Fogyasztana Ön olyan ételt, ami bevallottan veszélyes és félelmetes? Beülne egy olyan helyre, ahol eleve ezzel várják?
Nos, ha az ember betér egy vendéglőbe és azt mondja, "hozzanak nekem valami szörnyűt és olyat, ami megbetegíthet", akkor furcsán fognak ránézni. A legtöbb helyen persze kapható ilyesmi, naná - csak épp nem szívesen vallják be. Most ebben is van változás: létezik olyan vendéglátóhely, ahol már egyenesen kérkednek vele.
Van egy étterem - mégpedig Szatmáron -, ahol saját maguk szerint csapnivalóan főznek. De lagalább őszinték.
Sőt, az ételeik egyenesen kockázatot jelentenek és elrettentőek. Ők mondják, nem én. Így nem csoda, ha reklámra van szükségük. :)
De végülis a reklám maga is eléggé elrettentő. Nem vagyok egy nyelvsoviniszta, sem helyesírásnáci, de ami a fenti két fő butaság mellé köretnek jön, az is külön ínyencség. További finomságokért, nyalánkságokért érdemes felkeresni a honlapjukat is. Kezdő analfabétáknak készült.
Ahogy Pesta mondaná, "ez borzasztó, sőt, tovább megyek: aggályos."
Ja, hogy netán azért "veszélyes" és "félelmetes" az abrak, mert a helyet Al Caponénak hívják? És ez vicces? Hát, remélem, a szakácsuk nem olyan kényszeredetten és tanácstalanul végzi a dolgát, mint a marketingesük...
Mert ez a húzása - hogy is mondjam? - marhára okos.
No, azért kívánom, hogy menjen az üzlet.
Ha elég sok kockázatosan élő, extrém táplálkozást űző vendéget találnak, akkor szárnyalni fog az egész. Fejlődhetnek, közben sziporkázhatnak majd tovább. S ha így történik, lesz még a főztjük gyomorforgatóan ízletes, az éttermük undorítóan esztétikus, a felszolgálás csapnivalóan különleges, az áraik pedig utolérhetetlenek.
Mint amikor valamelyik nap odamentem a pulthoz KFC-ben, bizalmasabbra véve a figurát közelebb intettem az egyik alkalmazottat, s óvatosan, majdnem konspiratívan megkérdeztem: "Bocs, tudna ajánlani innen valami egészséges ételt?"
A tag először kapásból hazudni akart valamit, hadd menjen a bolt, hamar fel is pillantott a kivilágított menütáblára - de aztán meggondolta magát, győzött az őszintesége, s szintén eléggé halkan ennyit válaszolt: "Elnézést, de ez a KFC"...