Megfagy az ember ereiben a vér, ha azt nézi, mit művelnek a pártok Romániával, az országgal, velünk. Ez nem újdonság.
Az újdonság az, hogy a nagyobbik kormánypárt székhelyén szó szerint is megfagyhat, miközben ezt nézzük.

A PD-L Bihar megyei székhelyén ugyanis lényegében nem fűtenek. Amióta tart a tél, fagyos ülésteremben didereghetjük végig a sajtótájékoztatóikat. Elérték, amit akartak: már a sajtó is reszket tőlük, ha csak meghallja a nevüket. Nagykabátban ülnek az újságírók, a prezídium tagjai meg jól alágarbóznak az öltönyeiknek.

“A pénteki kormányülésen Emil Boc miniszterelnök aláírta Sarkady Zsolt Csaba kinevezését Bihar megye alprefektusi tisztségébe” – így szól a mai keltezésű rövid hír. Nem kell megdöbbenni, hiszen már régóta tudni lehetett, hogy ez lesz.
Eme nagyszerű fejlemény mai hivatalos bejelentésével együtt aztán nyilvánosságra hozták az illető önéletrajzát is. Így szokták hasonló kinevezések alkalmával.

És bár egyet-mást – sőt, sok-sok mást is – tudunk már a nevezettről, azért elolvastam én is, mit ír magáról.

Milyen dolgok vannak...

Kár, hogy hazugságból indult, de jó, hogy mindenképpen alapigazságok megfogalmazása lett a vége.

Vita alakult ki ugyanis abból, hogy Tőkés László valóban letiltotta-e a holdudvarába tartozó Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium táncosainak fellépését egy nagyváradi RMDSZ-es zsúron. Nyílt levelek formájában dúl azóta is a vihar a biliben. Mert ennek a kereteit nem haladja meg, még a peremén sem csap át.
De a téma már nem az állítólagos tiltás (amit kár volt lehazudni, hiszen megtörtént, sőt, szerintem még abszolút érthető is, csak egy kicsit csúnya), hanem ennek kapcsán a nagyváradi magyar kulturális élet.
Szerintem a fő kérdés már csak az, hogy van-e élet ennek halála után. És bizony nem nagyon hallani semmi kopogást a koporsóból...

Azt hiszem, nem szabad kertelni. Árt. És épp a valóság elkendőzését segíti, eredményezi.
Inkább egyenesen: kifejezetten bunkónak kell lenni ahhoz, hogy az embernek tetsszen az, ami a nagyváradi magyar kultúrát jelenti ezekben az években-évtizedekben.

Van abban valami, hogy karácsony elmúltával kicsit visszaesik a szeretet-mutatónk. "Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég" - ugye. Bennem épp kialudt.
Mert ma lett világos például, ami már régebben gyanús volt: a kertben éldegélő fenyőfák egyikének tetejét egyszerűen ellopták. Valaki levágta, s szent karácsony ünnepe alkalmából hazavitte karácsonyfának.

Innen is pont rálátok, ahonnan ezt írom most: már régebben nézegettem azt a fát, hogy elég hülyén végződik. De nem volt világos, hogy mi történt vele.

Nem egy rendkívüli film szerintem, sőt, reklámozni meg semmi ilyesmit nem szándékom. Ám amit ma találtam - Alexandru Şereştől kapva az éceszt -, azzal a kis alkalmazással jól el lehet szórakozni egy kicsit.
Oké, evidens, hogy ez is az Avatar promóciós kampányának része, de legalább ügyesen csinálják, jó ötlet.
Szóval megnéztem, milyen lennék az Avatar világában, azaz a Pandorán, a na’vi nép egyik tagjaként.
Ilyen:

És ha már itt tartunk, nézzünk meg még néhány embert átdizájnolva. Megalkottam pár olyannak az avatarját, aki hirtelen eszembe jutott. Nézzünk először - találomra - pár helyi jómadarat:

Éjszaka van, fáradt vagyok, beszállok taxiba.

A sofőr kis srác. Biztosan szerelmes, érzelmesen mobilozik éppen. De attól elindul. Valamerre. Megyünk, s egy idő után leteszi a telefont, majd érdeklődik: "hova?" Mondom.
Pont nem arra indult, de elkanyarodunk.

A biztonsági övet nem lehet becsatolni, mert egy könyöklő akadályozza a csatlakozó elérését. Próbálom azért. Azt mondja, hagyjam csak, nem kell öv. Mondom, dehogynem, bár annak idején én is nehezen szoktam hozzá. De nem találok bele. Feladom.

Beszédes kedvében van. Hülyeségeket kérdez. Emberére talált, mert nem szeretek embertelenül viselkedni, úgyhogy válaszolok. Hülyeségeket.

Bizonyára sokan Washingtonból, illetve Brüsszelből várták a hírt, itteni vonatkozásban meg Bukarestből - mégis én hozom. Még nem jelentették be hivatalosan, de már birtokában vagyok az információnak és a bizonyítéknak: vége a gazdasági válságnak.
Az első jeleket ma tapasztaltam a spájzban.

Van egy olyan hír, hogy a bukaresti parlamenti épületét (az egész világon a második legnagyobb kormányzati épület a Pentagon után, meg minden) egyszerűen hátrahagynák a honatyák. Elköltözne onnan a törvényhozás, s a monstrumot átadnák valami befektetőknek, akik plázát üzemeltetnének benne. Ez lenne Európa legnagyobb plázája.

Minimál-változat, maketten

Van itt egy kis ajándékom azon zuggonoszok, hobbifröcsögők és konyhawoodoosok örömére, akik esetleg már rég vágytak valami hasonlóra velem kapcsolatban. Immár ugyanis papírom van róla, hogy egy csepp kultúra sem szorult belém. ;)

Pedig csak azért mentem be a laborba, mert nyár óta vissza-visszatérően fáj a torkom... De végül sokkal többet mutattak ki, mint a baktériumok esetleges jelenlétét. Kivettem ma az eredményt, s ez áll rajta:

:) Szóval a páciensnél - azaz nálam - a kultúra negatív.
Megvizsgálták a kultúrámat, műszerekkel is rákerestek, próbálták mikroszkóppal is, s egyszerűen az jött ki, hogy negatív.

Na, szóltam? Hát ja, szóltam éppen. De persze szólhatna itt már akár maga Mammon is, fejét ingatva, s cöcögve, hogy ekkora mérvű romboló kapzsiság már neki is túlzás, ezeket már akkor sem lehetne leállítani.

Sőt, van fejlemény is.

Emlékszem, az államfőválasztás után - amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a PD-L és az RMDSZ mégis összeborul, s kormányra megy - kaján vigyorral jött egy másik laptól, egy román nyelvű kiadványtól egy kolléga, s azzal élcelődött, hogy "na majd meglátjátok, Sarkady Zsolt lesz a prefektus". Vettük a lapot páran, nevettünk.

A boldog új év már jó ideje azzal kezdődik itt a megyében, Bályokon, hogy egy csomó mágnásmiska jön Európából és az országból is, s halomra lövi a vadászbirtokon addig épp e célból tartott vaddisznókat.
Egy részük (nem a vaddisznóké) tegnap érkezett - összesen három kisgéppel - a váradi reptérre. Ezekben a percekben meg már az első idei vadászat után épp ejtőznek a Nagyvárad melletti Bályokon (nem a vaddisznók).

Ez (nem a vaddisznók) minden évben kiváltja a sajtó érdeklődését, hiszen a nagyvilági élet ikonjai jönnek ide. Idén például Boris Becker és Goran Ivanišević teniszlegendák, Klaus Mangold, a Chrysler elnöke, Wolfgang Bernhard, a Wolksvagen vezetőtanácsának elnöke, George Marson, Monte Carlo polgármesere, Tonniens Clemens vállalkozó, a Schalke 04 labdarúgóklub tulajdonosa, Wolfgang Porsche autógyáros, Franz Rauch üdítőgyáros, vagy éppen az RMDSZ egyik dúsgazdag háttérfigurája, Sárkány Árpád is lövöldöz, nem messze innen.

Szóval egy részük (nem a vaddisznók) elé kimentünk tegnap a váradi repülőtérre.

Hülyéskedik itt nekem az óév. Így búcsúzunk egymástól.
Harmincadika, azaz a tegnap csupa botladozó, bukdácsoló dologgal telt.

Igaz, hogy a váradi tömegközlekedési vállalat nem hajlandó rendet tenni az alkalmazottai között - nem is erről akarok most megint beszélni -, de akaratlanul is színesíti a palettát. És persze mindig meg tud lepni. Ám ezúttal igazán kellemes volt a meglepetés, meg derűs, sőt, egyenesen festői. (Oké, azért egyúttal olyan tipikusan romániai is.)

Mint két tojás: ő nem a szóban forgó buszvezető, hanem Lali a Bahrtalo!-ból.
Aki még nem látta, nézze meg, erősen jópofa. A film is, meg az is, amikor a hasonmása buszon dolgozik.

Úgy tudom, pár hete több tíz új járművezetőt alkalmaztak. És igaz, hogy a saját bizniszeiken kívül lényegében nem törődnek szinte semmivel - de mint ma kiderült, ha már nem figyelnek oda, akkor legalább nem is diszkriminálnak.

Várom ugyanis a buszt ma délelőtt, jön is, s mit látok? Egy sukár csávó ül a kormánynál. Lali vezeti a buszt, a Bahrtalo! című filmből. Vagy majdnem. Egy roma sofőr. És nem is akármilyen roma, hanem igazi gábor.

Jó, jó, már megígértem magamnak, hogy nem idézek több hírt 1989-ből. Kész, mindjárt befejezem.
De előtte még utoljára megteszem, nah. Úgyis csak egyszer van két évtizedes évfordulója az akkori eseményeknek.

Szóval ma december huszadika van - s a húsz évvel ezelőtti december huszadikán épp ott tartottunk a forradalommal, hogy halottnak hittük Tőkés Lászlót.

Nem pont arra haladtunk, amerre akartunk: 1989-ből származó képekkel díszített villamoson
ülnek utasok Temesváron, az idei megemlékezések időszakában

Ez a nap volt a mindenféle álhírek dömpingjének napja. Előtte és utána is különböző rémhírek keringtek sokféle témakörben, de ez a nap volt az, amikor úgy érezhettük, most már biztosan hiába minden, minden a régiben marad - annyi újdonsággal, hogy még nagyobb és még általánosabb terror jön.
Hiszen akkor ezen a napon még egyáltalán nem volt világos, hogy végigmegy-e a rendszerváltás, vagy Ceauşescu vérbe fojtja a megmozdulásokat, s utána az egész országot. (Legalábbis számunkra nem volt világos, akik itt éltünk az országban, továbbá nem vettünk részt semmiféle puccs előkészítésében.)

Nos akkor itt van - napra pontosan húsz évvel ezelőttről - pár olyan hír, amit akkor hallhatunk, s amitől megállt bennünk az ütő. Mint később kiderült, mind álhír.

Van egy olyan érzésem, hogy Verespataknak vége. És a sorsa a mai napon pecsételődött meg. Közösen fogja elpusztíttatni, és a zsákmányt széthordani a PD-L és az RMDSZ.
Ennek a felismeréséhez elég volt csak ma egy kicsit figyelni, hogy hol mi történik. Nézzük a furcsa, véletlen egybeeséseket, mozgásokat.

Karácsonyi rajzpályázatot hirdettünk a szerkesztőségben. Sok munkát küldtek be a gyerekek, én meg szeretem az ilyesmit átnézegetni. S odabent ugyan nem az alábbi lett a nyertes végül, nálam viszont igen.

Nagyon tetszenek azok az érdeklődő állatok a háttérben. Lehet, hogy hozzám hasonlóan ők is díjazzák a rajz kettős interpretációs lehetőségét.

Ugyanis első körben, ha közelebbről megnézzük, akár a következőt is láthatjuk: az odakint dúló kozmikus vihar közepette két népviseletbe öltözött görög paraszt a tenyésztelepre beosonva megpróbálja ellopni a gyalupadról egy vigyorgó, kopasz törpe múmiáját, miközben az elkövetők által óljaikban meglepett csücsöri marhák és édeske nyúl-szamarak őszinte csodálkozással várják a további fejleményeket.

Nem tudom, mit izgulnak és sápítoznak egyesek, hogy "jaj, megint Boc lesz a miniszterelnök". Na és?
Szerintem nyugodtan hátra lehet dőlni, s nézni a show-t. Irtó szórakoztató. Ezen túl meg úgysincs semmi.

Fogalmunk sem volt arról, hogy mi történik. És még kevésbé arról, hogy pár nappal később mennyi miden fog még történni, s mekkora újdonságok jönnek.
Ma december 16. van. Az éppen húsz évvel ezelőtti december 16-án a diktatúrában ültünk nyakig, ugyanúgy, mint azelőtt mindig, és csak vártunk, reméltünk valamit. Az 1989. év eme napja semmiben nem volt más számunkra, mint az azt megelőző sok-sok nap, hónap, vagy év.

Pedig akkor már - éppen ezekben az órákban - javában tartottak a diktatúra elleni harcok Temesváron. A forradalom első teljes napja volt ez ott. És mi itt, valamint Románia számos más szegletében egy nyikkanást sem hallottunk erről. Az ország nagyrésze nem is tudott róla...
Persze nem is tudhatott, hiszen a diktatúra egyik lényege éppen a cenzúra, a hírzárlat, a sötétség, az elszigeteltség volt.

Ők adták le a drótot

Sőt, külföldre is csak egy nappal később érkeztek meg az első hírek. És ami onnan visszajött az éteren át, abból tudhattuk meg mi is, hogy talán új fejezet kezdődik az életünkben.
1989. december 16-a szombatra esett. A forradalom kitöréséről és a vérontásról viszont csak vasárnap este kaphattuk az első híreket. És akkortól kezdve megkövülten vártuk a továbbiakat.

Meg is kerestem őket, ezeket az első fecskéket most. Visszanéztem, melyek voltak a legelső híradások arról amiről addig csak terveket szövögettünk, remélve, hogy még a mi életünkben bekövetkezik - akkor is, ha a mi életünk akkor még csak az első tízesen volt valamivel túl.

Szinte mindenki tudja, hogy két évtizeddel ezelőtt mint csinált éppen ezekben a napokban, s közben mire gondolt.
Holnap lesz pontosan húsz éve, hogy Temesváron kitört az, ami akkor és ott még forradalom volt. És onnantól tele van mindegyikőnk történetekkel, beégett emlékképekkel.

A múlt arcai közül: Nicolae Ceauşescu, Ion Iliescu, Traian Băsescu, Emil Boc, Adrian Năstase, Mircea Geoană

Én például sok minden más mellett olyanokkal, ahogy a Kossuthon bemondott hírek közötti órákat fel-alá járkálva, Tőkésért aggódva tölöttük - aztán már magunkért és mindenért aggódva is. De szent tűz, kilolthatatlan láng lobogott már bennünk ezekben az órákban. S akkor ebben még igazán nem volt semmi irónia.
Aztán ahogy arra vártunk, mikor lehet bemenni a városba tüntetni. És ahogy a forradalom teljében is jártak a buszok, a villamosok, amelyekkel szépen beutazhatott az ember a központba.
Meg ahogy később, hazatérve lementem a pincébe megnézni a kazánban a tüzet, s amikor közben csengettek, tudtam, hogy megjöttek a szekusok értem - ahogy biztosan sokakért ezekben az órákban, napokban. S lehet, hogy a családot is kivégzik majd, ha ajtót nyitnak. De csak tejet hozott valaki.

Igen! Megtaláltam a bizonyítékokat!
Băsescu valóban súlyos merényleteket követett el a voksolók ellen. A választás nem volt fair, sőt, döbbenetes eszközöket vetettek be.

Prezentálom tehát a letaglózó tényeket. Ugyanakkor kérem az Alkotmánybíróságot, hogy kapcsolja be a hangszóróit, és azonnal foglaljon állást ebben az ügyben, ahelyett, hogy hülyeségekkel szöszölgetne.
Erről van szó, valamint erről és erről is.

Közismert, hogy miként működik az egész, hogy mennyire behelyettesíthetőek egymással az itteni pártok és politikusok, hogy miként szövetkeznek hol egymással, hol az addigi szövetségesük ellen.
És hogy miként szül ez politikai instabilitást - miközben ennek okozását is egymásra kenegetik. Sőt, amikor újra meg újra átállnak innen oda, még azzal érvelnek, hogy ezt épp a stabilitás megteremtésének érdekében teszik.
Vajon ezek még sosem hajóhintáztak?

Úgyhogy nem precedens nélküli az sem, ami most zajlik. Szinte már nekünk zsenáns emlegetni, annyira közhelyes.

Mégis érdekes lecsupaszítva egy pillantást vetni rá. Így látszik legtisztábban a lényeg.
Főleg, hogy e bejegyzésem idején, azaz ebben a pillanatban még 48 óra sem telt el a választás óta. Két nappal ezelőtt ilyenkor még tartott a szavazás, sőt, a kampányolás is. Most meg tart az akkori dumáiktól való elhatárolódás, s új dumák gyúrása az agyakba.
Amivel eddig etették a választókat, annak nagyon hamar lejárt a szavatossága. De van gyorsan más menü. A fiúk már ki is főztek valamit hátul a konyhában. Elöl meg a pultosok vigyorognak, hogy máris itt a rendelésünk. Nekem épp olyannak tűnik, mint az előző volt. Ráadásul az ördög sem kért semmit.

A végeredmény megvan, mégpedig ugyanolyan - ha nem nagyobb - meglepetéssel szolgált, mint öt évvel ezelőtt. Nem kommentálom ezúttal itt, mert mire a végére érek, elfárad a kezem, az olvasónak pedig a szeme. Minimum.

Szóval ez a Ki nyer ma? a maga módján fejeződött be: a műsorvezető lett a nyertes.
Ezúttal azonban minden eddiginél többen voltak, akik nem vettek részt a játékban és muzsikában. Összesen 138.476 érvénytelen szavazatot adtak le tegnap.
És azért ennyi emberről mégsem feltételezhetjük, hogy egyszerűen képtelen betalálni egy pecsétnyomóval egy lapon lévő két téglalap közül valamelyikbe. Sokkal valószínűbb, hogy a többségük nem volt hajlandó.
Hanem ezek a voksolók elszórakozgattak a szavazófülkében. Alkottak odabent, ragasztva, rajzolva, írva. Érvénytelen szavazatot adva le, üzengetni próbálva a politikusoknak.

Az egy dolog, hogy ez természetesen fölösleges, hiszen abszolúte senki nem figyel az ilyen üzenetekre, sőt, célba sem érnek (aki érvénytelenül akar szavazni, az megteheti két-három pecsételéssel is - magam is így jártam el az első fordulóban -, ennél többet úgysem tud elérni ilyen eszközökkel). Viszont eléggé szórakoztató megnézegetni néhány pályamunkát.
A Bihar Megyei Választási Iroda munkatársai a szavazatok vasárnap éjjeli összesítésekor örökítettek meg pár ilyen demokrácia-viccet, s az előbb küldték el a fotókat. Az alkotások kizárólag megyebeli művészektől származnak.

Személyes kedvencemmé két voks vált a lentebbiek közül.
Az egyik az, amelyiken - éppen december 6-án - a két vörös közül a harmadikra, azaz a Mikulásra ("Moş Nicolae") szavazott egy finom belső bútorozású, álmodó, lelki csizmácskáját vikszolgató polgár.
A másik az, amelyiknek a tanulsága szerint az elkövetője nem tudott kimászni az RMDSZ csapdájából, pedig igazából benne sem volt rendesen. Ő ugyanis még mindig halványan emlékezett valamire az első fordulóból, de arra sem jól. Valami Hunor Pétert írt a szavazólapra, s arra pecsételt. Továbbá egy kis strucclábnyomot, vagy fonnyadt, levelét hullató őszi kannabiszt, esetleg egy kinyitott, kétpengéjű bökőt rajzolt mellé.

De mondjuk nem megvetendő az sem, amelyik esetében a páciens Istenre ("Dumnezeu") szavazott az elnökválasztáson. S még indoklást is írt mellé: "Mert ő majd megment bennünket", vagy (értelmezéstől függően): "Mert őt már elfelejtettük". ("Că el ne scapă.")

Jó szórakozást! :)

Érdekesen fest a helyzet ennek a páratlanul galád, és az eddigi legcsavarosabb hülyítésekre és kamuzásokra épülő kampánynak a vége felé.
Mert a helyzet fest. Például itt Nagyváradon. És nem is először.
Hogy kik vezetik alkotó kezét, az nagyon nem egyértelmű. Távolról sem az.

A helyzet ugye pár nappal az első elnökválasztási forduló után festett először. Akkor a nagyváradi kétnyelvű helységnévtáblán festette le a magyar feliratot.
Mára virradóra aztán ismét munkához látott a helyzet: ezúttal az Ady múzeum épületét és az Ady szobrot alakította kicsit a valósághoz, mindkettőre PSD-ellenes feliratokat hordva fel.
Nézzük, mit alkotott eddig a kampányban Váradon:

Hát így.
Nyilvánvaló, hogy magyar célközönségre számít a helyzet, amelyik így fest. Ezeknek az akcióknak a címzettje a magyar választói réteg.
De hogy melyik párt akarja meggyőzni a magyarokat arról, hogy mit tegyenek a december 6-i voksoláson, az már távolról sem ennyire egyértelmű.

Mint mindig, most is számos humoros beköpéssel jár a választás, a kampány. Sőt, úgy vettem észre, hogy a szokottnál többeket foglalkoztat ezúttal. Az utóbbi napokban is fiatal gyerekektől idős tudálékosokig sokakat hallottam a témáról (tév)eszmecserét tartani. Utcán, villamoson, buszon, üzletekben megy a bölcsködés, mindenki nagyon vágja.

Az igazán öntudatos voksoló nem vár mások tanácsaira.
Hanem eleve tanácsot kér. (Lehetőleg olyanoktól, akik
közvetlenül érintettek is a voksolás kimenetelében.
Mert az a biztos, ők már csak értenek hozzá...)

Az a legjobb, amikor olyanok mondják meg a hiperfrankót kőkeményen, akiknek mellesleg láthatóan a legelemibb tényekről sincs fogalmuk sem - sőt, lényegében azt sem tudják, mi zajlik körülöttük. De ettől ők még nagyon úgy érzik, hogy csak ők látják át a helyzetet, s ki is fejtik, terjesztik is a logoszt.

Az aktuális termést szüreteltem le, ime a kedvenc eszméletlen eszmefuttatásaim, amelyeket az utóbbi napok során csíptem el itt-ott, és jegyeztem fel - a politikai kommunikáció lakossági penetrációs fokának illusztrálásaképpen. Meg azért is, hogy legyen min szórakozni az egyébként döbbenetesen hazug és ravasz kampány teljében is.

Ajajaj.
Már egy régebbi bejegyzésemben is céloztam rá, hogy az RMDSZ is megtanulhatna már magyarul. Mert bár ugyanúgy félrebeszél, mint a többi párt, de azért oldalvást vakerolni is elegánsabb magyarul, ha már ránk próbálja építeni magát állandóan.

Erre tessék, itt az újabb.

A fizikai erőszak a téma, az eszköz már a jelenlegi elnökválasztási kampányban is. Nem idegen ez Romániától, hiszen volt ilyesmire sokkal húzósabb, sőt, tragikusabb példa is.

Voksolás előtt nagyon fontos alaposan megvizsgálni a jelölteket...

...majd elgondolkodni fölöttük

Iliescu például nyert már úgy választást, hogy jóelőre szétverette és megfélemlíttette az ellenzékét, a tiltakozó polgárok közül egyeseket megnyomoríttatva, másokat agyonveretve, az ellenzéki pártok székházait pedig feldúlatva a bányászaival.
Ehhez képest azért finomabban járnak el a mostani kitartottjai.

Előjött ugyanis a PSD-PNL szövetség egy olyan videóval, amelyen szerintük az látszik, hogy az egyik 2004-es kampányrendezvényén Băsescu odavág egy gyereknek.

Megyek este megint a rádióba, meghívottként. Arról lesz szó, mi a helyzet az elnökválasztás második fordulója előtt. Nagyon egyszerű téma, bár sok a fejleménye, elágazása. Minden esetre közérthetőségre kell törekedni, ha adásban van az ember.
Összeszedegettem az előbb a gondolataimat. S áttekintve a helyzetet, az annyira undorító, hogy a legtömörebb és talán a hallgatók számára is legvilágosabb, továbbá a legőszintébb az lenne, ha a műsorban mondjuk adekvált hangutánzó szavakat használnánk. Hiszen sokan amúgyis szoktak arra panaszkodni, hogy nem értik a politikai témájú beszélgetéseket, okfejtéseket, pedig szeretnék.

Körülbelül így nézne ki egy komoly, de nyílt, kendőzetlenül őszinte beszélgetés:
- Kedves hallgatóink! Párbeszéd című műsorunk meghívottjaival ma az elnökválasztás döntő fordulója előtti politikai helyzetről, az átrendeződésekről, a helyezkedésekről és a várható fejleményekről beszélgetünk. Mivel adásidőnk véges, vágjuk is rögtön a közepébe. Először azt kérdezném a kialakult helyzet kapcsán: phü?
- Phe!
- Értem. De miként lehetne összegezni az elnök épp most véget érő mandátumát?
- Pff!
- A másik oldalon viszont egy - legalábbis deklaratív szinten - jobbos, valamint egy balos párt paktált le, s az RMDSZ is hozzájuk csapódott. Hogyan értékeljük ezt az alkalmi koalíciót?
- Bloahh!

Rég terveztem már, hogy - a kultúrák közötti hidat építve - összekötöm a számítógépes játszadozást a táplálkozással. Vonatkozó ars poeticám szerint az Ubisofthoz soft ubi megy.
Azonban e hidat csak félig sikerült felépíteni: már végigjátszottam az Ubisoft játékait (pl. Far Cry 2, Call of Juarez, Brothers in Arms stb.), de a soft ubit csak most sikerült beszerezni.

Azonban ez az uborka maga is hard meglepetéssel szolgált.
Elég megtekinteni a csomagoláson a címkéjét, s azt a felfedezést tehetjük, hogy az élelmiszeripar, pontosabban a műanyaggyártás elérte a csúcsot. Ugyanis már a vizet sem használják, azt is mesterséges anyagokkal helyettesítik. Még a kistermelők is, amelyeknek az egyikétől származik a cucc.