Guggolunk egy kicsi, szabályosan kerek gödörnél. A környéken még számos ilyen, fölbe vájt lyuk tátong. A mienk mellett kerámiadarabkák, gondosan körbe rendezve. A pasas letöröl az egyikről egy kis földet, pár pillanatig kapargatja, vizsgálgatja, majd átnyújtja:
"Na, ez például kábé hétezer éves".
"Hetes ezer?!" - ellenőrzöm a hallásomat.
"Aha. Nagyjából annyi. Jóval Krisztus előtt. S jóval sok más előtt. Gondoljon csak bele..." - mondja kicsit idegenvezetősen, kicsit rutinosan, kicsit unottan, de azért mosolyogva.
Ez már őt különösebben nem hozza lázba. Minket még igen.

Jóska régész, egy hétezer éves töredékkel

Egészen érdekes egy régészeti feltárás. Önmagában véve is, de akkor méginkább, ha a közelünkben van. És van.
Mégpedig itt, Nagyváradon a Szálka-dombon zalik épp egy nagyobb ásatás, azt látogattuk meg két kollégával együtt.

Eddig nem tudtam róla, de az van, hogy modern polihisztor lettem.

Igaz, hogy még tavaly ilyenkor államvizsgáztam, akkor végeztem el a filozófiát, de az oklevél csak mostanra készült el. Ki is vettem ma.
Ahogy nézem, mostanság már egy hivatalos melléklet is jár az egyetemi végzettséget igazoló diplomához - az előző oklevél megszerzésekor ilyet még nem kaptam vele.
Hát ez a román és angol nyelven készült melléklet egészen új távlatokat nyit az ember előtt.

Kellemes kis fotóra akadtam - ebben a rekkenő hőségben jó kontrasztú.
Valamelyik télen Finnországban készítettem ezt a képet. Január volt, és -22 fokban fagyott be az orrlyukunk, repedt a kezünkön a bőr.
Most július van és 34.
Ahogy a reklámtáblát elnézem, azért a finnek sem adják fel a reményt soha...

Lényegében véget ért a vébé.
Ja, van még a döntő, de számomra (meg még - gondolom - sokak számára) ez kevésbé érdekfeszítő, mivel azok nem játszanak már, akiknek eddig szurkoltunk. Az enyémek például bronzérmesek lettek.

És ahogy látom, megint megy a vita, hogy kell-e egyáltalán bronzmeccs.
Szerintem megszüntetni nem feltétlenül kellene. Viszont sok szempontból fölösleges lejátszatni is. És kínos nézni.

Wáháhá! Micsoda apró, s mégis king size humor! Szuper. :D
Nemrég már írtam a témáról, de épp most vettem észre, hogy a Youtube vuvuzela gombot vezetett be.
Nem minden filmecskénél van, de azért a legtöbbnél megtalálható. A kis focilabda-ikonra kell kattintani, ha a néző trendi háttérzajjal szeretne megtekinteni bármilyen témájú videót.
Kitűnőek az ilyen l'art pour l'art ökörködések.

Épp a Metallica egyik fellépését néztem, amikor rátaláltam a gombocskára. Tessék, itt például ki lehet próbálni, milyen a One című klasszikus, vuvuzela-alappal. (A kis gombot tessék ám megnyomni.)

:) Hát nem zseniális?
Ha tetszik, ha nem, megszokhattuk az elmúlt hetekben, hogy ami érdekes a tévében, az zümmög is. És immár (valószínűleg csak átmenetileg) magunkat is idegesíthetjük, kényelmesen, gombnyomásra, különösebb fáradság nélkül - ráadásul nem függünk attól, hogy épp mikor van meccsközvetítés.

Ugyanakkor ne feledjük az új funkcióban rejlő számos előnyös lehetőséget.

Bárki bármit mond (bár e témáról ezzel ellentéteset nem nagyon szoktak), ez az ország nem egy(séges), s talán nem is lesz az soha. Sok a törésvonal, nemcsak régiónként, társadalmilag, történelmileg, etinkailag, hanem az égvilágon mindenféle értelemben.
Újabb példa erre a sokadik árvíz.

Beindult a fesztiválidény. Nem újdonság, minden évben beindul.
És nagyjából egyforma minden feszt. (Olyannyira ugyanolyan, hogy mint észrevettem, például a Székelyföldi Rockmaraton az akkreditációs formanyomtatványának szövegét is a legnagyobb budapesti fesztiváléról koppintotta.)
De ez az egyformaság magukon a rendezvényeken alig tűnik fel, mindig eléggé újnak hatnak. Csak előtte látunk jól. Vagy pedig csak ott, a közepében. Nem is tudom.

Mi a szép ezen a képen?

Megérkezett Váradra is ez a műanyagból készült zavaró tényező, a vuvuzela.
Ma a szerkesztőségben végeztünk röpke nyálcserét ennek apropóján, mivel kipróbáltuk a zümmögőt.

Mégis ott vagyunk a vébén, kint vannak a magyarok. Bár nem úgy, ahogy szeretnénk.

A mai kapitális bírói tévedéseket elemezgeti mindenki - így tettem én is, végigkockázva a neten elérhető videókat, árgus szemekkel követve a felvételeket. És a hibásan elbírált gólok után egy kis kellemes színfoltot is felfedeztem, ami másnak nem szúrt szemet sehol. Szóval mégis magyar részvétellel zajlik a vébé.

A frászt hozzák az emberre. Meneküljön ki merre lát, visszatért ugyanis az ÁVH!
És a Fidesz hozta vissza. Tényleg beleborzongok. S a hideg futkoshat mindenkinek a hátán, akinek mond valamit ez a megnevezés. És most megint itt van.

Sikerült: "a lakosság érdekeiért küzdő" ellenzék elérte, hogy sokkal több embert érintsenek a megszorító intézkedések, mint az eredeti elképzelés szerint.

A PD-L és a az RMDSZ alkotta kormány a nyugdíjakat csökkentette volna, valamint a közszférában a fizetéseket, illetőleg néhány olyan további járandóságot, amelyet kisebb társadalmi csoportok kapnak. Ez is erősen vitatható, oké. De az ellenzék ennél is nagyobb megszorításokat harcolt ki végül.

Nem kellett túl sokáig törnöm a fejemet azon, mit találnak ki legközelebb a Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) alkalmazottai. Bemutatták ők maguk. Néhányszor ugyanis már megfuttattam magamban, hogy mi jöhet még, hiszen láthatóan bármit megengedhetnek maguknak munka közben, teljes a káosz a járművezetőik és az ellenőreik esetében is. Nos, a legújabb trend náluk a kutyasétáltatás. Igen, munka közben. Ez is megoldható, most minek csodálkozni? Itt ez is lehetséges. Mindjárt el is mondom, hogyan.

Eldőlt: Orbán Viktor kormányfő lesz Magyarország államfője is a következő öt évben. Magyar hangja: Schmitt Pál.
Utóbbit jelöli ugyanis a Fidesz államelnöknek, s kedden már szavaz is róla az Országgyűlés. Nem kétséges, hogy Schmitt Pál el is foglalhatja majd a posztot. Ahol kitalálóját, Orbán Viktort jeleníti majd meg.

Ezzel - lagalábbis a következő öt évre - vége annak az időszaknak, amikor volt államfője Magyarországnak. Sőt, a határokon is túlmutatóan: volt államfőnk. Mégpedig Sólyom László személyében. Mostantól - a leköszönése után - legfejlebb egy elnök lesz a helyén, azaz egy illető valamilyen poszton.

Részemről megoldottam ma a magyar utcanevek ügyét Váradon. Amit a polgár tehet, azt megtettem: megrendeltem a feliratokat, mára el is készültek, átvettem őket, majd hívtam a szakit, aki felpattintotta a falra a román és a magyar táblát is. Ennyi.
Nekem igazán ne kampányoljon ilyesmikkel egyik magyar szervezet sem - főleg, hogy közben a konkrét rendezésért semmit sem tesznek. Részemről ez az ügy is lezárva, hőbörögjenek másnak ezzel is.

"Paraguay tehát legyőzte Szlovákiát. De ennél több pozitívumot nem nagyon tudunk elmondani a mérkőzésről." Így szól közvetlenül a tegnapi meccs után a közszolgálati, független, pártatlan M1 műsorvezetőnője.

Hehe. Szeretem az ilyen kis elszólásokat.
Hiszen akármennyire is próbáljuk - és szerintem is próbálni kell -, nehezen tudjuk mindig, következetesen elválasztani a sportot a politikától meg a történelemtől. A kettő (a három) összecsúszása persze nem szép, nem jó, nem etikus, nem logikus - de annyi baj legyen, legalább könnyebben el tudjuk dönteni, kinek szurkoljunk. Vagy kinek ne.

Jó példa erre egy másik elszólás is, a mai Portugália - Észak-Korea mérkőzésről, amelyen 7-0-ra kiütötték a portugálok a vörös törpe csapatát.

Priman illik nehany elozo bejegyzesem temakorenek lezarasahoz: ezt a feliratot ma talaltam Malmo belvarosaban.

Neha olyan az egesz, amilyennek lennie kellene.
Ha korulnezek, nyugalom van, rend, tisztasag, csend. Nemcsak kint, hanem bent is, a fejekben, lelkekben.

Egyszerre preciz szervezettseg es az ebbol is fakado konnyedseg, lazasag. Es ha ismet korulnezek, tobbnyire nyilt tekintetu, kedves embereket latok, akik a sajat kedves es sokszinu eletuket elik. Mindenki ugy, ahogy akarja.
Nem duhit fel allandoan az allam, vagy nem rangatja a kabatujjadat valami rosszindulatu kis torpe, nem kapsz azon mindig valakit, hogy a zsebedben turkal, vagy a fejedben akar valamit a sajat erdekei szerint atrendezni. Lehet a szo nemes ertelmeben allampolgarnak lenni. Mert van allam s mert polgarnak lenni jo.

Úgy látszik a tudatalatti nagynéha mindent leural, mindent blokkol.
Jelenleg ugye két fontos dolog van, amiről híreket várunk. Az egyik a labdarúgó VB, a másik az, hogy a szombati szlovákiai választáson bukik-e, s elesik-e a kormányzástól a magyarellenes szájtépéséről elhíresült Robert Fico.

Nyitom is a hírügynökségi felhasználói felületemet, írnám be a keresőbe, hogy "Fico". De nem megy. Nem és nem. Csak a labdarúgás jön elő mindig.
Hatszor próbálom meg beírni, hogy "Fico", de ehelyett minduntalan ezt sikerül begépelni: "foci".

Nagyon aktuális: most, hogy ismét nemzetközi foci-csúcstalálkozó van, eszembe jutott néhány frenetikus beszélgetés előző nagyobb tornák idejéről. Akár a mostani meccsek szünetében kellemetes felüdülést nyújt e pár foszlány, én is jókat szórakozom az alábbiakon, valahányszor eszembe jutnak.

PC, azaz politically correct, vagyis politikailag korrekt, egyenlő távolságot tartó és semleges.
Nagyon jó hozzáállás, megközelítés ez, amely az USA-ból eredeztethető. Szeretem. Ám mire ideért, persze teljesen perverz lett.
Manapság épp azt nevezik "politikailag korrektnek", ami mögé hazugságokat, csúsztatásokat, eltitkolásokat rejtenek. Általában politikai, vagy ilyen ügyekkel is összefüggő kérdésekben. Azaz inkorrekt már ez a megközelítés, tehát a PC ellenkezője. Politikailag (is) inkorrekt.

Elokvens példa erre az a város- és megyeismertető, turisztikai útmutató, amely Nagyváradról és Bihar megyéről szól. Ezt - nyilván amúgy jó pénzért - a hatóságok gyártatták le, s ezt osztogatják a vendégeknek a különféle tanácskozásokon. Legutóbb a Prefektúrán találkoztam vele, egy olyan nemzetközi üzleti fórumon, amelynek a Megyei Tanács volt a társszervezője. Vagy öt országból érkeztek meghívottak, mindeki kapott a kis városismertető füzetből. Gondoltam, belenézek már én is, hadd lássam, mit tudhat meg Váradról az, aki nem idevalósi.

No, még néhány óra és kezdődik.
Néhány kivételtől eltekintve fociban csak a világbajnokságokat és az EB-ket szoktam megnézni. Ilyenkor aztán pár hétig tudom, hogy ki kicsoda ott. Aztán elfelejtem. Most például arra sem emlékeztem, ki a címvédő.
De nem is túl fontos.

Az illusztrációkon: dokumentumértékű képek online csapatom történelmi meneteléséről

Jól van ez így: négyévente (vagy ha ez EB-ket is ideszámítjuk, kétévente) négy hétig izgi kis kavalkádot láthatunk. Mondjuk kár, hogy mi semmilyen szinten nem vagyunk érintettek benne. Sem a mieink nem jutottak ki, sem azokéi, akiknek az állampolgárai vagyunk. Ez sokat levesz a dologból. És 24 éve már, hogy nincs magyar csapat a vébéken...
Ám valami azt súgja, megérem én is még azt, amikor Magyarország ismét világbajnokságon szerepel majd. Feltéve, hogy a közeljövőben a tudomány megoldja az örök élet problematikáját.

Kapkodhatjuk a fejünket. Vagy kapkodhatunk a fejünkhöz.
Beállítottságtól függ.

Minden esetre már rég jeleztem, hogy a Fidesz jópár meglepetést tartogat még számunkra.
Mára például azt, ugye, hogy Tőkés László lehet az Európai Parlament alelnöke. Mert Orbánék ezúttal épp azt csinálnak belőle.
Érdekes fejlemény, de érthető is. Hiszen régóta tudjuk, hogy az Európai Unió válságban van, s azt is, hogy ezen belül az Európai Parlament nehezen haladja meg a sóhivatal voltát.
Úgyhogy belefér ez is.

Miért is ne? Sőt, ez újabb nagyon ügyes taktikai húzás a Fidesz részéről. Üzenet ide, Erdélybe is, újabb saller az épp pitiztetett és dresszírozott RMDSZ orrára, jele annak, hogy Orbánék, Tőkésék és a jelölést támogató román kormánypárt, a PD-L most épp a közeledés fázisában vannak, továbbá imázsgyakorlatnak sem rossz. Hiszen mégiscsak: ki lehet az EP egyik kis vezetője Romániából? Egy magyar, s épp Tőkés. Jó ezen elmélázni egy keveset. De ennél sokkal többre azért nem jó.

És úgy egyáltalán: nem látok semmi bajt abban, hogy Tőkés lehet az EP egyik alelnöke. Nincs ebben semmi rossz számunkra. Mint ahogy jó sem. Az EP-alelnökség jól cseng, látványos dolog. Olyan fényes leképeződése, hangzatos megfogalmazása annak, amit egyébként úgy fejezhetnénk ki, hogy tökmindegy.

Kényelmes dolga van az RMDSZ-nek: neki akkor is jó, ha rossz.
Ha támadják, erősödik azok szemében, akik nincsenek tisztában az események hátterével. Ma is volt rá egy példa, mégpedig gyerekek bevonásával.

Az RMDSZ ugyanis hangnemet váltott: mostanság már a nemzeti retorikát is igyekszik követni. Na nem a vonalvezetést, csak a retorikát.
Eddig nem foglalkozott például a magyar összetartozással, meg Trianon sem foglalkoztatta - sőt, gyakorta MSZP-módra viszonyult az ilyesmihez is. Ám mióta Magyarországon a nemzetibb töltetű kommunikációra is építő Fidesz győzött, az RMDSZ hirtelen felfedezte, hogy magyar, s hangnemet, stílust váltott.
Nem az első példa, de a legfrissebb erre, hogy Nagyváradon az RMDSZ szervezésében olyan gyerekrajzokból nyílt ma kiállítás az Euro Foto Art galériában, amelyek Trianon-tematikát is feldolgoznak. A rajzversenyen I-IV. osztályosok vehettek részt, a cím és egyben a témamegjelölés ez volt: A magyar nemzet határok nélkül.

No, de - a téma kedvéért, ideiglenesen - kedvesen tekintsünk el a dolog opportunista politikai hátterétől, s nézzük azt: maga a kezdeményezés mindenképpen jó. A gyerekeknek ugyanis véleményem szerint sem árt, ha megismerkednek a saját történelmünkkel, egyelőre olyan szinten, ahogy azt befogadni képesek.

Ám amennyire képesek befogadni a gyerekek, annyira képtelen erre még most is a román sajtó. Az említett kis rajzkiállítás megnyitóját ugyanis buta hőbörgéssé változtatták ma a román média képviselői.

Már régebben történt, de csak most kap médianyilvánosságot az, hogy Tőkés László neve is felmerült a Fideszben, mint lehetséges magyar köztársasági elnök.

Nem olyan nagy csoda ez. Hiszen Orbánék isten ostoraként csapkodnak vele régóta Erdélyben és a Partiumban, trójai falónak is használták az itteni politikai projektjeikhez, majd ezeknek folytatásaképpen EP-képviselőt csináltak belőle, s most eljátszottak ezzel az államfő-jelölési gondolattal is. Azonban a Fidesznek mindenképp olyan arc kell a Sándor-palotába, aki teljes mértékben az ő emberük, de még nála is jóval kevésbé önálló.

Mennyibe kerül egy képviselő vagy szenátor?
Most nem úgy értem, hogy mennyiért vásárolható meg, mennyivel kell megkenni - hiszen ez esetfüggő: az áruk helyzettől, konjunktúrától, témától, alkuktól függően változik.
Hanem arról van szó most, hogy mennyibe kerül nekünk egy-egy ilyen illető.
(A "honatya" szót kerülöm, szerintem irtózatosan nagy túlzás azokra, akikre használhatnánk. Egyet sem tudok említeni, akire jogosan vonatkoztathatnánk ezt az emelkedettebb megnevezést. A lapokban is csak azért használjuk, mert megfelelőbb szinoníma, gyűjtőfogalom nincs a szenátorra és a képviselőre. És bár a "honatya" nem minősítés, nem értékítélet, mégis idegenkedhetünk tőle, ha megnézzük, kikről beszélünk.)

Nos, egy-egy ilyen egyed havonta több tízezer lejbe kerül. Azaz régi lejben számolva többszáz milliót visz el.

Harsogjanak a fanfárok, lőjük az eget tüzijátékkal, ömöljön onnan ránk a konfetti, elő a pezsgővel is! Rakjatok be valami jó zenét is, aztán nyomassuk reggelig! Hiszen ünnep van!
Legalábbis egyesek fejecskéjében.

Ma van a Trianon-emléknap. A legelső ilyen emléknap, pár napja alkottak róla törvényt Budapesten. Ma van ugyanis kilencven éve, hogy eldöntötték Magyarország feldarabolását. Ezt egyesek ma meg is ünneplik.
Mutatok pár mai meghívót, különböző rendezvényekre szólnak, de mind Trianon-tematikájú. És mind ünnepekre hív, ünnepi beszédeket tartanak, ünnepi szentmisét is celebrálnak. Úszhat a boldogságban a magyarság.

Érdekes iratokat találtam ma egy véletlen folytán, érdekes helyen, érdekes időpontban.

Közeleg ugyanis egy szomorú emlékű évforduló. Most pénteken, június 4-én lesz pontosan 90 éve, hogy aláírták a trianoni békediktátumot. Ráadásul ez az évforduló egyben premier is lesz. Hiszen pár napja Budapesten elfogadta az Országgyűlés azt a jogszabályt, amellyel június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánította, úgy fogalmazva, hogy ez a magyar összetartozás napja.
És mint épp most kiderült, itt, Nagyváradon is vannak írásos kordokumentumai a majdnem száz évvel ezelőtti lealázásnak. S alig tud róla valaki.

Nem állítom, hogy egy Trianon-junkie lennék, aki állandóan a revíziótól várná a boldogságot. Sőt, egyrészt ugyan meggyőződésem, hogy ami Magyarországgal történt akkor, az katasztrófa volt, s megindító, másrészt viszont sosem szabad szem elől téveszteni, hogy így zajlik a történelem, s az elmúlt évezredekben számos olyan állam járt hasonlóképpen, amelyik a vesztes oldalon fejezett be háborút. Mindent elmond ezzel kapcsolatban az, hogy Vae victis. Unnám hosszabban magyarázni. És sokaknak fölösleges is lenne.
Ez így volt, így is van, mindig is így lesz. Akkor is, ha még mi magunk - azaz a sokadik generáció - is emiatt szívunk.
Mint ahogy persze az is örökérvényű, hogy aki elszenvedi, annak fáj. Így érthető, hogy alig van magyar, akit azért egy picit ne érintene meg a dolog.

Minden esetre úgy alakult, hogy ma tudomásomra jutott: itt, a mi városunkban épp a román határrendészet székhelyén is találhatóak a trianoni Magyarország-csonkolással kapcsolatos akkori dokumentumok. Erről alig tud valaki - nemhogy a lakosság, de még a történészek, kutatók zöme sem.
Úgyhogy hamar el is mentem megnézni.

Fura, ahogy egyeseknek a tudata is kettőssé válik - azaz hasad - a kettős állampolgársággal. Is. Ilyen például az RMDSZ elnöke. De az az igazság, hogy nem sajnálom Markó Bélát és a munkatársait sem.
Sőt, egyáltalán nem is érzek együtt vele, velük, látva, hogy már megint nem tudják, hova álljanak. Vagyis tudják, csak ott nem nagyon van már hely.
Pedig valahova nagyon kellene már - most, hogy számára, számukra igazán kellemetlen hatalomváltás következett be.

Szóval némi kellemetes malíciával olvastam ma a Markóval készült egyik interjút. A házisajtója kérdezte meg a kettős állampolgárságról, s onnan ment ki a hír a portálokra.
Arra a kérdésre, hogy kérni fogja-e a magyar állampolgárságot, az RMDSZ elnöke így felelt: "megmondom őszintén, Románia miniszterelnök-helyetteseként nekem most nem ez a legnagyobb problémám".

Azta! Én meg megmondom őszintén, valami ilyesmit vártam: kelletlen totojázást, motyogó mellébeszélést.

Találtam egy kis igazgyöngyöt a showbiz által uralt hatalmas zenei sodrásban. Vannak ilyenek, de mindig öröm felfedezni egyet-egyet.

Még hetekkel ezelőtt Vilniusban találkoztam egy pályakezdő újságíróval, Cornelius von Tiedemann a neve. Ő mesélte, hogy amúgy van egy amatőr együttesük is Hamburgban, a Tripping the Light Fantastic.

A Tripping the Light Fantastic (Cornelius premier plánban)

Most van csak feljövőben a csapat, fesztiválokon játszottak már, s lemezük is megjelent. Megadta a honlapjuk címét is, de csak most volt alkalmam megnézni. És kellemes meglepetés ért: könnyed, okos(ka), ügyes(ke), derűs, kicsit alternatívos amit művelnek. És amikor az együttesbeli egyetlen lányka énekel (mert szokott valamelyik srác is), akkor kifejezetten kellemetes.
Nemrég készült el az első klipjük. És ahhoz képest, hogy még az elején vannak, egyből profi munkát sikerült összehozniuk ilyen szempontból is. Ez tehát most a kedvencem. Olyan igazi örömzene, mégis németesen precíz, de nyugatiasan könnyed, felszabadult. A szem rágógumijának is elmegy a színes kavalkádszerű videó, de a zene egyenesen a fül pezsgője.

Aki szeret csemegézni a mainstream melléksodrásaiban éldegélő halacskák egészséges, fincsi húsából, az emlékezhet a nagyobb halakra is. A második német újhullámra, zenében. Mert a Tripping the Light Fantastic kicsiben, feltörekvően, hobbiszinten azt jeleníti most meg, majdnem tíz évvel később, amit annak idején a második német újhullám nagyobban hozott nekünk.
Hiszen ne feledjük a második Neue Deutsche Welle vezérét, az amúgy szintén hamburgi Wir sind Heldent