Éjszaka van, fáradt vagyok, beszállok taxiba.

A sofőr kis srác. Biztosan szerelmes, érzelmesen mobilozik éppen. De attól elindul. Valamerre. Megyünk, s egy idő után leteszi a telefont, majd érdeklődik: "hova?" Mondom.
Pont nem arra indult, de elkanyarodunk.

A biztonsági övet nem lehet becsatolni, mert egy könyöklő akadályozza a csatlakozó elérését. Próbálom azért. Azt mondja, hagyjam csak, nem kell öv. Mondom, dehogynem, bár annak idején én is nehezen szoktam hozzá. De nem találok bele. Feladom.

Beszédes kedvében van. Hülyeségeket kérdez. Emberére talált, mert nem szeretek embertelenül viselkedni, úgyhogy válaszolok. Hülyeségeket.

Most látom, a taxiórát nem indította el. Ilyenkor botrányt szoktam csinálni és kiszállok. De most késő van, és fáradt vagyok és unom. Hallgatok. Hallgatom. Folytatja. Folytatom. Hülyeségeket beszélünk.
És mivel az óra nem megy, gyakorlatilag minden méteren meglop. Ám amikor egy pléhkrisztus mellett haladunk el, azért sűrűn keresztet vet.

Közeledünk. Beszél. Unom. De azért válaszolok.

A cérna ott szakad el, amikor elenged pár galambot. A hangjuk nem hallasztik, de fojtogató bűz lesz urrá. Mindjárt ott vagyunk már. Tartom a számat, s az orromat is. Ma nem az az este van, ma nem igyekszem civilizálni a világot, ma nem teszek rendet.
De ő kérdez. Valamit. S rám nézve várja a választ.
Itt feladom. A szám zárva, az orrom stand by-on. Kiszállok inkább. Tüntetőleg. Innen gyalog megyek hazáig.

Azt mondja, nem idáig kértem a fuvart, hanem tovább. Mondom, tudom.
Csodálokzik. Nem csodálkozom. Lépek.

Ő nyert. Én nyertem. Mind vesztettünk. Nem tétel.
Sosem lesz itt rendben semmi. Nagyvárad. Románia. Phe.