Nafene.
Az előző postomban szereplő egyik srác innen Váradól is kitalálta, hogy valóban készülhettek valamire azok a fiatalok, akiket Bolíviában végeztek ki a hatóságok.
Most, pár órája ment le ugye a tévében Eduardo Rózsa Flores utolsó üzenete, azaz az a riport, amelyet Kepes András készített róla-vele, mielőtt az előbbi elutazott volna szülőhazájába, Bolíviába. S amellyel kapcsolatban Flores állítólag azt kérte, senki ne tudjon a felvétel létéről, s csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha ő meghalna ott, ahová készül.
Meghalt, lenyomták a cuccot.
A lényeg, hogy eme felvételen Flores elmondja: igenis azért megy vissza szülőföldjére, Bolíviába, mert felkérték, hogy szervezzek fegyveres milíciát, amely segítene az ország egy részének elszakadási terveit gyakorlatba ültetni.
Aha. Azért megismétlem, mert számomra is furcsa itt valami: előre elmondja, kamerába, részletesen, hogy el fog menni egy országba, ahol fegyverkezni fog, a hatalom ellenében kiépülő csapatot alakít majd, amelyik ráadásul azért fog küzdeni, hogy kiváljon az adott államből egy rész.
Na így már egy kicsit érdekesebb pár dolog.
Van néhány olyan kérdésem, amelyeken azóta filózgatok itt. Leírom őket. Csak úgy. Adok házit: gondolkodjon rajtuk az is, aki még akar.







