Egy szót sem akartam írni erről a dologról itt a blogomban, de közben úgy alakult, hogy elnézést kell kérnem a történtek miatt.

Látom ugyanis, hogy kellemetlenséget, rossz pillanatokat és újabb lelki szenvedést okoztam egyeseknek.

Persze mindenkinek megvannak a "drukkerei" és a "jóakarói", de különösen jellemző ez, ha az ember a sajtóban dolgozik.
Néhányukkal volt is szerencsém találkozni ezekben a napokban, s látni, ahogy kényszeredett mosolyuk mögött háborog a lelkük sötét oldala, további néhányuk fogcsikorgatásának csak a hírét hallottam. A többség persze egyáltalán nem ilyen - nekik újfent köszönöm a jókívánságokat. De nekünk ugye a kisebbségekkel kell sokat foglalkoznunk, hiszen nekik van mindig több bajuk. :)

Ezennel tehát - Lovasit parafrazálva - bocsánatot kérek amiatt, hogy megkaptam a MIDAS-díjat. Elnézést attól a pár embertől, akit ez bánt.
Az igazság az, hogy nincs mentségem. Mivel adták, nem állíthatom, hogy semmi közöm a dologhoz, s mivel nem vagyok orákulum, azt sem mondhatom egészen überbiztosra, hogy esetleg valami nagyjából hasonló nem fog megismétlődni majd valamikor, valahol. Bízzanak abban, hogy velük fog megismétlődni. Tényleg őszintén kívánom nekik, hiszen évek óta rászolgáltak egy kis napsütésre, a félhomályból való sok vicsorgás és morgolódás után. A lehetőség adott, a verseny mindig nyitott, továbbra is az.
Kívánom a (saját maguk miatt) szenvedőknek a görcsök, a feszültségek, az összeszorított fogsorok, a szájzár oldódását, a megnyugvást. S ha ez segít: még egyszer bocs.