Blogosz

MESE NINCS.

Kincsek a vár padlásáról...

2018. szeptember 14. 07:15 - BlogoszEditor

Egyszerűen találtak a nagyváradi vár padlásán egy csomó érdekes, történelmi iratot. Az egyik ott dolgozó mesélte el ezt most. És meg is mutatta, mi mindent találtak. Vagyis oké, nem egyszerűen találták, hanem a fáma szerint el volt rejtve a padláson, egy beugróban. Pár napja leltek rá a paksamétákra.

Mert azért mégis érdekes, hogy az elmúlt évtizedek, rezsimváltások, sőt a vár teljes felújítása során még senki nem találta meg ezeket. Összesen több száz iratot fedeztek fel. Néhány érdekesebbet le is fényképeztem, mutatom is. Úgy tudni, most megpróbálják a városi múzeum gyűjteményébe felvetetni az összeset - ezzel hivatalos védelmet kapnának a dokumentumok, meg úgyis épp szükségük van a gyűjtemény kialakítására, mivel ez egy fiatal múzeum, plusz úgyis épp a várban működő városi múzeum vezetőinek, valamint egy ottani régésznek a kezébe kerültek a történelmi dokumentumok. Szóval manna ez nekik. Nekünk meg érdekesség.

Különböző korszakokból származnak az iratok, de a többségük jellemzően a múlt század elejéről - azaz több, mint száz évesek. Amúgy ki akarnak alakítani az egyik teremben egy kutatói szobát - ott vannak most a leletek, és ott fotóztam le tehát párat közülük. A padlásról egyszerűen dobozokba hajigálva hozták le az összeset, és most értőbb, óvatosabb feldolgozásra várnak. A fejlemények szerint a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum emberei is bekapcsolódhatnak a munkába, ugyanis a váradi városi múzeum egyik aligazgatója (persze a két aligazgató közül a magyar) jó kapcsolatban van velük, és amúgy is hívja őket ide, kiállítani. És akkor egyúttal átnézik majd ezeket is. (Egyébként én is felmentem akkor már a vár padlására - illetve annak egy részére, hiszen ott azért igen sok épület van. Épp a múzeumnak otthont adó épületben surrantam fel oda. De ott már nincs semmi ilyesmi. Van viszont szemét, amit a felújítást végző munkások hagytak. És az is meglepett, hogy a teljesen felújított vár tetőszerkezete mennyire egyszerű: csak pár lécen cserepek állnak, ennyi védi az épületeket, semmi alaposabb szigetelés, semmi több rétegű szerkezet. Mondjuk láttam is, hogy épp a múzeum igazgatóinak irodái máris be vannak ázva... Nesze, időtállóság...)

Szóval a padláson talált tetemes gyűjteményből épp csak pár érdekességet mutatok most meg, amiket találomra előszedtünk a dobozokból. Ezekhez tudni kell, hogy a vár működött császári és királyi laktanyaként is, aztán vélhetően katonai elosztó központként is, ahonnan mindenfelé elirányították a bakákat, tiszteket, aztán például a kommunizmus idején végképp mindenféle funkciója volt az akkoriban lassan szétesni hagyott épületegyüttesnek - amit csak pár éve újítottak fel aztán, az Európai Unió pénzéből.

Ja, és időközben, épp e napokban a nagyváradi városházáról is érkeztek iratok, teljes egészében a "magyar időkből", ezek is a múzeum leendő kutatói szobájában vannak most, még szintén feldolgozatlanul. Mindenféle egyházi, banki egyéb nyilvántartások, a város lakóinak lajstromai, különféle tematikák mentén, meg ilyesmi. Ezeket a városházán ki akarták már dobni...

Tehát nézzünk pár iratot. Itt most különösen lényeges, hogy a képek rájuk való kattintással kinagyíthatóak, úgy az igazi.

Itt van például - Rimler Károly akkori polgármester sajátkezű aláírásával - a nagyváradi városháza felavatására szóló eredeti meghívó.

jp20180903_155542.jpg

A városi múzeum várbeli székházának padlásfeljárója (jobbra)

20180905_100604.jpg

Így állnak most a vár padlásán talált iratok, mindenféle dobozokba hányva

20180905_102221.jpg

Illetve párat kiteregettünk már, a leendő kutatói teremben

20180905_102230.jpg

A másik halom: az időközben - épp csak pár napja - a városházáról átkerült, amúgy kidobásra szánt dokumentumok, ugyanabban a teremben. Még szintén feldolgozatlanul

20180905_101418.jpg

És akkor nézzünk néhány iratot is, mindkét gyűjteményből. Van itt mindenféle, katonai iratok, táviratok, adósnyilvántartások, miegymás.

Sőt, a legelső egy egykori, már rég megszűnt drogéria zacskója - a tanúsága szerint az üzlet Nagyvárad központjában, a Sas palotában üzemelt.

Azt mondják, egy idő múlva az anyag egy részét talán kiállítják majd a városi múzeumban.

20180905_102751.jpg

20180905_103722.jpg

20180905_103617.jpg

20180905_103647.jpg

20180905_103600.jpg

20180905_103145.jpg

20180905_103034.jpg

20180905_102630.jpg

20180905_102417.jpg

20180905_102434.jpg

20180905_102311.jpg

20180905_102332.jpg

20180905_102130.jpg

20180905_101745.jpg

20180905_101630.jpg

20180905_101612.jpg

20180905_103902.jpg

20180905_103913.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr7814219891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zajza · http://szellemvarosok.blog.hu/ 2018.09.15. 20:08:24

Ez tök jó! Nem semmi találtat! :)

gigabursch 2018.09.16. 07:29:07

Hájrá publikálása!
süti beállítások módosítása