Egy kis összefoglaló a ma rengeteg helyen elhangzó beszédekből - egyben szamárvezető is azoknak, akiknek megint beszélniük kell, de nem készültek.

*

Magyar testvéreim, tisztelt egybegyűltek!

Március 15-e van. Emlékezzünk tehát a hősökre, akik nem hiába haltak meg. Hiszen ha nem haltak volna meg, akkor most nem tudnék rájuk hivatkozni.

Ne feledjük: a márciusi ifjak hittek egy célban és mi, a kései leszármazottaik azért gyűltünk ma itt össze, mert ma is szükség van a hitre. Kérem tehát, higyjenek nekem. Szükségem van rá, szükségem van Önökre. Ebből is láthatják, hogy szükségünk van egymásra.

Az ősök áldozathozatala ismét mutatja: jó úton haladunk. Amiért ők küzdöttek, az még ma is aktuális: témát ad az ilyen beszédekhez.
Merjünk nagyot álmodni! De azért közben persze a kis lépések politikáját kövessük.
Így lehetünk alvajárók.

Hogy mik derülnek ki a közelmúlt történetéről... Néha egészen fincsi kultúrtörténeti csemegék kerülnek elénk.

Már az év eleje óta hivatalban van az új kormány, de még mindig folytatódik a posztozkodás, azaz a tisztségek osztogatása a két koalíciós partner között. Ennek újabb fejleményeként még egy váradi RMDSZ-est tettek vissza a polcra, ahonnan nemrégiben lekerült. S most, hogy ismét igazgató lett, nyilvánosságra hozta az önéletrajzát.

Olvasgatom is. S a "Szakmai karrier" rovatnál egyszercsak ezt látom: "1971 szeptember – 1975 május, Nagyváradi Timföldüzem, gyakorló mérnök, diszpécser, túravezető-vegyészmérnök".
:) Hát ezt nagyon élvezem. Szóval túravezető volt. A saját munkahelyén. A gyárban kirándultak.

Írtam itt különféle esztétikai merényletekről, amelyek Nagyváradon pusztítanak. Van azonban ellenpélda is, amely egyből a körvonalazódó, parttalan jólétet is mutaja. Ezt a csodát tegnap fotóztam a városban.

A jelek szerint Audikkal dolgozik már a köztisztasági vállalat is. Lám, a tuning valóban csodákra képes. Sőt, ez a tuningnak is merőben új válfaja.
Eddig ugyanis világszerte az volt a trend, hogy egy adott márkájú gépkocsit spéciznek fel, zsírosítanak. Mint látom, a RER-nél, azaz a váradi köztisztasági vállalatnál páratlan újítást vezettek be: nem a járművet csinosítják, hanem nemes egyszerűséggel a márkáját változtaják meg. Ehhez nem is kellett más, mint egy Audi-jel valahonnan, amit a hűtőre pattinott fel az alkotó zseni.

Nézzük tehát részletesen, mit láthatunk a képen.

Ha valaki esetleg arra gondolt a cím olvastán, hogy valami vad orgiáról következik beszámoló, az tévedett nem tévedett.
Ugyanis valóban perverzió már az, amit a rendőrök csinálnak. A voyeurizmus pikáns csúcsa, hogy gyakorta lesben állnak, kukucskálnak. Leselkedve várják, hogy kire csaphatnak le. Lényegében már évtizedek óta téma ez is, a lakosokat zavarja a sok kukucsi, a rendőrök meg csak csinálják tovább. Mintha valami peep show-ban lenne vendégművész a közlekedés összes résztvevője. Az ablak másik oldalán pedig egyenruhások nyála folyik, s amikor már nem tudják visszatartani magukat, akkor rávetik magukat a lesből egy-egy áldozatukra. Annyi a különbség, hogy a végén nem ők fizetnek, hanem azok, akiket néztek.

Kicsit szíven ütött ma a hír, hogy Lovasi András (igen, a kispálos Lovasi) megkapja a Kossuth-díjat. Mert (hogy akkor én is adekvált szóval éljek) a munkássága - amikor még volt neki, mint olyan - abszolút nem ilyesmire predesztinálta. Hanem amolyan normálisan független értelmiségi lubickolásra és relaxált reflektálásra. Ezért szeretjük, vagy mi.

Persze azért ő már eléggé elsodródott a sodródástól, s rég lehorgonyozott. Már receptre él és alkot. És ilyenkor szokott jönni az amúgyis kicsit rossz csengésű (még 1948-ban a víresszájú és kezű komenisták által alapított) Kossuth-díj. Akkor adják, amikor a díjazandó személy (áldozat) már túl van a csúcson. Olyan ez a díj, mint a halál. Egy idő után nincs kizárva, hogy bekopog, ha rászolgáltál - ráadásul igen nehéz nemet mondani rá.

Surran a kikelet.
Már bontogatják is rügyeiket a romlás virágai, újabb sok kis hajtást hoz a nemtörődömség, zsengén izél a tuskóság. A város lerázza magáról a téli dermedtséget, s - nagyot nyújtózva - viseltes rongyaiban pompázik.
Itt van hát az ideje, hogy a bátortalan napsugarak simogatása közepette szorgos kezek még tovább csúnyítsák szegényt.

Kérem bekapcsolni a hangszórókat, üzenet következik a jövőből.
Pont egy hónap múlva, április 11-én este fog elhangzani a néptömegek számára Budapesten az a nagyívű bejelentés, amit most kiszivárogtatok. (Aztán újra el fog hangzani két héttel később, a választások második fordulója után is, picit újrakevert változatban.)

Hogy hogyan látok bele abba, ami még előttünk áll? Nos, a kínzó kultúréhségemnek és -affinitásomnak köszönhetem ezt is. Pár napja megjelent ugyanis a Bëlga új lemeze, s lecsaptam rá. Azon van rajta maga a jövő zenéje.
Gondoltam, fel is töltöm a Youtube-ra, de pont megelőztek, úgyhogy én már nem kettőzöm meg a tartalmakat. Szóval itt van, ez lesz pontosan egy hónap múlva - de pszt, nem tőlem hallották.
Csak akkor majd zene nélkül. És az előadó is más lesz, nevezetesen Orbán Viktor.

Aláírta ma Sólyom László magyar államfő a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvényt.
Érdekes. Eddig azt hittem, Sólyom a Fideszt szereti. Most meg - a kampány teljében, a hajrá indulásakor - a Jobbiknak adott ezzel egy nagy svungot.

Mert a jogszabály aláírásával egy hosszú vita végére tett pontot. És egy még hosszabbat indított el.
Jöhet majd Vona és a többi cizellált, s kezdhetik a nagy hőzöngést, hogy ugye, ők megmondták. Hiszen már a Holokausztot sem lehet büntetlenül tagadni. Uramfia, ezek a zsidók tényleg nagyon elszemtelenedtek. Úgyhogy a törvényt vissza kell vonatni (lehetőleg egy másikat kell alkotni helyette, amely kötelezővé teszi a tagadást), a lámpavasakat teherbírásra elő kell készíteni, a magyarságunkat még gettócsávósabban kell védeni. Hiszen itt a veszély, a zsidók már az államfő jobbkezét is irányítják, törvényeket gyártanak és íratnak alá maguknak, ajvé! És persze ki a legméltóbb, legjobb záloga az államfői szent jobb visszaszerzésének? Hát a Jobbik, csakis, naná, jóhogy.
Itt az idő, hogy a saját kezünkbe vegyük a jobb kezünket!
Továbbá: magyar zsidónak magyar holokauszttagadást!

Jeleztem itt már régebben is, hogy ha csak rajtuk múlik, akkor a két kormányerő a PD-L és az RMDSZ közösen fogja elásni Verespatakot. Pontosabban leradíroztani a föld színéről, s összeciánozni a helyét.
Mégpedig a milyen miniszternek a segítségével? Hát a környezetvédelmiével. Ez az igazi király: nálunk a környezetvédelemmel megbízott miniszter romboltatja a környezetet. Az illető tárcavezető Borbély László. Akiről már rég nem csak az én gyanúm, hogy aranyra fáj a foga, a mögötte álló két kormánypárttal együtt. Politikusok is felhívták már a figyelmet azóta arra, hogy Borbély enyhén szólva hajlik arra, hogy leokézza a verespataki ciános kitermelés megkezdését.

Csak előtte még egy kicsit játszik, színházosdit. Eljátssza, eljátsszák, hogy körültekintően járnak el, mielőtt lecsapnak a zsákmányra. Már kész is a kimagyarázási stratégia.

Kapni én üzenet ma egy kedves olvasómtól, aki menekült el sok hülyeség elől más országba innen, Váradról.
Üzenet szól így: "Bizonyára nem a te asztalod, de nemigen tudok utánanézni, és gondoltam, megkérdezem, foglalkozott-e már a lapotok vagy a nagyváradi magyar média azzal, hogy milyen botrányos a tömegközlekedés feltételeiről szóló tájékoztató magyar fordítása a buszokon, villamosokon. Mert olyan feliratok vannak, hogy még a kistestvérem is nevet egyiken-másikon."

Hát igen. Média foglalkozott ezzel eddig nem, viszont én (meg biztosan még sok ember) nézegette már szörnyülködve feliratok villamoson, buszon rajta. Lenni borzasztó, mit művelni magyar nyelvvel ott.
Annál borzasztóbb, hogy Helyi Közszállítási Vállalatnak már több mint egy éve lenni igazgató magyar nemzetiségű. És döntötte ő el, hogy magyar felirat is ki járművekre, a román mellé. De nézte meg ő nem, hogy mit ragasztani ki oda. (Remélem legalábbis, hogy nézte ő nem meg, mert ha még meg is nézte, s csak hagyta ragaszt, akkor gáz lenni még sokkal nagyobb.) Pedig régebben mondta ő sokszor, hogy lenni ő híve magyarság jogainak, például kétnyelvűségnek is. Aztán ez belőle lett.
Így végülis igazi magyar felirat nem lenni buszok, villamosok, hanem lenni csak marhaság sok.

Ez annál is szomorúbb, hogy mi, a sok magyar Romániában élő akarni már régen, hogy lenni minél több magyar felirat ország összes részén, ahol élni magyar közösség. S végül amikor lenni magyar vezető egyes hivatalok éle, akkor tenni ő magyar felirat helyett csúfság ki.

Mutat én meg most Önök, hogy milyen "magyar" feliratok lenni közszállítási járműveken. (Húzni én alá csak nagyobb, kirívó baromságok, de azért számolni össze mindet, s találni csak egyetlen feliraton 38 hiba, aminek van szarv.) Dobom agy el.

Egy óra múlva Oscar-gála. Általában nem érdekel.
De most kicsit érdekes volt, hogy pont ma este, pár órával a díjak átadása előtt nyomták le az egyik román tévéadón az egyik legesélyesebb filmet, a The Hurt Lockert (A bombák földjén). Megnéztem, épp az előbb lett vége. Hát, izé.

Egy ország csapott a homlokára ma este. És a leszakadt nemzetrészek is az országéra.
Mert az előbb bemondta a híradó: a Magyarok Nyilai azt is tervezte, hogy megtámadja - és lehetőség szerint kellemesen megveri - Lendvai Ildikót.
Végre eljött tehát a konszolidációs projektek ideje...

Ezek a balfékek meg idő előtt bekaszlizták az egész bandát.
Ó, te jószagú Internacionálé! Már megint mit csinált a magyar rendőrség?

Sokakban felmerül talán a kérdés időről időre, hogy mégis konkrétan mivel foglalkoznak az Európai Parlamentben a választottak. (A "válaszottjaink" kifejezést nem szeretem, mert azt a hamis képzetet indukálja, mintha komoly megbizatási és főleg képviseleti viszony lenne a delegáltak és a voksolók között).
És sokan nyilván sejtik is a választ, vagyis azt, hogy többségük lényegében semmivel. Amit viszont rendszeresen látszattevékenységgel próbál elkendőzni.

Minél Keletebbre tekintünk az EU-ban, annál inkább jellemző, hogy az EP-képviselők alig látszanak. Van persze kivétel, de általánosságban az a helyzet, hogy sem fajsúlyuk, sem szavuk, sem dolguk nincs. És igazán Keleten ilyen szempontból is Románia van. Ezen belül pedig fokozottabban áttetszőek, légneműek a romániai magyar EP-képviselők.

Sok olyan szemét landol nálunk, ami Európában már levetett, ócska, meghaladott, vagy ciki. Távolról sem csak tárgyakkal van ez így, hanem attitűdökkel, eljárásokkal, "megoldásokkal" is.
Most például a vizitdíjat importálják. Más államokban nem kellett, nekünk jó lesz. Itt ez is elmegy, a nagy káoszban és apátiában ez is simán bevezethető. Magyarország, de még - a sok szempontból a sötét ’90-es évek Romániájára emlékeztető - Szlovákia esetében is meghiúsult a vizitdíjnak nevezett sarc, itt viszont idén nyáron jön.

Igen késő van már, de arra gondoltam, még egy kicsit körülnézek a neten. Erre mit találok? Egy enigmát.

Gondoltam, írok egy bejegyzést arról, milyen jó, hogy Tőkés László közzétette egy csomó szekus listáját. De mire nekiláttam volna, már el is ment a kedvem tőle.
Ugyanis Tőkés néhány órával később már megint egy akkora kamuzással hallatott magáról, amivel ezúttal lenullázta az egészet, börleszket csinálva a szekusügyből, a leleplezésekből, az igazságtételből, magából. Sőt belőlünk, mindenkiből, aki húsz éve folyamatosan híve a szekusmúlt feltárásának és értékeli, várja, elvárja, támogatja az ilyesmit.

Jó rég tudni lehet ugyanis, hogy Tőkést lényegében elhagyta a felesége, a férje házasságtörései és marconáskodásai miatt. De a hír még csak most, késéssel jutott a román bulvársajtó fülébe, s az egyik tabloid meg is kereste az EP-képviselőt, hogy mondjon véleményt az egészről. Hát mondott. Olyat, hogy minket meg a józan ész hagy el tőle.
Oké, román sajtó, meg bulvársajtó, szenzációhajhászok, bleah, persze. Ám a Tőkés reakciója legalább annyira bulváros volt, ha nem méginkább. Nézzük, miről van szó.

( Figyelmeztetés: nana!)

Legutóbb, amikor megpróbáltam strandon úszni, a szó szoros értelmében szar vége lett. Éppcsak kinéztem magamnak egy útvonalat, ahol majd nem ütközöm bele senkinek a semmijébe, s pont nekilendültem volna, amikor megdöbbentő ómen állta utamat: a vízből felbukkant, s érzékeny, oszladozó-foszladozó lebegésbe, varázslatos sziréntáncba kezdett, majd fenyegető haláltáncba váltott az orrom előtt a víztükrön egy közepes darab emberi ürülék.

S amint az első villanó szemkontaktus után megpróbáltam kikerülni, bekeményített: ha jobbra mozdultam, balról próbált rámúszi és megérinteni, ha balról kerültem volna meg, ő jobbról lendült támadásba.
Kábé olyan sebességgel menekültem ki a medencéből, mint ha a habokból egy cápa bukkant volna fel. Egy kis, barna, büdös cápa.

Ide akartam keresni majd valami illusztrációt,
de szerintem inkább maradjunk ennyiben

Nagyon tart az átállás nemcsak Magyarországon, de például Erdélyben is. Már mindenki készül a budapesti rezsimváltásra, a Fidesz áprilisi eljövetelére.
Nyilván azonban sokan lesznek, akik megint csalatkozni fognak (a szavazók derékhadát adó, állandóan valami "tisztességes politikai csoport" szerű abszurdumokban hívő átlagpolgároknak már csak ez a sorsuk), hiszen semmi messianisztikus nem lesz az eljövetelben. Egyszerűen a maszopos - és régente szadeszes - limuzinok helyett most a fideszes úthenger fog mindent maga alá gyűrni.
Hogy ideje az átfogó váltásnak, az tény.
De az is, hogy az embernek végülis mindegy, hogy mi áll a nyakán, ha több tonna.

Szóval azért érdekes megfigyelni, ahogy rengeteg más területhez hasonlóan a médiában is folyik az átrendeződés. Erre is annyi példa van, hogy épp csak párat villantanék fel az utóbbi napok történései közül.

Újabb nagyívű projekt készül Nagyváradon - amelynek kapcsán már megint meg sem nyikkan az a párt, amelyik pedig állandóan úgymond a magyar érdekképviseletet vindikálja magának (persze csak kampánycélokból és pénzalapok megszerzésének, kezelésének, majd eltapsolásának céljából).

Arról van szó, hogy kiderült: Várad főterén - azaz a Szent László (Unirii) téren - új szobrokat állítanának fel. Egyből hármat is. Ám mindegyik alkotás kizárólag román személyiségeknek állítana emléket, magyar vonatkozású egy sem lenne.

Maga sem tudja, hogy került ide, de rövidesen jöhetnek a társai is:
Mihai Viteazul áll a Szent Lászlón

Megkaptam tegnap egy kedves embertől a vonatkozó iratot, amelyik bizonyítja, hogy ilyesmi készül. Ötletbörzét hirdetnek ugyanis a Ferdinánd tér és a Szent László tér "restauratív rendezésére, felújítására és fejlesztésére". És a tervezőmérnököknek szóló kiírásban már eleve szerepel, hogy az új látványtervekbe lehetőleg iktassanak be három felállítandó köztéri szobrot is.
A Román Ortodox Egyház ugyanis "határozottan kérte", hogy a Holdas templom előtt legyen szobra Roman Ciorogariu néhai ortodox püspöknek, a görög-katolikusok a saját egyik volt püspökük, Valeriu Traian Frenţiu szobrát állítanák fel a templomuk előtt, ugyanakkor visszaállítanák a főtérre a Ferdinánd királyt és Mária királynét ábrázoló alkotást is.
Tessék, itt vannak a vonatkozó részek - meg még pár érdekesség - az építészeknek szétküldött kiírásból.

A romákat már akkor is szájbarúgják nálunk, ha segíteni akarják.
Itt van rá egy újabb példa, ami bár végülis eléggé súlyos, mégis inkább nevettetően blőd. Egy anyagot idézek, amit ma küldtek szét mailen Csíkszeredából. Azóta is ezek vihogok, ha eszembe jut.

“Írástudatlan felnőtt romákat képeznének

Ezt a nagyszerű kordokumentumot egy váradi vendéglátóhelyen fotóztam.
Jellemző a tény, hogy nyilván azok sem olvasták el, akik megírták és kiragasztották. És ahogy az illemhely állapotát néztem, azok sem, akiknek szól.

Vannak témák, amik egyszerűen azt eredményezik, hogy az ember valahányszor rájuk gondol, a lelki tányérjait vagdossa a lelki falához, és lelki haját lelki kezeivel tépi ki.
Egyszerűen ilyen ez az ország: ha a lakosa nyitott szemmel jár, akkor szinte minden nap hülledezhet és felháborodhat valamin.

S ugye vannak ezen belül visszatérő témakörök is - a rothadás ama furcsa gócpontjai, amelyek bár folyamatosan rothadnak, sosem tűnnek el, nem bomlanak le végül, hanem maguk körül bomlasztanak le mindent, ami normális. Ilyen például a tanügy, az igazságszolgáltatás és az egészségügy.
Rengeteg a gond velük, s mégis érinthetetlenek.

Csak a mocskos, nyugati, szemét audiovizulális álkultúrára, a lélekölő virtuális csavargásra, a szörnyű imperialista szellemi posványban fetrengésre különösképpen fogékony, cizellált galamblelkeket szólítom, amikor megsúgom: kint van egy ideje a Bioshock 2.

Kicsit rosszul időzítette a megjelenést a forgalmazó, hiszen már vége a téli ünnepeknek, amikor még intenzívebben lehetet volna gémezni, de azért így is jó. Valahogy elmulasztottak egyeztetni a játék-hackerekkel is, hogy mikor kellene feldobni a feltört verziókat a netre, s velem is, hogy mikor veszem ki a téli szabadságomat, hogy megfelelő elkötelezettséggel játszhassam a 2. részt.

Nem újdonság a Teleshop orbitális baromságain csámcsogni, de nekem az. Ugyanis nem szoktam nézni, nem fogyasztok ilyen maszlagot. Ma viszont, miközben porszívóztam, valahogy egy olyan adón maradt a tévé, ahol tádáám, jött is a Teleshop, elkerülhetetlenül, mint az elmebetegség.
És ugyanazt az egy reklámot ismétlik újra és újra és újra és újra és...

A motorzajon át is hallom, hogy megint valami olyan van eladó, ami mivel készült? Úgy van: nanotechnológiával.
Fuáj. Leköröztük a Jetson famíliát, de még a jövőt is: itt már minden nanotechnológiával készül - majd mindjárt meg is fogom nézni tüzetesebben a vécépapírt és a szemetesvedret is. De most éppen speciális tárolóeszközökről van szó az adásban. Mégpedig olyanokról, amelyek "a különleges frissesség funkció segítségével" tartják frissen az ételt, ráadásul nyilván laboratóriumban teszteltek, és - mint bevillantottam már - nanotechnológiával készülek.

Hadd lássam már, mi ez az újabb forradalmi eszköz: odapillantok.

Édes dolgok ezek. Amúgy nem igazán szeretem a Gyerekszáj rovatokat, meg az egész kvázi műfajt, mivel eléggé idejétmúlt, elcsépelt, s sokszor - a gyerekeket idézgető felnőttek miatt - idétlen is. Viszont van itt egy kis "Gyerekkéz" rovat.
Kitűnő dolgok találhatóak lejjebb, amelyeket 12 éves gyerekek a saját kezükkel vetettek papírra.
Friss az anyag, épp tegnap kérték meg őket az egyik környékbeli iskolában, hogy írják le a jó és a rossz tulajdonságaikat. Íme, milyen kedves - máskor meg szemet szúró - dolgok születtek.
Nem húzok alá, nem emelek ki semmit, csemegézzen mindenki magának, rengeteg finomság van. :)

Megfagy az ember ereiben a vér, ha azt nézi, mit művelnek a pártok Romániával, az országgal, velünk. Ez nem újdonság.
Az újdonság az, hogy a nagyobbik kormánypárt székhelyén szó szerint is megfagyhat, miközben ezt nézzük.

A PD-L Bihar megyei székhelyén ugyanis lényegében nem fűtenek. Amióta tart a tél, fagyos ülésteremben didereghetjük végig a sajtótájékoztatóikat. Elérték, amit akartak: már a sajtó is reszket tőlük, ha csak meghallja a nevüket. Nagykabátban ülnek az újságírók, a prezídium tagjai meg jól alágarbóznak az öltönyeiknek.

“A pénteki kormányülésen Emil Boc miniszterelnök aláírta Sarkady Zsolt Csaba kinevezését Bihar megye alprefektusi tisztségébe” – így szól a mai keltezésű rövid hír. Nem kell megdöbbenni, hiszen már régóta tudni lehetett, hogy ez lesz.
Eme nagyszerű fejlemény mai hivatalos bejelentésével együtt aztán nyilvánosságra hozták az illető önéletrajzát is. Így szokták hasonló kinevezések alkalmával.

És bár egyet-mást – sőt, sok-sok mást is – tudunk már a nevezettről, azért elolvastam én is, mit ír magáról.

Milyen dolgok vannak...

Kár, hogy hazugságból indult, de jó, hogy mindenképpen alapigazságok megfogalmazása lett a vége.

Vita alakult ki ugyanis abból, hogy Tőkés László valóban letiltotta-e a holdudvarába tartozó Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium táncosainak fellépését egy nagyváradi RMDSZ-es zsúron. Nyílt levelek formájában dúl azóta is a vihar a biliben. Mert ennek a kereteit nem haladja meg, még a peremén sem csap át.
De a téma már nem az állítólagos tiltás (amit kár volt lehazudni, hiszen megtörtént, sőt, szerintem még abszolút érthető is, csak egy kicsit csúnya), hanem ennek kapcsán a nagyváradi magyar kulturális élet.
Szerintem a fő kérdés már csak az, hogy van-e élet ennek halála után. És bizony nem nagyon hallani semmi kopogást a koporsóból...

Azt hiszem, nem szabad kertelni. Árt. És épp a valóság elkendőzését segíti, eredményezi.
Inkább egyenesen: kifejezetten bunkónak kell lenni ahhoz, hogy az embernek tetsszen az, ami a nagyváradi magyar kultúrát jelenti ezekben az években-évtizedekben.

Van abban valami, hogy karácsony elmúltával kicsit visszaesik a szeretet-mutatónk. "Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég" - ugye. Bennem épp kialudt.
Mert ma lett világos például, ami már régebben gyanús volt: a kertben éldegélő fenyőfák egyikének tetejét egyszerűen ellopták. Valaki levágta, s szent karácsony ünnepe alkalmából hazavitte karácsonyfának.

Innen is pont rálátok, ahonnan ezt írom most: már régebben nézegettem azt a fát, hogy elég hülyén végződik. De nem volt világos, hogy mi történt vele.