Érdekesen fest a helyzet ennek a páratlanul galád, és az eddigi legcsavarosabb hülyítésekre és kamuzásokra épülő kampánynak a vége felé.
Mert a helyzet fest. Például itt Nagyváradon. És nem is először.
Hogy kik vezetik alkotó kezét, az nagyon nem egyértelmű. Távolról sem az.
A helyzet ugye pár nappal az első elnökválasztási forduló után festett először. Akkor a nagyváradi kétnyelvű helységnévtáblán festette le a magyar feliratot.
Mára virradóra aztán ismét munkához látott a helyzet: ezúttal az Ady múzeum épületét és az Ady szobrot alakította kicsit a valósághoz, mindkettőre PSD-ellenes feliratokat hordva fel.
Nézzük, mit alkotott eddig a kampányban Váradon:
Hát így.
Nyilvánvaló, hogy magyar célközönségre számít a helyzet, amelyik így fest. Ezeknek az akcióknak a címzettje a magyar választói réteg.
De hogy melyik párt akarja meggyőzni a magyarokat arról, hogy mit tegyenek a december 6-i voksoláson, az már távolról sem ennyire egyértelmű.
Első pillantásra ugyanis az ordít az egészről, hogy a PD-L keze van a dologban. Az RMDSZ ugyanis ezúttal épp a PSD-vel borult össze, s a PNL-vel kiegészülve ellenük masírozik. Csakhogy épp azért érdemes mégegyszer átgondolni a dolgot, mert ez a verzió tűnik evidensnek, ha az elkövetőket keressük.
Márpedig ez a kampány aztán végképp a másik lejáratásáról szólt, bármilyen eszközzel. Magára a diverzióra épült az egész. Így bár az is megeshet, hogy a PD-L akar a magyar választóknak üzenni, de ugyanígy az is, hogy pont őt akarja lejáratni a másik oldal, mondjuk a PSD. Mi több, az sem kizárható, hogy épp az RMDSZ akar "helyzetet" teremteni, ha már magától nincs helyzet (sőt, választói kiábrándulás, elfordulás, lemorzsolódás, legyintés van) - s így próbálja meg mozgósítani azokat, akik még harapnak az ilyen fonnyadt csalikra.
Ismerve a PD-L-t, a PSD-t és az RMDSZ-t is (jó, soroljuk ide a PNL-t is, bár ebben a témában ők kevésbé játszanak most), egyikőjükről sem mondható el, hogy idegen lenne tőlük bármiféle manőver, húzás, trükközés, átverés, parasztvakítás. A múltjukat, az irányítóikat, a tulajdonosaikat a mögöttük álló pénzeszsákokat és az eddigi cselekedeteiket is számításba véve méginkább simán elképzelhető bármelyikükről, hogy egy kis festegetésbe fognak, ha éppen ezt tartják maguk számára jövedelmezőnek.
Hiszen ahogyan például a román pártok időnként előszedik a magyar kártyát, sőt, régebben polgárháborús állapotok teremtésétől sem riadtak vissza, ugyanúgy szokta az RMDSZ a románokkal riogatni a magyar választókat, ezzel próbálva igazolni a saját létét. És biza ahogy a román pártok számtalanszor terjesztettek már arcátlanságokat és rémhíreket rólunk, ugyanúgy hallottunk számtalan badarságot kampányok idején az RMDSZ-től. Volt olyan voksolás például, hogy a szerkesztőségbe az utolsó napon küldtek el valami sületlenséget arról, hogy ha nem az RMDSZ-re szavaznak a magyarok, akkor be fogják tiltani a magyar nyelvet a románok. Vagy emlékezetes, hogy valamelyik választás előtt hogyan zsarolták például a Székelyföldön a magyar lakosságot, hogy ha nem írnak alá a támogató íveken Markónak, akkor búcsúzhatnak a gyerekeiknek járó alapítványi tanulmányi támogatásoktól, és/vagy az amúgy szintén magyar polgármesterek majd nem intézik el a különféle ügyeiket. És ezek még csak finomabb példáknak számítanak ahhoz a sok kifejezetten ördögihez képest, amiről csak akkor értesül az ember, ha odafigyel és a környéken van. Sőt, meg fogja látni mindenki, az RMDSZ a kampány utolsó napján még részt is fog venni a nyílt propagandában is (nem csak a suttogóban), ezúttal a PSD oldalán masírozva.
Szóval a manipuláció egyikőjüktől sem idegen, igazán nem lehetnek illúzióink.
És még néhány érdekesség, részlet: a pár napja lefestett magyar táblán olyan szépen dolgozott valaki, s akkora odafigyeléssel pingálta rá a piros-sárga-kéket, hogy közben nagyon ügyelt arra, hogy látható maradjon az is, amit lefestett. Tehát szembeszökő legyen: itt a "Nagyvárad" szó, azaz a magyar van lefestve.
Hm. Ez valahogy nem így volt szokás eddig Váradon és más településeken sem. Ugyanis ahol nekirontottak valamilyen táblának, ott a cél a magyar felirat teljes láthatatlanná tétele volt (például Váradon a Körös folyót jelző feliratokat tökéletesen eltüntették). Ebben az esetben viszont mintha arról szólna az egész: hé, magyar választók, figyu csak, veszély van!
Megfigyelendő továbbá az is, hogy a mai újabb festéses ügy kapcsán mindegyik megkérdezett pártvezető a másikokra céloztagtott. Egyikük sem mondta azt, hogy ez mellékes ügy, vagy ilyesmi, hanem mindegyik rögtön megpróbálta jó alaposan kihasználni a helyzetet, az ellenfeleire kenve az egészet.
Olyan ez, mint amikor valahol felrobbantanak valamit, s egyből több szervezet is jelentkezik tettesként, egymással versengve. Csak most épp azon versengenek a minket terrorizáló szervezetek, hogy ki tudja lejáratni a másikat egy kis festegetéssel.
De épp emiatt elhasalt az egész diverziójuk.
Ugyanis a dolgot alaposabban megvizsgálva az állapítható meg, hogy az ecsetes merényleteket a PD-L, a PSD, az RMDSZ és a PNL egyaránt elkövethette. Mind a vonalvezetésükre jellemző a műbalhézás és a megvezetés, mind pedig a sötét kis céljaikhoz jó lenne még jópár magyar szavazatot kicsikarni ilyen módszerekkel is.
Mivel azonban mind sárosak lehetnek, már nem tudja egyikőjük sem besározni a másikat. Az üzenet nem jött át.
A választói tömegek nem fognak ettől megmozdulni, mert szegények azt sem tudják, honnan jön az a manipulácó, amelyiket be kellene venniük, s kit akarnak most lejáratni a szemükben.
Amúgy meg végülis az egész röviden összegezhető: pár fickó kiruccant egy tíz percre, ecsettel témát generálni, utána a "téma" kapcsán mindegyik párt uszított még egyet, hozzánk törleszkedve a szavazatokért, aztán a helységnévtáblát már rég ki is cserélték egy tisztára, a mai feliratokat meg ezen bejegyzés időpontjában már vakargatják is le. Ennyi.
Ez a húzás nem jött be, elég nagy égés lehet annak a zseninek, aki kitalálta.
Hát így fest a helyzet.
Kicsit impresszionista, kicsit poentilista, kicsit naiv, kicsit dadaista. De leginkább giccs.