Feltűnően és jelenségszámba menően kevés szó esett arról a sajtóban, hogy Tőkés László a saját kezével kezdte meg elásni magát.
Itt azonban nem is annyira arról van szó, hogy a média gyanútlanul elment volna a téma mellett, hanem arról, hogy nagyrészt szándékosan elhallgatja.

Épp most, ezekben az órákban zajlik Szlovákiában, Dunaszerdahelyen az a tüntetés, amelyet a súlyosan jogsértő, így az ottani magyar kisebbséget is durván orrbavágó szlovák nyelvtörvény ellen tartanak. A rendezvény címe: Kiállunk a jogainkért!
Szép, átmozgató, mellkasdomborító kezdeményezés - mondhatnánk, ha nem ismernénk a hátteréből egyet s mást.

Na, ezt is megkaptuk, köszi.
Mióta hazajöttem szabiról, minden nap elnézem a városi stadionon díszelgő feliratot. Arra visz a villamos, s van alkalmam személgetni ezt az esztétikai Csernobilt.

Vagy három hete történhetett az arculati atomcsapás, ekkor rakhatták ki gányolhatták fel ugyanis - az amúgy szocreál szürkeségében évtizedek óta visszafogottan borzasztó stadionra - ezt a névtáblát.
Van róla pár rossz képem. Rossz, mert nem látszanak rajta a szabad szemet viszont nagyonis bántó egyes részletek. Bár az így is megállapítható, hogy teszem azt általánosban sem lenne nyugodt szívvel átmenő az a kisdiák, aki ilyen munkát ad be.

Nézzük (bár jobb oda sem nézni): először is a stadion óriási felületet nyújt a saját nevének elhelyezésére. Ehhez képest az egyik lelátó egyis sarkába gyömöszölték be a táblát. Amitől a szépérzék eleve felköti magát az emberben, meg sem várva a fejleményeket.

Hogy mi is a blog? Például ez.
Milyennek kell lennie? Például ilyennek.
Mi a blogger szerepe? Például ez.
Miről írjon? Például erről.
Hol a határ az újságírás és a bloggolás között? Például itt.

Ilyen jellegű kérdések merültek fel, konklúzióként pedig ilyen magvas válaszok születhettek meg az emberben tegnap.
A második váradi bloggertalálkozó zaljott ugyanis. Pontosabban itteni bloggerek mellett újságírók is hivatalosak voltak a beszélgetésre, valamint olyanok is ott voltunk, akik mindkettőben érintettek vagyunk. Ezért is kapta a BlogPressMeet nevet az egész. Kicsit kamarajellege lett, mivel a helyszínként szolgáló teraszon tizenketten gyűltünk össze (a képen még kevesebb látszik).

Az első váradi úgynevezett bloggertalálkozó 2007 decemberében volt. Azt nem a mostaniak szervezték, egészen mások találták ki (el kellett költeni egy projektre kapott pénzt, s ez lett a formája). További különbség, hogy ott csak magyarok, valamint magyarországi vendégek voltak. Ráadásul annak annyi volt az egész köze a bloggoláshoz, hogy érkezéskor megkérdeztük: "te is a bloggertalálkozóra?".
Aztán mindenki lement a pincehelyiségbe, ahol volt Becherovka, sör, bor, csirkemell főttkrumplival, bor, sör, Becherovka. Na meg az anyaországból meghívott főblogger, aki már az első tíz percben kiütötte magát - így a tervezett előadása helyett egész este okoskodott és ismételte magát és okoskodott és ismételte magát. Aztán volt még magnóból bőgő Kiscsillag, házibulis hangulat és ennyi.

Ezt követően a tegnapi volt tehát a második blogos találkozó a városban. Nem mondom, hogy jobb volt, azt sem, hogy rosszabb: egészen más volt. Ugyanis itt már a blogokról volt szó. Tehát ha úgy vesszük, ez volt az első ilyen igazi összeröffenés. Ezért is tartom egy rövid post erejéig említésre méltónak.

Madonnát én is kifütyültem volna. Mivel nem tartom semmilyennek a dalait. De nem is mentem el megnézni, ugyebár. Ám ez ízlésbeli kérdés, amin ugye nincs mit vitázni.
Az viszont már nem ízlés kérdése, amit a közönsége művelt Bukarestben.

Madonna-rajongók egy csoportja Bukarestben

Már amerikai hírportálokon is vezető anyaggá küzdötte fel magát pár órácskára, hogy a sokak által dívának is mondott, szerintem meg leginkább jellegtelen, idősödő ripacsot alakító nőt, azaz Madonnát a saját rajongói hurrogták le "egy európai fellépésén". Nos, mi sajnos tudjuk, hogy ez épp itt történt, amikor a román fővárosbeli koncertjén felemelte a szavát a rasszizmus ellen.

Én is láttam a felvételt, amelyből leszűrtem: tényleg elég sok rasszista szereti Madonnát.

Nem jó érzés befelé tartani ebbe az országba.
Az elmúlt mintegy harminc évben sosem örültem igazán, ha kintről elértük az ország legnagyobb nyugati határátkelőjét, a borsit. Régente - a komcsi rezsim által igen ritkán engedélyezett - családi kirándulásokról, később aztán hivatalos utakról, vagy nyaralásokból visszatérve mindig kellemetlen érzés fogott el, ha megérkeztünk a beléptetéshez és utána beléptünk. Elég körülnézni, sőt, időnként elég lélegzetet venni. Néha kriminális bűz terjeng azonnal, ahogy beér az ember Romániába, a látkép pedig tökéletesen illusztrálja, mi van itt: lepusztultság, komorság, rendezetlenség. Itthon vagyunk.

Gyorsan, minél hamarabb zavarjuk hát le az utolsó kilométereket, és be a házba, a négy fal közé, ahol valami otthonérzet, valami hazajöttem fíling még tényleg van. Siessünk, hogy ne is lássuk, mi az az állandósult kilátástalanság, az a nyomottság, ami odakint uralkodik. És ami a hazatérőt talán még jobban szíven üti, mint az errefelé tévedő utazót.

Az utóbbi alkalmakkor azonban valahogy elmaradt tőlem ez a több évtizedes szörnyű érzés, hogy ez (is) jelenti a hazaérkezést. Már-már egyszerűen csak hazajöttem és kész.

A média aktuális baromsága az volt a Sziget előtt, hogy az újinfluenzával riogatott. Hogy ennyi ember összegyűlik itt Pesten, s kellően védett-e a rendezvény, vagy tömegfertőzés várható. Meg ilyenek.
Igen, világos: minden alkalommal valami újat kell megpróbálni - gondoltam -, de ilyen blődséget azért már mégis... Majd pont a feszten fog lecsapni a súlyos kór, itt leszünk biológiai áldozatok. Hehe. Na persze már!

Aztán volt itt négy kitűnő napom. Az ötödiken pedig elkaptam.
Igaz, nem az újat, hanem a régi, jól bevált influenzát. Legalábbis azt hiszem.

Két éve így, előrelátóan vártam a port és a pincért

Most, hogy ilyen ügyesen leállamvizsgáztam - s immár mintegy negyed kiló oklevelem van -, jöhet végre egy kis fesztiválos ejtőzés. Egyszerűen egy ideig nem kell okosakat mondani.

Igaz, az államvizsga előtt is jött már, hiszen az idei Szigetet felvezettem pár napja Debrecenben a Campuson.
Meg akkor is jött nyaranta eddig is, amikor épp semmi államvizsga nem volt. Úgyhogy mindegy is, nem kell semmi pretextus: simán jöhet.

De tényleg: nem unom már a feszteket? Például a Szigetet, de a Félszigetet vagy épp a Campust is. Unhatnám. Hiszen évek óta látogatom őket. De nem.
Pedig épp azon méláztam az imént, hogy ha egy picit is odanézünk, látható az összes hűvös acélcső, krómozott dugattyú, szelep és hidraulika a színes szánsájnos kulisszák mögött: minden oldalról csakis precíz, kimért, ugyanakkor bemért, jéghideg, olajozott üzleti gépezet már mindegyik ilyen rendezvény.
És elárasztotta egész Európát.

Amikor az ember rádöbben, melyik a Prodidzsáj És amikor megmutatja, avagy Prodidzsáj tribute

A világon sehol sincs annyi ilyenszerű feszt, mint az öreg kontinensen. Mert nagy üzlet, s éppen ezekben az években van jelen formájában csúcsra járatva e gépezet. Most ez a divat.

Ezzel együtt jobb, ha az ember az idő nagyrészét a kulisszákon innen tölti. Mert úgy valóban jól szórakozhat.

Én például már napok óta nagyon jól szórakozom. Pedig még ki sem mentem a Szigetre.
Nézem viszont az audiovizuális reklámanyagaikat. Amik - pár év viszonylagos csend után - megint nagy dobásnak számítanak e téren.
Az idei szpotjaik halálpontosan bemérik és letarolják a célközönséget. Ráadásul kultuszt teremtemek. Nem hosszan tartót, nem évelőt, csak egynyárit. De ez elég is nekik.
Pedig az idei reklámfilmjeik finomvegyesek. Az első kettő nagyon atom, erősen ott van a szeren, a többiek nem túlságosan eredetiek, ám - folytatások lévén - az előzményekből élnek, és így repesztenek maguk is.

Nézzük, miről van szó.

Szinte tavaly ilyenkor kezdődött a gáz pekingi olimpia, amiről annak idején ki is fejtettem. És még mindig van pénz benne. A sokadik bőrt húzzák le róla.

A hír szerint felfújható gumicsónak, súlyzókészlet és dedikált fáklya is található azon relikviák között, amelyeket a tavalyi pekingi olimpia megnyitójának első évfordulóján, augusztus 8-án fognak elárverezni. Az olimpiai árverés tavalyi, első fordulójában több mint 700 ezer relikvia talált gazdára, összesen 27 millió dollár értékben.

Hát nem semmi, hogy mennyi minden változott sokezer év alatt...

Ráadásul valami miatt én élből utálom az olimpiát.
És mégis foglalkoztam vele, írtam róla. Még filozófia szakos hallgatóként dobtam össze az alábbi kis humoreszket az akkori kísérleti lapunk számára. Az ókori görög olimpiákról szól, a filozófus-versenyzőkről.
És mivel most nincs olimpia (tehát – mint az magában a játékok előtt egy évvel íródott szövegben is szerepel – a két olimpia közti időszakban, azaz olimpiászban vagyunk), csodálatos alkalom, hogy felidézzem a szöveget.

Uborkaszezon - bár nyár lévén lennie kellene - alig van. De zöldség annál több.

Helyi szinten is vannak kis saláták ugyebár - amelyek most épp a szegény kulturális életből készülnek. Jaj, majdnem lefelejtettem az idézőjelet: szóval a „kulturális életről” van szó.
Mert ugye igazából vajmi kevés köze van a kultúrához annak, ami például itt Váradon a filharmóniánál zajlik jó ideje. Ennek az egyre inkább diszharmónia jellemezte társaságnak az élén vezetőváltás történt. Nyilván politikai alapú. Hiszen ami nem politikai (tehát gazdasági) klikkalapú ma Romániában, az nincs is.
Márpedig van például filharmónia is: ez onnan is tudni, hogy hónapok óta kiszűrődik a falai közül az egészet átszövő érdekcsoportok visítozása.

Nos, az eddigi igazgatót, a jolly joker pártember Sarkady Zsoltot váltotta most a volt szalontai polgármester, a nemrégiben még alprefektusként nyomuló Tódor Albert.
Wehehe. Nem rossz. Egy kis üdítő nyári humor, ahogy a veretes szakemberek, cizellált kultúrguruk követik egymást.
No, megint lefelejtettem az idézőt. Pedig az ott van ám. Nagyonis.

Hiszen hogyan is lehetne idézőjel nélkül beszélni arról, ami ezt az újabb „kulturális vérfissítést”, a „kitűnő”, „hozzáértő” vezetők rotációját illeti? Ahova nem kell az idéző, az a rotáció. Ugyanis tényleg csak ennyi.

Szarozás volt a stadionban, de kijött onnan. Ám kint már alig vevődik észre, mert ugyebár a szarozás amúgyis jellemzi az egész országot. Úgyhogy könnyen elkenhető.

Undorító kép, mi? Hát, az egész ügy is az.

Mert még mindig nem teljesen világos, hogy mi az, ami ma zajlott a román sajtóban. Na meg egy magyar vezetésű romániai intézményben.

Ez a kézírásszerű betűtípussal szedett üzenet jelent meg ma az Adevărul első oldalán

Arról van szó ugye, hogy pár nappal ezelőtt a Bukarestben lejátszott Steaua-Újpest focimeccsen a román csapat szurkolói egy olyan feliratot függesztettek ki saját szektorukban, hogy azt mondja: „Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? 9 hónapig”. Sőt, először a pálya irányába tartották a feliratot, majd szépen át is költöztették a lelátó egy másik pontjára, ahol már az Újpest - amúgy szintén nem túl bársonyos lelkületű - szurkolóit provokálták vele.

A két tábor találkozásának volt még számos más kérdéses mozzanata, de ebből lett nagy ügy aztán. Főleg, hogy elméletileg az UEFA is büntethetne mindemiatt. Magyarországon egy ellenzéki képviselő még a kormányhoz is fordult az ügyben, azt tudakolva, hogy hogy ityeg mostanság, mi a pálya ezzel kapcsolatban. Illetve miért van az, hogy semmi.
Az UEFA is úgymond megvizsgálja a kérdést (bár itt inkább elkenés várható).

Ilyen előzményei voltak tehát annak, hogy a bukaresti Adevărul című napilap, továbbá a nagyobb városokban (így Váradon is) megjelenő helyi, ingyenes verziói, valamint a szintén az ő kiadójukhoz tartozó Click című kiadvány magyar nyelvű bocsánatkérést jelentetett meg ma, továbbá azt állítja, hogy az UEFA vezetőihez fordult, a felirat miatt szankciót követelve.

És ezen töröm a fejem azóta is. Ugyanis van pár érdekes vonzata ennek az egésznek, azon túl is, hogy alapvetően páratlan gesztus, és marketinghúzásnak sem utolsó.

Már egyre nagyobb szemeket meresztettem, s fennállt a veszélye, hogy az állam is leesik. Azt láttam ugyanis, hogy mintha a PSD rendet akarna teremteni az országban egy ügyben. És ez hihetetlen.

A PSD ugye, amelyik húsz éve, a rendszerváltás óta bábáskodik Románia elkorcsosítása felett, vérben gázolt, polgárháborús állapotokat teremtett a kilencvenes években, majd pedig mentora volt a szekusgarnitúra gazdasági-politikai térnyerésének, a korrupció elterjesztésének és szinte kötelezővé tételének, továbbá gyakorlatilag ő segített abban, hogy a teljes politikai osztály megteljen téglákkal, bűnözőkkel és csicskákkal.

Nos, ez a PSD most nekiment a sok romániai kamuegyetem, diplomagyár egyikének. Egyáltalán: nekiment bárminek, ami rosszul működik. Pedig nem nekimenni szokott, hanem felkarolni és szimbiózisban élni az ilyesmivel. De most valami más irányba indult el.

Spiru Haret akadémikus, matematikus, pedagógus, a román oktatás egyik reformátora
és Mircea Geoană politikus, tragikus, epilógus, a román oktatás egyik machinátora

A Spiru Haret nevű egyetemről vállalkozásról van szó, amelynek többszázezer diákja van. Illetőleg ahonnan több százezren vásárolnak oklevelet. És jött Ecaterina Andronescu tanügyminiszter - aki ugyebár eddig sosem a bölcs döntéseiről volt híres – és közölte, hogy a törvényen kívül álló és az akkreditációs folyamatot sem vállaló Haretet gyakorlatilag meg fogja szüntetni, s legalább százezer diplomát érvényteleníteni fognak.
Hú! Ez nagyobb húzás lett volna annál is, ahogy hangzik.

Az ország összes ilyen álegyetemén – Nagyváradtól Baromlakáig – tömegével “tanulnak” ugyanis a mindenféle politikusok, rendőrségi vezetők, volt és jelenlegi besúgók, közigazgatásbeli élősködők és más állatfajták. Arról van szó ugye, hogy bent van a dossziéjuk, s egy idő után a kész oklevéllel együtt veszik majd ki azt. Itt Váradon is tudok olyan politikai haramiákról – beleértve több közismert magyar keresztapát is -, akik az állami egyetemen külön elbírálásban részesülnek, és gyakorlatilag úgy érik az oklevelük, illetőleg a doktorátusuk, hogy oda sem szagolnak soha.

Utálom ezt az országot. Pedig fejlődik. De olyan lassan, hogy az már önmagában is megalázó és gyűlöletes minden polgára számára.

Vannak újabb példáim is arra, hogy itt a legtöbb esetben még mindig valamiféle kis nyomásgyakorlások és fenyegetőzések kellenek ahhoz, hogy bárki bármit normálisan megtegyen, amiből nem jön közvetlen haszna.

Igen, ott lesz az valahol előrébb. De érte kell menni.

Eléggé rosszul alszom mostanában, hetek, sőt, hónapok óta.
És épp mostanában kezdett ez helyrejönni: már szinte időben fekszem, s az utóbbi éjeken ritkán riadok sötét álmokra, vagy arra, hogy odakint elvágtató nyergesvontató rázza a házat és vele együtt az ágyat.

Most meg gondoltam, írok egy bejegyzést arról, hogy lemondott Ridzi, az újabban elég jól kinéző sport- és ifjúsági miniszter. De már későre jár megint, és a bioritmusom (vagy mi) helyrejövetelét nem akarom azzal gátolni, hogy ilyen fárasztó dolgokkal foglalkozom.
Bár tény, hogy esti mesének nem rossz ez a „becsületbeli lemondás”.

Úgyhogy inkább megyek aludni.
Kérem tehát, akit érdekel a téma, az saját magának alkossa meg a bejegyzésemet,

Az AIDS szúrta a szemét Kolozsvár önkormányzati többségének egy utcanévben - úgyhogy átkeresztelték seggre.
Legalábbis ez jön ki az egészből, ha olyan betegesen és gonoszan gondolkodunk, interpretálunk, mint ők.

A hír lényege, hogy Sorin Apostu PD-L-s polgármester és csapata a helyi tanácson átvitt döntéssel egyszerűen megváltoztatta a Dsida Jenőről elkeresztelt utca nevét.

Picasso: Apostu hülyét csinál a magyarokból, de a románokból is
(olaj/vászon, 2009.)

Valójában azért tett így, mert az RMDSZ embereivel előzőleg nem tudott kiegyezni egy neki fontos tervezet megszavazásáról – azaz kis bosszúról van szó. A névváltoztatás hivatalos indoklása azonban már nemcsak az RMDSZ-t sértheti (sőt, e szervezet egyre kevésbé érzékeny bármire is), hanem az egész magyar közösséget. Meg egyáltalán: nemzetiségtől függetlenül az épeszűeket. Még akkor is, ha ugyanakkor röhöghetünk is egy jót ezen a rablómesén.

Azt mondják ugyanis, hogy azért kellett lecserélni az utcanevet, mert a Dsida név hasonlít az AIDS román megnevezéséhez (SIDA).
Sőt, úgy intézték, hogy érkezett egy - úgymond - lakossági kérés, írásos panasz, amelynek alapján a tanács eljárhatott.

A város egyik lakótelepi negyedében lévő utca viselte eddig Dsida nevét, s hiába volt az a mentőnek szánt felvetés, hogy az új neve Szabédi László (költő és műfordító) legyen, ezt is elvetették. Helyette Pablo Picasso lett az utca új neve.

Ami viszont szerintem vészesen hajaz az angol „ass” szóra. Illetőleg magában foglalja azt.

Ma sátánista zenéket vadászok a neten és ezeket hallgatom. Egy keresztény ámokfutásának betudhatóan.
Nem jók ezek a zenék, nem tetszenek. És a mögöttük álló koncepciót sem zsírozom. De a képmutató, középkori, álszent, önjelölt inkvizítori, powerkeresztény manírokat sem. Szerintem ezek legalább annyira sértőek egy kereszténynek, mint a sátánista blaszfémia.

Az van, hogy betiltották a hollandiai God Dethroned váradi koncertjét. Ami olyannyira újdonság, hogy koncertbetiltásra állítólag 1989 óta sehol sem került sor az országban.

God Dethroned

A fanyar ízű hab a tortán az, hogy az egész egy olyan városi tanácsoshoz kapcsolódik, aki Nemzeti Liberális Párt tagja. Dan Octavianról van szó (bár nem egyértelmű még, hogy igazából volt-e szerepük a cenzúrázásban az önkormányzati testület egyéb tagjainak és a szintén lierális párti Ilie Bolojan polgármesternek vagy csak egyetlen zavarodott elme műve-e – jelen pillanatban úgy tudni, hogy ez utóbbi változat a valószínűbb).

Dan Octavian, God's black angel

Vizsgáljuk tehát meg a pácienst.
Dan Octavian, látszólag fiatal, látszólag ép.

Mondják egyesek, hogy tetszik nekik e blog, ám a politikai jellegű bejegyzéseimet néha túl hosszúnak találják.

Pedig épp arra gondoltam az utóbbi napokban, hogy kifejtem a véleményemet a két legaktuálisabb történésről. Michael Jackson - furcsa és méltatlan - haláláról, valamint arról, hogy az RMDSZ - megcumiztatva Crin Antonescut és némi tapsikolásra bírva Băsescut - saját jelöltet indít az ősszel esedékes államfőválasztáson.
Aztán nem fejtettem.

Katt lennebb.
(Ákos évtizedek óta nem bír kikopni, én Kiscsillagot szoktam alákeverni, ha nézem. De ez mindegy. Szépek vagyunk.)

https://www.youtube.com/watch?v=u75wYQIpfqQ

Tudja valaki, mik ezek?

Pedig aki vezet (vagy akár előrenézegetve utazik), az egyre több úton láthat ilyeneket. Hát, engem érdekelt. Úgyhogy elkezdtem utánaérdeklődni.
S az derült ki, hogy e jelek azt mutatják, hol tartunk.

Mert – ha már itt élek – Bihar megyében kezdtem a nyaknyújtogatást. Elnézegettem a Megyei Tanács felé, beszóltam a rendőrségre, csengettem a megyei útfelügyeletnél, s csekkoltam az országosat is.
Mindenhol az derült ki, hogy a másik hivatalt kellene megkeresni az ügyben. Mert sehol senki nem tudta, hogy mik azok ott az aszfalton. „De azok a másikok majd biztosan fogják”... Ehe.
Aztán hagytam időt is. Úgymond dokumentálódásra. Az lett, hogy jól utánanéztek mindennek. És általában azt derítették ki, hogy egy másik szervnél kit kellene felhívni. Mert rájuk aztán nem tartozik. Egyikőjükre sem. És nem is tudják, mit ábrázolnak ezek, azt meg főleg nem, hogy ki festette fel őket.

Na jó, mondok. Akkor ilyen alapon nagy pöcsöket is rajzolhatok a közutak aszfaltjára.

Szinte hihetetlen, hogy már húsz éve volt: ezen a napon temették újra Nagy Imrét és társait.
És ugye pár hónappal később jött nálunk is a kommunista rendszer bukása. (Mert bár sok a nüansz a dologban, azt nem érdemes tagadni, sőt, épp e sok nüansz miatt kell tisztázni: a rendszer igenis bukott mindenütt azokban az euforikus hónapokban – hogy az egyes komcsik nem, az más kérdés. Súlyos kérdés, de más.)

Tehát erről szólt a mai nap: emlékezés Nagyék húsz évvel ezelőtti újratemetésére. Néhány ezzel kapcsolatos csapongó gondolatomat elkaptam a sok közül, s idetűzöm most, ebbe a képzeletbeli lepkegyűjteménybe.

Tizenhat éves voltam, de világosan emlékszem 1989. június 16-ra, Nagyék újratemetésére. Torokszorító volt már akkor is - s minden visszajátszáskor az. Azt hiszem, sokan vagyunk, akik sosem gondoltuk volna, hogy húsz évvel később ez inkább szomorú visszanézésre fog alkalmat adni, semmint méltóra.

Jobbnál jobb teljesítményt ér el az EP-választásokon az RMDSZ és Tőkés. Két éve az volt az abszolút premier és siker, hogy egymás ellenében indulva mindkettő bekerült az Európai Parlamentbe. Most meg az, hogy egy listán indulva az általuk vártnál is jobb eredményt értek el: az előbb ismertetett exit pollok szerint valahol 10 százalék fölött állnak (szerintem ez azért le fog még menni 8-9-re, de akkor is nagy), s három befutójuk biztosan van, sőt, jelenleg még a negyedik sincs kizárva.

Szóval saját rekordjait ostromolja az RDMSZ és Tőkés, nagy arányokat produkálva az EP-választásokon.
De a produkálásnak, a produkciónak itt vége. Ugyanis az EP-ben aztán lényegében semmit sem produkáltak. Úgyhogy kábé az a történet, hogy a magyar választók szép fegyelmezetten, jobbnál jobb arányokkal elküldik őket Brüsszelbe, aztán pá: többé nem zavarják egymást, a következő választásokig lényegében nem avatkoznak egymás ügyeibe.
Azaz semmi hasznuk a választóknak abból, hogy választottak.

Most ez is megtört. Egyszerűen immár a saját életemben is tapasztalom, hogy hasznot hozott ez a voksolás, van eredménye a süketelésen és a sok látszattevékenységen túl. Kézzelfogható.
Nyertem ugyanis három sört egy fogadáson azzal, hogy ilyen szépen domborított megint a párt.

Fél nap még, és kampánycsend borul ismét az összes badarságra.
Ám ezt a csendet intenzív röhögés törheti meg - nemcsak akkor, ha megnézzük, mikkel etették meg újra a jelöltek a választóikat, hanem akkor is, ha kicsit utánanézünk, mennyire vannak képben egyes voksolásra jogosultak.

Az utóbbi órákban átfutottam néhány netes fórumot, s jónéhány gyöngyszemre leltem.

Azt mondja a mai hír: „Kétnyelvű levonót ragasztott az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete a Szent László híd két végében felállított, folyóneveket jelző táblákra. Az akció célja a figyelemfelkeltés volt.”

Az enyémet egyből sikerült.
Én speciel arra figyeltem fel, hogy az elhelyezett magyar felirat eleve hibás. Hiszen a Sebes-Körös így írandó, azaz kötőjellel. És ez egyáltalán nem mellékes - sőt, lényegi elem -, ha épp a magyar nyelv használatáról, magyar nyelvű feliratokról van szó.

Jó ötlet, rossz végkifejlet

Kölönben még oda juthatunk, hogy adott esetben hivatalosan is lesz Szent Lazlo nevű terünk, meg például Kőros utca, Kapuţinus utca, Zold fa utca – és még örülnünk is kell neki.

Valóban csúnya dolog az irigység. Ráadásul nincs is semmi köze a következő témához. Mégis azt veszem észre, hogy többekben ez tápászkodik fel legelőször a hír hallatán. Pedig inkább a hideg, érzelemmentes végiggondolásnak kellene.

Ezért azt javaslom a T. olvasónak, hogy irigységtől mentesen, egyszerűen tényként kezelve gondoljon bele abba a mai hírbe, amit itt idézek.
“Eltűnnek az egyenlőtlenségek az Európai Parlamentben: a következő törvényhozási időszakban a 33 romániai és 17 bolgár képviselő ugyanolyan fizetést kap, mint a többi 25 uniós tagállam képviselői: bruttó havi 7665 eurót, amelytől hazájukban valóságos nábobok lesznek. E két országban, amelyek Európa legszegényebbjei közé tartoznak, ahol a havi átlagfizetés átszámítva alig 350 euró, egy strasbourgi mandátum elnyerése óriási szerencse: egy EP-képviselő háromszor annyit keres majd, mint az államfői fizetés, amely Bulgáriában 2140, Romániában pedig 2280 eurónak felel meg.”
Szóval így. Kiszámolható, hogy csak az alapjuk bruttó 32.039 új lejnyi lesz majd. Azaz cirka 320 millió régi lejnek megfelelő.

Akik eddig sem dőltek be választási handabandázásnak és a köz meg a jó, meg a közjó szolgálatára való mindenféle hamis hivatkozásoknak, azoknak szemük sem rebben most sem.
Ám azoké talán résnyire kinyílhat, akikben eddig kétségek éltek volna, s akik hajlamosak hinni abban, hogy tájainkról bárki is azért akar bekerülni az EP-be, hogy ott keményen és értünk dolgozzon.

Már a kormánynak sincs pénze rendesen hirdetni. Vagyis pénze lenne, de azt ugye inkább sok más irányba kanalizálja. Úgyhogy ők is beszálltak a gerilla-ragasztgatásba, kutyájukat kereső gazdik, kuruzslók, maszázsszalon-tulajdonosok és szobafestők mellé.

Egyetlen alkalomra emlékszem, amikor a hatóságok következetesen és kíméletlenül eltakarították az egész városból az illegális plakátokat. 1988-ban lehetett, hogy egy reggelre számos váradi aluljáróban amatőr módszerrel sokszorosított plakátok jelentek meg, amelyek a Ceauşescu-rezsim megdöntésére, rendszerváltást követelő tüntetésekre szólítottak fel.
Még rendesen végigolvasni is csak futtában mertük a falragaszokat, s pillanatokkal később rendőrök özönlöték el a környékeket. Lezárták az aluljárókat és kutyákkal őríztették a lépcsősorokat, nehogy bárki bemerészkedjen. Mire hazafelé jöttünk a suliból, nyomuk sem volt sehol a szamizdat-plakátoknak.

Persze ez más volt. És a nagy operativitást sem a városkép megőrzése indokolta.
Az utóbbival azonban azóta sem igen törődik senki.

Kormányhirdetmény: vigyázat a vírusra, a törvényes hirdetés meg le van ejtve.
(Rögtön jobbra mellette egyébként az üresen ásítozó hivatalos hirdetési hely.)

Legutóbb – pár hete - például épp a Ceauşescu-utód PSD mocskolta össze a fél várost a plakátjaival. Még most is ott díszeleg a sok vörös tacepao mindenütt. Üvegfelületekre, oszlopokra, fákra nyomták fel a reklámjaikat – illegálisan és csúnyán.
A polgármester azt mondta, már meg is büntette őket. De persze a randa papírokat senki sem szedte le arról a kismillió helyről, ahova odahányták őket.

Mert nálunk a választási korteshadjáratok sem a kampánycsenddel érnek véget, hanem hónapokkal később. Amikor elfárad és kifakul, majd lényegében lebomlik a sok papír, amire a rengeteg hazugságot nyomtatták, s amivel teleaggattak mindent.
Nálunk biorendezés van. Vagyis többnyire senki nem nyúl hozzá, majd elmúlik magától.

Mindig öröm a rendőrségtől mailt kapni a szerkesztőségbe. Javítja a hangulatunkat.
Márpedig naponta több közlemény, hír, felhívás, miegymás is érkezik tőlük – úgyhogy van alkalom a derülésre.
A dolog báját az adja, hogy minden küldeményük – legyen az akár a legkomolyabb témáról szóló is – lényegében úgy végződik, hogy elhülyéskedik az egészet.

Történt ugyanis, hogy már jó rég a Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivőjévé egy fiatal hölgyet neveztek ki. Azt a cicababa típust.
Aki a maga során úgy döntött, hogy felspécizi a hivatali postaládáját. Úgyhogy telepített bele egy kis IncrediMail nevű programot, amelyik különféle smiley-kkal és figurákkal látja el a mailjeit. (Na jó, én is ismerem ezt az IncrediMailt: nem mindig kell telepíteni, van, hogy magától tolakszik be a gépre – ha az ember összevissza szörfölget és kattintgat a neten. De akár a hölgy rakta a gépre, akár magától költözött be – s vajon akkor a rendőrségen annyira sem értenek a gépekhez, hogy kiirtsák? – király, mivel oda nem illő. És valahogy annyira romániai ez az egész. A komoly hivatalos szerv ugye, amelyik szórakozgat, bohócot csinál magából.)

Szóval mindenképpen érdekes komoly maileket kapni a rendőrségtől úgy, hogy az összes küldemény végén grimaszol és a fejét csapkodja egy majom, vagy bambuszt rágcsál egy pandamaci, vagy ilyesmi.
A megyei rendőrszóvivő azt akarja, hogy lazítsunk. Vagy csak ő túl laza. Mindegy, a vége nagyon szórakoztató.

Kicsit infantilis, nagyon visszatetsző, némileg mégis érthető, hogy a netre is megpróbál felmászni a politikum és az épp zajló kampány. (Elvégre a fiatalok behülyítése megszólítása is fontos, és blablabla. Továbbá nálunk a netes marketingben is jó nagy a lemaradás - úgyhogy nincs semmi nagy dolog abban, hogy most ez is éledezik).
Ám néha mégis furcsa dolgokat produkál ez az elefánt, amikor betéved a porcelánboltba. Vagyis amikor a régi vágású hamiskártyások, az öreg betyárok a többnyire fiatalok látogatta helyeken is kelletik magukat, menő csávókként bedzsesszelve a közösségi oldalakra is.

Mert az igen ütős, amikor azt látom, hogy már az iwiw-en is Tőkés László fogja a Markó Béla kezét.
Az adatlapjukon. Merthogy van adatlapjuk.
Azta!
Alig seperték ki a rendszerből az egyre zavaróbb céges adatlapokat és alig zárták karanténba a mindenféle klubokat, most újabb ravaszkodók és üzletelgetők próbálnak beszaladgálni a pályára. Hiszen itt van például ez a felhasználó, amelyről most beszélek.

Szóval megnéztem az adatlapját.
Úgy hívják a tagot, hogy Magyar Összefogás.
Pff!
Sosem szerettem azokat a felhasználókat, akik bődületesen nyilvánvaló módon hazudnak az adatlapjaikon - de ez az első eset, hogy valaki már eleve akkor sem mond igazat, amikor a nevét mondja...

Semmi lényeges változás nincs és nem lesz ezután sem a nagyváradi közszállításban. Ezt azért mondom, mert úgy érzem, úgy látom, egyesekben még megvan a várakozás. Fölösleges. Ki lehet dobni.
Mint utast a villamosvezető - de erről később.

Nemrég lett új vezetése a vállalatnak, s mostanság telt el annyi idő, amennyi után már meg lehet ítélni a munkájukat.
Már az elején gyanús volt, hogy nem sok változás lesz, s a bejelentett újdonságok (etikai tanfolyam a jegyellenőröknek, egyenruha az alkalmazottaknak, nagyobb átláthatóság, a lehetőségekhez mérten átfogó infrastrukturális korszerűsítés stb.) legfeljebb csak imázsgyakorlatok. Az új vezetők - már amelyik nem teljességgel impetrinens és nyíltan lusta - mindenhol ilyesmikkel szokták kezdeni: bejelentenek néhány újítást, aztán változtatnak is néhány apróságon, s azzal kész. Ez van itt is.
És van is miről eszünkbe jusson megint az egész.

Kilökött ugyanis egy villamosvezető ma egy utast a járműből Váradon! Az utóbbi - egy 69 éves férfi - ittas volt és belekötött az utasokba.

Már megint a szokásos mese: a tanárok sztrájkolni akarnak. Legalábbis egy részük. És persze megint vizsgákat bojkottálnának, mert úgy szerintük keményebbnek hat. Szerintem meg arcátlanabbnak és a saját hivatásukat megcsúfolónak.

Úgy látszik, azt csinálnak velük, amit akarnak. Hol a politikusok használják őket, hol a saját szakszevezetiseik. A tanárok sosem tanulnak. Persze csak azokról van szó, akik azonnal rohannak ki a tantermekből egy jó kis hőzöngésre, valahányszor erre uszítja őket bárki.
Mert vannak olyanok, akik nem így tesznek, sőt, a munkabeszüntetésnek és az állandó fenyegetőzéseknek sem hívei. De most nem róluk van szó - pedig ők az igazi pedagógusok.
Hanem most azok vannak megint előtérben, akik a fesztiválokat csinálják állandóan.

Olvasgatom a szombati RMDSZ-kongresszusról szóló híreket. Egyszercsak olyat látok, hogy "a kongresszuson az RMDSZ alapszabályát úgy módosították, hogy lehetőséget biztosítsanak az EMNT belépésére". Nos, szerintem ennek a rendezvénynek ez volt az egyik legfigyelemreméltóbb mozzanata.

Ugye az EMNT nem más, mint Tőkés szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Amely épp pár nappal ezelőtt tudatta, hogy megteszi a lépéseket annak érdekében, hogy jogi személykét bejegyezzék. Azaz Tőkés intézményesülni akar, mielőtt belép az RMDSZ-be.
Ráadásul úgy lép be, hogy már rég benne van, hiszen eddig is tagja volt - csak Markóék egy időre hátrébb szorították.