Érdekes: a Statisztikai Hivatal Kolozs Megyei Igazgatósága még mindig tagadja az ottani sajtónak, hogy félretájékoztatták volna a népszámlálási felkészítőkön a leendő kérdezőbiztosokat - a Bihar megyei igazgatóság vezetője azonban eközben ma már elismeri, hogy ez történt. Közlemény érkezett ugyanis az előbb a szerkesztőség(ek)be.
Kaptam egy levelet. Be volt dobva a postaládánkba. (Jó, akár a Hejje-sírás blogba is feltehettem volna, de ennek most nem ez a lényege.) Tessék.
Nem röhög!
No, immár az egész romániai magyar sajtóban és politikai szférában téma, hogy a Statisztikai Hivatal egyes megyei kirendeltségeinek bizonyos képviselői hogyan próbálták meg jóelőre manipulálni a három nap múlva kezdődő népszámlálás adatait. Olymódon, hogy az a nemzeti kisebbségekre nézve legyen hátrányos.
Kiugrattam a nyulat a bokorból az előző bejegyzésemmel és az ugyanebben a témában ma megjelent újságcikkemmel. Kolozsvártól a Székelyföldig téma, ahogy hallom, s pártközi levelezgetések, meg telefonálgatások indultak el. És most, hogy felkapták a fejüket, igyekeznek még hamar, a kezdés előtti utolsó napokban minden magyar megfigyelőnek, meg kérdezőbiztosnak felhívni a figyelmét: ne dőljenek be a manipulációknak.
Valahogy eddig is sejthettük, hogy egy ilyen országban a népszámlálás sem fog rendben menni. Érzésem szerint a (szinte) valós adatok meglesznek azért valahol.
Úgy látom, az olvasóim érzékenyek. És ennek örülök, ez így van rendjén.
Állunk. Évtizedek óta. Lényegében erről szól egy jó nagy hirdetés. Holnap fog megjelenni, a legdrágább helyen: az első oldalon.
Adminisztratív gyorsétkezde. Vagy mi. Gyorsintézde. Habár igazából gyorsnak sem gyorsabb a szokottnál. Csak megalázóbb.
Sajtótájékoztatóra igyekszem a Megyei Foglalkoztatási Ügynökséghez (AJOFM). Ahogy odaérek a Magnólia park mellett lévő székházukhoz, sorok fogadnak.
És nem, nem állom meg, hogy ezt feltegyem ide. :D Épp az előbb találtam Facebookon. És szerintem önmagában is vicces. Na meg tanulságos. Továbbá az előző bejegyzésemhez - a Fácséról, magyarkodásról szólóhoz - kitűnő illusztráció. Vagy akár képi továbbgondolás - (hogy túldimenzionáljam kicsit :P).
Hiszen olvassuk csak újra - most aztán főleg - Kertész levelét. Szerintem eléggé butának kell lenni ahhoz, hogy szó szerint értelmezzünk. Dehát egyetlen nemzet sem szűkölködik butákban. Akik általában a legharcosabbak, a legdühösebbek mindenre ugranak, könnyen, s a legfürgébben üldöznek boszorkányokat. Ebben segít nekik készségesen a politika, amelyik örömmel szolgáltat cirkuszt a szegényeknek - szolidaritásért, lojalitásért (s az utóbbi fogalmakat leképező későbbi szavazatokért) cserébe.
Persze a nagyon jó gondolatot, sőt, gondolatsort mindenképpen meg akartam osztani. De persze nincs ilyen. Azért az elmúlt napokban többször leültem a gép elé azért is, hogy az alábbi képekkel kapcsolatos, a nyelvem, a nyelvek hegyén lévő evidensen szépet elmondjam. De nem jön semmi különös. Mert nincs.
Azon túl, hogy szerintem ez egészen jó. Pénteken fotóztam, épp akkor, amikor ki akartam állni autóval a váradi köztisztasági vállalat egy járműve mögül. Szóval a tömörítős (összenyomva gyilkolós) szemetesautó oldalán van ez a doboz.
Plüssfigurákkal van tele, amelyeket, akiket, amelyeket a szemetesek megmentettek a szemétből. Plüssmenekültek.
Érdekes képzet. Mindenki kezdjen vele, amit akar. :)
Már megint irreleváns dologból fabrikált témát, sőt, ügyet, sőt, közügyet, sőt, nemzeti ügyet a... na micsoda? Persze: a politikum. Hiszen ez utóbbi az, amelyik állandóan ezzel operál: teljesen mellékes kérdésekből politikai tőkét, mindig valakiből ellenséget, akitől majd ők jól megvédenek és/vagy akit ők majd jól móresre tanítanak, példásan. Szánalmas.
Ezúttal Kertész Ákos Kossuth-díjas íróról van szó, aki valóban dühös, sőt - szerintem -vadulós nyílt levelet jelentetett meg pár napja az Amerikai Népszavában. Ebben főleg az ottani közlési lehetőségének beszűkülése miatt aggódik, de annyira, hogy indulatosan kitér közben más témákra is. Elolvastam a teljes levelet - és kérem, akit érdekel a téma, az most olvassa el maga is, ezen a linken, aztán megyünk tovább.
Fárasztó tud lenni a himnusz. Ha nem hagyják békén. És bizony többnyire nem hagyják békén.
Talán más államokban is állandóan matatnak vele, de azt egészen biztosan tudjuk, látjuk - pontosabban halljuk -, hogy Magyarországon és Romániában is újra meg újra hülyeségekre használják a himnuszt (és a nemzeti lobogót). Most épp Románián van ismét a sor. Traian Băsescu államfő vetette fel, hogy minden osztályteremben ki kellene rakni a zászlót, s az órák előtt el kellene énekeltetni a himnuszt. Hjaj!
Nem az a gond itt, hogy a román himnuszról van szó. Hanem sok más.
Nincs mit csodálkozni: előre megmondtam, tisztán és világosan, érthetően, precízen, hogy a hülye Bëlga együttes végre vagy feloszlik, vagy nem.
Épp csak kiugrottam a szerkesztőségből, kenyeret venni.
A standnál előttem egy hölgy, alaposan nézegeti a kenyereket egy ideig, olvasgatja az összetevőiket, végül vásárol, majd elmegy. Ahogy hallótávolságon kívülre ér, az elárusító nekem, a következő vásárlónak kezd panaszkodni.
"Ki ez a Bëlga? Mi ez a Bëlga? Mit akar ez a Bëlga?"
Na igen, jó aktuális ez az idézet most. Hirtelen van ugyanis egy olyan, hogy feloszlik a Bëlga. De ez is nagyon furcsa egyelőre. És nem tudni, mit akarnak ezzel.
Fesztív állapotban vonulunk, milyen más állapotban is tennék... Kellemes kora délután tömegezünk a Félszigeten, sasszé az egyik nagyon fontos helyszíntől, át a másik gigalényeges helyszínig, összefogózkodva, megérdemelten lefárasztott lábainkkal karistolva. S az érzés kísér a hátunk mögött, hűségesen, kitartóan a nyomunkban járva, hogy igen, most van az élet, épp most. És persze süt a nap, meg mindenki szép, mindenki jó, mindenki kúlfész.
Amúgy az előbb még arra gondoltam, futólag, hogy vannak nem annyira kúl fészek is itt, átmenetileg.
Kifejezetten rokonszenves, lájtos, kellemes kis dolog. -Nak tűnik. És az is. Lenne. Ha nem pont a mi közösségünk lebutításával állna ez is összefüggésben.
Szóval azt tapasztaltam vagy három nappal ezelőtt Marosvásárhelyen, a főtéren, hogy immár ennyi csak a tiltakozás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló diszkrimináció miatt.
Megütötte a fülemet egy dolog a magyar államfő nyilatkozataiból, amelyeket kolozsvári látogatásakor tett. A sok maszlag közül (és hát nem lehet nem látni, hogy amióta Schmitt váltotta Sólyomot az elnöki poszton, az államfői tisztséghez méltatlanul sok ám a maszlag) integet egy kis konkrétum. Schmitt ugyanis azont túl, hogy a mindenkitől megszokott módon egységre szólította a romániai magyar politikai erőket, most még azt is bedobta: ahogy most, úgy a jövőben, a Sándor-palotában is csak együtt ül le a négy erdélyi szervezet vezetőivel, mivel - mint fogalmazott - "ahogy Magyarországon hangsúlyozzuk a nemzet egységét, mert abban van az erő, ugyanúgy elvárhatjuk ezt a határon túli magyar szervezetektől is".
Na persze már. Eddig kifejezetten az volt az úzus, hogy amikor csak lehetett, a Fidesz-hatalom képviselői külön egyeztettek a romániai magyar kegyeltjeikkel. Is. Most azonban az államfő már a fekete bárány RMDSZ-t is visszatessékeli az akolba. Hogy miért van ez? Több egyszerű oka van ennek. (És itt már használjunk más, sokkal adekváltabb képeket.)
Első szavamra igent mond. Mintegy természetesen. Ez igen!
Mert már épp azt hittem, itt fogok éjszakázni. Biharkeresztesen. A vasútállomás épületében. Vagyis mellette - mert mint épp az előbb elolvastam a váróterem ajtajára kifüggesztett feliratot, éjjel zárva van, nem üzemel, ezért olyankor üzemi területnek számít. (Hehe, drága, édes magyar nyelv, keblemre. :) Azzal is megy az idő, amíg elszórakozunk egymással.)
Itt még indulás előtt: nagy, fáradt tömeg a Nyugati peronjain
Igenis ki kell jelenteni: tökéletes az új romániai egészségügyi miniszter. Aki egyébként ma töltötte első hivatali napját.
Az utolsó nap utolsó óráiban még vitte, a hátán fuvarozta lassan már duzzogva sztrájkolni kezdő, megfáradt testem az őt vidáman, éberen és érdeklődően ide-oda ráncigáló szellememet. De a jelek már egyértelműek voltak: a Sziget utolsó napjára ismét kiütött a lényegében állandóan szálló por. Ott van az mindig, de úgy igazából nappal csak nagyobb kavarásokkor látszik - éjjel viszont folyamatosan, egy-egy, néha a tömegen átmodortalankodó jármű fénycsóváiban minduntalan rajtakapható.
Szóval az utolsó napra megint beálltam a portól. És nem olyan portól és nem úgy, hanem az igazitól, a köznapitól, amolyan náthaszerűen, allergiásan. Úgyhogy miközben a lélek egyik színpadtól a másikig sietett, felvillanyozva és sugározva, a testnek minduntalan meg kellett állnia orrot fújni.
Trombitálok is nagy elszántan - hátha ez lesz már az utolsó fújás, s múlik ez az igazán kellemetlen fesztivál-mellékhatás. És ahogy ott fújom, épp az árusok utcáján, s közben felpillantok, látom, hogy pont egy kis üzlet rivaldafényében álltam meg.
Pár kis csemege, egyetlen délután terméséből, a fővárosból.
Na és akkor még ez. Kihagyhatatlan. Sőt - ugye - nekem kvázi kötelező is. :)
Alapvető szerintem, hogy az ember akkor is értelmesen töltse az idejét, amikor egyébként épp szabadságon van. Tartalmasan. Mint ahogyan az is, hogy Budapesten járva se vesztegesse az idejét.
Gondoltam, szabadság előtt még foglalkozom egy keveset fölösleges dolgokkal.