Blogosz

MESE NINCS.

Iskolapélda

2009. április 30. 20:31 - BlogoszEditor

Már megint a szokásos mese: a tanárok sztrájkolni akarnak. Legalábbis egy részük. És persze megint vizsgákat bojkottálnának, mert úgy szerintük keményebbnek hat. Szerintem meg arcátlanabbnak és a saját hivatásukat megcsúfolónak.

Úgy látszik, azt csinálnak velük, amit akarnak. Hol a politikusok használják őket, hol a saját szakszevezetiseik. A tanárok sosem tanulnak. Persze csak azokról van szó, akik azonnal rohannak ki a tantermekből egy jó kis hőzöngésre, valahányszor erre uszítja őket bárki.
Mert vannak olyanok, akik nem így tesznek, sőt, a munkabeszüntetésnek és az állandó fenyegetőzéseknek sem hívei. De most nem róluk van szó - pedig ők az igazi pedagógusok.
Hanem most azok vannak megint előtérben, akik a fesztiválokat csinálják állandóan.

Tény: ez a tákolmány-kormány kiszúrt velük is, ahogy minden társadalmi réteggel. És az is tény, hogy jogszabály garantálja a tanügyiek fizetésének emelését.
Viszont az is igaz, hogy a tanárok szakszervezetei már rég nevetségessé tették magukat. Sok-sok éve újra és újra sztrájkokba próbálják belezavarni a pedagógusokat (többször sikerrel), s még sokkal többször, lényegében folyamatosan fenyegetőznek mindenféle bojkottal, ami a tanmenetet befolyásolná - azaz a diákok rovására menne. Szóval erről ennyit.

Ráadásul a mostani (sokadik) patthelyzetnek van egy minden eddiginél durvább perverziója is. S ettől már kifejezetten tragikomikus az egész.
Pár hónapja még ugyanis azzal a zöldséggel etették a tanárokat, hogy majd 50 százalékos emelést kapnak. Erről szónokolt akkor - sok más szavazatvadász politikus mellett - Emil Boc is, aki azóta miniszterelnök lett. A mai napon viszont már Boc másfajta maximummal hozakodott elő: ma már azzal békítgeti a tanügyieket, hogy senkinek nem fogják csökkenteni a bérét.
Jó, mi? Az ötvenszázalékos többlet megadásáról szóló mesétől addig, hogy jól van na, nem veszünk el semennyit...

Annyira fárasztó ez az egész történet, hogy nem is fárasztom vele tovább sem magamat, sem az olvasót.
Annak idején úgyis leírtam, hogy ez lesz. Itt: http://mesenincs.blog.hu/media/image/200904/#more-277.
Aki akarja, olvassa el, s vesse össze a jelenlegi helyzettel. Úgyis fölösleges több szót veszetegetni az állandóan sápítozó tanügyi szakszervezetiek és a velük is folyamatosan a bolondját járató hatalom ügyeire, a szívatás iskolapéldájára.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr92637878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása