Mindig érdekes azt nézni, hogy valaki hogyan kergeti a saját farkát.
Talán mindenkinek az életében van olyan mellékszereplő, aki lemegy kutyába és időnként a nyomába szegődik az illetőnek, megugatva őt.

Volt nekem is ilyen ragaszkodó, önjelölt ebem. Annak idején magasabb beosztásban dolgozott, mégis állandóan félt tőlem és fúrt. Pontosabban ásott, kapart, a hátam mögött morgott, vicsorgott. Kitartó volt. Talán épp azért, mert sosem ért célt.
Aztán simán eltűnt, máshova sodorta az élet.

Játszotta még egy ideig (talán még ma is ezt teszi), hogy azért továbbra is a szakmában van és nagy szakértő - bár már semmi köze nem volt az egészhez. Csak egyszerűen képtelen volt felemelni a fejét, s továbblépni. Ezért változatlanul szakmabelinek adta el magát itt-ott, csakis azért, hogy – dacára az egészből való kikerülésének – jól megmutassa azoknak, akik maradtak. Meg is mutatta. Láttuk is elegen, nevettünk is rajta, s annyi.

Annak idején hol ide húzott, hol oda. Úgy magyarázta ezt, hogy független. Ám valójában attól függött, hogy mikor kitől remélt valamit. Végül a sok ravaszkodással és gonoszkodással szúrta el más síkon is.

És most újra visszatért, ott hallani a hangját valahol a kertek alatt. Évekig szép csendben volt – pontosabban hallótávolságon kívül, más körökben, jó messze morgott ránk. De most megint erre poroszkált. Jött, a semmiből, sok-sok idő után, szájában a gumicsontjával. Jött, hogy megmondjon valamit. Jött. Mert ő jövős. És mond. Mert ő megmondós.
De mit is, ej, mi legyen az? Valami csak kellene… No, végül talált is valamit, s a gumicsont mögül azért hallani lehetett a nagy komolynak szánt beszólást: az egyik cikkemből kihagytam egy szóközt, valamint csalódott az egyik írásom címében. Hihi. Tényleg ezt akarta mondani, ennyit, többet nem sikerült összegereblyézni, nem viccelek. :)
Na meg egyúttal (mivel immár mindentől független polgár, mégpedig „független” szó azon nüanszában, amely pályaszélit jelent), jól kiosztja azon politikusok egy részét, akikhez régebben rohant, ha magukhoz hivatták.

Mondom: mindig érdekes azt nézni, hogy valaki hogyan kergeti a saját farkát. Miközben telnek az évek és mindenki más jön-megy, tesz-vesz. Vicces látvány, de tragikomikus is ez a körben forgás.
Egy percre elméláztam most, ezt látva. Gyermekkoromat idézi kicsit a látvány: a Tasmán Ördög - más néven a jó öreg Taz - volt némileg hasonló a rajzfilmben. Ni:

Vagy ni:
http://looneytunes.warnerbros.com/web/stars/stars_taz.jsp

Na, hamar becsukom a kertajtót, nehogy a bősz lendület besodorja az udvarra ezt a rosszaságot.