Visszakerültek a helyükre azok a váradi magyar utcanévtáblák, amelyeket pár napja szereltetett le az önkormányzat. Ez nagyon helyes. És ennyi számít.
A többi meg szánalmas, de törekedjünk arra, hogy ez ne vigyen tévútra minket, ne zavarjon be. Hiszen láthattuk: Tőkés László is fontosnak tartotta, hogy villogjon egyet, ezúttal a táblákkal. Mint ahogy máskor meg az RMDSZ próbál mindenféle szemfényvesztéssel emelni egyet az egyre súlyosabb népszerűségi indexén. Ez már csak így megy: minél kevesebbet oldanak meg a közösségük számára, annál többet kell szoláriumozniuk a rivaldafényben. Hogy nagyon tetszetősnek tűnjenek.
De jobb, ha ilyenkor oda sem nézünk. Ne hagyjuk a szimbolikus - és ezért fontos - ügyeinket lejáratni azok által, akiknek valójában rendezniük kellene az összeset. Attól, hogy az RMDSZ vagy Tőkés fotóztatja magát egy-egy ügy társaságában, még igenis lényegesek maradnak szegény ügyek.
További érdekesség, hogy a jelenlegi táblaügy azt mutatja: attól, hogy Tőkés László vagy, még lehet néha igazad. Evidenciák mellett hősként kiállni amúgyis mindig hálás feladat.
Ha jobban körülnézük, azt láthatjuk, hogy a másik oldal még ennyit sem mért fel itt, Váradon, ennek a témának a kapcsán...