Fogalmunk sem volt arról, hogy mi történik. És még kevésbé arról, hogy pár nappal később mennyi miden fog még történni, s mekkora újdonságok jönnek.
Ma december 16. van. Az éppen húsz évvel ezelőtti december 16-án a diktatúrában ültünk nyakig, ugyanúgy, mint azelőtt mindig, és csak vártunk, reméltünk valamit. Az 1989. év eme napja semmiben nem volt más számunkra, mint az azt megelőző sok-sok nap, hónap, vagy év.

Pedig akkor már - éppen ezekben az órákban - javában tartottak a diktatúra elleni harcok Temesváron. A forradalom első teljes napja volt ez ott. És mi itt, valamint Románia számos más szegletében egy nyikkanást sem hallottunk erről. Az ország nagyrésze nem is tudott róla...
Persze nem is tudhatott, hiszen a diktatúra egyik lényege éppen a cenzúra, a hírzárlat, a sötétség, az elszigeteltség volt.

Ők adták le a drótot

Sőt, külföldre is csak egy nappal később érkeztek meg az első hírek. És ami onnan visszajött az éteren át, abból tudhattuk meg mi is, hogy talán új fejezet kezdődik az életünkben.
1989. december 16-a szombatra esett. A forradalom kitöréséről és a vérontásról viszont csak vasárnap este kaphattuk az első híreket. És akkortól kezdve megkövülten vártuk a továbbiakat.

Meg is kerestem őket, ezeket az első fecskéket most. Visszanéztem, melyek voltak a legelső híradások arról amiről addig csak terveket szövögettünk, remélve, hogy még a mi életünkben bekövetkezik - akkor is, ha a mi életünk akkor még csak az első tízesen volt valamivel túl.

Szinte mindenki tudja, hogy két évtizeddel ezelőtt mint csinált éppen ezekben a napokban, s közben mire gondolt.
Holnap lesz pontosan húsz éve, hogy Temesváron kitört az, ami akkor és ott még forradalom volt. És onnantól tele van mindegyikőnk történetekkel, beégett emlékképekkel.

A múlt arcai közül: Nicolae Ceauşescu, Ion Iliescu, Traian Băsescu, Emil Boc, Adrian Năstase, Mircea Geoană

Én például sok minden más mellett olyanokkal, ahogy a Kossuthon bemondott hírek közötti órákat fel-alá járkálva, Tőkésért aggódva tölöttük - aztán már magunkért és mindenért aggódva is. De szent tűz, kilolthatatlan láng lobogott már bennünk ezekben az órákban. S akkor ebben még igazán nem volt semmi irónia.
Aztán ahogy arra vártunk, mikor lehet bemenni a városba tüntetni. És ahogy a forradalom teljében is jártak a buszok, a villamosok, amelyekkel szépen beutazhatott az ember a központba.
Meg ahogy később, hazatérve lementem a pincébe megnézni a kazánban a tüzet, s amikor közben csengettek, tudtam, hogy megjöttek a szekusok értem - ahogy biztosan sokakért ezekben az órákban, napokban. S lehet, hogy a családot is kivégzik majd, ha ajtót nyitnak. De csak tejet hozott valaki.

Igen! Megtaláltam a bizonyítékokat!
Băsescu valóban súlyos merényleteket követett el a voksolók ellen. A választás nem volt fair, sőt, döbbenetes eszközöket vetettek be.

Prezentálom tehát a letaglózó tényeket. Ugyanakkor kérem az Alkotmánybíróságot, hogy kapcsolja be a hangszóróit, és azonnal foglaljon állást ebben az ügyben, ahelyett, hogy hülyeségekkel szöszölgetne.
Erről van szó, valamint erről és erről is.

Közismert, hogy miként működik az egész, hogy mennyire behelyettesíthetőek egymással az itteni pártok és politikusok, hogy miként szövetkeznek hol egymással, hol az addigi szövetségesük ellen.
És hogy miként szül ez politikai instabilitást - miközben ennek okozását is egymásra kenegetik. Sőt, amikor újra meg újra átállnak innen oda, még azzal érvelnek, hogy ezt épp a stabilitás megteremtésének érdekében teszik.
Vajon ezek még sosem hajóhintáztak?

Úgyhogy nem precedens nélküli az sem, ami most zajlik. Szinte már nekünk zsenáns emlegetni, annyira közhelyes.

Mégis érdekes lecsupaszítva egy pillantást vetni rá. Így látszik legtisztábban a lényeg.
Főleg, hogy e bejegyzésem idején, azaz ebben a pillanatban még 48 óra sem telt el a választás óta. Két nappal ezelőtt ilyenkor még tartott a szavazás, sőt, a kampányolás is. Most meg tart az akkori dumáiktól való elhatárolódás, s új dumák gyúrása az agyakba.
Amivel eddig etették a választókat, annak nagyon hamar lejárt a szavatossága. De van gyorsan más menü. A fiúk már ki is főztek valamit hátul a konyhában. Elöl meg a pultosok vigyorognak, hogy máris itt a rendelésünk. Nekem épp olyannak tűnik, mint az előző volt. Ráadásul az ördög sem kért semmit.

A végeredmény megvan, mégpedig ugyanolyan - ha nem nagyobb - meglepetéssel szolgált, mint öt évvel ezelőtt. Nem kommentálom ezúttal itt, mert mire a végére érek, elfárad a kezem, az olvasónak pedig a szeme. Minimum.

Szóval ez a Ki nyer ma? a maga módján fejeződött be: a műsorvezető lett a nyertes.
Ezúttal azonban minden eddiginél többen voltak, akik nem vettek részt a játékban és muzsikában. Összesen 138.476 érvénytelen szavazatot adtak le tegnap.
És azért ennyi emberről mégsem feltételezhetjük, hogy egyszerűen képtelen betalálni egy pecsétnyomóval egy lapon lévő két téglalap közül valamelyikbe. Sokkal valószínűbb, hogy a többségük nem volt hajlandó.
Hanem ezek a voksolók elszórakozgattak a szavazófülkében. Alkottak odabent, ragasztva, rajzolva, írva. Érvénytelen szavazatot adva le, üzengetni próbálva a politikusoknak.

Az egy dolog, hogy ez természetesen fölösleges, hiszen abszolúte senki nem figyel az ilyen üzenetekre, sőt, célba sem érnek (aki érvénytelenül akar szavazni, az megteheti két-három pecsételéssel is - magam is így jártam el az első fordulóban -, ennél többet úgysem tud elérni ilyen eszközökkel). Viszont eléggé szórakoztató megnézegetni néhány pályamunkát.
A Bihar Megyei Választási Iroda munkatársai a szavazatok vasárnap éjjeli összesítésekor örökítettek meg pár ilyen demokrácia-viccet, s az előbb küldték el a fotókat. Az alkotások kizárólag megyebeli művészektől származnak.

Személyes kedvencemmé két voks vált a lentebbiek közül.
Az egyik az, amelyiken - éppen december 6-án - a két vörös közül a harmadikra, azaz a Mikulásra ("Moş Nicolae") szavazott egy finom belső bútorozású, álmodó, lelki csizmácskáját vikszolgató polgár.
A másik az, amelyiknek a tanulsága szerint az elkövetője nem tudott kimászni az RMDSZ csapdájából, pedig igazából benne sem volt rendesen. Ő ugyanis még mindig halványan emlékezett valamire az első fordulóból, de arra sem jól. Valami Hunor Pétert írt a szavazólapra, s arra pecsételt. Továbbá egy kis strucclábnyomot, vagy fonnyadt, levelét hullató őszi kannabiszt, esetleg egy kinyitott, kétpengéjű bökőt rajzolt mellé.

De mondjuk nem megvetendő az sem, amelyik esetében a páciens Istenre ("Dumnezeu") szavazott az elnökválasztáson. S még indoklást is írt mellé: "Mert ő majd megment bennünket", vagy (értelmezéstől függően): "Mert őt már elfelejtettük". ("Că el ne scapă.")

Jó szórakozást! :)

Érdekesen fest a helyzet ennek a páratlanul galád, és az eddigi legcsavarosabb hülyítésekre és kamuzásokra épülő kampánynak a vége felé.
Mert a helyzet fest. Például itt Nagyváradon. És nem is először.
Hogy kik vezetik alkotó kezét, az nagyon nem egyértelmű. Távolról sem az.

A helyzet ugye pár nappal az első elnökválasztási forduló után festett először. Akkor a nagyváradi kétnyelvű helységnévtáblán festette le a magyar feliratot.
Mára virradóra aztán ismét munkához látott a helyzet: ezúttal az Ady múzeum épületét és az Ady szobrot alakította kicsit a valósághoz, mindkettőre PSD-ellenes feliratokat hordva fel.
Nézzük, mit alkotott eddig a kampányban Váradon:

Hát így.
Nyilvánvaló, hogy magyar célközönségre számít a helyzet, amelyik így fest. Ezeknek az akcióknak a címzettje a magyar választói réteg.
De hogy melyik párt akarja meggyőzni a magyarokat arról, hogy mit tegyenek a december 6-i voksoláson, az már távolról sem ennyire egyértelmű.

Mint mindig, most is számos humoros beköpéssel jár a választás, a kampány. Sőt, úgy vettem észre, hogy a szokottnál többeket foglalkoztat ezúttal. Az utóbbi napokban is fiatal gyerekektől idős tudálékosokig sokakat hallottam a témáról (tév)eszmecserét tartani. Utcán, villamoson, buszon, üzletekben megy a bölcsködés, mindenki nagyon vágja.

Az igazán öntudatos voksoló nem vár mások tanácsaira.
Hanem eleve tanácsot kér. (Lehetőleg olyanoktól, akik
közvetlenül érintettek is a voksolás kimenetelében.
Mert az a biztos, ők már csak értenek hozzá...)

Az a legjobb, amikor olyanok mondják meg a hiperfrankót kőkeményen, akiknek mellesleg láthatóan a legelemibb tényekről sincs fogalmuk sem - sőt, lényegében azt sem tudják, mi zajlik körülöttük. De ettől ők még nagyon úgy érzik, hogy csak ők látják át a helyzetet, s ki is fejtik, terjesztik is a logoszt.

Az aktuális termést szüreteltem le, ime a kedvenc eszméletlen eszmefuttatásaim, amelyeket az utóbbi napok során csíptem el itt-ott, és jegyeztem fel - a politikai kommunikáció lakossági penetrációs fokának illusztrálásaképpen. Meg azért is, hogy legyen min szórakozni az egyébként döbbenetesen hazug és ravasz kampány teljében is.

Ajajaj.
Már egy régebbi bejegyzésemben is céloztam rá, hogy az RMDSZ is megtanulhatna már magyarul. Mert bár ugyanúgy félrebeszél, mint a többi párt, de azért oldalvást vakerolni is elegánsabb magyarul, ha már ránk próbálja építeni magát állandóan.

Erre tessék, itt az újabb.

A fizikai erőszak a téma, az eszköz már a jelenlegi elnökválasztási kampányban is. Nem idegen ez Romániától, hiszen volt ilyesmire sokkal húzósabb, sőt, tragikusabb példa is.

Voksolás előtt nagyon fontos alaposan megvizsgálni a jelölteket...

...majd elgondolkodni fölöttük

Iliescu például nyert már úgy választást, hogy jóelőre szétverette és megfélemlíttette az ellenzékét, a tiltakozó polgárok közül egyeseket megnyomoríttatva, másokat agyonveretve, az ellenzéki pártok székházait pedig feldúlatva a bányászaival.
Ehhez képest azért finomabban járnak el a mostani kitartottjai.

Előjött ugyanis a PSD-PNL szövetség egy olyan videóval, amelyen szerintük az látszik, hogy az egyik 2004-es kampányrendezvényén Băsescu odavág egy gyereknek.

Megyek este megint a rádióba, meghívottként. Arról lesz szó, mi a helyzet az elnökválasztás második fordulója előtt. Nagyon egyszerű téma, bár sok a fejleménye, elágazása. Minden esetre közérthetőségre kell törekedni, ha adásban van az ember.
Összeszedegettem az előbb a gondolataimat. S áttekintve a helyzetet, az annyira undorító, hogy a legtömörebb és talán a hallgatók számára is legvilágosabb, továbbá a legőszintébb az lenne, ha a műsorban mondjuk adekvált hangutánzó szavakat használnánk. Hiszen sokan amúgyis szoktak arra panaszkodni, hogy nem értik a politikai témájú beszélgetéseket, okfejtéseket, pedig szeretnék.

Körülbelül így nézne ki egy komoly, de nyílt, kendőzetlenül őszinte beszélgetés:
- Kedves hallgatóink! Párbeszéd című műsorunk meghívottjaival ma az elnökválasztás döntő fordulója előtti politikai helyzetről, az átrendeződésekről, a helyezkedésekről és a várható fejleményekről beszélgetünk. Mivel adásidőnk véges, vágjuk is rögtön a közepébe. Először azt kérdezném a kialakult helyzet kapcsán: phü?
- Phe!
- Értem. De miként lehetne összegezni az elnök épp most véget érő mandátumát?
- Pff!
- A másik oldalon viszont egy - legalábbis deklaratív szinten - jobbos, valamint egy balos párt paktált le, s az RMDSZ is hozzájuk csapódott. Hogyan értékeljük ezt az alkalmi koalíciót?
- Bloahh!

Rég terveztem már, hogy - a kultúrák közötti hidat építve - összekötöm a számítógépes játszadozást a táplálkozással. Vonatkozó ars poeticám szerint az Ubisofthoz soft ubi megy.
Azonban e hidat csak félig sikerült felépíteni: már végigjátszottam az Ubisoft játékait (pl. Far Cry 2, Call of Juarez, Brothers in Arms stb.), de a soft ubit csak most sikerült beszerezni.

Azonban ez az uborka maga is hard meglepetéssel szolgált.
Elég megtekinteni a csomagoláson a címkéjét, s azt a felfedezést tehetjük, hogy az élelmiszeripar, pontosabban a műanyaggyártás elérte a csúcsot. Ugyanis már a vizet sem használják, azt is mesterséges anyagokkal helyettesítik. Még a kistermelők is, amelyeknek az egyikétől származik a cucc.

Igen, mehetne már Băsescu. Most, hogy az első fordulónak vége, úgy néz ki, meg is van a lehetősége ennek. Valóra válhat egy álom - már azoké, akik ilyen hülyeségekkel álmodnak.
De kezdődik megint egy másik helyette. Egy rém-.
Mert sok szempontból itt az ideje, hogy menjen Băsescu.

De nézzük már meg jobban, hogy ki jön itt helyette.

Ajaj!

Ez Geoană? Egy kicsit.
És kik azok ott mögötte? Iliescu, Vanghelie, Mazăre, Mitrea, Năstase? Igen.
És azok a nők? Ők is.

A gyerek az egyetlen, akinek esze van. Ő láthatóan másfelé indul. Még időben megpattan.
Hiszen senkinek nem jó oda menni, ahova a PSD tart.

Na jó, ennek a kampánynak is vége. Az előbb ért véget a három legesélyesebb elnökjelölt tévévitája. A legmeggyőzőbb számomra a második rész volt, amikoris szörföztem egyet, s a Disney Channelen elkaptam a Hannah Montana végét, majd pedig a Cartoonon az I am Weaselt.
Nagyjából ugyanolyan szintűek ez utóbbiak is. Csak sokkal érdekesebbek és hihetőbbek.

Hogy ki a nyertese a vitának, s úgy általában a kampánynak is? Én.
Mert végre nem érzem úgy, hogy feltétlenül voksolnom kell, értékes és értékelhető szavazatot kell leadnom valakire, vagy valaki ellenében. Most ugyanis minden jelölt egyformán ellenünk van. Hiszen a politikai élet olyan változásokat produkált az utóbbi években, amelynek révén a szereplői közül mindeki behelyettesíthető lett mindenkivel. Úgyhogy tartom is a véleményemet, hogy holnapután, a voksoláskor mindenki kap is egy-egy szép pecsétet tőlem ugyanarra a szavazólapra, és pá.

Azért persze lehet árnyalni. Vannak bosszantóbb esetek is a simán reményteleneknél.

Elég ciki például, hogy a legbunkóbb választási jelmondatot ezúttal az RMDSZ produkálta. Így hangzik: "Vasárnap a magyarok Kelemen Hunorra szavaznak".
Nocsak. Mit nem mondanak... És a magyarok vajon tudnak erről?
Én speciel elég sok olyat ismerek, aki nem. És ha meghallja, röhögni fog. Aztán meg legyint. Sőt, olyanokról is tudomásom van, akik esetleg még odanyomtak volna egyet (halkan átkozódva azért közben), de ha ezt a süketséget észreveszik, már biztosan nem fognak.

Úgy látszik, nincs az a hatalom, nincs az a főnök, amelyik és aki rendet tudna tenni a nagyváradi tömegközlekedésben. Úgy látszik. Mert ez csak a látszat. Valójában az a hatalom és az a főnök nincs, amelyik rendet akarna tenni.

Nem is érdekük, hiszen számukra és a mögöttük álló érdekcsoportok számára a közszállítási vállalat is fejőstehén (közbeszerzések, haverek és pártfőnökök cégeinek kiszolgálása, szerződések újratárgyalása, miegymás) - az egymást időnként váltó igazgatók pedig jobban tudnak úgy fejni, ha közben nem próbálkoznak rendteremtéssel az alkalmazottaik között, hanem hagyják őket is békében, csendben hülyét csinálni a vállalatból és meg is lopni azt.

Sőt, nemcsak, hogy cinkosan passzív, hanem egyenesen az utasokra utazik már a vállalat főnöke is, ellenünk uszítva a munkavállalóit.
Nem szereti ugyanis ha "zavarják", hiszen neki macera lenne rendet csinálni ott, ahova betolta a pártja - s különben is mással van elfoglalva, hatalmas pénzek ide-oda kanalizálásával. De nem is mondja ki, hogy nem szereti, ha a munkájára elmlékeztetjük. Hanem utólag próbál ásni.

Nem semmi tehát, hogy mik zajlanak a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalatnál (OTL) nap mint nap, azóta is, hogy egy évvel ezelőtt furmányos módon új igazgatót nyomtak oda be - persze ezt is kizárólag politikai alapon -, Csuzi István személyében. Elmesélem, s példával is illusztrálom, hogyan próbál hülyét csinálni az utazóközönségből.

Az újabb Chuck Norris-legenda a volt gencsi pap lehetne. Ha Magyarországon lennénk. Így azonban csak egy bugyuta rögeszme lett belőle. Bár engem így is szórakoztat az a mánia, amit egy-két ember szőtt köré.

Rendkívül jó szórakozást nyújt a - kiadóválallatunk által működtetett egyik portálon megjelenő - hozzászólások böngészése, ha az ember egy kicsit is perverz. Én nyilván az vagyok, mert hónapok óta be-bejárok járok nevetni az olvasók körébe.
Elég néha kinyitni egy-egy anyagot, s megnézni, hogy mi folyik alatta hozzászólások címén, s máris lehet fetrengeni. Nem újkeletű a jelenség, de nem is fakul: ott mindig rohangálnak páran kényszerzubbonyban.

Az erdon.ro-nak szerintem van erős pontja, mégpedig épp az, hogy egyáltalán van hozzászólási lehetőség, s annyira lazára véve, hogy bárki bármit elkövethet a cikkek alatt - amíg esetleg és néha ki nem moderálják. Szólásszabadság, ugye. Bár azt hiszem, ennek örömére és ennek nevében egyetlen más magyar nyelvű portálon sem szokott annyi futóbolond bulizni, mint itt. Igaz, máshol nem is nagyon van lehetőségük az beszólogatásra az olvasók közé vegyülő idülteknek. Sem.

Az egyik kedvencem a Gencs-szindróma felfedezője, aki egyúttal az egyetlen is, aki ebben szenved.

Budapest, 1989. november 3. péntek (MTI-Press)

Román tévéműsor

Hétfő

19.00 Híradó 19.25 A pártfőtitkári expozé eszméiből 19.45 Az
aranykorszak megvalósításaiból 20.15 Köszönti a pártkongresszust
20.25 Hazafias versek 20.40 Tudománynépszerűsítő műsor 21.05 A tőke
világából - dok. film 21.20 Népzene 21.50 Híradó 22.00 Műsorzárás

Kedd

19.00 Híradó 19.25 A pártkongresszus 19.40 Az ország
helységeinek korszerűsítése 20.00 A szovjet televizió estje 20.40
Fény az ablakban - szovjet film 21.50 Híradó 22.00 Műsorzárás

Szerda

19.00 Híradó 19.30 A pártfőtitkári expozé 19.55 Szocialista
Románia honpolgárai lehetünk 20.10 A pártkongresszus 20.30 Hazafias
versek és dalok 21.00 Az aranykorszak megvalósításai 21.15 A
pártkongresszusi dokumentumok vitája 21.35 Román könnyűzene 21.50
Híradó 22.00 Műsorzárás

Nem volt még példa arra az 1989-es változások óta, hogy ne tudtam volna, kire érdemes szavazni. Mindig volt olyan jelölt, akire le lehetett adni egy jó kis voksot.
Többnyire persze protest-szavazatot - mert a volt kommunista tömb államaiban jobbára ez már csak így megy. Jelenségértékű maga az is, hogy néhány kivételtől eltekintve nem valakire szavazunk, hanem a nagyobb kártékonyak ellen próbálunk állandóan. Szóval mindig volt olyan jelölt, akivel átverhettük magunkat.
Ám a mostani államfőválasztáson már egyetlen olyan jelölt sem indul, aki bár azt megérdemelné, hogy az elnöki posztra juttassuk legalább arra az egy-két hónapra, amíg aztán jó nagyot csalódunk benne. Ma nincs olyan, akire jó szívvel, ép ésszel akár csak viszonylagosan is nyugodtan lehetne szavazni. Lényegében ezt érlelte ki az elmúlt húsz év számos politikai átalakulása és kombinálgatása.

Így aztán most először történik meg, hogy nem nyilatkozom érdemben, amikor egyre gyakrabban jönnek a kérdések: "mondd már, kire kellene itt szavazni?"
És ez engem is meglep. Tehát úgy döntöttem, nem halogatom tovább, és a téma elemzése nyomán elkészítem a megalapozott válaszomat. A magam számára, és a kérdezőknek is.

Úgyhogy leültem, és több módszerrel is megvizsgáltam a kérdést. Alaposan körüljárva, és annyi időt szánva rá, amennyi csak szükséges, és amennyit a téma szereplőiek összetettsége megkövetel. Kábé tíz percig tartott.

Beoltattam magam pár órája influenza ellen. Nem a sertésinfluenza néven indult, s ma már A/H1N1-ként emlegetett válfaja, hanem az úgymond hagyományos, de meg-megújuló vírustörzsek ellen.
Más években is szoktam ilyet tenni. Általában azt a Vaxigripet használom - amelynek a nevét nem írom ide, hiszen minek reklámozzam, ha nem ők fizetnek nekem érte, hanem még pénzbe is került az oltás.
A hatása évente változó. Többnyire nem leszek influenzás. De volt már, hogy állítólag az oltástól lettem az, s olyan is, hogy akkorra ütött ki a kehesség, amikorra már épp vagányul immunisnak kellett volna lennem rá.

Úgyhogy most húzódik a bal karom. Oda kaptam. Az új, 2009/2010-es törzsekkel szembeni ellenállásom csak kábé két hét múlva alakul ki - ám azt már most észrevettem, hogy végképp immunis lettem az újinfluenza-témával kapcsolatos baromságokra.

Sertésinfluenza és mese

Megszűnhet a Sláger rádió és a Danubius. Mert az ORTT másnak adta oda a frekvenciáikat.
Hogy gazdasági és politikai disznóság (a kettő szorosan összefügg ezúttal is, akárcsak a gazdaság és a politika a disznósággal) van a háttérben, ez tény, mert a helyeikre kerülő egyik rádió MSZP-közeli, a másik meg Fidesz-portéka. Kiegyezett ebben a két párt, így kerültek helyzetbe. De most nem erről akarok.
A két rádió mögött álló cégek ugyan bírósághoz fordulnak, de ez csakis az ő dolguk. Mert én speciel nem fogom hiányolni egyik adót sem. Na persze gusztus dolga, úgyhogy nincs is mit vitázni azon, hogy kinek tetszett és kinek nem - vélemény kérdése. Én például nyilván csakis a sajátomat mondom.

Bőrszerkóban feszít

A dolog piciny pozitívuma mondjuk, hogy ezután egy kicsit normálisabb körülmények között utazhatok Pestre s vissza, ha kisbusszal megyek. Sok-sok éve ugyanis minden egyes buszsofőrnek az lett a mániája, hogy a Slágert nyomatja az ilyen utakon. Kihagyhatatlanul, androidszerű automatizmussal keresgélve az apostolos, dolly rollos, hungáriás, status quo-s adót menet közben. Ajvé, sosem érünk már oda...
Mintha munkaköri kötelesség lenne: legalább hetvenhétszer kell mobiloznia - beszélni, SMS-ezni, vagy csak úgy felkapkodni, nézegetni a telót - vezetés közben, időnként rá is kell gyújtani, de nyilván csak neki szabad, s adig kell nyomogatni a rádión a gombokat, amíg fel nem csendül valami idegesítő és/vagy valami unalmas a Slágeren.
És hát részemről a Danubiusszal is valahogy így volt a dolog. Csak itt olyan dalok csendültek fel sokszor, amelyektől már szeretnék szabadulni, a Slágeren meg olyanok, amelyektől egyszer már sikerrel megszabadultunk, s azt hihettük, remélhettük, hogy sosem türemkednek vissza többé.
És hogy Boros meg Bochkor? Mit mondjak, engem kifejezetten fárasztottak már az utóbbi 120 évben. Annyi pozitívum volt az egészben, hogy Bochkorról mindig Várkonyi Andrea ugrott be. De valahogy megleszek majd e képzettársítás nélkül.

A kocsiban is a manele-adókon, a szektás jámborkodó-szépelgő rádiókon szoktam csak mindig egyből átugratni a keresőt, na meg a Slágeren és a Danubiuson. Ha már rádió és mainstream, akkor én inkább az a petőfizős típus vagyok.
Ám a kedvenc adóm még ma is a Kossuth.

Kezembe került egy igazán veretes monográfia (most tekintsünk el attól az amúgy releváns ténytől, hogy a monográfia műfajilag nem is feltétlenül az, amilyen jelentésben mostanság használják, mert újabban az életrajzokat illetik ezzel a kifejezéssel). Lavotta Jánosról szól.
Már hallom is a kérdést: "he?" Ismétlem tehát: Lavotta Jánosról.

Oké, nem állítom, hogy eddig tudtam volna, ki volt ő. Inkább úgy fogalmaznék, hogy fogalmam sem volt. De mostanság a monográfiák jelentős része ugyebár eleve olyanokról szól, akikről gőzünk sincs.

Monográfia-infláció viszont van.
Amely jelenségnek az okai többrétűek, és részben érthetőek is. Ugyanis minden kis település szeret manapság ilyeneket íratni azokról, akik ott születtek. Egyrészt jó, hogy több évtizednyi cenzúra után legalább megtehetik. Meg az is okés, hogy aki, ami nekik fontos, azt feltérképezik, szülötteiket nyilvántartják. Másrészt meg ugye a falunapoknak is szerves része a Lapátfülű Kis Jenő bácsiról szóló monográfia bemutatása, amit az Edda egy tagjának félórás playback fellépése követ, utána lacikonyházás, majd a Szandi-koncert után szabadtéri diszkáu.
Szóval kell az a monográfia. És osztogatni is lehet.

Úgy döntöttem, nem nagyon fogok írni a most zajló kampányban elhangzó hülyeségekről.
Mert a különböző beszédekben fellelhető zöldségek túl gyakoriak korteshadjáratokon kívüli időszakokban is, meg aztán túl olcsó és egyszerű az ilyesmiket leszólni. Meg fölösleges is. És többnyire a legnagyobb baj különben sem itt van, mert ezek általában csak szavak, a kampányban (is) elhangzó mesék.

Viszont még alig kezdődött meg hivatalosan a hülyítés, máris felül kell vizsgálnom az álláspontomat.
Nem lehet ugyanis szó nélkül elmenni amellett, amit ma Elena Udrea mondott.

Elena Udrea egyik közismert portréja

Galac megyében egy rendezvényen egy román népzenész azzal a sorral fejezte be az előadását, hogy "mi Traian(usz) leszármazottai vagyunk" ("noi suntem urmaşi de-ai lui Traian"). Erre Udrea közbeszólt, mégpedig olyat, hogy "úgy van, Traian leszármazottai vagyunk, a Traian Băsescuéi" ("aşa este, noi suntem urmaşii lui Traian, ai lui Traian Băsescu").

Khm. Talán azt akarta mondani, hogy "követői", mert a szótő, az "a urma" románul azt jelenti, hogy "követni". De mindegy, nem ezt mondta. Hanem azt, hogy mindenkinek Băsescu az apja. És azért ez elég borzalmas vízió. Nem beszélve arról, hogy kretén sértés úgy nagyjából az égvilágon mindenkinek. Kivéve - talán - Băsescu gyermekeit.

Sokan máris összevissza hápognak a médiában, hogy hogy lehetett ilyet beszólni. Viszont szerintem nincs kizárva, hogy Udreának igenis igaza van.

Ha medve lennék, már a barlangban húznám a lóbőrt. Ha meg ló lennék, akkor - a többi társamtól eltérően - a medvebőrt. Ha pedig mormota, mókus, vagy mondjuk macskamaki, akkor már hibernálnék.

Hűvös van, kint csepereg, szinte tél ez. Idebenn azonban fűtök, ébren tartom a lángot ugyebár, némi harapnivaló-tartalékot meg épp ma hoztam a városból. Néha már szeptember elsején is úgy szoktam érezni, hogy szevasz tavasz, viszlát nyár, rohamléptekkel közeledik immár a karácsony, meg a lelombozó január. Hülyeség? Persze. De ez van.

Macskamaki

Mindent rendberaktam, elintéztem, befejeztem mostanra kint és bent is. Adminisztratív ügyek lezárva, kocsi ellenőríztetve, órák átállítva téli időszámításra, nyári szitaajtók lecserélve téli tömörfa-ajtókra. Még a volt kutyaházat - mostanság a macskák menedéke - is kibéleltem az udvaron. Úgyhogy jöhetne a kegyetlen-vagány hóvihar - ha nem lenne klímaváltozás.

Ilyenkor jobban is alszik az ember. Jó itt a barlangban.

Ennek ellenére nincs tél, csak a tudatom szaladt előre. De a saját attitűd erősen befolyásolja ám néha az embert.
Felhívott például ma délután a TV2 Mokka című reggeli műsorának szerkesztője, hogy adjak nekik interjút. Az Overdose nevű versenyló tulajdonosának ügyéről kérdeznének, aki épp itt, Nagyváradon van előzetes letartóztatásban; s azért épp én, mert erről történetesen én számoltam be legelsőnek a romániai sajtóban, s a magyarországit is sikerült majdnem teljes egészében megelőzni a hírrel.

Mondom, oké, mehet is a cucc, várom a kérdéseket.
De nem úgy megy az - jelzi a hölgy a vonal túlsó végén -, hanem holnap reggel hét óra valahány perckor kellene bejelentkeznem a Mokkába, amikoris a műsorvezető kérdez majd.
Nos, az nem fog menni - jelzem.
Miért - csodálkozik el -, talán félek az élő adástól?
Hát dehogy, hiszen az elmúlt évek során már sok mindenféle tévének és rádiónak szövegeltem, élőben és felvételről is. Úgyhogy nem félek - hanem alszom.

Mondjuk tényleg van egy olyan dolog, hogy sok-sok ezer kilométer távolságból átmenetileg olyan furcsának és valószerűtlennek tűnik az otthon. Nekem is annak tűnt. Kicsit olyan, mintha Románia, Magyarország, meg itt az egész környék valahogy nem is létezne, pedig onnan jön az ember.
De ezektől a furcsa érzésektől odáig eljutni, hogy Amerikából tökhülyének nézze az ember az itthon maradottakat - hm, erre talán csakis politikusok lehetnek képesek.

Hogy miről beszélek?
Szóval ismét az USA-ban volt megyénk tanácsának elnöke, Radu Ţîrle, aki ezúttal a prefektust, Gavrilă Ghileát vitte magával. Már vagy két hete haza is jöttek, de a hivatalosnak szánt három sajtófotót ma küldték el. Köztük az alábbit is.
Nézzük meg alaposan. Mindent elmond.

Itt van ma a megyében Ivan Gašparovič, Szlovákia államfője. Semmi baj, legyen. Sőt, jöjjön-menjen szabadon, látogassa meg az itteni nemzettársait is, barack a fejére.
De ennek alkalmából ismét megmutatkozik, miféle "képviselőink" vannak ám nekünk. Lent vannak épp a pincében, bent a sarokban, lámpa leoltva, mozdulatlanok, kezük a szájukra tapasztva, szemükön a héj öszeszorítva. Várják, hogy elmenjen a vendég. Majd aztán feljönnek megint.

Ez meg - gondolom - nekünk szól. Annyira értjük mi ezt, mint a szlovák
elnök a magyar nyelvű nyílt levelet. És amúgy annyit is számít.
(A lényeg úgyis a háttérben van. :) )

Szlovákiában ugyebár épp úgy megalázzák mostanság a magyarokat, mint a '90-es években itt, Romániában. És éppen úgy politikai érdekek állnak a háttérben.
És ez ellen aztán nagyon verte a mellét például éppen az itteni, a Bihar megyei RMDSZ, amelynek kezdeményezésére a párt "romániai magyar küldöttséget" (ford.: épp ráérő és egyet kiruccanni akaró pár tagot) menesztett a mai Szlovákia területén lévő Dunaszerdahelyre.

Vannak már, akik néha elgondolkodnak azon, vajon hányszor vernek át a "saját" politikusaink (bár az utóbbi két szó egymás mellett eleve ellentmondás mostanában) is.
Vajon minden megszólalásuk félrebeszélés, félrevezetés, félrekacsintás? S egyáltalán mit lehet komolyan venni egy-egy nyilatkozatból, közleményből, egyéb szövegelésből, amellyel lényegében naponta bombázzák ezek az elszálltak a földön maradtakat? Egy-egy dumából mennyi a valóság, s mekkora része az, ami manipulatív süketelés?

Nos, itt van erre egy jó példa. Alapesetet mutatok be rögvest a segítségével.
Naponta kapok én is rengeteg közleményt a szerkesztőségbe mailen - gondoltam, találomra kiválasztok majd egyet, s együtt áttanulmányozzuk, elemezzük, aláhúzzuk benne a hülyeségeket. Végül azonban nem is kellett találomra válogatnom. Az előbb egy olyan érkezett, amelyik előtérbe tolakszik: a sok napi kamu közül is kirí a maga mély ürességével, magas semmitmondásával, nyomott bájával.

Nézük tehát, s mindenki vonja le majd maga a tanulságot.
Persze ez most könnyű lesz - de mint már jeleztem, ez csak alapeset, ennyire idiotisztikusan kendőzetlen blablázással azért ritkábban találkozni. Dehát valahol el kell kezdeni. S ugye tanuljunk szórakozva. Mert az alábbi szöveg szerintem nevettető is.

Sokan figyelték ma a híreket érdeklődve, drukkolva, szurkolva. A nagy semminek, a nagy semmi ellenében, a nagy semmiért.
Mert a lakosság, a polgárok, a választók szempontjából semmilyen tétje nem volt az egésznek. És ez nem demagógia. A demagógia éppen az, amit érdeklődve, drukkolva, szurkolva figyeltek ma sokan.

Annyi történt tehát, hogy megbukott ma a román kormány, de ügyvezetőként továbbra is marad. Boc van, de közben eltűnt a süllyesztőben. És már nem először. Hát nekünk ez tökmindegy.
Azért, mert sajnos az is tökmindegy, hogy milyen összetételű kormány jön majd később - hetek vagy hónapok múlva - a helyére. Ugyanis nincs alternatíva. Vagy John Gottira alternatíva Al Capone? A kullancsra a pióca? A rákra az elvérzés? A zsarolásra a rablás? Hm? Ha igen, akkor bocs, mégis van.
Bár mindettől még érdekes figyelni a saját bőrünkön azt, hogy miként kergetik körbe egymást bársonyos felhámunkon a rajtunk élősködők.

Meggyőződésem, hogy az egész ügynek politikailag is csak egyetlen igazi tétje volt, mégpedig a népszavazás megakadályozása. (És csak úgy mellesleg, másodlagosan az államfőt adó kormánypárt meggyengítése, térdre kényszerítése az elnökválasztási kampányban.)
Akinek van gusztusa hozzá, annak elmagyarázom.

Üldöz a magas kultúra ezekben a napokban.

Alig idéztem az előző postomban egy gyöngyszemet, máris rátromfolt - mégpedig nemcsak erre, hanem az egész lakosságra - maga az államfő. Ez aztán az igazán magas kultúra. Egyenesen az elnöktől jön.
A kampányban lévő Băsescu egy tévés show-ban ma idézett ugyanis az egyik saját költeményéből, amit még ifjúkorában írt. Ilyenek vannak benne például (bocs, de a román karakterekkel való átírást ezegyszer már nem vállalom, miképpen a románul nem tudóknak a fordítást sem - eléggé lefárasztott az is, hogy elolvastam):

Még csak bő 24 órája, hogy a romániai születésű sváb Herta Müllernek ítélték az irodalmi Nobel-díjat, de máris annyi marhaságot hallottam róla, amennyit csak értő, irodalmilag cizellált szellemóriások össze bírnak hordani.

Az egyik variáns szerint "nem más, mint egy mocsok zsidó".
A másik szerint meg az ő Nobel-díja "nagy pofon a zsidó lobbinak, mivel az apja SS-tiszt volt".
És persze ott a román média, amely folyamatosan úgy emlegeti, hogy "román származású német".
Ez igen! Tehát egy román, antiszemita gyökerű zsidó német kapta a díjat!
Alles Müller oder was?

Figyeltem azt is, hátha valakinek van fogalma arról is, mit írt, s az milyen. De persze nincs. A fenti szakértők közül senki nem olvasott tőle semmit. Pedig szerettem volna, ha felvilágosítanak erről is, ha már annyira értenek Müllerhez. Az irodalmi tevékenységéről azonban fogalmuk sincs, csak azt vágják nagyon magabiztosan és precízen, hogy milyen génjei vannak.

Hát körülbelül így néz ki az, amikor olyanok alkotnak és terjesztenek képet valakiről, akik magához az illetőhöz, a célszemélyhez sem konyítanak, meg a tevékenységéhez - jelen esetben épp az irodalomhoz - sem.
Van erre személyes példám is. S ha már a teljes mellélövéseknél tartunk, ismertetem is.

Büntetést szeretnék kapni. Polgárként, a városom öntudatos és jóakaratú lakosaként jogom van hozzá. Azt akarom, hogy a rendőrség, a közösségi rendőrség, vagy a csendőrség sürgősen szankcionáljon.
Ne csak a szájuk járjon.

Aki hazudik az lop is, ugye. Nem szeretem a közhelyeket, tehát az ilyen jellegűeket sem - de ha egyszer itt van a szemünk előtt, nem lehet nem látni. Csak most a sorrend fordult meg: előbb vett el a mások tulajdonából, aztán hazudik az egyik nagyváradi városi tanácsos, nem is tagadva, sőt, büszkén hirdetve, hogy az egész pártfrakciója ludas az ügyben.