Nem, amúgy nem ilyen lesz az új generáció hangja. De képnek, nagyon jó, sőt, a nap képe.
Ufónak nevezem, olyan is, hiszen unidentified, legalábbis részemről az, object is, és csak azért nem flying, mert szemmel láthatóan épp parkol. A város számos pontjáról látható. Úgyhogy felmentem hozzá most, a városi turizmus jegyében. Utána pedig megérdeklődtem, pontosan mi ez, és hogy működik. A válaszok lennebb jönnek majd, a bejegyzésben. Maga a bejárás pedig itt, a videóban.
A tizennyolcadik században épült, már sok éve elhagyatottan álló épületet jártam be ezúttal. De egyáltalán nem tűnik ma már ilyen réginek az ingatlan, mert az évek során több különféle rendeltetése is volt. Legutóbb nagyjából húsz éve teljesen felújították, és immár a korszerű arcával kezdett tönkremenni és fantommá válni.
Én sem hinném el.
Behajt a rendőrjárőrök autója a Rogi piac hátához.
Újabb volt kollégám, és a helyi közösség valóban értékes alakja távozott váratlanul.
Helyi mércével mérve nagy hal akadt horogra a sajtósoknak és a rendőröknek: az RMDSZ politikusa, a Bihar Megyei Tanács elnöke, azaz Pásztor Sándor, aki egyszerűen elment horgászni, az országos kijárási szigorítások, és a szükségállapot dacára. Több olyan segítője és pártbeli embere társaságában, akiket szintén az RMDSZ tol, és helyezett posztokra.
Voltam a pincében. Meg a padláson is. Az utóbbi helyen találtam ezt-azt. Igazából a kincsesládát, amelyből a legtöbb padláson szokott lenni egy.
Vártam is már, mikor éreznek rá, hogy ez is jó üzlet. És tényleg eléggé guccsi alkotásokat is ki lehet hozni belőle. Mondjuk elég sokat kellett várnom, hónapokat. De mivel épp meghosszabbították az országban a kijárási szigorításokat, a jelek szerint még nem cseng le az eddigi leglázasabb vírusidény, úgyhogy némi pénzt is ki tudnak hozni még belőle, jó ötletekkel.
Emlékezetes ünnepük lesz, mert épp húsvéthétfőn fognak szabadulni: nem is gondoltam, de nekem is van olyan ismerősöm, aki intézményes karanténban van ezekben a hetekben. Egy kicsit szóra bírtam, amíg meg nem gondolta aztán magát.
Hogy néz ki valójában egy aluljáró? Azaz kiásva. Biztosan önt is régóta foglalkoztatta már ez a kérdés. Engem tényleg. Egyébként meg valóban ritkán lehet felszínre hozott aluljárót látni. Most van egy ilyen ritka lehetőség, úgyhogy meg is mutatom.
Furcsaságok vannak a Mona körül, közben új helyzethez adaptált kéregetési szöveg született, és van, aki szerint fogkrémmel kell védekezni a vírus ellen. A megvilágosodás újabb pillanatai következnek.
Új köszönés van, többek között ez a helyi fejlemény. Foszlányok, kintről és bentről, vírus idején.
Holnaptól még nehezebb lesz kijárni, de kimenni így is ki kell néha. Újabb villanások tehát a városból.
Nyilván akkor is ki-ki kell lépni a városba, ha COVID-19 is lehet ott. És az utóbbi napokban ilyesmikre figyelek fel ilyenkor, hogy például.
Furcsa kukák, szellemes szemétládák: többnyire nem akartak azok lenni, sőt, nagyon is komolynak szánták az egészet – és ettől lett igazán jó. Összegyűjtöttem az ezekről készült képeimet, egy virtuális tárlatra.
Találtam az előbb egy egészségbiztosítási kártyát, javában érvényeset.
Megint ott az a tag: mindig piros-sárga-kék sapkában jár, amin emellett külön román zászlót formázó felvarró is van, továbbá mindig piros-sárga-kék övvel (bár azt hiszem, eredetileg sál az) vannak átkötve a derekán az amúgy szedett-vedett göncei. Remek kép, sőt, a múltkor, teljes díszben, mint mindig, épp kukákból szedegetett ki ezt-azt ez a két lábon járó Románia (de nem fotózom, mert a személy megalázása nem cél).
Hú, rejtély, és fantáziát beindító lelet: valami kazamatát, vagy mit találtak Nagyváradon, a városközpont szívében. Vagy nem?
Meghaltál ma, ötvennégy évesen, úgy hallom, egy focipályán, hobbimeccs közben, infarktusban.
Egy sokkal kisebb isten hozott, jóval kisebb gyerekeket. Mindig szemet szúr ez, ha itt megyek el, így most is – pedig már rég díszeleg itt: a nagyváradi gyermekváros bejárata ez.
Ágyban voltam már ekkor, de kipattantam onnan: napra pontosan ma van három éve, hogy megkezdtük a PSD elleni legutóbbi nagyobb, országos tüntetéssorozatot. Egy nappal előbb ebben az órában – igen, éjjel – lehetett, hogy elfogadta a PSD-kormány az igazságszolgáltatást súlyosan korlátozó sürgősségi rendeletet, amellyel számos politikust menekítettek volna meg a börtöntől, és ellehetetlenítették volna a további eljárásokat.
Ma van az utolsó napja az Egyesült Királyságnak az Európai Unióban – február 1-ének legelső másodpercétől ugyanis már hivatalosan kívül lesz. Azon, ahova többek között ő hozott be minket is. Pedig már akkor sem voltunk felkészülve erre – és ha csak rajtunk múlna, ma sem lennénk.
Tudják, mi ez?
Állítólag legalábbis. De a nyakamat teszem rá, hogy ez nem igaz.
Itt járt közöttünk: néhány napja még én is láttam az utcán Nagyváradon, a szokott komor büszkeségével, szinte masírozott. Most pedig jött a hír, hogy meghalt Ovidiu Ţinca tartalékos ezredes, aki térségünkben egyszerre volt a régi rezsim titkosszolgálati kiszolgálója és új generációk úgymond formálója. Számos botrány, továbbá sok botrányos megnyilvánulás fűződik a nevéhez.
Napra pontosan ma harminc éves: megvan nekem annak a dokumentumnak a másolata, amellyel újjáalakult a legjobb nagyváradi, tisztán magyar tannyelvű iskola. Csak eddig megfeledkeztem róla, viszont előkerült, amikor az épp harmincéves romániai forradalommal kapcsolatos gyűjteményemet átnéztem. Ugyanis nemcsak a forradalom harminc éves ezekben a napokban, hanem számos hozadéka is. Így például az egész térségben legkomolyabb, legnagyobb presztizsű, önálló, magyar tannyelvű középiskola, azaz a nagyváradi Ady Endre gimnázium újjáalakulása, a román részleg kiköltözése is pont három évtizeddel ezelőtt történt, nyilván a változások okán.
Brutális volt már az üzlethálózat megjelenésekor is annak az akaratlanul áthallásos neve is: Măcelăria poporului, azaz A nép vágóhídja. De lehetett fokozni, mindannyiunk örömére.
Nem. (És Ön, kedves olvasó?) De azért még mondanék ezt-azt a témáról, mivel e tematika kiindulópontja is most harminc éves.
Ismerős? Akik még valamennyivel 1989 előtt születtek, azok többségének biztosan.