Blogosz

MESE NINCS.

Árnyékkormány

2008. december 09. 23:47 - BlogoszEditor

Készül a kormány, találgatják a laikusok és a szakértők is, hogy ki kerülhet vezető beosztásokba.
Ahogy elnézem, nemhogy semmi jó nem jön ki az egészből (ilyen elvárás persze eleve abszurd lett volna a romániai politikai tényezőktől), hanem kifejezetten rossz lett a vége.
Az van, hogy előretörtek a retrográd erők. Ami ugye lényegében helybenjárást fog okozni - ha a lelki szemeim előtt lejátszódó jelenet nem csal.

Valami olyasmi lesz ez, mint amikor a rák hátramenetbe kapcsol. Persze a rák perspektívájából lesz olyan.

No, de maradjunk annál, hogy kik lehetnek a legközelebb a tűzhöz a következő években, kik lophatnak többet képviselhetik a közösség, a választók érdekeit.
Prezentálom azt a kormánylistát, amely szerintem elfogadható lenne azok számára is, akik most fanyalogva nézik az eddigi vetélytársak árulását és összeborulását.

A következő névsor nemcsak rokonszenves lenne a lakosságnak, hanem bizalmat gerjesztene - és végre közelebb hozhatná a politikát a széles néptömegekhez (nem beszélve a keskenyről).

A legfontosabb két poszt ugye a miniszterelnöki és a szenátusi elnöki.
Ide olyan tekintélyek kellenek, akik általánosan elfogadottak és konszenzusteremtők, integráló szeméyiségek.
Nos, én a világon sehol nem láttam még egy embert sem, akinek ne tetszene, vagy ne lenne rokonszenves ilyen vagy olyan oknál fogva mondjuk Beyoncé és Rihanna.
Így tehát ők egységbe tudnák kovácsolni az ország népét, megteremtve az oly fontos társadalmi szolidaritást. A politikai pártokon és érdekeken felülemelkedve egységes kévébe köthetnék a lakosságot, társadalmi megbékélést hozva, s végre tiszteletet harcolva ki azon - eleddig megvetett - állami beosztásoknak, amelyeket betöltenek. A polgárok nem sercingetve kapcsolgatnának el a hírcsatornákról ha az új vezetők megjelennek, hanem kifejezetten várnák, hogy jelenésük legyen az új idoloknak. Ők integratív személyiségek tehát.

Ilyenformán miniszterelnöknek Beyoncét javaslom.
beyonce.jpg

A Szenátus elnöki tisztét Rihanna tudná méltóképpen betölteni.
rihanna.jpg

Nagyon fontos, hogy a további tisztségviselők kiválasztásakor is szem előtt tartsuk azt a hivatalos és kőkemény kritérium-, illetve érvrendszert, amivel a közvéleményt etetni szokták ami közismert és mintegy társadalmi minimumot jelent.
Ezen alapelvek mentén keresgélve haladjunk tehát tovább.

A Képviselőház vezetése is reformra szorul.
Ide olyan elnök kell, aki megfelelően dörzsölt, hogy eligazodjon a sötét érdekek dzsungelében, ugyanakkor mélyen belül szinte gyermekien rózsaszín lelkületű. A Képviselőház ideális elnöke, aki eddig South Park sokszínű közösségében igyekezett a kezében tartani a szálakat: Eric Theodore Cartman.
cartman.jpg

A kulcsminisztériumok leosztását azok fontossági sorrendjében ejtsük meg.

Belügyminiszternek proponálom azt, aki az alvilág ügyeitől a high life-ig társadalmunk számos rétegében otthon van: a La Familia-ból feltörekvő Sişut.
sisu.jpg

Pénzügyminiszterünk nem is lehetne más, mint az, aki a FNI mentoraként is bebizonyította, hogy megfelelő koncepcióval óriási profitot tud termelni: Ioana Maria Vlas.
vlas.jpg

Igazságügyi tárcavezetői posztra méltán számíthat az, aki eddig is tanújelét adta annak, hogy nehéz helyzetekben, is rendíthetetlenül, sikerrel tör célja felé - még önmagától sem enged meg befolyásolást vagy beleszólást a kardinálisz kérdészekbe. Szakminiszterünk tehát nem más, mint Sméagol/Gollum.
gollum.jpg

Vállalkozásügyi és kereskedelmi miniszterem nem más, mint a Bahrtalo című pszeudo-dokumentumfilmből megismert kolozsvári befektető-vállalkozó-kereskedő, Gábor Lali.
gabor-lali.jpg

Mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterem az a személy, aki mindent részletesen és pontosan tud a sok kurafi földügyleteiről, a mezőgazdasági társulás kijátszásáról, a földmaffia szemét húzásairól: a szomszéd Ilonka néni.
ilu-neni.jpg

A külügyminiszteri poszt lényegében emblematikus, az minisztérium vezetője az országot külföldön reprezentáló megbízott, egyfajta országimázs-hordozó is. Románia leglényege jelenül meg benne. Így egyértelmű, hogy a választott nem lehet más, mint ő, azaz maga a bullshit:
bullshit.jpg

Munkaügyi, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter - a gyakori és hasznos aktivitás, a szorgalom, valamint a kulturált interperszonális kapcsolatok tudora: Garfield.
garfield.jpg

Művelődési miniszter - a magyar (s ezen belül az erdélyi HU) ifjúság nevelésének terén elért múlhatatlan érdemeinek csekély elismeréseképpen: Mégötlövés (Bëlga).
meg5.jpg

Tanügyminiszter az a szakértő, akit cizellált stílusa, sokoldalú tudása, (ki)oktató modora egyértelműen a pedagógia felé lök - s aki pályája elején birkákkal foglalkozott, de lényegében ma is ezt teszi, s ez sok birkának még tetszik is: Gigi Becali.
gibe.jpg

Az egészségügyi tárcát az kapja, aki az ágazatban uralkodó viszonyokat nagyon jól ismeri, mi több, számos ellátásra szorulóval közelebbi kapcsolatot is ápolt azt követően, hogy a beteg bekerült az ellátórendszerbe. A független kormányzati szakértő azt szereti, ha csak vezetéknevén - Kaszás - tisztelik:
egugymin.jpg

A középítkezési és területrendezési minisztérium is jó kezekbe kerül: a hosszú élettartamú munkálatok nemzetközileg is elismert szakembere fogja vezetni, Kőműves Kelemen.
komuveskelemen.jpg

Védelmi miniszter a nagy stratégiai húzások embere ("ha harcolok, hős vagyok; ha kikapok, hős vagyok; ha kardomba dőlök, hős vagyok; ha meghódítanak mások, gyorsan beolvadok, s még királyabb vagyok; ha létezem, ha nem, hős vagyok; akármi a vége, jól elmagyarázom"), a kőkemény Decebal.
decebal.jpg

Környezetvédelmi miniszter nem is lehet más, mint a verespataki bányaprojekt révén Romániát lekötelező Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) elnöke, Alan Hill.
hill.jpg

Szállításügyi miniszter a hullá(mo)k hercege, Leonardo DiCaprio.
leoc.jpg

A távközlési tárcát - a válság miatti adminisztrációs karcsúsításra hivatkozva, ugyanakkor a retró fílingű új kormányzati szövetség szájaíze szerint - immár teljes mértékben összevonjuk a SRI-vel. A leendő miniszter nevét én tudom, de nem mondhatom meg, mert elvitet. Kábé így néz ki:
srminiszter.jpg

A kormány és a parlament kapcsolattartásáért felelős miniszter egy nagynevű előd leszármazottja, ifj. Al Capone.
beti.jpg

Ez tehát az új csapat. Hogy úgy mondjam, szakértői kormány.

Amennyiben ettől bármilyen mértékben eltérő összetételű kabinet kezdené meg végül működését, az egyértelműen annak a jele, hogy az illetők nem szakmai alapon kaptak kinevezést, hanem egy olyan mocskos, aljas kormányzati szövetkezés (mellék)termékei, amelyről azt hittük, ehhez hasonló újra nem eshet meg Romániában egyhamar.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr22637848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Havasi Gyopár 2008.12.11. 15:09:01

Hát ez az árnyékkormány tök szellemes és jópofa :)! Bravó- bravó! Kihalt vajon az emberekből a humorérzék ...

pavtsi 2008.12.17. 15:57:05

van itt finesz!! Ez aztán a kormány! És az indoklás is tökéletes mindegyik jelölt esetében. De mindent visz Decebal, a védelmi miniszter!! - "ha harcolok..." stb. :))))
süti beállítások módosítása