Gyászos a tömegközlekedés állapota Váradon - talán ezért is van, hogy egyre több temetkezéssel kapcsolatos vállalkozás kap rá arra, hogy villamosokon reklámozzon.
Persze eddig egyikük sem tudta überelni azt, amikor néhány éve az a cég kezdett el (utolsó) utat törni ezen a téren, amely vállakozásnak a neve: Az út végén kft. Még ma is látni olyan szerelvényket, amelyeken öles betűkkel, román és magyar nyelven ez áll: Az út végén.
Eléggé reszkethettek annak idején azok, akik tényleg valamelyik végállomásig utaztak, mehetett a para, hogy ki, mi várja ott őket.

Azóta még próbálkozott ilyesmivel pár hasonló cég. Ma a legújabb ilyen ötletet fotóztam le egy villamos oldalán.

Jó kis nézettségizmosító botránnyal indíthatja az őszi idényt a hazai média. Hogy lekapcsolták Sorin Ovidiu Vântut, a rendszerváltás utáni Románia számos nagy pénzügyi átverései egyikének karmesterét, aki amúgy az egyik vezető "hírcsatorna" tulajdonosa is.
És ahogy látom, sokan vevők is erre az újabb porhintésre. Vagy ez egyik oldalnak drukkolnak ebben a szappanoperában, vagy a másiknak. Mert valahova mindig muszáj állni, mindig fel kell sorakozni valaki mögé, ugye? Hiszen ha az egyik rossz, akkor a másik csakis jobb lehet, nemdebár?
Két reklámblokk között ismét nagy izgalmakkal telik hát az idő.

Pedig igazán nevetséges ilyenkor olyasmikért aggódni, mint az igazság. Vagy esetleg az etika, netán épp a sajtószabadság. Hiszen maga Vântu is élő példa azokra, akik rég kiirtották már a sajtójukból az igazságot, az etikát, a szabadságot.

Régi kedves hagyomány tájainkon a történelemhamisítás.
Illetve a mi vidékünkön is, hiszen az ilyesmit a világ számos részén előszeretettel gyakorolják. Szinte mindenki ferdítget néha, kiindulva abból is, hogy szegény történelem a legtöbbször szubjektív megközelítéseknek, szemléletnek esik áldozatul már indulásból.

Régebben csak dühönghettünk azon, hogy mások hogyan hazudják el a valót (s persze attól a mi egyes magyarjaink is megtették-megteszik a magukét, valahányszor alkalmuk nyílik rá, valljuk csak be). Újabban azonban érdekes mellékága is kinőtt a műfajnak: a konzumhazudozás, a reklámkamuzás, a PR-vetítés, a marketingfüllentés.
A fogyasztói társadalom, a mindenki felé - érdekből - nyitó kapitalizmus, valamint a befelé forduló, az előzőket ráadásul sokszor megvető, elutasító morc nacionalizmus érdekes szimbiózisa ez.

Erre a legfrissebb példa a temesvári sör reklámpohara.
Jobb helyeken ilyen exkluzív poharakból nyelhetjük le a hazugságokat.

Mivel foglalkoznak egyes EP-képviselők? Nos - sok más furcsa húzás és látszattevékenység mellett - gyermekeik illegális ügyleteit próbálják segíteni. A befolyással való visszaélés aktuális példáját Tőkés László mutatta be.

Azt már jó ideje tudni lehet, hogy az egyik fia - amúgy a kedvenc gyereke -, Máté bizniszel: olyan klubot nyit rövidesen itt Nagyváradon, amelynek nincsenek rendben az engedélyei. (Nem újdonság ez, sokan tesznek így. Például a Tőkés által életre hívott Partiumi Keresztény Egyetemnek is vannak olyan alkalmazottai, akik hasnoló ivó működtetésével tesznek szert egy kis mellékesre).
Tőkés legújabb ügye azonban csak most kapott médianyilvánosságot. Időközben ugyanis a váradi önkormányzat ellenőrei is megtalálták a Máté-féle klubot, amelyet barátjával, Liczek Attilával hozott tettő alá és fog üzemeltetni - ám nem a betérő ellenőrök fizettek, hanem az engedélyek hiánya miatt 3000 lejes büntetést róttak ki. Nem sokkal később - láss csodát! - az Európai Parlament alelnöke hívta fel telefonon a város önkormányzatát.

Épp arról beszélgettünk tegnap este, hogy mennyire keveset lehet félretenni. Hogy ha az ember megnézi időnként, hogy állnak a megtakarításai, akkor nem érti, hogyhogy 16 éve dolgozik már. Ennyi idő alatt jóval többnek kellene már lennie az egyenlegeken. Ha normális országban élnénk.
És épp azt olvasom aztán ma reggel, hogy az El Pais című spanyol napilap riportot közöl erről a kis nyomott helyről, megállapítva: "Románia nem sok esélyt ad a polgárainak".

Estére aztán nagyot változik minden: már látom a fényt az alagút végén. Itt a kilábalás a válságból. Legalábis nekem - már bocs.

Mert igen! Sőt: yess!
Ilyen még nem történt velem, alig hiszek a szememnek. Az összes számomat kihúzták a hatoslottón! AZ ÖSSZESEEEEET!

Láttam már ilyet valahol. Kezdetben nem jutott eszembe, hogy hol, de aztán beugrott. A külvárosban, elszánt lúzerek részéről.

Nagy izgalomban van a közvélemény egy része ugye, hogy fuáj, kormányátalakítás lesz, egyes miniszterek mennek majd, sőt az is lehet, hogy kormánybuktatás lesz, s az egész kormány megy. Vannak, akik szurkolnak is, hogy menjen is már a sok hulladék, a vakabbak pedig egyenesen azért drukkolnak, hogy jöjjenek a többiek.
Ez vajon miért van? Mire számítanak, hogy ki fog jönni helyettük? Esetleg mi jövünk? Hát dehogy. Mindig ők jönnek.
És ha később ők is mennek, visznek is magukkal valamit mindig. Aztán jön a másik. Helyet cserélnek csupán.

Pár hete egy este épp a szakadó nyári záporban álldogálltam Pesten, egy peremkerületben. Valamiért ki kellett vergődnünk oda, s most várom, hogy indulhassunk vissza, a főváros boldogabbik felébe.
Ott szobrozok a külvárosi buszmegállóban, nézem, ahogy szinte elsüllyedő terepjárók szelik az utca közepén kialakult méteres tavat, s közben gyanús sötétség kúszik be a táj minden szegletébe. Egyedül vagyok a környéken, csak autók húznak el, én meg várok valakit. De egyelőre nem jön.
Érkezik helyette egy kis srác.

Megint egy tipikus romániai magyar perverzió - mégpedig ezúttal olyan, kedvező végkifejlettel, amely a román állam irányából jön.

Úgy döntött ugyanis a román ügyészség, hogy nem indítanak bűnvádi eljárást azon önkormányzati képviselők ellen, akik az erdélyi Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely zászlót. Az ügyészségi határozat ráadásul megállapítja, hogy a lobogó "egy történelmi közösség" jelképe.
Na, ez igen! Örömmel és meglepetten vehetjük tudomásul ezt a szokatlan fejleményt.
Ám azonnal el is röppenhet az öröm, ha felidézzük, hogy egyáltalán ki tett annak idején feljelentést a székely zászló kitűzése miatt.

Fogyasztana Ön olyan ételt, ami bevallottan veszélyes és félelmetes? Beülne egy olyan helyre, ahol eleve ezzel várják?
Nos, ha az ember betér egy vendéglőbe és azt mondja, "hozzanak nekem valami szörnyűt és olyat, ami megbetegíthet", akkor furcsán fognak ránézni. A legtöbb helyen persze kapható ilyesmi, naná - csak épp nem szívesen vallják be. Most ebben is van változás: létezik olyan vendéglátóhely, ahol már egyenesen kérkednek vele.
Van egy étterem - mégpedig Szatmáron -, ahol saját maguk szerint csapnivalóan főznek. De lagalább őszinték.
Sőt, az ételeik egyenesen kockázatot jelentenek és elrettentőek. Ők mondják, nem én. Így nem csoda, ha reklámra van szükségük. :)

Fogalmam sincs, ki Schmuck Andor kampányfőnöke, de érzésem szerint az illető hibázott, amikor a korteshúzásaikhoz a Kretén Magazinból merített ötleteket.
Hogy ez volt a forrása, az nyilvánvalóvá válik, ha megnézzük, mit hozott össze ez a budapesti főpolgármesterjelölt kampányvideóképp.
Itt vannak a sokkoló képsorok (a legelején feltűnő 18-as karikát javallott komolyan venni, tényleg borzalmak következnek.)
Schmuck egyébként a Tisztelet Társasága nevű kamuszervezet ügyvivője is.
Ez a filmje is mutatja, mennyire tiszteli az embereket. Például önmagát.

Régóta el-elnézegettem, de nem tetszett igazán. Leginkább meg csak úgy átnéztem rajta. Pedig eléggé régóta itt van a látóteremben. És mégsem tartottam érdemesnek különösebb figyelemre. Most azonban valami változott, valami megpendült bennem.
Már kezdem másképp látni.

Néha a régi orvosságok is jó hatással lehetnek az emberre.
Időkapszulát találtak a nagyváradi színház felújításakor. Jöttek is rögtön a város egyes magyar percemberei, hogy villogjanak egyet a száztíz éve elhelyezett fémhengerrel, kikapva azt a helyéről, a sajtó előtt pózolva, fotózkodva, kamerák elé állva a lelettel. De ez csak a szokásos PR-nyomorúság.

Itt már van kesztyű is.
A henger felnyitásának egyik pillanata az egyik hivatalos fotón

Ami elgondolkodtatóbb, az az, amennyire aktuális még ma is az üzenet a múltból. A színház felavatásának napján, 1900 október 15-én helyezték el az időkapszulát az előcsarnokbeli lépcső alatt - nyilván az akkor még igazán magyar város akkori magyar vezetői.
A henger mai kiemelésekor aztán kérdem a Körösvidéki Múzeum román igazgatójától, Aurel Chiriactól, meglepő-e ez a lelet. Szerinte teljesen az, hiszen "nem lehetett tudni a létezéséről". Aztán kérdem Péter I. Zoltán egykori kollégámtól, várostörténésztől is ugyanazt. Aki jelzi: egyáltalán nem meglepő, "hiszen lehetett tudni, hogy elhelyezték ott annak idején" (csak azt nem, hogy ott van-e még annyi impériumváltás és kommer dúlás után).
Van ebben valami. Hogy ki tudja és ki nem.

No, ahogyan azt sejteni lehetett, mégsem fogunk Kossuth apánknál lakni - még formailag sem. Egy nap sem telt el az utóbbi elmélkedésem óta, s máris itt a fejlemény.
S már nem csak én mondom, hogy itt valami nem lett volna oké.
Nem szaporítom a szót, ez van tehát...

Speciel én az ajándék lónak is mindig nézem a fogát.
Aztán persze elmélkedem azon, hogy jól teszem-e - de ez már legyen az én gondom.

Itt van ez a Monok-ügy is, amelyet az előbb tárgyaltam. Az ötlet nagyon tetszetős, de őszintén szólva minden nappal erősödnek a kétségeim, hogy lesz-e belőle valami. Jogilag és politikailag is több ponton támadható.
És támadható a kiötlője is, a monoki polgármester, sőt, támadják is. Nem hallgathatom el, hogy mi minden kapcsán. Nem tiszta személy, az biztos. Három dolgot azonban le kell szögezni elöljáróban:

Még nem világos, hogy ez most valamiféle manőverezgetés, vagy tényleg az, aminek látszik. De mindenképp figyelemreméltó fejlemény.
A hír az, hogy állandó lakcímet kaphatnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon a kettős állampolgárságért folyamodó határon túli magyarok. Erről döntött a település képviselő-testülete. A határozat szerint az igénylőket a község önkormányzata Kossuth Lajos szülőházába jelenti be.

Válasz a kérdésre: ott van ni, jobbra fent

Ó, jaj, olyan nehezen szokom vissza a szabi után az itteni butaságba valóságba.

Most például körülnéztem a neten, hogy mi történt itt. Egy ilyet is találok: "Demeter Szilárd, Tőkés László sajtófőnöke elmondta, az EMNT üdvözli Kövér László azon kijelentését, miszerint az EP-alelnök az erdélyi magyar együttműködés pillére." Maga a mondat is pompás, persze, néhányszor el kell olvasni, annyira mély. De ami még mélyebb, az a jelentése.

Örömmel láttam Pesten, hogy szórakoztató is tud lenni a korteskedés. Főleg ha nem veszik teljesen komolyan, s ha street arttal keveredik.
Közeledik ugyanis az önkormányzati választás az anyaországban, s mint minden voksoláskor mindenütt, itt is ismét felerősödik a mindenféle ugatás. Ám ezúttal igaz, hihető hang is keveredik bele. Indul ugyanis a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. S ezek az "ebek" elsőként hallatták hangjukat, mindenki előtt megkezdve a kampányt.

Lefotóztam néhány plakátjukat a fővárosban. A hirdetőtáblákon még semmelyik másik párt nem kezdte el a ragasztgatást, így ezek a kis humorok egyelőre egyedül díszelegnek mindenfelé.

Vigyáz a zsebünkre a MÁV is. Ha például a Szigeten - vagy bárhol másutt - leamortizáltuk a költségvetésünket és hazafelé tartva már fáradtak, elcsigázottak is vagyunk, a vasút alkalmazottai rávezetnek, hogyan lehet minél olcsóbban és a vonatnál is gyorsabban hazajutni. Ajánlom mindenkinek ezt a megoldást, amire egy túlbuzgó kalauznáci - a saját szándékai ellenére - tanított meg.

Multikulti ide vagy oda, még mindig vannak érdekes villanásai a monokulturalitásnak is. Pár hangulatkép az agyak sötétebbik oldaláról.

Tényleg nem akartam erre visszatérni - úgyhogy nyilván úgy alakul, hogy visszatérek rá.

Szép, ötletes, kellemes, de persze három órában is túl rövid fellépéssel rekesztette be magát a Kispál itt a Szigeten hétfőn. Aztán Lovasi András kedden (a Cseh Tamás emlékkoncert egyik fellépőjeként) részt vett egy beszélgetésen. Meghallgattam én is. Elmondta, hogy a Kispál előző napi utolsó - és igazán csodás, kreatív - jelenése után Dióssy összezuhant. Azaz a billentyűsük - akit nyilván nem kérték ki a véleményét a feloszlásukról, csak úgy belekényszerítették, de ezt az infót már csak én teszem hozzá - a több tízezer ember előtt adott búcsúkoncert után pár órával kopaszra nyiratkozott és hosszan sírt. Na. Szóval így.
És Lovasi még hozzátette másnap, hogy neki magának sincs fogalma arról még mindig, hogy milyen lesz nekik saját maguk nélkül. "Még dolgozik az adrenalin az utolsó fellépés után, ezért egyelőre nem látom, milyen érzés" - mondta.
Aztán még elárult egy meglepő dolgot.

Alig van visszatetszőbb, mint egy helyi kiskirály. Erre kiderül, hogy egyeseknek én is az vagyok. Pedig nagyon undormányosnak tartom az olyan kisisteneket, akik állandóan csak rendezkednek, a maguk érdekei szerint alakítanak mindent a környezetükben, s akiknek fontos, hogy sokan tartsanak tőlük.

Meglepődve hallottam ma, hogy én is csatlakoztam az ilyen élősködőkhöz, infrastrukturális ügyben rendezkedtem. :)

Nézegetem egy pár éve ezt az autót, amely sokszor megfordul a környékünkön, hiszen a tulaja itt lakik. Mostanra azonban - az illető akaratán kívül, az utóbbi hónapok történései miatt - más, szinte kultikus jelentést kapott ez a rendszám. Ezért bátorkodom megosztani.

Régóta úgy gondolom, hogy a kommunizmust nem sikerült igazán legyőzni. Egyszerűen csak a feledés homályába merül lassan. Amivel végülis nyertesként távozik - ráadásul úgy, hogy el sem számoltattuk. És közben még mindig röhög rajtunk, még mindig megaláz, megdöbbent, szembeköp mindannyiunkat.

Itt van a ma este is, amikor az előző rezsim egyik szörnyetege ismét előjött és verbálisan bemutatta nekünk a középső ujját.
Biszku Béláról van szó, aki 20 év után most adott először interjút a sajtónak. Biszku, aki az utolsó élő magasrangú felelőse az 1956-os forradalmat követő megtorlásoknak. 1957-től belügyminiszter volt, s azon is dolgozott, hogy a forradalmárok büntetéseit súlyosbítsák, illetőleg azt is kifogásolta, hogy nem végeznek ki eleget közülük. A belügyek vezetőjeként az egyik közvetlen irányítója volt a retorzióknak. Aztán 1961-től két éven át miniszterelnök-helyettesként, majd 1978-ig az MSZMP KB titkáraként szolgálta, sőt, működtette tovább a kommunista rendszert.
Ma este a Duna tévében törte meg a csendet.
Elképesztő, amiket ez alatt a néhány perc alatt leművelt.

Azt terveztem, hogy viszek magammal egy kamerát, és a Szigeten a Kispál utolsó koncertje után készítek velük egy rövid interjút - valamelyest személyes búcsúzásképpen is. Meg ugye közszolgálatiságom erősítéseképp, a nemzeti együttműködés jegyében, a népért.

De aztán rájöttem, hogy épp akkor vélhetően nem lesz kedvem dolgozni. Meg némiképp meg is leszek hatva, s pont akkor én sem akarom azzal tölteni az időt, hogy hajkurászom őket a backstage-ben.
Ráadásul a sajtóiroda késő este már rég zárva lesz, úgyhogy feltölteni sem tudnám a filmecskét időben. Nem beszélve arról, hogy egy számomra is kedves korszakot nem interjúval kell zárni a helyszínen, nem a jó fényviszonyok és beállítás keresésével, egyes részek újraforgatásával, hanem koccintással és okosozással.

A képeket a Kispál egyik pódiumbeszélgetésén készítettük 2008-ban, Budapesten

Különben is interjúztunk már az elmúlt években is.
Úgyhogy leegyeztettem velük, s a búcsúbeszélgetést egy jobb időpontban (azaz előre, már a mai napon) megejtettük. Lovasi András válaszai jönnek, telefonon beszéltünk jó hosszasan az előbb. Itt van az egész, s aztán majd később lehozom az újságban is valamikor.

Azaz még előbb egy kis türelmet kérek. Az alábbiakat lehetőleg augusztus 9-én este 24 óra után olvassák majd el.
Hiszen kábé ekkor fog lejönni utoljára a színpadról a Kispál. És adja majd a frontember az alábbi interjút. Amit azért már előre elkészítettünk, bedobozoltunk, csak Önöknek, drága kultúrolvasók.
Konzerváltuk a Kispált, hiszen ugye „tegyetek el befőttet”...

Indult egy búcsúblog. Jó, hogy az utolsó Kispál-koncert promóciójának része, de attól még lehet érdekes is. Olyan, mint amikor a suliban az emlékkönyvek járak körbe.

A korszakot hamarosan lezáró koncert szervezői indították el az enkispalom.blog.hu felületet, ahol írókat, költőket, zenészeket és újságírókat kérnek fel megnyilatkozásra. Arra, hogy fejtsék ki a gondolataikat a távozó csapatról - és nem csak arról.

A hír így szól: újabb magyar politikai párt alakulhat Romániában. Az RMDSZ és az MPP után egy harmadik magyar politikai erő jöhet létre. A legújabb pártot a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alapíthatja meg, ha végül így döntenek.
Nem rossz, mi?

Ezzel a dologgal immár nyilvánosság elé is lépett az EMNT nevében Toró T. Tibor alelnök. Azt mondja, nem elvetendő mérlegelni, hogy pártot alapítsanak, pontosabban párttá alakuljanak.
Hát már hogy is lenne elvetendő? Ha az ember komoly pénzek közelébe kerül, legjobb, ha alapít a bankjegyhalom fölé egy pártot is. A másik ok a pártalapításra hagyományosan az, ha az ember szeretne komoly pénzek közelébe kerülni.

Újabb sminket vett magának a kormány, ráadásul az üzlettel nemcsak arculatot nyer, hanem pénzt is.
Nézem pár napja, mi folyik az újabb üres marhaság, azaz a fogyasztói árakat figyelő rendszer kapcsán. Aztán ma bejelentették, hogy meglesz. Arról van szó, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) egy árfigyelő rendszert fog felügyelni. Ennek a lényege, hogy 1400 nagy és közepes üzlet árait számítógépes rendszerbe viszik be, ahol össze lehet majd hasonlítani. Az adatok nyilvánosak lesznek.
Na persze joggal merül fel a praktikus kérdés: és akkor mi van? A válasz is hasonlóan egyszerű: semmi.

Megnéztem a Shrek 4-et. Mit mondjak, elég fércmunka, de azért jobb, mint az előző része volt. Viszont számomra kifejezetten zavarbaejtő volt. Immár halmozottan.

Shrek ugyanis - a fülét leszámítva - egészen pontosan úgy néz ki, mint a volt vízvezeték-szerelőm. Fiona pedig úgy, mint a szaki felesége.
Most hogy élvezze így az ember a rajzfilmet, amikor a főszereplője maga az aranyos kis zöld vízvezeték-szerelő? Aki ráadásul mindigis túlságosan drágán dolgozott, s még azt kellett érezni, hogy kegyet gyakorol, ha eljön.

A szaki és neje

Shrek annak idején többször is dolgozott nálam. S a vetítővásznon elnézegetve őt beugrott, hogy újra hívnom kellene, mert ki kellene cserélni egy fűtőtestet. A mester vonásai teljesen olyanok, mint amilyenekkel a derék ogre büszkélkedhet, ráadásul a mimikája és a testalkata is egy az egyben a szakit hozza - vagy fordítva.
A szerelő felesége nagyon kedves és barokkosan telt - bár élőben azt egy kicsit nehezen tudom elképzelni, hogy amikor feljön a Nap, akkor mindig gyönyörű királykisasszonnyá változik.

Ám itt még nem értek véget a képzettársítási megpróbáltatásaim.

Nem bírok nem sátáni kacagni, valahányszor eszembe jut, hogy egy blogger szerint a Facebookon ellenőrzésként beírandó, véletlenszerűen elénk kerülő két szó nemrégiben ezt a kombinációt adta ki: "kill blacks".
Az igen! Pont egy amerikai találmány rasszistáskodik, ráadásul bájosan véletlenszerűen. :)

Arról van szó ugye, hogy a Fácsén is dívik, ami a neten sokhelyütt: mielőtt egy kívánt műveletet végre tudunk hajtani, a rendszer ellenőrzi, hogy valóban humanoidok vagyunk-e, s nem valami galád robot garázdálkodik, piszkálna bele a rendszerbe. Ehhez az ellenőrzéshez be kell írni két olyan szót, amelyet véletlenszerűen generál és dob elénk a képernyőre.

Szóval "kill blacks".
Nagyon állat. S ha már a random humor ilyen gyöngyszemeit képes generálni a rendszer, elindultam én is egy kis kincskeresésre a Facebook ellenőrző felületén.

Mit csináljon az ember, ha nagy esőben igazán cool akar lenni?
A sárban pogózás már koncerteken is eléggé ciki (bár ha elég fiatalok csinálják és jól, akkor csak cikoid), az ének az esőben túl nyúlós, továbbá a lemeztelenített felsőtesttel, égnek emelt arccal, széttárt karokkal való macsósokodás tüdőgyulladásban - a nézők részéről pedig röhögőgörcsben - végződhet. Ám itt van egy olyan húzás, ami ugyan már régóta szokványos, mégis méltatlanul elfeledett: ha nagyon nagy eső van, s nonkonformistán lazák akarunk lenni, aszfaltozzunk.

Guggolunk egy kicsi, szabályosan kerek gödörnél. A környéken még számos ilyen, fölbe vájt lyuk tátong. A mienk mellett kerámiadarabkák, gondosan körbe rendezve. A pasas letöröl az egyikről egy kis földet, pár pillanatig kapargatja, vizsgálgatja, majd átnyújtja:
"Na, ez például kábé hétezer éves".
"Hetes ezer?!" - ellenőrzöm a hallásomat.
"Aha. Nagyjából annyi. Jóval Krisztus előtt. S jóval sok más előtt. Gondoljon csak bele..." - mondja kicsit idegenvezetősen, kicsit rutinosan, kicsit unottan, de azért mosolyogva.
Ez már őt különösebben nem hozza lázba. Minket még igen.

Jóska régész, egy hétezer éves töredékkel

Egészen érdekes egy régészeti feltárás. Önmagában véve is, de akkor méginkább, ha a közelünkben van. És van.
Mégpedig itt, Nagyváradon a Szálka-dombon zalik épp egy nagyobb ásatás, azt látogattuk meg két kollégával együtt.