Blogosz

MESE NINCS.

A művészet felette káros voltáról

2009. szeptember 15. 22:29 - BlogoszEditor

Még szerencse, hogy erős elvi alapokon állok, különben most megbotlottam volna.
Rühellem a holokauszttagadást, illogikus, embertelen, aljas dolognak tartom. Mégis olyan élményben volt részem, aminek nyomán erősen elgondolkodtam. Egy hetet ugyanis Triesztben és a környező településeken töltöttem egy újságírókból álló csoport tagjaként, s felkerestük Olaszország egyetlen volt náci koncentrációs táborát is.

Még sosem voltam egyik ilyen emlékhelyen sem a világban, úgyhogy ez volt az első haláltábor, amit meglátogattam. Fel is voltam készülve, hogy mennyire átmozgató és döbbenetes lesz. Hát az volt. De nem úgy, ahogy vártam.
Döbbenetes ugyanis, hogy mennyire ellenkező hatást vált ki az emberből a trieszti Risiera di San Sabba (Rižarna) nevű egykori halálgyár. Olyan múzeummá alakították, ami tagadóknak ma már ideális hely egy kis piknikre és tanaik bizonygatására. Steril, érdektelen, sőt, egyenesen gyanús hellyé lett Olaszország egyetlen náci koncentrációs tábora, amely 1944 áprilisától kezdve egy éven át, a felszabadításáig működött.
Az ember sokkal több kérdőjellel távozik onnan, mint amennyivel érkezik. Örülhetnek az antiszemiták és a neonácik.

Elmesélem és megmutatom lépésről lépésre, miről van szó. Hogy miként tudja egy gyűjtőtábor saját maga egykori léte ellenkezőjéről győzködni, és zavarba ejteni a gyanútlan látogatót.

Szóval érkezéskor egyből mély benyomást tesz az emberre a Risiera.
A tábor bejáratához döbbenetesen magas, kérlelhetetlenül vastag és tömör, szenvtelen szürkeségben álló falak között lehet eljutni. A szűk és hosszú folyosó elején természetesen mostanság nyitva van a feketére festett, óriási vaskapu - ám elképzelni is szörnyű, hogy milyen lehetett, amikor ez a síneken csúszó kapu becsapódott az ember mögött, lezárva a folyosó bejárati végét, és már csak előre masírozhatott az égig érő falak foglyaként, egyenesen be a tábor mélyére. Ilyenformán:

picture-564.jpg

Ezen végighaladva egy manapság üresen álló, tágasnak ható belső udvarra érkezünk. Eme udvart ugyanilyen a falak választják el a külvilágtól. Itt történt régebben az emberszállítmányok osztályozása. És a látogatóban ott a gondolat: ezeket a falakat láthatták utoljára sokan...

picture-575.jpg

Mondom is a tárlatvezetőnknek: nem semmi, hogy ezek a nácik is már ilyen magas betonfalakat tudtak emelni, ráadásul ezek ennyire épségben megmaradtak. És itt jön a legelső döbbenet.
A válasz ugyanis ez: "Á, dehogy. Csak az épület külső része eredeti. A falak akkor még nem voltak meg. Egy művészhajlamú építészt bíztunk meg annak idején, hogy alakítsa át a helyet, ő találta ki ezt a falas dolgot is. Annak idején kerítés volt csak itt, a bejáratnál meg folyosó helyett egy kapu."
Hm...

Azta! Művészet, mi? Egy haláltábor közepén.
Na, ekkor még az ébredő kétségek miatt a lelkiismeret furdal, később már a kíváncsiság fog.

Innen egy terembe vezet a látogató útja, amely régebben a náci tisztek irodáinak és szállásának adott helyet. Ma sehol semmi, egyetlen összefüggő terem az egész. Merthogy ezt is átalakította a művészhajlamú építész...
Hmm...

További furcsaság, hogy az egész múzeumban összesen egyetlen tárgy található abból az időből, amikor koncentrációs tábor volt - de az sem eredeti. Pedig ugyebár nem is volt az olyan régen, 64 év telt el csupán.
Erről az ólmosbotról van szó, amelyet emberünk szerint nem is fegyelmezésre, hanem a foglyok megölésére használtak.
picture-588.jpg Az üveg alatt így néz ki: van róla egy fotó is , az a nagyobbik, az ábrázolja az eredetit. Maga a kiállított tárgy azonban másolat - az eredetit ugyanis ellopták. Így már egyetlen onnan származó tárgy sincs a múzeumban.
Hmmm...

Igaz, akad még egy kiállított csíkos rabruha is. Le is van fényképezve a nő, aki viselni volt kénytelen. Később azonban a tárlatvezető egy másik teremben így beszél: "Itt, a Riserában sosem volt rendszeresítve a rabruha. Mindenki úgy volt öltözve, ahogy idehurcolták".
Pfff...

A kemény része azonban még csak ezután jön.
Az udvarra lépünk ki ismét, aholis van egy üres térség. Látszik, hogy egy kisebb épület állt itt, amely a nagyobbikhoz volt ragasztva. Vezetőnk szerint ez volt a krematórium.
Ami amiatt is kuriózum, hogy az egész régióban ez volt az egyetlen olyan gyűjtőtábor, amelynek égetője is volt.
Ime a helye, az épületen jól látszik, hogyan volt hozzátoldva.
picture-589.jpg A gyakorlat az volt, hogy zsidókat általában nem öltek meg a Risierában, őket összegyűjtötték és nagyobb megsemmisítőtáborokba szállították tovább. Ugyanide hozták a nácik ellen harcoló, elfogott partizánokat, akik közül viszont sokakat helyben végeztek ki.
Mondom is a tárlatvezetőnek: a múzeumban látható a régi, náci alaprajz, azon még ott van a krematórium. Mi is lett vele?
"A németek felrobbantották" - jön a válasz. Ami eleve érdekes, hiszen mint látható annak az épületnek semmi baja nem lett a robbantáskor, amelyhez toldva volt. De mondjuk, hogy ügyes, precíz tűzszerészeik voltak - nem kétlem, hogy a bizonyítékokat el próbálták tüntetni, hiszen a világ sok más pontján is így tettek.
Ám - jelzem - nyilván sok tárgy, lelet maradt a felrobbantott krematóriumban, számos kiállítanivaló gyűlhetett össze. "Nem. Semmit nem találtak" - mondja egyszerűen. Majd hozzáteszi: "Igazából az sem nyert teljes bizonyítást, hogy itt embereket égettek el."
Később azonban azt mondja már a vendéglátónk: "Emberi hamvakat találtak, ezek zsákba téve mementóként ott vannak beépítve a falba, egy kőlap alatt". (A fenti képen a két bokor közötti boltíves faragvány ez a kőlap.)
Khm...

Ezt követően beléphetünk az egyik épületszárny földszintjére. Máshová nem is tudnánk, mivel - bár az épület maga öt (5) további szintet mutat kívülről - belül egy szintje sincs már. Megsemmisült volna? Esetleg ezt is nácik robbantották be?
Dehogy. Túlélt mindent. Aztán amikor a múzeumot kialakították, egyszerűen lebontották az összes szintet. Helyette most ez látható belül.
picture-625.jpg Hogy mik ezek? Nos, azt kell hallanom: "a szenvedésre emlékeztető jelképes gerendák". És hogy ki művelte ezt? Na mit gondolnak? Úgy van: a művész. Aki a múzeum kialakításáért volt felelős.
Megáll az ész. Egyszerűen lebontatja az eredetit, hogy aztán szimbolikus emléket állítson neki. A magyarázat szerint a náci idők után egy ideig hajlkétalanszálló volt a hely, s azért bontották le a szinteket, mert "nem pontosan tükrözte már az eredeti állapotokat".
Na, bakker, most aztán jobban tükrözi.
C-c...

A magasabb épületszárnyba (az alábbi képen baloldalt) már be sem visznek. Mint mondja, az is teljesen ki van belezve, nincs ott semmi látnivaló.
Khh...
picture-587.jpg Továbbá az építményhez tartozik még egy torony. Ahol egy konferenciaterem van, és egy olyan természetrajzi állandó kiállítás, aminek semmi köze az egészhez - ezt maga az idegenvezető ismeri el. De oda nyugodtan felmehet az, akit esetleg érdekel - teszi hozzá.
Grrr...

A teljes épületben az egyetlen eredetiben meghagyott terem az, amelybe a nácik apró cellákat építettek. Így:
picture-620.jpg Itt is vár azonban elgondolkodtató fejlemény.
A legelső cellában ugyanis semmi más nincs, mint egy vascső, kifeszítve a két fal között. A következőben pedig három kis betonkagyló. Ni:
picture-610.jpg

Hogy ezek mire szolgáltak? Kísérőnk szerint nem tudni. Annak ellenére sem, hogy más országok területén lévő táborokban is találtak hasonlókat.
Azért ez is fura. Messze nincs még száz éve sem az egész borzalomnak, s nem tudni. Pedig az ókori görögökről is eléggé sokat tudunk, Rómából tonnányi lelet maradt fenn, sőt, Ötziről, az Alpokban jégbe fagyva talált előemberről már azt is tudni, hogy milyen betegségekben szenvedett és mit ebédelt utoljára.
Hhh...

Az igazán rövid látogatás egy átlagos szoba mértetét idéző, teljesen üres teremben végződik. Ennek a neve a bejáratnál olvasható: The Death Cell (Halálcella).
Odabent aztán emberünk elmondja: a kutatások szerint itt senki nem halt meg. Hanem a múzeumot kialakító művész adta ezt a nevet. És alakította át egyúttal magát a termet is az eredetitől eltérőre.
Ááárghh!

Ugyanitt teszi még hozzá a pasi: "Néhány túlélő beszámolója szerint a cellákból azt hallották, hogy időnként valamilyen teherautó érkezett, a motort nem állította le, majd nemsokára furcsa szag kezdett terjengeni. Szerintük gázkamra itt ugyan nem volt, de volt ez a jármű, s ebben gázosították el az oda betuszkoltakat. Tény, hogy ez semmilyen lelet vagy vizsgálat nem erősíti meg."
Szszsz...

És körülbelül ennyi a Risiera bejárása.
A hab a tortán, hogy búcsúzáskor a tárlatvezető még hozzáteszi (ráadásul úgy, mintha szabvány szöveg lenne, amit a legtöbb látogatónak elmond): "Lehet, hogy csalódottak, de vannak más koncentrációs táborok, amelyek nagyobbak és több a látnivaló".

Azt elhiszem.
Oda ugyanis - tudomásom szerint - nem szabadultak be "művészek", hogy tönkretegyék. Hogy lebontsanak majdnem mindent, s ők építsék fel azt, ami nekik tetszik.
Ez egyszerre kegyeletsértés, hamisítás és rombolás. Mi helye a kortárs művészetnek egy történelmi emlékhelyen? Mint láttuk, semmi. Mit érhet el ott, ahova nem tartozik? Láthatóan azt, hogy megöli a hely szellemét, elveszi a hitelességét és meggyalázza a történelmet, de magát a művészetet is. Egy videót is mutatok róla, így jobban látható, miről beszélek.
Végezetül felteszek pár képet a korabeli Risieráról. (A neten vélhetően még több is van, én is onnan szedtem az alábbiakat.) Akinek van kedve, vesse össze a fenti fotóimmal, amelyek már a "művészet" tombolása utáni állapotokat mutatják.

be.jpg Az eredeti bejárat a halálba. Hazug betonfalak nélkül.

cell.jpg A cellák. Legalább ehhez a teremhez csak kis mértékben nyúlt később "az alkotó" romboló.

kremat.jpg A felrobbantott krematórium.

ss.jpg Német katonák a rizsfeldolgozó üzemből halálgyárrá alakított épület udvarán

sss.jpg Dettó

Minden újfasisztának és holokauszttagadónak és kétkedőnek ajánlom tehát, látogasson el erre a helyre. Meg fog erősödni a (tév)hitében.
Hiszen még az is kóválygó fejjel jön ki a ma már csak Risierának csúfolt létesítményből, aki ép ésszel ment be oda. Hát még aki nem.

Történészek szerint mintegy háromezer ember lelte itt halálát. Az utókornak, az "alkotó művésznek" sikerült olyanná tenni, hogy ebből már semmi nem jön át. A romok már szinte tagadják, hogy mennyi szenvedést láthattak.
A művészet csodákra képes.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr532637917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása