Blogosz

MESE NINCS.

Szóképekben egy képtelenségről

2008. szeptember 07. 19:37 - BlogoszEditor

A nyárról maradt másik "adósságom" - azaz olyan téma, amivel kapcsolatban már kérdezték, miért nem írom meg -a hazai magyar politikai "összefogás" (brrr...de hányingerkeltő ez a szó ilyen kontextusban, még idézőjelbe téve is).

Szóval írhattam volna róla régebben is, de az ember ne rontsa el a szabadságának verőfényes napjait ilyen gusztustalanságokkal.

tokes2.JPG Azóta lett még MPP és EMNT és SZNT, de semmi sem változott...

Mert oké, tárgyalt az RMDSZ, az MPP, az EMNT, Szász, Kelemen, Tőkés stb.
Na és? Mit számít ez, azon túlmenően, hogy néha érdekes a pojácának álcázott csalók forgolódásait nézni? Mert ez a helyzet: 1989 után egy rövid ideig volt valóban érdekvédelmi része is annak a szervezetnek, amelyik RMDSZ néven megalakult. De aztán rájöttek a nyílt szívű ártatlanok, hogy eufóriájukkal és jó szándékukkal nem sokra mennek (az igazság az, hogy politikában valóban nem is lehet), így egyesek felhagytak a dologgal és odébbáltak, másokat meg kipenderítettek azok, akik átvették az egész (etno)bizniszt. Ennyi a történet és kész.

Azóta lett még MPP és EMNT és SZNT, de semmi sem változott, ezek is csak retorikájukban képviselik a magyar közösség érdekeit, valójában egyéni és csoportérdekek megjelenítői az ugyanilyen RMDSZ-szel szemben. Minderről már írtam itt régebben bővebben - és igazán fölösleges állandóan visszatérni rájuk, amikor ők is csak néha térnek vissza ránk, de akkor sem érdemben.
Szóval a dolog annyira sokrétű és mégis annyira egyszerű, hogy pár pillanat alatt átfuthatjuk.

marko2.JPG Az RMDSZ meg rájött, hogy valószínűleg a Fidesz jön kormányra legközelebb
Magyarországon, úgyhogy közelíteni kell Orbánékhoz

Tehát: idén a helyhatósági választásokon saját várakozásait is alulmúlta a Szász Jenő-féle MPP. Ekkor látta elérkezettnek az időt Orbán Viktor, hogy levegye a kezét Szászról. És levette.

Orbán egy ideje készült már ilyesmire, ugyanis rájött: az RMDSZ-t végülis nem tudja könnyen kiütni, gesztust kell tehát tenni feléje. Az RMDSZ meg rájött, hogy (ha csak az utolsó száz méteren megint el nem szúrják) valószínűleg a Fidesz jön kormányra legközelebb Magyarországon, úgyhogy közelíteni kell Orbánékhoz.
A dolog vesztese, az áldozati bárány az MPP egyik megtervezője, Szász lett - mivel ő volt a legnagyobb szálka Markóék szemében. Úgyhogy Szászt kinyírták.
(Mondjuk nem kár érte sem, ugyanis ő is annyit tett a közösségért, amennyit a politkában szokás, azaz annyit mint Markó, Tőkés, vagy éppen Géjza bácsi, a falu bolondja. Ám akkor is fura, hogy végül ugyanaz tette a torkára a kést Szásznak, aki annak idején fel is emelte őt. S még perverzebb, hogy éppen azoknak szánt gesztusként hajtották végre az emberáldozatot, akik ellen annak idején szövetkezett a végül a kés két oldalára került Orbán és Szász.)

Ilyenformán tehát Markóék nem is voltak hajlandóak kiegyezni a Száz vezette MPP-vel s nem működnek együtt a választásokon. Nyilván. Azért is megtehették ezt, mert már tudták, hogy Orbán is kihátrált mögüle. Meg azért is - és ez telitalálat volt az RMDSZ stratégái részéről -, mert egyszerűen nem voltak kényszerhelyzetben, nem volt fontos kiegyezniük senkivel.
Az van ugyanis, hogy az RMDSZ ezúttal még (de az is lehet, hogy majd még később is lesz még esélye) ugyanúgy bejut a parlamentbe egyedül is, mint eddig. Nem erodálódott ugyanis annyira a szavazóbázisuk, hogy veszély lenne. Sőt, szerintem az elpártoltak egy része is visszatér és rájuk szavaz majd, amint az RMDSZ megereszt pár szokásos kampányblődséget arról, hogy ha ők nem lesznek a patrlamentben, akkor jönnek a románok és jaj mindenkinek.
A szavazók egy része politikai zombi, őket meggyőzni sem kell, csak egyszerűen várni, hogy benyomuljanak a szavazóhelyiségekbe és gondolkodás nélkül pecsételjenek. A másik részük egy még visszahódítható hányadához szól a kampány: azokhoz, akiket lehet ijesztgetni és a nemzetiségi maszlaggal zsarolni, ilyenfajta csapdahelyzetben tartani.
Ami meg Szász Jenőt illeti, őt már csak az eddigi háttértől kapott régi lendület, a tehetetlenség viszi előre, s addig nyomul még egyedül, amíg a pálya végére nem ér, mint ütközési tesztkor a műanyagbaba. Látja ezt ő maga is, ezért torpedózta most meg a tisztújítást, vagyis ezért érte el, hogy az MPP ne tartson kongresszust, ahol leváltották volna.

szasz1.jpg Ami meg Szász Jenőt illeti, őt már csak az eddigi háttértől kapott régi lendület, a tehetetlenség viszi előre

De előbb-utóbb új vezetése lesz az MPP-nek. S akkor kezdheti majd megint a nulláról. Ugyanis már eleve úgy próbált versenyezni az RMDSZ-szel ez a párt, hogy behúzott kézifékkel indult, a vezető rossz irányba kormányzott, a navigátor menet közben lecserélte őt, az utasok közül meg a szedett-vedett opportunisták zavartak be állandóan. Úgyhogy lesz majd min törniük a fejüket.

Időközben viszont Markóék is tettek gesztust Szász fejéért cserébe Orbánéknak: "hajlandóak voltak" folytatni a tárgyalásokat "az összefogásról", de már nyilván nem az MPP-vel és annak közösen kicsinált elnökével, hanem Orbán Viktor erdélyi képviselőjével, Tőkés Lászlóval (pro forma meg a Tőkés háziszervezetével, az EMNT-vel). Megegyezés végül itt sem született.
De nem is ez volt a fő. Hanem ezúttal annyi, a fennebb vázolt kényszerűségből egymáshoz közelítő felek egy asztalhoz üljenek.

Ráadásul van még itt egy érdekes epizód: Tőkés is nagy mentora az MPP-nek, de a belharcokban fura helyzetbe került.
Az MPP csúcsvezetésével, azaz Szászékkal állandóan konfliktusban állt ugyanis az új párt (a bejegyzés előtt még csak szövetség) Bihar megyei szervezete, amelyet a háttérből éppen Tőkés bizalmasa, Szilágyi Zsolt vezetett. Szilágyiék állandóan azt akarták elérni, hogy nagyobb hatalmat kaphassanak a készülő MPP-ben, Szászék viszont ebben korlátozni próbálták őket - erre akkora konfliktus alakult ki, hogy a bihariak a végén már állandóan szabotálták a szervezet minden lépését és döntésének végrehajtását.
A vége az lett, hogy ebben is Szász vesztett. Tőkés ugyanis - aki a maga részéről ugye Orbán erdélyi jobbkeze - készségesen asszisztált végül Szász feláldozásához. Mivel így Orbánnal jó viszonyban maradt, s meg is lecékztethette a Szilágyiék ötleteit nem igazán díjazó Szászt.

csuzisarkozi1.JPG Sárközi Zoltán (balra), és Csuzi István megyei MPP-vezetőkként addig szajkózták a párt jelmondatát - "A választás szabadsága" -, hogy e szabadsággal élve végül az RMDSZ-t választották

Mindezzel párhuzamosan a meggyengült MPP-t az RMDSZ tovább gyomrozza: az elnökét már elintézték, a különböző posztokra áhítozó képviselőit meg ott veszik meg, ahol csak tudják. Csak itt, Biharban is volt rá példa, hogy MPP-szószóló átment RMDSZ-jelöltbe, s máshol is várható még ilyen. Nálunk például régebben Sárközi Zoltán, újabban pedig Csuzi István csatlakozott a politikai nomádok táborához. Ők megyei MPP-vezetőkként addig szajkózták a párt jelmondatát - "A választás szabadsága" -, hogy e szabadsággal élve végül az RMDSZ-t választották, amint megkínálták őket egy-egy poszttal.
Ügyes húzás, mert az RMDSZ a kampányban azt a szöveget is nyomhatja majd, hogy "ugye milyen szép összefogást sikerült elérni", sőt, úgy is magyarázhatják, hogy az MPP nem akart kiegyezni, de ők akkor is kiegyeztek az MPP egyes tagjaival. Ráadásul a lepaktálásokat látva kiábrándul az MPP-ből azon szavazópolgárok egy része, akik kifejezetten és következetesen az RMDSZ ellenében képzelték el az új párt masírozását.
Úgyhogy az MPP egyre csak gyengül mostanság - s már a sokadik választás lesz az idén őszi, ahol legfeljebb ijesztgetni tudja az őt módszeresen kivéreztető RMDSZ-t.

Hát ennyi történt a nyáron "magyar ügyekben". Zseniális húzások, ügyes helyezkedések, bámulatos cselezések.
Azaz nagyon sokminden.
Lényegében meg semmi.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr782637822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

varadi eva 2008.09.08. 16:35:14

Lesz-e valaha normalis alternativa?.............
süti beállítások módosítása