön.

"Otthonról" indulva San Francisco reptere felé: "Ó, yeah, végre megyek haza!"
San Franciscóban, a reptérre érkezve: "Yeah, végre megyek haza!"
Nyolc óra várakozás után: "Ó, megyek haza."
A gépen: "Végre megyek haza."
Földet érés előtt, Münchenben: "Megyek haza."
A Pestre tartó gépen: "Megyek."
A Váradra tartó buszon: "Ó, haza."
Váradra érkezve: "Ó!"

Itthon: "Végre!"
Egy nappal később: "Ó, +@%$^&*!"

Nagyon kell vigyazni Amerikaban, hova lep az ember. Ugyanis itt vagy allandoan tortenik valami, vagy nagyon serulekeny az egesz, s egyes emberek romlast hoznak ra. Ilyen ember vagyok en is, ugy nezem.

Legalabbis amerre jartam, ott ko kovon nem maradt eddig. Nezzuk tehat az apokaliptikus hatasaimat.

Repulni fogok rovidesen, ugy erzem.
Az USA szegenyebb lesz majd velem es en vele. De mi azert gazdagodjunk. Ilyen megfontolasbol kozlom, hogy itt a konkludalas ideje. Lassuk tehat, melyek azok a tapasztalatok, illetoleg kovetkeztetesek, amelyeket itt szurtem le. S amelyek nyilvan alapveto fontossaguak, feltetlenul kozerdekuek, kozossegunk javat szolgaljak, nemzetunk fejlodeset segitik elo, valamint blabla-bla-blabla. Johet a szamvetes es az okito szozat, a jobbito szandeku tapasztalatmegosztas. Kulonfele morzsak, szilankok, foszlanyok formajaban.

Erdekes-e megnezni egy filmcsillag hazanak csukott kapujat? Szamit-e, hogy hol halt meg egy enekesno? Erdemes-e idot szanni arra, hogy megtekintsd, honnan indult par nagy zenekar? Van-e lenyeg abban, hogy megnezd, hol forgatjak a sok buta es par okos filmet? S annak van-e valami teteje, hogy ures amifiteatrumba kukkints be, ahol maskor gigasztarok lepnek fel?
A valasz alapvetoen nem.
Amig az ember meg nem erkezik Hollywoodba.

Sosem szerettem az ugynevezett Gyerekszaj rovatokat sehol. (Ugye ez az, ahol gyerekek humoros bekopeseit kozlik.) Mindig eroltetettnek tunt ugyanis az ilyesmi.
Viszont a gyerekeket szeretem. Es ujra meg ujra csodalkozom is azon, mennyire gyorsan ernek a sracok mostansag Nyugaton. Europaban, de pl. Amerikaban is. Foleg szellemi fejlodesre gondolok itt. Messze lehagytak Kelet-Europat... Regen. Ezt tudjuk. Es sokszor latni peldat ra.

"Tovabbi jo szorakozast. Bele fog betegedni, ha majd haza kell menni" - igy bucsuzott tolem a minap egy kedves csalad, amelyik nalunk volt latogatoban. Ja: csipobol mondtak a frankot. Eloszor csak nevettem rajta, aztan elgondolkoztam.

Igazan nem ismerem magamat olyannak, aki ilyesmibe belebetegszik - bar itt tenyleg nagyon jo, de akkor sem. Viszont hallottam hasonlo sztorikat itt, sot, ismerem az egyik koztiszteletben allo Bihar megyei szemelyiseg Bihar megyei ember fiat, aki tenyleg laza machokent jott ide, aztan hazaugrott, hogy majd visszajon, de azota sem engedik vissza - emiatt kedelybetegen tengodik otthon es arra var, hogy talan ujra kap majd vizumot egyszer.

Na, nemtom. Nekem vizumgondjaim nincsenek, de kozelit a veg attol. Es tenyleg nem orulok neki, es probalom kihasznalni azt, ami maradt.

Sajnálom, hogy nem tudok képeket feltölteni (elképesztő, milyen renyhe itt a net, ha hazamegyek, majd pótolom). Megmutatnám ugyanis, milyen az, amikor a giccs megbámulandó, pontosabban annyira monumentális, hogy az már lefegyverző.

Mert van ilyen: az elmúlt három napot Las Vegasban töltöttem, onnan tudom.

Nem kizárólag a feketék és az "ősamerikaiak" az érdekesek itt (szeretem szemlélgetni az embereket), hanem a magyarok is.
Találkoztam ugyanis Puskás egyik csapattársával, valamint az 1956-os forradalom egyik harcosával, meg az utolsó magyarországi komcsi vezetők egyikének rokonával.
Mind érdekes pályát futottak be. Amerikában már nem azok, akik otthon voltak. Úgyhogy íme néhány rövid esettanulmány arról, hogy mivé lesz az ember 10 ezer kilométerrel odébb (vagyis idébb).

Ha már közel van az ember Hollywoodhoz (most kb. 5 órányi autózásra vagyok tőle, ami autópályán való haladást jelent, azaz nálunk simán lehet 10-11 órának számítani; amúgy a jövő hétvégén még közelebb megyek és megnézem), érzi a perverz késztetést, hogy amerikai filmre, lehetőleg hollywoodira üljön be a moziba.
Pedig milyen fura, abszurd dolog ez. Olyan, mintha otthon utálnám a zabkását, de a világ zabkásatermelésének nagyját adó üzem közelében hirtelen falni kezdeném a rémes tápot.

Nem az én dolgom eldönteni a létét, mégis közlöm, hogy van isten.

Nem csak azért mondom ezt, mert vége lett a romantikus trógerkodásnak és ismét a turisták valóságtól elrugaszkodott életét élem.
És nem csak azért, mert legújabban San Francisco csodáit sikerült megnézni (Golden Gate, Alcatraz, Chinatown stb., stb., stb.).
Sőt, nem is csak azért, mert visszajöttem Clovisba a vendéglátóim birtokára, ahol egy narancsliget közepén lakom (ötszáz narancsfa veszi körül a házat, minden nap szedhet és készíthet igazi narancslevet magának az ember - már aki itt új, a háziak ugyanis a maguk részéről már rég unják).

Hanem azért is, mert élek, pedig a statisztikák és az értők kommentárjai szerint már halottnak kellene lennem.

A melobol hazafele jovet beneztunk egy World Food nevu uzletbe, ahol kulonbozo europai allamokbol szarmazo etelek es italok kaphatoak. Par falat az otthonbol.

Megtapogattam az utcankban levo sarki uzletbol ismeros lengyel halkonzervet, udvozoltem az otthon kaphato cseh majkremet, koszontem a jobb varadi uzletekben lathato orosz kaviarnak, kacsintottam a magyar bornak.