Civilet kezdeményeztem. Úgyhogy azzal kimentem tegnap este egy 1989-es megemlékezésre Váradon. Nem dolgozni, hanem simán megemlékezni. Szentimentális vagyok néha, azért. Ma már ez annak tűnik legalábbis.
Meg főleg azért, mert még mindig, 21 év után is eufóriagombóc van a a torkomban, ha az 1989-es furcsa események a téma. Na meg ököl a kezem helyén.

Gerillaakció volt. A szervezők néhány illegális falragaszon hirdették meg városszerte az illegális megemlékezést.
Néhány nagyon fiatal jött el, pár középkorú, egy öreg, meg sok rendőr. És pár más újságíró, ők dolgozni. Voltunk vagy húszan összesen.

A sok rendőr igazoltatta a nagyon fiatalokat, jelezte nekik, hogy nem kellene engedély nélkül ilyet - majd hagyta őket, hogy velünk együtt mécseseket gyújtsanak. Aztán egy transzparenst feszítettek ki héhány pillanatra az ifjak. (A felirata: "A hősök sosem halnak meg". De ma már ezt csak zárójelben helyes idézni. Mind rég halott. És élvezi.)
Azzal mindenki el.

Egyfajta flashmob volt ez. (A megemlékezés helye nekünk, magyaroknak kicsit furcsa, mivel Mihai Viteazul szobrának talapzatán zajlott mindez. De vegyük úgy, hogy talán azért szervezték ide, mert ez a központban van, könnyen megtalálja bárki, aki még ilyen rendezvényeket keres 2010-ben.)

A legérdekesebb az volt, hogy a szervezők és a résztvevők többsége is annyira tini (és tventi) volt, hogy emiatt még nem is élt akkor, amire most emlékezik.
Ami lehet szép is. Ám bennem sajnos inkább az ötlött fel, hogy miféle célok, érdekek állhatnak az akciójuk hátterében, ha vannak ilyenek. De ez az én bajom.

Alapvetően mindegy is, hogy van-e netán valami mögöttes.
Egy mécses, esetleg egy gyors ima minden, amit a független emlékező tehet.
Legalább integettünk egyet annak, amit 1989 óta is várunk, de csak nem jön. Sőt, jó távolról nézeget, hitetlenkedve.