Blogosz

MESE NINCS.

Katasztrófaturizmus

2010. február 24. 00:45 - BlogoszEditor

( 18karika1.jpg Figyelmeztetés: nana!)

Legutóbb, amikor megpróbáltam strandon úszni, a szó szoros értelmében szar vége lett. Éppcsak kinéztem magamnak egy útvonalat, ahol majd nem ütközöm bele senkinek a semmijébe, s pont nekilendültem volna, amikor megdöbbentő ómen állta utamat: a vízből felbukkant, s érzékeny, oszladozó-foszladozó lebegésbe, varázslatos sziréntáncba kezdett, majd fenyegető haláltáncba váltott az orrom előtt a víztükrön egy közepes darab emberi ürülék.

S amint az első villanó szemkontaktus után megpróbáltam kikerülni, bekeményített: ha jobbra mozdultam, balról próbált rámúszi és megérinteni, ha balról kerültem volna meg, ő jobbról lendült támadásba.
Kábé olyan sebességgel menekültem ki a medencéből, mint ha a habokból egy cápa bukkant volna fel. Egy kis, barna, büdös cápa.

ill.jpg Ide akartam keresni majd valami illusztrációt,
de szerintem inkább maradjunk ennyiben

Persze ilyenkor nagyon vigyázni kell. Rendkívül fontos, hogy ilyen extrém válsághelyzetben az ember megőrízze lélekjelenlétét. Az első mozdulatokat óvatosan, szinte észrevétlenül tegyük meg, különben még nagyobb lesz a baj. Amennyiben ugyanis azonnal gyors menekülésbe kezdünk, a hirtelen mozdulatok keltette hullámok és örvények felénk ránthatják a fenevadat kulát - így ahelyett, hogy szabadulnánk tőle, magunkra húzzuk.
Kábé úgy kell eljárni, mint amikor az erdőben egy másik barnával találkozunk, csak az medve: rohanni csak akkor szabad előle, ha már biztonságos távolságba kerültünk. Addig csak megfontoltan ajánlott hátrálni. S addig is szemmel kell tartani minden mozdulatát.

Egy másik alkalommal is nagyszerű élményem volt lubickolás kapcsán.
Ekkor a román tengerparton keltem ki a habokból, nemes - bár egy kicsit lesült arcú és fehér hátú - Poszeidónként. Majd görög istenséghez méltóan ittam egy kis kólát, s eldobtam magam egy gyékényen. Amint ott heverészek, mélázó időtöltésként homokszemeket pergettem ujjaim között, majd bele-beletúrtam a homokba.
S amint így lazán, fekve matatok, egyszercsak megakad a kezem valamiben a homok felső rétege alatt. Izgi - gondolom - s immár felülve, két kézzel ásom, rángatom ki a fellelt zsákmányt a mélyből. Vajon mi lesz ez? Kalózok elásott kincse? Palackposta? Bármi is, nem lehet érdektelen, hiszen annyi máris látszik, hogy alaposan be van csomagolva. Nem kizárt, hogy ma megváltozik az életem... Amint e leletet rögvest kiszabadítom, talán semmi nem lesz többé olyan, mint eddig.
És jön, egyre kijjebb van már a kis csomag, rángatom, tépem türelmetlenül. Amint kint van, gyors mozdulatokkal leseprem róla a homokot. Még csak félig bontom fel a csomagolást, s máris látom, mi a lelet. A szemem előtt tárul fel a titok.
Egy erősen használt pelenka az.

Amelyet valami kulturált szülő ásott el az egyik legnépszerűbb plázson.
Az a délután már tényleg nem volt pont olyan, mint addig...

És ott van még egy másik flash: a szigetes fürdőzés penetráns emléke is.
Dél körül jár, úgy tűnik, az összes többi fesztiválozóval egyszerre jutott eszünkbe zuhanyozni. Állunk hát sorba a zuhanykonténereknél. Vannak délelőttök, amikor egy órát is.
S közben befelé tekintgetünk, sürgetőleg, ahol a zuhanykabinokból csak az odabent habzó emberek fejtetői látszanak ki. Mindegyik fülke függönye be van húzva. Ami azt jelenti, mind foglalt.
Ám ahogy jobban elemzem a helyzetet, feltűnik, hogy a középső kabin függönye ugyan be van húzva, mégsincs bent senki. Előttem jópáran állnak még, sorukra várva. De egyiküknek sem jut eszébe, hogy az üres zuhanyozóra rástartoljon. Inkább megvárják, amíg a telikből meg-megürül egy. Fura. Szóval rajtam kívül senki nem vette észre az üresedést...
Várok kicsit, hátha valaki mégis eszmél. De mivel csak nem, előre megyek, s udvariasan azért megkérdem: "a középsőbe nem akar senki?" Csak a fejüket rázzák. Na oké, mondom, akkor bocs, de megyek én oda.
S el is kezdem birtokba venni új területemet: törölköző a horogra, ruhák le rólam és fel a fogasra, fürdőgél a kézbe. Lerúgom a papucsot, s győztes mozdulattal rántva félre a zuhanykabin függönyét ugranék is be mezítláb, amikor a sors keze visszaránt. A vesztembe rohantam volna épp.
A zuhanytálca kellős közepén ugyanis ott várakozik áldozatára egy igazán nagy rakás bélsár.
Szinte látni vélem, ahogy meglepetten pislog rám - nem hiszi el, hogy nem mentem lépre, nem jött be a gonosz kis trükkje.
Valaki egyszerűen toalettnek használta az elfüggönyözhető kabint, majd lelépett. Én meg majdnem bele.
Katonás gyorsasággal visszaöltözve teljes díszbe, úgy hagyom el az övezetet, mintha nem tudnám, hogy a sor elején állók már előre tudták, mit rejt a titokzatos középső zuhanykabin...

Hát ilyenek vannak. S ezek szerint - hogy a rosszmájúak is derüljenek - vagy én vonzom az ürüléket, vagy egyre inkább ez vesz körül bennünket mindenütt.

Ezen üde kis emlékek nem véletlenül tolultak fel most.
Arról értesültem ugyanis, hogy Váradon intézményesíteni készülnek a szennyturizmust.

A turisztikai tárca évente 10 millió eurót (összesen 30 milliót) tervez adni a város mellett létzrehozandó élményfürdőre. Ez a Félix- és Püspökfürdők közötti területen épül meg. Lesz ott fedett rész, meg fedetlen, meg olimpiai medence, gyerekmedence, szabadtéri színház, mozi, szauna, orvosi rendelők, éttermek, bárok, teraszok, bla-bla-bla. De mindez most mindegy.
Az érdekesség az, hogy azt mondja: "A létesítmény terve szerint a keletkező szennyvizet időlegesen tárolni fogják. »Gazdaságosan ezt úgy lehet biztosítani, hogy létrehozunk egy csónakázó-tavat, amely multifunkcionális lesz. A funkcionalitása mellett a tó vonzerőt és különféle élményeket is fog jelenteni« - szól a tervező ajánlata."

Ez igen! Magyarul: a medencékből leeresztett szennyvízzel töltik fel majd a csónakázó-tavat. Még magyarabbul: szennytóban, dzsuvalében lehet majd evezni.
Hiszen - mint az előző példáimból is kiérezhető - a mi vidékeinken a fürdőbeli szennyvíz igazán, kőkeményen, a maga rusztikus alaposságában, koncentráltan szennyvíz. A fürdővendégek egy része ugyanis még mindig szennyezni jár a strandra.

És e szenny hasznosítása eleve szerepel a tervező ajánlatában, drága emberek! Sőt, a tervező úgy susog, hogy e gennytó "vonzerőt és különféle élményeket is fog jelenteni". Mondjuk a vonzerővel lehetne vitatkozni, de a különféle élmények biztosan garantáltak.

illl.jpg Gondoltam, ide is - de aztán gondoltam, ide sem

Láthatjuk tehát a jövőt.
A szennyvíz bódító kigőzölgései között, a romlás virágait csodálva fertőzheti meg egymást a szerelem vírusával a csónakázó párocska. Később aztán más fertőzések és vírusok is belépnek majd kapcsolatukba.
S ha a fiatalember netán még heves vérmérsékletű is, akkor a szabályokkal dacolva, szerelmének bizonyítva még meg is merülhet a tóban, hogy bizonyítsa erős fizikumát, s sportos voltát. Ezt követően egy egészen új embert ismerhet majd meg a hölgy - már ha az illető a járványkórházból valaha is kijön.

Továbbá az ilyen romantikus csónakázás lényegében vadvízi evezésnek is elmegy majd. Hiszen kicsiny ladikunk alatt kiéhezett bacik, ordas vírusok, s villogó fogsorú baktériumok vívnak majd élethalálharcot azért, hogy megkaparinthassank bennünket.
Lesz ott aztán rocking the Love Boat. A bősz, mutáns víziszörnyek rázzák majd a csónakot alattunk, miközben mindenféle organizmusok sütkéreznek a tóparton, kedvesen integetve a semmittevésben növesztett méteres csápjaikkal.

Kedves, védőmaszkos nénik kínálják majd - az ízvilág kiteljesítése miatt eleve lejárt szavatosságú - Kóli Kólát, s a frissen sült trichinellát. Esténként tóparti tó partyk lesznek, beájulásig, amelyekre tartva diszkréten vásárolhat az ember félreesőbb helyeken egy kis botulotoxint, hogy azzal lője magát partiképes állapotba.

És ami alapvetően elvárható: a tó szennyvizét eleve gyakran cserélik majd frissen mocskolt, és minél szennyezettebb vízre, kivédve azt, hogy tiszta anyagok, illetve tiszta víz kerülhessen bele.

Olyan szép lesz...
S mindez itt, Románia nyugati kapujában. A tervező azt is jelezte, hogy a létesítmény az ország különböző részeiből érkező látogatók mellett külföldi turistákra is számít majd.
Miért? Igaza van! Csernobilba is sokan mentek.
Nekünk, helybélieknek pedig szinte ki sem kell tennünk a lábunkat a városból, ha meg akarunk mártózni abban, ami az egész ország védjegye is lehetne.
A siker kulcsa - az önmagában is koszarkalkotó ötlet mellett - abban is rejlik, hogy az egész mocsok-projekthez megtalálták a megfelelő országot. Továbbá fontos, hogy a befektetők eleve megfelelő koncepcióval éltek: indulásból jó koszosnak tervezték az egészet. Aminek a megvalósításával itt nem lesz gond, sőt, az ilyesmiben igazán sokan hajlandóak közreműködni.

Merjünk nagyot álmodni!
Mocskosul itt az ideje, hogy Románia végre igazán önmagát adja, azt a büdös mindenit!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr652637987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása