Na, szóltam?
Hát ja, szóltam éppen. De persze szólhatna itt már akár maga Mammon is, fejét ingatva, s cöcögve, hogy ekkora mérvű romboló kapzsiság már neki is túlzás, ezeket már akkor sem lehetne leállítani.
Sőt, van fejlemény is. A Tájékoztató című RMDSZ-hírlevelében a következő anyagot kapták meg ma a szerkesztőségek mailen:
"Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter az RMGC cég képviselőit fogadta
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter január 13-án, a minisztérium székhelyén, a verespataki aranybányát tervező Roşia Montană Gold Corporation cég képviselőit fogadta.
A tanácskozás alkalmával a környezetvédelmi miniszter hangúlyosan kiemelte: szem előtt kell tartanunk, hogy a bíróság a beruházást alátámasztó településrendezési engedélyt jogerősen semmisnek nyilvánította. Borbély azt is elmondta, hogy a tárca keretén belül elrendelte egy külön, a verespataki bányatervvel foglalkozó bizottság létrehozását.
A találkozó alkalmával Borbély arra is felhívta a RMGC képviselőinek figyelmét, hogy a tervről hamarosan a nem kormányzati szervezetekkel is tárgyalni fog, és az év első felében Verespatakra is ellátogat."
Hát így. Aki a fentiekből netán azt értette, hogy a szakiminiszter kitartóan küzd a falurombolási terv ellen, attól most hamar el is köszönök. A többiekkel pedig újfent megállapíthatjuk, hogy belehúztak a fiúk, már nyíltan is vállalják egymást. Olyan aranylakodalom lesz ebből, hogy tyuhaj.
Csak ugye kifelé még mást kommunikálnak. Hiszen a kormányzati kommunikáció lényege általában is az, hogy a polgárok lehető legnagyobb részét addig tartsák töksötétben, szóködben, amíg a kommunikátorok a hátsó ajtón a lehető legtöbb cuccot kihordják. Szóval az aranyhorda tovább dúl ám. Már Verespatak alatt fújtatnak a lovaik. S a magas lovakról le-leszólnak néhány zöldet.
Úgyhogy legalább szinesztézia van.
Ennyi maradt. Már igazán művészi eszközökkel rombolnak és harácsolnak. Ők ennek a művészei. Íme, hogyan fonódik össze a politika és a művészet. Aranyigazsággá.
Annyi csak a fő képzavar az egészben, amilyen képet Verespatak fog mutatni hamarosan.
Meg aztán amilyen kép bennünk élhet majd ennek kapcsán is, újra olyasmikről, mint érdekvédelem, közösségért való cselekvés, örökségünk ápolása, a hatalom és a döntési pozíciók értünk való kihasználása, miegymás.
Dehát mindez már meghaladott kategória, ugye? Zavarja csupán őket az ilyesmi. A képet, a képüket.
Mert képük, az van.