A leglámerebb és legszörnyűbb meglepetések egyikében volt része épp karácsonykor az egyik ismerősömnek.

Idén is volt karácsonyi gyermekrajzpályázat a szerkesztőségben. És idén is kiválasztottam a sok közül a néhány személyes kedvencemet. Ezekkel a rajzokkal kívánok mindenkinek karácsonyt. Simán. Mert ha tényleg karácsony, akkor boldog is.

A blogolás (is) persze olyan, hogy, amikor az ember vállán tapos a múzsa, akkor örömmel írunk - ám amikor épp nem ücsörög rajta az ihlet, akkor sincs nagy baj. Mert akkor is érzi a gondos szülő időnként, hogy enni kellene adni a blognak. Meg vannak, akik szólnak is, hogy szívesen látnának valami frissítést már, hej. És a múzsatalp nélküli időszakok, vagy épp a mással való elfoglaltság egy kicsit olyan házi feladathoz hasonló érzetet generál. Hogy rendben, de azért kellene már valamit ide is. Úgyhogy akkor Bepillantás az alkotó elme bájaiba bajaiba című rovatom következzék.

Nem, nem, semmi Photoshop, vagy ilyesmi. Valósak a képek.

Végre sikerült megörökítenem a politikus-vállalkozó leglényegét. Egy mai konferencián szólalt fel az a példány, amelyről sikerült igazi, PR-oskodástól, sminktől mentes, a külsőt és a belsőt, a kommunikációjuk igazi tartalmát is egyszerre mutató felvételeket készíteni.

(És ehhez csak annyi kellett, hogy amíg a képen látható volt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor beszélt, addig épp be volt kapcsolva az írásvetítő is.)

Még javában zajlik ám a népszámlálás - csak jelenleg a boszorkánykonyhákban kotyvasztják a végeredményeket. Arról még mindig nem tudni biztosat, hogy egyáltalán mikorra kell meglenniük. Pedig valahogy ez fontos részletnek tűnik: egy komoly összeírás esetében minimumnak tetszik az is, hogy meglegyen az eredmények nyilvánosságra hozatalának határideje. Ehhez képest arról volt szó, hogy (érthetetlen okokból) csak 2013-ban tudatják a végeredményeket, de azóta szó volt még 2012-ről, sőt, 2014-et is láttam már egyes helyeken.

No, de addig is mutatok valami érdekeset.

Ez ám a reklám! :) Nagyváradon fotóztam, az előbb.

Sokszor kifejezetten jó dolgok forrása a szemkontaktus, ám szintén sokszor rengeteg álság, hamisság és talmi vacak (f)elszabadítója. Olyan, tehát mint  mondjuk a modern művészet. Hiszen ez utóbbiban is sok érték, vagy "csak" értékelhető vonulat, jelzőkkel szabadon illethető (úgyhogy a "jelző" szót itt, most nem látom el jelzőkkel) munka, jelenség fedezhető fel - meg sok álművészkedés, megélhetési semmittevés, művészi pénzlenyúlás, kultúrbutáskodás is.

A megbánandó fajta szemkontaktus és a valaminek a nevében való semittevés nagyszerűen találkozik Nagyváradon a Visual Kontakt nevű projektben.

Altalaban nem olyan fekete az ordog, amilyennek elso pillantasra latszik - szoktam, mondogatni. Es most is ezt mondtam.

Kihal a magyarság 3014-re - ekkorra eltűnik a Föld színéről az utolsó magyar nemzetiségű is. Ez is szerepel az ENSZ tanulmányában - amely a Fenntarthatóság és méltányosság: egy jobb jövőt mindenkinek címet viseli. Más nemzetiségek is kihalnak, eltűnnek persze - vannak, amelyek előttünk, vannak, amelyek utánunk.

Mi több: szerintem fölösleges emiatt izgulni. Ugyanis természetes folyamat ez is. De persze attól – nekünk – nem jó.

Ám igazából valami más jutott eszembe erről a hírről.

 Halottak napja. A biharpüspöki temető régi, elhagyatottabb része. Ez az, ahol régebben - a fáma szerint - nemi erőszaktevők lestek arra tévedő áldoztaikra a bozótosabb részeken, meg a rablók osztották szét a zsákmányt a fák, bokrok rejtekében. És ez az, ahol pár téllel ezelőtt sétálgatva még rajtakaphattam kegyeletsértéstől sem visszariadó fatolvajokat: a hóra szinte vércseppekként hullott a sok szálka, ahogy a csónakos fejfákat verték szét éppen baltával, hogy hazavigyék tüzelőnek. Sokszor csak fogpiszkálók maradtak az ódon fejfákból - itt-ott még ma is láthatóak a pusztítás nyomai, az égnek meredő, korhadt, csonka fejfák.

Na, most arcoskodhatnék itt, adhatnám a nagyot, hogy én előre megmondtam, megírtam. De minek? Sőt, nem tagadom: bár sejtettem, hogy nem lesz rendben a népszámlálás, épp ekkora mérvű káoszra nem gondoltam egy percig sem.

Igaz ugyan, hogy tulajdonképpen kilenc év lett volna az előkészületekre, de ne felejtsük el, hogy ez Románia. Úgyhogy még most sem véglegesek a népszámlálás alapszabályai sem, dacára annak, hogy javában tart, sőt, mindjárt vége is. Illetőleg az is lehet, hogy vége sincs, mivel a kormány épp ma tárgyal arról, hogy esetleg kitolja az összeírás lezárásának határidejét. Ám akárhogy is dönt végül, azt már egyértelműen kijelenthetjük: a népszámlálás adatai irrelevánsak lesznek. Hiszen maga a népszámlálás is hiteltelen módon zajlik.

Lényegében hiába vezették be egy ideje Nagyváradon is azt, hogy bizonyos összeg ellenében az önkormányzattól bérelhetnek saját parkolóhelyet a polgárok. A balkáni parasztkodás ezt is felülírja. Ha épp akarja. Mert az olyan.

Ma reggel vettem észre, s a megoldás is ma jött, nem sokkal később. Arra figyeltem fel, hogy a nagyváradi villamosmegállókban matricák jelentek meg, kétnyelvű feliratokkal. A megállóhelyek román, illetve (történelmi) magyar elnevezése szerepel rajtuk.

Gyanús volt ez eleve, hiszen hiába van magyar vezetője a Helyi Közszállítási Vállalatnak (OTL), az ilyesmi nem jellemző rá(juk).

Érdekes: a Statisztikai Hivatal Kolozs Megyei Igazgatósága még mindig tagadja az ottani sajtónak, hogy félretájékoztatták volna a népszámlálási felkészítőkön a leendő kérdezőbiztosokat - a Bihar megyei igazgatóság vezetője azonban eközben ma már elismeri, hogy ez történt. Közlemény érkezett ugyanis az előbb a szerkesztőség(ek)be.

Kaptam egy levelet. Be volt dobva a postaládánkba. (Jó, akár a Hejje-sírás blogba is feltehettem volna, de ennek most nem ez a lényege.) Tessék.

Nem röhög!

No, immár az egész romániai magyar sajtóban és politikai szférában téma, hogy a Statisztikai Hivatal egyes megyei kirendeltségeinek bizonyos képviselői hogyan próbálták meg jóelőre manipulálni a három nap múlva kezdődő népszámlálás adatait. Olymódon, hogy az a nemzeti kisebbségekre nézve legyen hátrányos.

Kiugrattam a nyulat a bokorból az előző bejegyzésemmel és az ugyanebben a témában ma megjelent újságcikkemmel. Kolozsvártól a Székelyföldig téma, ahogy hallom, s pártközi levelezgetések, meg telefonálgatások indultak el. És most, hogy felkapták a fejüket, igyekeznek még hamar, a kezdés előtti utolsó napokban minden magyar megfigyelőnek, meg kérdezőbiztosnak felhívni a figyelmét: ne dőljenek be a manipulációknak.

Valahogy eddig is sejthettük, hogy egy ilyen országban a népszámlálás sem fog rendben menni. Érzésem szerint a (szinte) valós adatok meglesznek azért valahol.

Megyünk a koncsertóra. Már sötétedik közben, s a helyszín amúgyis egy kicsit gyanús környéken van.

Az egyik házikó ajtaja nyitva, odabent épp veszekszik egy roma család - fenyegető, fekete hangjaik egy kis lámpa sárga fényével együtt áradnak ki a leszálló estébe.

A zenei helyszín bejáratánál pedig már tömeg - és minden irányból érkeznek még, egyre többen. Kicsit odébb néhány középkorú, nagy bajszú roma kászálódik be épp egy ezeréves Daciába.

Úgy látom, az olvasóim érzékenyek. És ennek örülök, ez így van rendjén.

Állunk. Évtizedek óta. Lényegében erről szól egy jó nagy hirdetés. Holnap fog megjelenni, a legdrágább helyen: az első oldalon.

Adminisztratív gyorsétkezde. Vagy mi. Gyorsintézde. Habár igazából gyorsnak sem gyorsabb a szokottnál. Csak megalázóbb.

Sajtótájékoztatóra igyekszem a Megyei Foglalkoztatási Ügynökséghez (AJOFM). Ahogy odaérek a Magnólia park mellett lévő székházukhoz, sorok fogadnak.