Az újabb Chuck Norris-legenda a volt gencsi pap lehetne. Ha Magyarországon lennénk. Így azonban csak egy bugyuta rögeszme lett belőle. Bár engem így is szórakoztat az a mánia, amit egy-két ember szőtt köré.

Rendkívül jó szórakozást nyújt a - kiadóválallatunk által működtetett egyik portálon megjelenő - hozzászólások böngészése, ha az ember egy kicsit is perverz. Én nyilván az vagyok, mert hónapok óta be-bejárok járok nevetni az olvasók körébe.
Elég néha kinyitni egy-egy anyagot, s megnézni, hogy mi folyik alatta hozzászólások címén, s máris lehet fetrengeni. Nem újkeletű a jelenség, de nem is fakul: ott mindig rohangálnak páran kényszerzubbonyban.

Az erdon.ro-nak szerintem van erős pontja, mégpedig épp az, hogy egyáltalán van hozzászólási lehetőség, s annyira lazára véve, hogy bárki bármit elkövethet a cikkek alatt - amíg esetleg és néha ki nem moderálják. Szólásszabadság, ugye. Bár azt hiszem, ennek örömére és ennek nevében egyetlen más magyar nyelvű portálon sem szokott annyi futóbolond bulizni, mint itt. Igaz, máshol nem is nagyon van lehetőségük az beszólogatásra az olvasók közé vegyülő idülteknek. Sem.

Az egyik kedvencem a Gencs-szindróma felfedezője, aki egyúttal az egyetlen is, aki ebben szenved.

Budapest, 1989. november 3. péntek (MTI-Press)

Román tévéműsor

Hétfő

19.00 Híradó 19.25 A pártfőtitkári expozé eszméiből 19.45 Az
aranykorszak megvalósításaiból 20.15 Köszönti a pártkongresszust
20.25 Hazafias versek 20.40 Tudománynépszerűsítő műsor 21.05 A tőke
világából - dok. film 21.20 Népzene 21.50 Híradó 22.00 Műsorzárás

Kedd

19.00 Híradó 19.25 A pártkongresszus 19.40 Az ország
helységeinek korszerűsítése 20.00 A szovjet televizió estje 20.40
Fény az ablakban - szovjet film 21.50 Híradó 22.00 Műsorzárás

Szerda

19.00 Híradó 19.30 A pártfőtitkári expozé 19.55 Szocialista
Románia honpolgárai lehetünk 20.10 A pártkongresszus 20.30 Hazafias
versek és dalok 21.00 Az aranykorszak megvalósításai 21.15 A
pártkongresszusi dokumentumok vitája 21.35 Román könnyűzene 21.50
Híradó 22.00 Műsorzárás

Nem volt még példa arra az 1989-es változások óta, hogy ne tudtam volna, kire érdemes szavazni. Mindig volt olyan jelölt, akire le lehetett adni egy jó kis voksot.
Többnyire persze protest-szavazatot - mert a volt kommunista tömb államaiban jobbára ez már csak így megy. Jelenségértékű maga az is, hogy néhány kivételtől eltekintve nem valakire szavazunk, hanem a nagyobb kártékonyak ellen próbálunk állandóan. Szóval mindig volt olyan jelölt, akivel átverhettük magunkat.
Ám a mostani államfőválasztáson már egyetlen olyan jelölt sem indul, aki bár azt megérdemelné, hogy az elnöki posztra juttassuk legalább arra az egy-két hónapra, amíg aztán jó nagyot csalódunk benne. Ma nincs olyan, akire jó szívvel, ép ésszel akár csak viszonylagosan is nyugodtan lehetne szavazni. Lényegében ezt érlelte ki az elmúlt húsz év számos politikai átalakulása és kombinálgatása.

Így aztán most először történik meg, hogy nem nyilatkozom érdemben, amikor egyre gyakrabban jönnek a kérdések: "mondd már, kire kellene itt szavazni?"
És ez engem is meglep. Tehát úgy döntöttem, nem halogatom tovább, és a téma elemzése nyomán elkészítem a megalapozott válaszomat. A magam számára, és a kérdezőknek is.

Úgyhogy leültem, és több módszerrel is megvizsgáltam a kérdést. Alaposan körüljárva, és annyi időt szánva rá, amennyi csak szükséges, és amennyit a téma szereplőiek összetettsége megkövetel. Kábé tíz percig tartott.

Beoltattam magam pár órája influenza ellen. Nem a sertésinfluenza néven indult, s ma már A/H1N1-ként emlegetett válfaja, hanem az úgymond hagyományos, de meg-megújuló vírustörzsek ellen.
Más években is szoktam ilyet tenni. Általában azt a Vaxigripet használom - amelynek a nevét nem írom ide, hiszen minek reklámozzam, ha nem ők fizetnek nekem érte, hanem még pénzbe is került az oltás.
A hatása évente változó. Többnyire nem leszek influenzás. De volt már, hogy állítólag az oltástól lettem az, s olyan is, hogy akkorra ütött ki a kehesség, amikorra már épp vagányul immunisnak kellett volna lennem rá.

Úgyhogy most húzódik a bal karom. Oda kaptam. Az új, 2009/2010-es törzsekkel szembeni ellenállásom csak kábé két hét múlva alakul ki - ám azt már most észrevettem, hogy végképp immunis lettem az újinfluenza-témával kapcsolatos baromságokra.

Sertésinfluenza és mese

Megszűnhet a Sláger rádió és a Danubius. Mert az ORTT másnak adta oda a frekvenciáikat.
Hogy gazdasági és politikai disznóság (a kettő szorosan összefügg ezúttal is, akárcsak a gazdaság és a politika a disznósággal) van a háttérben, ez tény, mert a helyeikre kerülő egyik rádió MSZP-közeli, a másik meg Fidesz-portéka. Kiegyezett ebben a két párt, így kerültek helyzetbe. De most nem erről akarok.
A két rádió mögött álló cégek ugyan bírósághoz fordulnak, de ez csakis az ő dolguk. Mert én speciel nem fogom hiányolni egyik adót sem. Na persze gusztus dolga, úgyhogy nincs is mit vitázni azon, hogy kinek tetszett és kinek nem - vélemény kérdése. Én például nyilván csakis a sajátomat mondom.

Bőrszerkóban feszít

A dolog piciny pozitívuma mondjuk, hogy ezután egy kicsit normálisabb körülmények között utazhatok Pestre s vissza, ha kisbusszal megyek. Sok-sok éve ugyanis minden egyes buszsofőrnek az lett a mániája, hogy a Slágert nyomatja az ilyen utakon. Kihagyhatatlanul, androidszerű automatizmussal keresgélve az apostolos, dolly rollos, hungáriás, status quo-s adót menet közben. Ajvé, sosem érünk már oda...
Mintha munkaköri kötelesség lenne: legalább hetvenhétszer kell mobiloznia - beszélni, SMS-ezni, vagy csak úgy felkapkodni, nézegetni a telót - vezetés közben, időnként rá is kell gyújtani, de nyilván csak neki szabad, s adig kell nyomogatni a rádión a gombokat, amíg fel nem csendül valami idegesítő és/vagy valami unalmas a Slágeren.
És hát részemről a Danubiusszal is valahogy így volt a dolog. Csak itt olyan dalok csendültek fel sokszor, amelyektől már szeretnék szabadulni, a Slágeren meg olyanok, amelyektől egyszer már sikerrel megszabadultunk, s azt hihettük, remélhettük, hogy sosem türemkednek vissza többé.
És hogy Boros meg Bochkor? Mit mondjak, engem kifejezetten fárasztottak már az utóbbi 120 évben. Annyi pozitívum volt az egészben, hogy Bochkorról mindig Várkonyi Andrea ugrott be. De valahogy megleszek majd e képzettársítás nélkül.

A kocsiban is a manele-adókon, a szektás jámborkodó-szépelgő rádiókon szoktam csak mindig egyből átugratni a keresőt, na meg a Slágeren és a Danubiuson. Ha már rádió és mainstream, akkor én inkább az a petőfizős típus vagyok.
Ám a kedvenc adóm még ma is a Kossuth.

Kezembe került egy igazán veretes monográfia (most tekintsünk el attól az amúgy releváns ténytől, hogy a monográfia műfajilag nem is feltétlenül az, amilyen jelentésben mostanság használják, mert újabban az életrajzokat illetik ezzel a kifejezéssel). Lavotta Jánosról szól.
Már hallom is a kérdést: "he?" Ismétlem tehát: Lavotta Jánosról.

Oké, nem állítom, hogy eddig tudtam volna, ki volt ő. Inkább úgy fogalmaznék, hogy fogalmam sem volt. De mostanság a monográfiák jelentős része ugyebár eleve olyanokról szól, akikről gőzünk sincs.

Monográfia-infláció viszont van.
Amely jelenségnek az okai többrétűek, és részben érthetőek is. Ugyanis minden kis település szeret manapság ilyeneket íratni azokról, akik ott születtek. Egyrészt jó, hogy több évtizednyi cenzúra után legalább megtehetik. Meg az is okés, hogy aki, ami nekik fontos, azt feltérképezik, szülötteiket nyilvántartják. Másrészt meg ugye a falunapoknak is szerves része a Lapátfülű Kis Jenő bácsiról szóló monográfia bemutatása, amit az Edda egy tagjának félórás playback fellépése követ, utána lacikonyházás, majd a Szandi-koncert után szabadtéri diszkáu.
Szóval kell az a monográfia. És osztogatni is lehet.

Úgy döntöttem, nem nagyon fogok írni a most zajló kampányban elhangzó hülyeségekről.
Mert a különböző beszédekben fellelhető zöldségek túl gyakoriak korteshadjáratokon kívüli időszakokban is, meg aztán túl olcsó és egyszerű az ilyesmiket leszólni. Meg fölösleges is. És többnyire a legnagyobb baj különben sem itt van, mert ezek általában csak szavak, a kampányban (is) elhangzó mesék.

Viszont még alig kezdődött meg hivatalosan a hülyítés, máris felül kell vizsgálnom az álláspontomat.
Nem lehet ugyanis szó nélkül elmenni amellett, amit ma Elena Udrea mondott.

Elena Udrea egyik közismert portréja

Galac megyében egy rendezvényen egy román népzenész azzal a sorral fejezte be az előadását, hogy "mi Traian(usz) leszármazottai vagyunk" ("noi suntem urmaşi de-ai lui Traian"). Erre Udrea közbeszólt, mégpedig olyat, hogy "úgy van, Traian leszármazottai vagyunk, a Traian Băsescuéi" ("aşa este, noi suntem urmaşii lui Traian, ai lui Traian Băsescu").

Khm. Talán azt akarta mondani, hogy "követői", mert a szótő, az "a urma" románul azt jelenti, hogy "követni". De mindegy, nem ezt mondta. Hanem azt, hogy mindenkinek Băsescu az apja. És azért ez elég borzalmas vízió. Nem beszélve arról, hogy kretén sértés úgy nagyjából az égvilágon mindenkinek. Kivéve - talán - Băsescu gyermekeit.

Sokan máris összevissza hápognak a médiában, hogy hogy lehetett ilyet beszólni. Viszont szerintem nincs kizárva, hogy Udreának igenis igaza van.

Ha medve lennék, már a barlangban húznám a lóbőrt. Ha meg ló lennék, akkor - a többi társamtól eltérően - a medvebőrt. Ha pedig mormota, mókus, vagy mondjuk macskamaki, akkor már hibernálnék.

Hűvös van, kint csepereg, szinte tél ez. Idebenn azonban fűtök, ébren tartom a lángot ugyebár, némi harapnivaló-tartalékot meg épp ma hoztam a városból. Néha már szeptember elsején is úgy szoktam érezni, hogy szevasz tavasz, viszlát nyár, rohamléptekkel közeledik immár a karácsony, meg a lelombozó január. Hülyeség? Persze. De ez van.

Macskamaki

Mindent rendberaktam, elintéztem, befejeztem mostanra kint és bent is. Adminisztratív ügyek lezárva, kocsi ellenőríztetve, órák átállítva téli időszámításra, nyári szitaajtók lecserélve téli tömörfa-ajtókra. Még a volt kutyaházat - mostanság a macskák menedéke - is kibéleltem az udvaron. Úgyhogy jöhetne a kegyetlen-vagány hóvihar - ha nem lenne klímaváltozás.

Ilyenkor jobban is alszik az ember. Jó itt a barlangban.

Ennek ellenére nincs tél, csak a tudatom szaladt előre. De a saját attitűd erősen befolyásolja ám néha az embert.
Felhívott például ma délután a TV2 Mokka című reggeli műsorának szerkesztője, hogy adjak nekik interjút. Az Overdose nevű versenyló tulajdonosának ügyéről kérdeznének, aki épp itt, Nagyváradon van előzetes letartóztatásban; s azért épp én, mert erről történetesen én számoltam be legelsőnek a romániai sajtóban, s a magyarországit is sikerült majdnem teljes egészében megelőzni a hírrel.

Mondom, oké, mehet is a cucc, várom a kérdéseket.
De nem úgy megy az - jelzi a hölgy a vonal túlsó végén -, hanem holnap reggel hét óra valahány perckor kellene bejelentkeznem a Mokkába, amikoris a műsorvezető kérdez majd.
Nos, az nem fog menni - jelzem.
Miért - csodálkozik el -, talán félek az élő adástól?
Hát dehogy, hiszen az elmúlt évek során már sok mindenféle tévének és rádiónak szövegeltem, élőben és felvételről is. Úgyhogy nem félek - hanem alszom.

Mondjuk tényleg van egy olyan dolog, hogy sok-sok ezer kilométer távolságból átmenetileg olyan furcsának és valószerűtlennek tűnik az otthon. Nekem is annak tűnt. Kicsit olyan, mintha Románia, Magyarország, meg itt az egész környék valahogy nem is létezne, pedig onnan jön az ember.
De ezektől a furcsa érzésektől odáig eljutni, hogy Amerikából tökhülyének nézze az ember az itthon maradottakat - hm, erre talán csakis politikusok lehetnek képesek.

Hogy miről beszélek?
Szóval ismét az USA-ban volt megyénk tanácsának elnöke, Radu Ţîrle, aki ezúttal a prefektust, Gavrilă Ghileát vitte magával. Már vagy két hete haza is jöttek, de a hivatalosnak szánt három sajtófotót ma küldték el. Köztük az alábbit is.
Nézzük meg alaposan. Mindent elmond.

Itt van ma a megyében Ivan Gašparovič, Szlovákia államfője. Semmi baj, legyen. Sőt, jöjjön-menjen szabadon, látogassa meg az itteni nemzettársait is, barack a fejére.
De ennek alkalmából ismét megmutatkozik, miféle "képviselőink" vannak ám nekünk. Lent vannak épp a pincében, bent a sarokban, lámpa leoltva, mozdulatlanok, kezük a szájukra tapasztva, szemükön a héj öszeszorítva. Várják, hogy elmenjen a vendég. Majd aztán feljönnek megint.

Ez meg - gondolom - nekünk szól. Annyira értjük mi ezt, mint a szlovák
elnök a magyar nyelvű nyílt levelet. És amúgy annyit is számít.
(A lényeg úgyis a háttérben van. :) )

Szlovákiában ugyebár épp úgy megalázzák mostanság a magyarokat, mint a '90-es években itt, Romániában. És éppen úgy politikai érdekek állnak a háttérben.
És ez ellen aztán nagyon verte a mellét például éppen az itteni, a Bihar megyei RMDSZ, amelynek kezdeményezésére a párt "romániai magyar küldöttséget" (ford.: épp ráérő és egyet kiruccanni akaró pár tagot) menesztett a mai Szlovákia területén lévő Dunaszerdahelyre.

Vannak már, akik néha elgondolkodnak azon, vajon hányszor vernek át a "saját" politikusaink (bár az utóbbi két szó egymás mellett eleve ellentmondás mostanában) is.
Vajon minden megszólalásuk félrebeszélés, félrevezetés, félrekacsintás? S egyáltalán mit lehet komolyan venni egy-egy nyilatkozatból, közleményből, egyéb szövegelésből, amellyel lényegében naponta bombázzák ezek az elszálltak a földön maradtakat? Egy-egy dumából mennyi a valóság, s mekkora része az, ami manipulatív süketelés?

Nos, itt van erre egy jó példa. Alapesetet mutatok be rögvest a segítségével.
Naponta kapok én is rengeteg közleményt a szerkesztőségbe mailen - gondoltam, találomra kiválasztok majd egyet, s együtt áttanulmányozzuk, elemezzük, aláhúzzuk benne a hülyeségeket. Végül azonban nem is kellett találomra válogatnom. Az előbb egy olyan érkezett, amelyik előtérbe tolakszik: a sok napi kamu közül is kirí a maga mély ürességével, magas semmitmondásával, nyomott bájával.

Nézük tehát, s mindenki vonja le majd maga a tanulságot.
Persze ez most könnyű lesz - de mint már jeleztem, ez csak alapeset, ennyire idiotisztikusan kendőzetlen blablázással azért ritkábban találkozni. Dehát valahol el kell kezdeni. S ugye tanuljunk szórakozva. Mert az alábbi szöveg szerintem nevettető is.

Sokan figyelték ma a híreket érdeklődve, drukkolva, szurkolva. A nagy semminek, a nagy semmi ellenében, a nagy semmiért.
Mert a lakosság, a polgárok, a választók szempontjából semmilyen tétje nem volt az egésznek. És ez nem demagógia. A demagógia éppen az, amit érdeklődve, drukkolva, szurkolva figyeltek ma sokan.

Annyi történt tehát, hogy megbukott ma a román kormány, de ügyvezetőként továbbra is marad. Boc van, de közben eltűnt a süllyesztőben. És már nem először. Hát nekünk ez tökmindegy.
Azért, mert sajnos az is tökmindegy, hogy milyen összetételű kormány jön majd később - hetek vagy hónapok múlva - a helyére. Ugyanis nincs alternatíva. Vagy John Gottira alternatíva Al Capone? A kullancsra a pióca? A rákra az elvérzés? A zsarolásra a rablás? Hm? Ha igen, akkor bocs, mégis van.
Bár mindettől még érdekes figyelni a saját bőrünkön azt, hogy miként kergetik körbe egymást bársonyos felhámunkon a rajtunk élősködők.

Meggyőződésem, hogy az egész ügynek politikailag is csak egyetlen igazi tétje volt, mégpedig a népszavazás megakadályozása. (És csak úgy mellesleg, másodlagosan az államfőt adó kormánypárt meggyengítése, térdre kényszerítése az elnökválasztási kampányban.)
Akinek van gusztusa hozzá, annak elmagyarázom.

Üldöz a magas kultúra ezekben a napokban.

Alig idéztem az előző postomban egy gyöngyszemet, máris rátromfolt - mégpedig nemcsak erre, hanem az egész lakosságra - maga az államfő. Ez aztán az igazán magas kultúra. Egyenesen az elnöktől jön.
A kampányban lévő Băsescu egy tévés show-ban ma idézett ugyanis az egyik saját költeményéből, amit még ifjúkorában írt. Ilyenek vannak benne például (bocs, de a román karakterekkel való átírást ezegyszer már nem vállalom, miképpen a románul nem tudóknak a fordítást sem - eléggé lefárasztott az is, hogy elolvastam):

Még csak bő 24 órája, hogy a romániai születésű sváb Herta Müllernek ítélték az irodalmi Nobel-díjat, de máris annyi marhaságot hallottam róla, amennyit csak értő, irodalmilag cizellált szellemóriások össze bírnak hordani.

Az egyik variáns szerint "nem más, mint egy mocsok zsidó".
A másik szerint meg az ő Nobel-díja "nagy pofon a zsidó lobbinak, mivel az apja SS-tiszt volt".
És persze ott a román média, amely folyamatosan úgy emlegeti, hogy "román származású német".
Ez igen! Tehát egy román, antiszemita gyökerű zsidó német kapta a díjat!
Alles Müller oder was?

Figyeltem azt is, hátha valakinek van fogalma arról is, mit írt, s az milyen. De persze nincs. A fenti szakértők közül senki nem olvasott tőle semmit. Pedig szerettem volna, ha felvilágosítanak erről is, ha már annyira értenek Müllerhez. Az irodalmi tevékenységéről azonban fogalmuk sincs, csak azt vágják nagyon magabiztosan és precízen, hogy milyen génjei vannak.

Hát körülbelül így néz ki az, amikor olyanok alkotnak és terjesztenek képet valakiről, akik magához az illetőhöz, a célszemélyhez sem konyítanak, meg a tevékenységéhez - jelen esetben épp az irodalomhoz - sem.
Van erre személyes példám is. S ha már a teljes mellélövéseknél tartunk, ismertetem is.

Büntetést szeretnék kapni. Polgárként, a városom öntudatos és jóakaratú lakosaként jogom van hozzá. Azt akarom, hogy a rendőrség, a közösségi rendőrség, vagy a csendőrség sürgősen szankcionáljon.
Ne csak a szájuk járjon.

Aki hazudik az lop is, ugye. Nem szeretem a közhelyeket, tehát az ilyen jellegűeket sem - de ha egyszer itt van a szemünk előtt, nem lehet nem látni. Csak most a sorrend fordult meg: előbb vett el a mások tulajdonából, aztán hazudik az egyik nagyváradi városi tanácsos, nem is tagadva, sőt, büszkén hirdetve, hogy az egész pártfrakciója ludas az ügyben.

Úgy látszik, jön az újabb pártterror. Vagy legalábbis sokan szeretnék, ha jönne. Számítanak rá, dolgoznak érte, hozzá kötik a saját sorsukat is. Magyarországon. Is.

Ugyanis nem egyszerűen átszüremleni fog ide, hanem vannak, akik azon munkálkodnak, hogy kifejezetten importálják, kiterjesszék a határon túlra is.
Alig szabadul jövő tavasszal az anyagország az MSZP köztörvényeseitől, s alig fújjuk ki mi is magunkat - hiszen a kisebbségben élő magyarságot is nagyban érintette a rezsim számos kriminális lépése -, máris ráül és fészkelődik majd a nyakunkban a Fidesz. Egyesek már kínálgatják is a nyakukat - sőt, a másokét, a mienket is...

Nagy a nyüzsi ezekben a napokban a pártok élősködői között. Ezúttal a PSD szolgálatában állók rajzanak és várják a sorsukat. Miután ugyanis a PSD kilépett a kormányból, felmerült az is, hogy mi lesz a rengeteg apparatcsikjával, akiket - a PD-L-hez hasonlóan botrányos körülmények között, ehhez külön alpári jogszabályt alkotva - nyomkodott be minden megyében a számára elérhető közintézményekbe igazgatóknak. Ezrével vannak ilyenek: akik távolról sem hozzáértésük vagy akár szakmai képesítésük miatt kerültek valamely intézmény élére, hanem azért, mert egyszerűen pártszolgák.
És ezek most arra hivatkoznak, azzal érvelnek, hogy nem nyúlhat senki hozzájuk, mert ők - kérem - komoly, kemény és becsületes versenyvizsgákon nyerték el a posztokat.
Nyáháháhá! Ugyan!

Már annak idején is, amikor ezek a "versenyvizsgák" zajlottak, szinte naponta írtunk mi is arról, mennyire átlátszó az egész. És valóban: minden esetben, mindig az nyerte meg a versenyvizsgát, akit a kormánypártok speciel amúgyis preferáltak.
Van rá példa Biharban is, hogy az új szolgahad érkezése miatt kirúgott addigi vezetők felvették a kesztyűt és megpróbáltak harcolni.

Gondoltam, írnom kellene a kormányválságról. Mert ez megint valóban súlyos, komoly és az egész ország fejlődését gátoló eseménysorozat. Tényleg a saját bőrünk bánja már megint azt, ami Bukarestben történik.
Ám nem lehet róla írni. Mert ennek a kormányválságnak két alaptényezője hiányzik. A kormány és a válság.

A tavalyi választások óta ugyanis az országnak nincs kormánya. Ugyanakkor válság sincs, csak színjáték van. És ez nem szójáték, hanem politikai realitás. És nem azért, mert én mondom.

Elegendő megvizsgálni, mi szükséges egy kormányzathoz, s mi van meg ebből.

Napok óta kapom élőben a véresszájú beszólásokat, provokációkat, hallok időnként még alkoholgőzös fröcsögéseket is amiatt, hogy leírtam: csak helyrehozhatatlanul bomlott elmék képesek a H1N1-et is (meg ugye majdnem minden rosszat) “a mocskos zsidók” művének tulajdonítani.

Megint meg akarja kurtítani az egyik párt a saját potenciális szavazótáborát. Egyesek földterületére építene önkényesen, majd határozati úton kisajátítattná az adott részt - s végül még azzal kampányolna, hogy milyen jót tett a közösségért. És annál dühítőbb ez, minél inkább a mi kegyeinket keresi, úgymond a mi kutyánk kölyke az, aki meg akar rövidíteni.

Arról van szó, hogy a környékünkön lévő Real 2 bevásárólközpont a megnyitása óta igazából csak közúton, autóval közelíthető meg. Bicikliút, járda nincs, ami oda vezetne.
Azonban most elkezdtek járdát építeni. Mégpedig a püspöki lakosok telkeire. Azokból a területekből egyszerűen és törvénytelenül és unzsenír elvéve egy jó részt. Ugyanis a Real mellett egy közbirtokossági tulajdonban lévő terület húzódik, amelyet az itteni lakosok jó része közösen birtokol.

Útépítés a mások területére - pár perccel ezelőtt voltam ott,
akkor épp így dolgoztak a közbirtokossági részen

Fel is tűnt a lakosoknak, nekünk, összesen 108 érintettnek, hogy valaki egyszerűen építeni kezdett a földjükre-földünkre. Járdát az üzletközpont irányába. Vajon ki az, aki ennyire nem ismeri az előírásokat, vagy ha igen, akkor ennyire köp rájuk? A nyúl hamar kiugrott a bokorból.

Volt nekem is olyan nőm, mint Traian Băsescu.
Tudtam, hogy rossz, hogy szabadulni kellene tőle, de mindig - mire elhatároztam, hogy lapátra teszem - jött valami olyasmivel, ami igazán tetszett. Sőt, ha nem figyeltem eléggé oda, az a tévképzetem támadhatott, hogy bár önmagában véve nem jó, mégis jobb a többinél.

Ilyen ez a mi államfőnk is (leszámítva, hogy nem vált ki bennem olyan ellenálhatatlan vágyat, hogy cirógassam, beletúrjak dús hajába és és megcsókoljam). Mindig előáll valami nehezen elvethetővel. Persze azért, hogy neki jó legyen. És közben az ember úgy érezhesse, hogy önmagának is jó, ha nem rúgja ki.

Mert ugye mi a legutóbbi mézesmadzag? Épp pár órával ezelőtt jelentette be Băsescu, hogy megkérdezi a népet, akarjuk-e a parlament összezsugorítását, vagyis azt, hogy ezentúl jelentősen kevesebb képviselő és szenátor legyen.
Érdekes módon épp november 22-ére időzítené a népszavazást erről, tehát ugyanarra a napra, amikor államfőválasztás is lesz, amin az ő sorsa is eldől. Csodás, nem? Szerintem valóban az: zseniális - és biztos vagyok benne, hogy sokan be is kajálják.

Nem adok a koldusoknak egy jó ideje.
Régebben éppen ellenkezőleg cselekedtem, nyomtam a zsetont mindegyikőjüknek. Ám pár évvel ezelőtt elkezdtek úgy elszaporodni, és annyira nyilvánvalóan átvették a valóban rászorulók helyét a szélhámosok, hogy már képtelenség lett kiválogatni, kinek jó adni és kinek nem. Egy darabig próbálkoztam vele, de nem jártam sikerrel, s úgy döntöttem, ez nem is az én feladatom. Ha nem tudok disztingválni köztük, akkor a legbiztosabb, ha abbahagyom az egészet.

Pedig a valóban rászoruló koldusoknak nagyon rossz lehet. Nem állítom, hogy tudom, milyen. Ám egyszer én is kéregettem már. Ezer évvel ezelőtt egyszer egy városban rekedtem úgy, hogy semmi pénzem nem maradt. S a vasútállomáson én is mindenkihez odamentem, pénzt kérve arra, hogy hazautazhassak. Ciki érzés volt, főleg, hogy amikor a legtöbben megütközve rám néztek, láttam rajtuk, hogy a legolcsóbb, süket mesének veszik az egészet. Mert abban az időben nagyon sokan koldultak épp ilyen kamu hazautazós szövegekkel, s utána rohantak megvenni a pénzből a felest. De azért volt, aki adott. Szerintem úgy gondolta, felesre. Azt sem volt kellemes átvenni.
Bár ez inkább egy kis vadromantika volt, semmint kolduslét. Csak alig-kóstoló.
De térjünk vissza az igazihoz.

Úgy tudok szórakozni azokon a véget nem érő, üres közleményeken, amelyeket egyes politikusaink küldözgetnek arról, hogy itt meg ott jártak a világban, ezzel meg ezzel találkoztak. S ennyi. Lényegében nem mondtak és nem intéztek semmit - de azt jó hosszasan ecsetelik. Bemutatok hamarosan én is egy ilyet.

A pontos idő 20 óra 12 perc, híreket mondok.

Hivatalosan is bejelentették ma: Magyarország középső részén immár járvánnyá alakult az újinfluenza terjedése. Az ország többi régiójában is járványügyi készültség van.
Közben világszerte meghaladja már a 3200-at az új típusú influenza halálos áldozatainak a száma, de a vírus egyelőre nem mutálódott - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A halálos áldozatok száma több mint 650-nel nőtt az elmúlt egy hétben. A laboratóriumban megerősített fertőzések száma nagyjából 250 ezer a világon, de a WHO szerint ennél jóval többen kaphatták el a betegséget.
Ami Romániát illeti, decemberben kezdik a világjárványos influenza elleni oltási kampányt - tudatta ugyancsak ma az egészségügyi minisztérium. A vakcinából november végére készül el 5 millió adag, a Cantacuzino laboratóriumban. Romániában a friss hivatalos összesítés szerint eddig 326 megbetegedést okozott az új influenza. Legutóbb Székelyföldön bizonyosodott be egy fiatalról, hogy ezzel a kórral fertőződött meg, ő a Sziget fesztiválon kapta el a betegséget.

Ezek voltak a hírek. Most pedig a Na, basszus címmel háttérműsorom következik.

Épp ma volt alkalmam ugyanis lecsekkolni, hogy ilyen hírek közepette, egyre komolyabb epidemiológiai helyzetben miként működik az újinfluenza szűrése Romániában. Röviden összegzem: sehogy.

Még szerencse, hogy erős elvi alapokon állok, különben most megbotlottam volna.
Rühellem a holokauszttagadást, illogikus, embertelen, aljas dolognak tartom. Mégis olyan élményben volt részem, aminek nyomán erősen elgondolkodtam. Egy hetet ugyanis Triesztben és a környező településeken töltöttem egy újságírókból álló csoport tagjaként, s felkerestük Olaszország egyetlen volt náci koncentrációs táborát is.

Még sosem voltam egyik ilyen emlékhelyen sem a világban, úgyhogy ez volt az első haláltábor, amit meglátogattam. Fel is voltam készülve, hogy mennyire átmozgató és döbbenetes lesz. Hát az volt. De nem úgy, ahogy vártam.
Döbbenetes ugyanis, hogy mennyire ellenkező hatást vált ki az emberből a trieszti Risiera di San Sabba (Rižarna) nevű egykori halálgyár. Olyan múzeummá alakították, ami tagadóknak ma már ideális hely egy kis piknikre és tanaik bizonygatására. Steril, érdektelen, sőt, egyenesen gyanús hellyé lett Olaszország egyetlen náci koncentrációs tábora, amely 1944 áprilisától kezdve egy éven át, a felszabadításáig működött.
Az ember sokkal több kérdőjellel távozik onnan, mint amennyivel érkezik. Örülhetnek az antiszemiták és a neonácik.

Kaptam egy levelet. Nem nekem szól ugyan a címzés, de én is megkaptam. Egy itteni régebbi bejegyzésemhez való hozzászólásként másolta be valaki az adott fogalmazványt - amelyet Tőkés László írt.

Ám úgy gondolom, ez a levél sokkal fontosabb annál, hogy egy előző postomban a hozzászólások egyikeként gubbasszon. Tőkés László ugyanis eme írásában már elismeri, hogy a felesége levele valódi, ugyanakkor, ugyanazzal a lendülettel például elmebetegnek is titulálja hitvesét. Szóval nem semmi. Sőt, ez már valami.

Nem mondom, hogy izgalmas meccs volt a mai magyar-svéd VB-selejtező - mert végül nem láttam. A Digi TV ugyanis ettől is megfosztotta az előfizetőket: már rég összevesztek azzal a céggel, amelyik az RTL-t is terjeszti, ezért a meccset közvetítő RTL már hónapok óta nem fogható.
Úgyhogy néztem egy darabig neten az élő közvetítést, félig illegális csatornákon, vagy tán egészen azokon - de ezek meg az első félidő közepe táján egyszerűen beszüntették a jel sugárzását.
Jobb híján tehát végül neten olvasgattam pár pillanattal a meccs után, később pedig már láthattam is feltöltve, hogy a 90+3. percben talált góllal győzött Svédország. Néhány másodperc lehetett csupán a lefújásig, hiszen már a három percnyi hosszabbítás is letelt akkorra...

Hogy ekkora szívás hogyan lehetséges...? Valami átok ül már tényleg, s 1986-os nagy szovjet ruha óta nem is kopik le rólunk - ezen elmélkedtem épp, amikor a különböző netes fórumok egyikén ráleltem a magyarázatra.
Az egyik magyar szurkoló egy órával a meccs előtt ugyanis ezt üzente a svéd tábornak: "Sweden is better than Hungary in football, I accept it. But tonight we will fight for the WC as hard as possible!!!"

Igen. Így már értem.

Szívszorító, hogy alig 20 évvel a módszerváltás után máris nagygyűléseken követelik a magyar érdekvédelem szervezetei az autonómiát. Lám, milyen messzire jutottunk majdnem negyedszázad alatt: már össze lehet trombitálni embereket, hogy kimondják azt, amiben nincs semmi újdonság.
Szóval szívszorító. Leginkább a felbőszítő volta miatt érezhet az ember szorítást a szíve tájékán.

Bocs, azt hiszem elkevertem, ez nem az a kép. Talán.

Ám ami most zajlik, az végülis merőben új.
Mert az elmúlt években is voltak már önrendelkezést követelő úgymond nagygyűlések Székelyföldön. Csakhogy eddig mindig a Székely Nemzeti Tanács próbált ezekkel támogatatókat szerezni. Az RMDSZ minden alkalommal távol maradt és a pálya széléről integetett, hogy “Pszt, halkabban, még meghallja valaki, hogy mit akartok! Meg így amúgysem lehet elérni semmit, hanem csakis kis lépésekkel, csendben, visszafelé haladva.”

Csakhogy mostanra az RDMSZ is rájött: jó buli ez. Lehet vele villogni, újabb alkalom a nagyotmondásra, korteskedésre, tematizálásra, parasztvakításra. Úgyhogy a Székely Nemzeti Tanács előzőleg bejelentett, és holnapra időzített újabb autonómiaügyi tanácskozásására rászervezte a sajátját, Tőkés segítségével. Épp egy nappal korábbra, azaz mára.
Persze arról szó sincs, hogy ne tudták volna esetleg az SZNT-vel közösen és egyszerre tartani a hepajt. Arról van szó, hogy nem akarták.

Szóval az RMDSZ-EMNT-féle önrendelkezés-maszkabál ma volt Csíkszeredában, a Székely Nemzeti Tanács autonómia-házibulija meg holnap lesz Székelyudvarhelyen. És mit gondolnak, mindkét eseménynek mi a finalitása?
Úgy van: semmi.

Nagyon tetszik nekem, hogy végre Váradon is bevezették az egyenruhát a közszállítási járművek vezetői és az ellenőrök számára. Egy kicsit retrós, egy kicsit jellegtelen a formaruha dizájnja, de a legfontosabb, hogy van.

Ilyen

Érzetet ad. Ma például egész nap kulturáltnak éreztem magam villamosozás és buszozás közben.
Sőt, még az ellenőröket is kulturáltnak éreztem, akik a végállomáson az új egyenviseletükben küldtek el éppen az anyjába egy jegy nélkül elkapott utast. És kulturáltnak tetszett a villamosvezető, aki az új jármű fülkéjében, vezetés közben cigizett, majd amikor leszállt átállítani a váltót, ügyesen összefüstölte az utasteret is. A kulturáltság érzetét keltette a buszsofőr is, aki ugyanúgy mobilozott menet közben, mint eddig, majd az egyik megállónál felvette a kabinba az egyik haverját - ugyanúgy tiltott módon, mint eddig.