Huh! Átküzdöttem magam a magyarországi médiatörvényen.

(Enikő, te jelentetted az utolsó löketet.)
De igazából előtte(d) is nagyon sokan beszéltek már a magyar médiatörvényről. És nemcsak egyszerűen beszéltek, hanem szentenciáztak, megmondták a tuttit, kifejtették, kétséget kizáróan leszögezték.
Hazafiasan megvédeték, vagy forradalmilag elutasították. És nyomják azóta is, mindenhol: neten, tévében, rádióban, társaságban. Sőt, immár olyanok is, akikkel csak pár pillanatra összefutok azt utcán.
Persze a túlnyomó többség úgy száll síkra, hogy teljesen sík - hiszen egyáltalán nem olvasta azt, amiről beszél. Dehát ez így szokott lenni rengeteg más témában is.

Meguntam ezt most, átnéztem tehát magát a jogszabályt.
Elsőre határozottan kijelenthetem, hogy a magyar médiatörvény igenis borzasztó. Sőt, kriminális.
Azért, mert apró, 12 pontos betűkkel szedve is 107 oldal. És eleve azért, mert törvény - azaz nem valami kellemes olvasmány.

De most komolyan: nézzük akkor a lényeget. (Még szerencse, hogy aláhúzogattam, mert amúgy nem sok ragad meg az ember fejében egy ilyen extenzív agyradírozás után. Az enyém még most is kóvályog kicsit.)

Cenzúráról természetesen nincs szó benne. (Majd hülyék is lennének a 21. században, az EU-ban tételesen belefoglalni ilyesmit bármilyen normatívába.)

Készítettem egy példát. De ők persze nem ilyen eszközökkel dolgoznak.

Ellenben biza nagyonis szó van benne ellenőrzésről: arról, hogy a média fölött a (jelenlegi) hatalom gyakorolja a kontrollt. Ami ugye minden hatalom minenkori jellemzője és törekvése. Csak a mostani még egy kicsit is tovább is ment ebben.

Hiszen nem lehet nem aggályosnak tekinteni azt, hogy a miniszterelnök emberei ellenőrzik a sajtót a január 1-én hatályba lépett előírás szerint. Egyfajta piramist alakítottak ki, amelynek a csúcsán trónolót a kormányfő nevezi ki, a kinevezett személy pedig az összes többit.
A törvényben ez ilyenformán van:

a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatóját és főigazgató-helyettesét a kinevezett elnök nevezi ki. A főigazgató egyébként államitkári rangot kap.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerveként működik a Médiatanács. Ez maga a műsorfigyelő szerv, azaz ha úgy tetszik az ostor a fennebb nevezett kezekben. A Médiatanács elnökét és négy tagját az Országgyűlés választja meg. Ehhez kétharmados többség szükséges - úgyhogy már csak épp az nincs nevesítve a törvényben, hogy melyik párt dönt saját hatáskörben erről is.
Tovább követve a struktúrát, létezik Média- és Hírközlési Biztos is. Őt is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke nevezi ki.

Mindebből evidens tehát, hogy a média felügyelete a törvény szerint is teljes mértékben a hatalom jogköre lesz. No, ebben az esetben pedig eleve szóba sem jöhet már az, hogy a médiatörvény demokratikus játékszabályokat írna elő.
Igaz, az nem következik még egyenesen mindebből, hogy csupa viszaélés és büntetgetés és korbácsolás jön. Ám a mindenkori hatalmak természetét tekintve ez egyáltalán nem idegen tőlük. És ugye ha már eszközöket is gyártottak maguknak ehhez, akkor megnézem én azt a hatalmat, amelyik itt megáll, s nem használja ezeket. Mégpedig kénye-kedve szerint.

Menjünk tovább a törvény boncolgatásában.
A szavatosági időre is figyeltek a fiúk, nyilván. Vagyis arra, hogy ha a hatalom maga netán meginogna a következő, vagy akár az azt követő választáson, azért minél kevesebb oszlopa dőljön ki. Minden téren igyekszenek 4 évnél hoszabb időre kinevezni a tisztségviselőket.
Mondjuk médiafelügyelet esetén ez nem is baj - sőt, azt is mondhatnánk, logikus elvárás lehet, hogy a felügyelők mandátumai ne mindig épp a választások környékén járjanak le, hogy ne legyenek állandóan cserélgethetők. De ugye ez is kétélű: vehetjük így is, de akár bebetonozásként is.
Szóval minden esetre tény: a kormányfő és a kormánypárt által bársonyszékbe ültetett, fent említett öszes vezető tisztségviselő mandátumát 9 évben szabja meg a jogszabály.

Menjünk még tovább. Igen, persze ebben a törvényben benne van a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is. Ezt szintén a Fidesz hozta létre, nemrégiben, aki követte az eseményeket, emlékezhet rá.
Az Alap lényege, hogy ez már csak a közszolgálati médiaorgánumokra vonatkozik. Ez az Alap egyrészt kezeli a közmédiumok vagyonát és pénzét. Másrészt működteti azt a hígyárat is, amelyről már írtam itt nemrégiben. Akinek nincs kedve visszaolvasni, annak megsúgom: ezt a hírgyár abban áll, hogy a Magyar Távirati Iroda nevű nemzeti hírügynökég - a Fidesz vonatkozó döntése óta - egyenhíreket gyárt, amelyeket az összes közmédiumnak sugároznia kell. Azaz itt is a centralizáció érhető tetten: egy helyen készített, ellenőrzött anyagokat mindenkinek!

Szerepel továbbá a médiatörvényben az is, amit már többen kifogásoltak (hogyne szerepelne, ha egyszer kifogásolták): a bejelentési kötelezettség. Ez úgy van megfogalmazva itt, hogy a törvény életbe lépésekor a korábbi nyilvántartásokban nem szereplő médiaszolgáltatásokat, internetes és sajtótermékeket legkébőbb a nyár elejéig be kell jelenteni a felügyeleti hatósághoz.

Tovább olvasva az is feltűnik benne, hogy igen, titkokat is fürkésztet a hatalom. Mert "a Hatóság felhívhatja az e törvény hatálya alá tartozó médiaszolgáltatókat, sajtótermékek kiadóit, kiegészítő médiaszolgáltatást nyújtókat és műsorterjesztőket minden olyan adat szolgáltatására, amely a Hatóság e törvényben meghatározott hatósági hatáskörébe utalt feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges, kivételesen abban az esetben is, ha az törvény által védett titoknak minősül."
Ez is kifejezetten olyan kitétel, amitől minden újságíró felszisszenhet, de maguk a médiaszolgáltató cégek is.

Megyek tovább: igen, a lehetséges büntetések is kemények.
Például a Médiatanács és a Hivatal dönthet úgy, hogy kizár egyes orgánumokat az Alap pályázatairól. Bírságokra pedig csak pár példa: jelentős befolyással (piaci szegmenssel) rendelkező orgánum esetében a felső határ kétszázmillió forint, országos napilap esetében huszonötmillió, más napilap esetén ötmillió, inernetes sajtótermék esetében huszonötmillió.

És itt már lassan áttérünk a kevésbé aggályos, de attól még érdekes részekre.
Azt is sokan kifogásolták, hogy a törvény beleszól a médiapiaci koncentrációba. Tételesen az van, hogy "A legalább harmincöt százalékos éves átlagos közönségaránnyal rendelkező lineáris audiovizuális médiaszolgáltató, a lineáris rádiós médiaszolgáltató, valamint a lineáris audiovizuális és lineáris rádiós piacon együttesen legalább negyven százalékos éves átlagos közönségaránnyal rendelkező médiaszolgáltató, a
médiaszolgáltató bármely tulajdonosa, és a médiaszolgáltató bármely tulajdonosában befolyásoló részesedéssel rendelkező személy vagy vállalkozás
a) új médiaszolgáltatást nem indíthat, médiaszolgáltatást végző vállalkozásban részesedést nem szerezhet, és
b) köteles médiaszolgáltatásai műsorstruktúrájának módosításával, a magyar műsorszámok, a független műsorkészítők által előállított műsorszámok arányának növelésével, vagy egyéb módon intézkedéseket tenni a médiapiac sokszínűségének növelése érdekében."
Vagyis - sokkal rövidebben - korlátozás, valamint önkorlátozási kötelezettség.
Ez azonban például szerintem nem automatikusan baj. És nem is magyar találmány, hasonló számos országban van.

Ugyancsak beszél a tövény a műsorkvótákról is. Azaz olyasmikről, hogy a műsorszolgáltató köteles a műsoraiban pregnánsabban európai, s ezen belül magyar műsorszámokat is szerepeltetni (kb. 35-50 százalékos arányban, sok tényezőtől függően változó módon).
Magam nem látok ebben sem bajt. Ma már nem. Elmúltak azok az idők, amikor ilyesmiken felháborodtunk. Évekkel ezelőtt például hogy dühöngtünk, amikor a román médiatörvénybe illesztettek be hasonlót, román művekkel kapcsolatban. Pedig egy ideje az ilyesmi nyilvánvaló, s sok ország médiaszabályozásának része ez a fajta védelem.

Végül még egy érdekesség (s ez már végképp nem a kifogásolandók közé tartozik, csak ezt is megtaláltam a jogszabályban, s bemutatom). Az MTI, mint nemzeti hírügynökég különleges feladatait is szabályozza a médiatörvény. S eszerint az MTI "rendszeresen és tényszerűen tájékoztat a Magyar Köztársaság határain kívül élő magyarság életéről, illetve számára hírszolgáltatást nyújt". Valamint "A nemzeti hírügynökség közszolgálati feladatainak ellátása érdekében
a) az ország minden megyéjére és a fővárosra kiterjedő,
b) a Kárpát-medence magyarlakta területeire kiterjedő,
c) az ország nemzetközi kapcsolatrendszerének és érdekeinek megfelelő külföldi
tudósítói hálózatot működtet."

Ez meg nem is tudom, miről jutott most eszembe.

Akkor most megragadom az alkalmat, hogy köszöntsem azon olvasóimat, akik még itt vannak, idáig kibírták, s gratuláljak nekik ehhez. Jutalmul közlöm: a nehezén ezzel túl vagyunk.
Ám ejtek még pár szót néhány további érdekességről.

Előtte azonban összegezzünk.
Néhány alapvetően fontos elemet emeltem ki a médiatörvényből. Ezek alapján mindenki eldöntheti, hogy végülis rossz jogszabályról van-e szó, vagy jóról, vagy semlegesről.
Az én olvasatomban mindenképpen megállapítható, hogy a Fidesz igenis kőkemény struktúrákat teremtett minden téren, végrehajtási és ellenőrzési szempontból is. Igen, kényelmesen rátelepedett a médiára, még be is vackolódott oda.
Ugyanakkor ismétlem: minddig, minden hatalom ezt műveli. Most persze még erősebb, hiszen kétharmaddal ebből is sokkal többet hozhattak ki a saját érdekükben.
Meglepő ez? Hát dehogy. Viszont szép és jó és tisztességes? Hát dehogy. De mióta szólna már ilyesmiről a politika?

Továbbá: ez csak maga a médiatörvény. Ennél még sokkal sokrétűbbek a sajtóra való nyomás gyakorlásának az eszközei. Vannak gazdaságiak (bevásárlás, kivásárlás, átjátszás, személycserék, struktúraváltások, reklámpiaci húzások stb.).
És vannak még további normatív eszközök is. Például a törvényhez járulnak még ún. végrehajtási utasítások is. Amelyek még sokkal több konkrétumot tartalmaznak. Ezekben lakik még sok kis ördög.

Engem is meglepett, hogy kisebb nyomozást kellett végeznem telefonon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, amikor azt kerestem, hogy hol vannak a végrehajtási utasítások. Ide kapcsoltak, onnan átkapcsoltak, időt kértek, visszahívtak.
Amíg végül kiderült, hogy a végrehajtási utasítások még nem jelentek meg. És azt sem tudják ők maguk sem, hogy mikor fognak.

Szóval ilyen sokrétű ám a média adjusztálása. Ezért sem jó, ha csak a médiatörvényt tartjuk szem előtt.
Bár tény, hogy magából a törvényből is lejön az alapvető szándék a sajtó uralására.

Ám a legfontosabb konklúzió emellet még az, hogy nem kifejezetten a médiatörvénnyel van a fő baj. Hanem a teljes médiapolitikával.
Mindig, minden politikai hatalom esetében. És mindenféle médiával fenntartott viszonyrendszerében. Egyik sem lehet nyugton soha a másiktól. Így persze most sem.

Más kérdés az, hogy a megszorítások ellen tiltakozókhoz miként társult a magyarországi ellenzék, felturbózva az egészet. S ezzel sajnos hiteltlenné téve eleve magukat a tiltakozásokat is.
Mert bizony ilyen egyszerű: például az MSZP igazán ne akarjon semmilyen jogot és semmilyen erkölcsöt megvédeni. Még akkor sem, ha az amúgy valóban védelemre szorulna.

Ugyanakkor ez a Fidesz is mindenre képes. Itt van például maga a tény: mire ma estére átrágtam magam a médiatörvényen, Viktor Brüsszelben bejelentette, hogy mégis hajlandóak változtatni rajta.
Igazán szólhatott volna hamarabb is.