Van egy olyan érzésem, hogy Verespataknak vége. És a sorsa a mai napon pecsételődött meg. Közösen fogja elpusztíttatni, és a zsákmányt széthordani a PD-L és az RMDSZ.
Ennek a felismeréséhez elég volt csak ma egy kicsit figyelni, hogy hol mi történik. Nézzük a furcsa, véletlen egybeeséseket, mozgásokat.
Adriean Videanu gazdasági miniszter ugyanis előjött a farbával: kertelés nélkül bejelentette, hogy az arany világpiaci árának emelkedése miatt a lehető leggyorsabban be akarja venni a kormányprogramba a verespataki aranykitermelési projekt megindítását. (Egyenesen a kormányprogramba! Nem semmi. Ennél már csak akkor tudnák hamarabb rátenni a kezüket az aranyra, ha az összes kormánytag most azonnal kirohanna Patakra, s elkezdene ásni, hegyeket elhordani, ciánozni, robbantani. De ennél ők arisztokratikusabbak, kéhem szépen. Majd megcsináltatják a kanadai-román kitermelő céggel. Nem kell semmit tenniük, csak rábólintaniuk. S már fölözhetnek is. A csúszópénzek mellett a román államnak járó konkrét százalékokat is beseperhetik. Verespatak meg pusztuljon, a római kori bányászati tárnáival, a műemlék-épületeivel, a magyar szálakat is magában foglaló gazdag múltjával, mindennel. Francot meg érdekli, amikor ott csillog valami a mélyben, nem?)
És érdekes módon épp ma volt egy furcsa helycsere az RMDSZ-ben is. Markóék ma döntötték el hivatalosan, hogy kiket jelölnek miniszternek az új kormányba. És ugyebár az övék lesz az aranyügyben is illetékes környezetvédelmi minisztérium is.
Nos, pár órája még úgy volt, hogy Korodi Attilát teszik meg újra környezetvédelmi miniszternek. Hogy ki ő? Hát az a fiatalabb tag, aki már volt környezetvédelmi tárcavezető - s akinek a nevéhez pont az fűződik, hogy annak idején leállította a Verespatak elpusztításával járó aranykitermelési projektet...
Szóval ma délután még tényként tudhattuk, hogy Korodi jön újra. Azonban pár órával később az RMDSZ bejelentette: mégsem Korodit jelöli miniszternek, hanem Borbély Lászlót. S hogy ő ki? Nos, az öreg rókáik egyike. Markóéknak az egyik legszürkébb eminenciássá lett politikusa, aki bármikor bármilyen román hatalomal bármilyen ügyben "együtt tud működni", s azt hiszem, a hobbija meg a tájbasimulás.
Ő igazán nem fog akadályokat gördíteni az aranykitermelés útjába, mint az a fiatal kis hebrencs Korodi tette. Sőt, ha Băse azt üzeni Boc révén, hogy gyorsítani kell a tempót, akkor akár a saját tíz körmével is hajlandó lesz kikaparni az ércet a hegyek alól.
Olyan gyorsan és váratlanul jött ez a miniszterjelölt-váltás, hogy sokan nem is értik a hátterét. Azt hiszik, tévednek azok, akik Borbélyt emlegetik már Korodi helyett. Sőt, egyes tévék még mindig azt mondják be, hogy Korodi lesz a környezetvédelmi miniszter. Meg mi is majdnem ráfaragtunk az újsággal. Ma este az utolsó pillanatban kérettem vissza a nyomdából a lapot, hogy javítsuk Korodit Borbélyra.
Ez utóbbi sztorikat csak azért teszem hozzá, hogy érthető legyen, milyen viharos gyorsasággal cserélte le az RMDSZ a környezetvédelmi miniszternek jelölt emberét...
Szóval készen áll minden. Kormányzati szinten is.
Mert maga a kitermelő cég már évek óta ugrásra kész. És Verespatakot is előkészítette a leradírozásra. Az elmúlt években megvásárolt a településen minden ingatlant - még műemlékeket is (!) -, amit csak eladtak neki. És nemcsak hagyta tönkremenni az épületeket, hanem sok helybéli szerint még tett is érte. Furcsa tüzek pusztítottak néha az elhagyott lakások között, máskor egyes házak egy éjszaka alatt összedőltek... Hogy később mondhassák: ez már fantomtelepülés, nincs mit bánni, nincs mit megmenteni. És különben is, a saját tulajdonukkal már azt tesznek, amit akarnak.
Nemrégiben még volt olyan is, hogy Szénafesztivál. Ez egy verespataki rendezvény volt, igazi nyári fesztivál, természetjárással, koncertekkel, sátorozással - a helybéli szervezők ezzel is tiltakoztak a kitermelési törekvések ellen. Évről évre egyre népszerűbb és híresebb lett a rendezvény. Idén én is el akartam menni. De a szervezők azt tudatták, már nem tartják meg. Sőt, már tavaly sem volt az igazi. Szerintük már fölösleges. Idén nyáron már tudták, hogy többé egyszerűen nincs értelme.
Kellett azonban még az egészhez egy megfelelően befolyásolható kormánycsapat. És immár ez is megvan.
A fesztre tehát már nem jutottam el, de amikor egyszer mégis Verespatakon jártam, készítettem sok fotót. Most megmutatok párat. Itt vannak fennebb és lennebb. Nemsokára jelentősen emelkedni fog e képek eszmei értéke. Mert ha nem történik valami - és úgy nézem, ezek után már nem fog -, akkor ami ezeken látható, az pár hónap múlva már a földdel lesz egyenlő.
Mondjuk az világos volt, hogy előbb-utóbb valamelyik hatalom beadja, vagyis eladja a derekát, és kinyíratja Verespatakot. De hogy végül kik készülnek ebben is cinkosságra, az mégis külön kiábrándító.
És amire az ábrándjaink helyett ráébredünk, az maga az aranylázálom.
Aranyos: a felső tábla azt mutatja, hogy a cég
ezt is megvette - az alsó meg azt, hogy pedig ez műemlék
Gerilla: néhány helybeli így tiltakozik, táblán hirdetve, hogy az ő ingatlana akkor sem eladó
Eltűnőben: vannak, akik még akkor feliratozták a házaikat, amikor a település esetleges eltüntetése
viccnek is rossz volt
Szú az idő vasfogában: a kitermelővállalat által megvett épületeknek hol a tetejük
omlik be titkozatos módon...,
...hol a faluk kezd repedezni...,
...hol furcsa tűzvészek miatt dől össze az egész...,
...hol váratlanul megroggyan...
...de mindeképp fő a nyitottság a készülő
falurombolással kapcsolatban is.
Kis emberek: néhányan még állják a sarat és nem hajlandóak elköltözni a nagy cég nyomására sem
Népművészet: a falu szája idegennyelven is igazat szól...,
...néha szóképekben beszél...,
Lóg a levegőben: az aranyra pályázó cég által nyíltan lefizetett helyi önkormányzat már a falu
bejáratánál elkezd szemtelenkedni az érkező turistákkal és a helybeli másként gondolkodókkal is.
(A felirat: "köszönjük azoknak, akik aggódnak értünk, de a patakiak egyedül döntenek a jövőjükről".)
A föld alatt van, oda is temetik majd a kitermeléssel: a római kori bánya látogatható tárnáinak lejárata...
...és belül egy oldaljárat...,
...meg egy elfalazott járat...,
Ennek is befellegzett: régi aranymosó berendezés...
...és rajta a régmúlt jobb időkről tanúskodó felirat, Verespatak legutóbbi - és utolsó - virágzó korszakából.
Néni, templom: mindkettőnek el kell tűnnie onnan.
Na, ilyen képe meg mindenkinek van, állandóan ezt fotózza mindenki. De már ezt sem sokáig.