Hogy mik derülnek ki a közelmúlt történetéről... Néha egészen fincsi kultúrtörténeti csemegék kerülnek elénk.
Már az év eleje óta hivatalban van az új kormány, de még mindig folytatódik a posztozkodás, azaz a tisztségek osztogatása a két koalíciós partner között. Ennek újabb fejleményeként még egy váradi RMDSZ-est tettek vissza a polcra, ahonnan nemrégiben lekerült. S most, hogy ismét igazgató lett, nyilvánosságra hozta az önéletrajzát.
Olvasgatom is. S a "Szakmai karrier" rovatnál egyszercsak ezt látom: "1971 szeptember – 1975 május, Nagyváradi Timföldüzem, gyakorló mérnök, diszpécser, túravezető-vegyészmérnök".
:) Hát ezt nagyon élvezem. Szóval túravezető volt. A saját munkahelyén. A gyárban kirándultak.
Azt eddig is tudtuk, hogy a kommunista rendszerben nagyon sokan loptak, s még többen nem dolgoztak a munkahelyükön. De hogy egyenesen túrázgattak volna az üzem területén meló helyett - ez merőben új történetírási adalék. Mint ahogy az is, hogy valaki bevallja az önéletrajzában: a munkakerülők kiruccanásait vezette.
Hát ezért sem ment sehogy az a rendszer. A munkások több váltásban bementek a gyárba, s ott mit csináltak? Túráztak. Gondolom, nem voltak különösebben átmozgatóak ezek a kirándulások, inkább csak amolyan szinten tartó, kondiápoló lazulások lehettek - tekintve, hogy a hivatkozott ipari egység területe nem olyan nagy, hogy egésznapos kirándulásokat lehetet volna vezetni rajta.
Amúgy érdekes lenne megtudni, mégis merre járhattak a természetbarátok a Nagyváradi Timföldüzem területén. Már csak azért is, mert a vonatkozó adat szerint a fenti főnökük 1971 szeptembere és 1975 májusa között vezetett ott túrákat. Azaz több mint három és fél évig. Valami mégiscsak lehet ott, ha ennyi ideig túrzázgattak ugyanazon a terepen, ugyanabban a zónában.
Bár az is lehet, hogy csak kocaturisták voltak, s pár méter megtétele után nekiálltak sütögetni, meg sörözni. Így már sokkal könnyeben el tudták ütni azt a három és fél évet...
Sőt, nem kizárt, hogy eleve örömmel mentek be dolgozni. Vagyis túrázni.
(Amúgy gondoltam egy másik változara is. Lehet, hogy az önéletrajzban szereplő "túravezető" tulajdonképpen a román "şef de tură" kifejezés fordítása akar lenni, ami egyébként váltásfőnököt jelent. De ez persze hülyeség, el is vetettem azonnal. Ebben nem lenne semmi spiritusz, semmi lényeg.) Sokkal szebb elképzelni, ahogy a munkahelyükre besiető szocialista dolgozók minden egyes nap a természettel váltak eggyé. S előttünk mindig ott haladt, szájában egy fűszálat forgatva, hátizsákkal és zöld, rövid kertésznadrágban a túravezetőjük. Időnként még egy-egy dalra is rágyújtott: "János bácsi a csatában, János bácsi a csatááában/János bácsi a csatában megbotlott egy fűszálban-ban-ban."
Aztán ha lejárt a váltás, s dudált a gyár, hirtelen mindenki hazament. S több mint három és fél évig boldogan újságolhatta otthon, nap nap után, estéről-estére: "Képzeld, drágám, ma megint merre jártam! A Nagyváradi Timföldüzemben kirándultunk. Szinte már ismerős kezd lenni a hely. Amúgy a munkahelyem is ott van, ha még megvan."
S miközben ezek az igazi ellenállók, kommunistaellenes szabotőrök egyre csak az üzem területét járták vidám portyáikon, odakint a kommunizmus falán megjelentek az első repedések...
Egy ízben éppen szalonnát sütöttek a gyár hátsó udvarán, amikor Ceauşescu elvtárs rádióbeszédét hallották arról, hogy minden erőfeszítésre szükség van a szocializmus építése során. Onnantól naponta kétszer túráztak.
S túravezetőjük érezte, tudta: nem hiába róják folyton ugyanazokat a köröket, hiszen lassan beérik a küzdelmük, s eljön még az idő, amikor már be sem kell menni dolgozni. Aznap mindenki szó nélkül, némán szolidarizálva ment a túraveztető után. Odabent a gyárban szokás szerint állt a munka. A dolgozók kint arra gondoltak: már mocskosul elegük van abból, hogy évek óta ugyanoda vezetnek ezek a túrák. De a kommunistaellenes küldetéstudatuk erősebbnek bizonyult, így tizennégyezredszer is kigyalogoltak a hátsó udvarra, majd kis hátizsákjaikból komor, sötét mozdulatokkal halászták elő a tízóraikat.
A túravezető mélyet sóhajtott, de arra gondolt: bár az emberei már láthatóan fáradnak, juszt sem fognak dolgozni, inkább összeszorított fogakkal kiándulgatnak még párat a rendszerváltásig.
A szocialista nemzetgazdaság beleremegett. A munkaverseny frontján egy pillanatra megállt a küzdelem. Moszkva irányába lassan beborult az ég. Sztahanov morogva, méltatlankodva fordult egyet a sírjában.
Már csak tizennégy és fél év volt hátra a kommunizmus bukásáig...
