Blogosz

MESE NINCS.

Mi ez valójában? Behatolás a város fölött parkoló UFO területére

2020. április 24. 19:29 - BlogoszEditor

Ufónak nevezem, olyan is, hiszen unidentified, legalábbis részemről az, object is, és csak azért nem flying, mert szemmel láthatóan épp parkol. A város számos pontjáról látható. Úgyhogy felmentem hozzá most, a városi turizmus jegyében. Utána pedig megérdeklődtem, pontosan mi ez, és hogy működik. A válaszok lennebb jönnek majd, a bejegyzésben. Maga a bejárás pedig itt, a videóban.

Amúgy is ajánlani tudom a Várad fölötti dombokon való kirándulgatást (és igen, vannak olyan ismerőseim, akik nyíltan vállalják, hogy soha nem kalandoztak még annyit ezeken a dombokon, mint most, a kijárási szigorítások idején, én meg már évek óta járom ezeket az utakat, és most is ki-kimerészkedem). Szóval az egyik lehetséges látnivaló ez az ufó, ha néhány órás kirándulást akarunk tenni, kihaltabb részeken. Egy célpontnak jó, és bár bombasztikus meglepetésekkel nem kecsegtet, tudjuk, hogy maga az út is a célnak a része, meg ilyesmi.

Valamelyik évben jártam már itt, de akkor megközelíteni is sokkal nehezebb volt, a területére bejutni pedig nem lehetett – ma meg simán. Akkoriban részleteket sem nagyon tudtam róla – ma meg kiderítettem a lényeget.

Az előjelek is érdekesek voltak, mivel ugyancsak érdekes maga a járkálás a szigorítások idején. Szóval megyek fel a város fölötti dombokra, és amint felérek az egyikre, máris elém tárul a nap képe. Mint ezekben a térségekben mindenütt, itt is ritkák a lakóházak, egyik-másik annyira elszigetelt, mintha tanya lenne. Épp egy ilyen mellett megyek el, az egész tájban az egyetlen ház ez, szomszédai semerre nincsenek, ráadásul ameddig a szem ellát sehol senki (leszámítva azt, hogy egy, csak egy legény van talpon a vidéken, az is elég paraszt, hogy a tilalom ellenére itt kirándulgat, de jártam egyet, na). A magányosan álló háznak még kerítése sincs, annyira nincs mitől elkeríteni, csak néhány, különböző irányokba kikötött kutya őrzi. És a nagy elszigeteltségben álló lakásból kijön egy néni, hogy kidobja a szemetet, az arcán szabályszerűen viselt – vagyis a szájat és az orrot is fedően – maszkkal. Ez igen, legalább kettőnk közül az egyik felelős polgár, itt, a városhoz közel eső, mégis teljesen más hangulatú világvégén.

fh.jpgEgyébként – biztosan van, aki tudja, nekem új – a város ezen részén kirándulva egyszer csak teljesen észrevétlenül már nem a városban vagy, hanem hirtelen Hegyközszáldobágyon. Na, mellesleg ilyenkor kell visszafordulni, ha a cél az ufó meglátogatása, mert az pont ellenkező irányban van. Az objektum szintén kihalt részen tornyosul, ott a GPS sem mutat már utcákat, hiszen nincsenek.

A legutolsó utca legutolsó házszáma a Vântului 10G. Atyaúristen! Igen, 10G. A holdkórosok már az 5G-től is félnek, világszerte, de nesze, Váradon már a duplája van. Ráadásul az ufó is tele van szerelve mobilantennákkal. És, hogy teljes legyen a kép, az odavezető úton elhagyott legutolsó ház, vagyis a 10G számú előtt épp mobilozik egy nő. Írásba adom – tessék, itt van –, hogy ez a hölgy meg fog halni.

Őt, meg a lakott területet elhagyva kell még egy kicsit menni, hogy elérjük az ufót. Nem ajánlatos, hogy megérkezve bemenjünk a kapun, meg az amúgy is be van zárva – úgyhogy bemegyek. Mert csak egy sima, megtekert dróttal van lezárva. Az elkerített területen egy elhagyatott, omladozóban lévő házikó áll, a torony mellett. Régebben őrház, és/vagy irodaépület lehetett. Ma már csak egy összetört kályha és némi szemét van benne, továbbá a tornyot kiszolgáló földi gépeknek van még mellette egy téglaházikó. Mindkettőbe be lehet menni, bár fölösleges – viszont magába a toronyba, aminek a tetején parkol az idegen űrhajó, nem lehet felmenni. Mert az egyedüli jó állapotban lévő tartozék épp az a vasajtó, ami zárva van, hogy ne lehessen a felvezető körlépcsőhöz bejutni.

Na, és akkor nézzük, mi is ez. Az egész objektumnak az alapfunkciója meteorológiai radarállomás. Ezt már az első látogatásomkor megtudtam a környékbeliektől, de részleteket nem. További infókat most kaptam, a regionális vízügyi igazgatóságtól, meg az önkormányzattól. A létesítményt az Európai Unió pénzügyi támogatásából emelték, az 1996-os PHARE program részeként, a Körösök vízgyűjtő medencéjében pusztító árvizek megelőzése céljából. A Proiect Bihor Részvénytársaság tervezte, és Repcon Részvénytársaság kivitelezte. Azt is mondják a megkérdezettek, hogy amikor ez a meteorológiai megfigyelőállomás épült, még ugyanaz az entitás volt a vízügyi, meg a meteorológiai hivatal, csak később váltak szét. Ez azonban nem valószínű, bár van bizonyos alapja: én úgy tudom, a kettő nem egy volt, hanem csak konfliktusos a viszonyuk.

A torony azért hasonlít azonosítatlan repülő tárgyhoz, mert ez egy rádiólokátor-állomás, márpedig ezek szinte mindig ilyen formájúak. És hogy működik? Alapvetően a fene sem tudja. De ezen túlmenően – mint az egyébként a nevéből is kikövetkeztethető – olyan készülék ez, amely rádióhullámokat sugároz, majd érzékeli azok visszaverődését, amiből aztán lokalizálni is tud különböző tárgyakat, de fokozatosan bővítették is felhasználási körét. Az időjárási radar viszonylag új: a Második Világháború során alkalmazott katonai radarok képernyőin zavart okozó jelek is feltűntek, és rájöttek, hogy ezek a visszaverődő hullámok a felhőkről érkeznek – ebből pedig arra, hogy időjárási felhasználása is lehet az egésznek. 1941 elején Angliában figyeltek meg először célzottan radarral egy zivatart, két évvel később pedig az Amerikai Egyesült Államokban állították szolgálatba az első olyan radart, amely kizárólag meteorológiai célokat szolgált. Széles körű elterjedésük 1950 és 1980 között történt.

Kérdés, hogy működik-e még ez az ilyen váradi létesítmény, amelynél épp vagyok. A környékbeliek már az előző látogatásomkor is azt mondták, hogy szerintük nem, erre látszik utalni az is, hogy a torony melléképületei elhanyagoltak, leromlóban vannak. Igazi védettsége sincs jelenleg a környéknek, hiszen könnyű bejutni, egyik alkalommal sem láttam emberi jelenlét nyomait, vagy emberi mozgást a térségben (nyulakat viszont ezúttal is, ám ez nem feltétlenül utal arra, hogy esetleg rájuk bízták volna a működtetést). Egyébként a fő váradi meteorológiai állomás máshol van, az Aradi úton – megjegyzem ott is voltam már, és az sincs valami jó állapotban –, de az legalább biztosan működik.

Épp írom itt ezt a bejegyzést, amikor máris további infókat küldött egy újabb forrás. Ő azt mondja, működik a létesítmény, mégpedig eredeti rendeltetésének megfelelően, vagyis meteorológiai lokátorként. Sőt, ezen forrásom szerint az objektum nem is került a meteorológiai intézet itteni kirendeltségéhez, hanem még mindig a vízügyi hivatal, vagyis teljes nevén a Körösök Vízügyi Igazgatóságának felügyelete alatt van. Azt mondja még az illető, hogy a rászerelt antennák nem a polgári mobiltelefonos hálózatot szolgálják, hanem „azokkal az antennákkal kommunikál a torony a megyében lévő más hasonló állomásokkal, amelyek küldik a központnak a vízügyi helyzettel kapcsolatos adatokat”. Hozzáteszi, hogy odalent, a városban ők maguk szereltek fel egy forgatható kamerát a vízügyi igazgatóság székhelyére, és ezzel a kamerával tökéletesen lehet látni ezt a tornyot. Megjegyzi még: „ha bementél, lehet, hogy meg is láttak lentről ezzel a kamerával”. Úghogy akkor utólag is helló. Távozóban amúgy visszatekertem a kaput bezáró drótot a helyére, úgyhogy teljes a biztonság.

Aki kedvet kap a lokátor felkereséséhez (persze május 15-e után, mert amíg én erre csavarogtam, idekint, addig Iohannis államfő épp bejelentette, hogy akkortól oldják majd fel a kijárási szigorításokat) annak itt a javasolt útvonal: a 18-as számú busszal az Oncsa negyedbeli végállomásáig, onnan gyalog tovább az aszfaltos úton, a dombok irányába, az Izvorului utcán, majd az adott domb aljában lévő kereszteződésnél jobbra, a Piersicilor utcán, a Vântuluijal való kereszteződésig, végül pedig végig ez utóbbi utcán, ameddig csak tart, tehát a már említett 10G számú utolsó házig, onnan pedig balra, a természetben. De ekkora már úgyis közelről látszik majd a földönkívüliek létesítménye, és vonz, vonz magához...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr3015638698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.