Blogosz

MESE NINCS.

Hosszú bejegyzés a semmiről (csak állampolgár-partizánoknak)

2009. július 17. 09:59 - BlogoszEditor

Utálom ezt az országot. Pedig fejlődik. De olyan lassan, hogy az már önmagában is megalázó és gyűlöletes minden polgára számára.

Vannak újabb példáim is arra, hogy itt a legtöbb esetben még mindig valamiféle kis nyomásgyakorlások és fenyegetőzések kellenek ahhoz, hogy bárki bármit normálisan megtegyen, amiből nem jön közvetlen haszna.

res1.jpg Igen, ott lesz az valahol előrébb. De érte kell menni.

Például van az, hogy a kertjeink végében, a kerítéseken kívül összegyűlt az arra járók által szétdobált szemét, most meg összatakaríttattuk - s mindegyik ház végében a hátsó utcán ott várják a hulladékkupacok, hogy a RER, azaz a köztisztasági vállalat elszállítsa azokat.

Hívom a céget délután. Azt mondja a portás, már nincs ott senki.
Másnap hívom őket, egy kedves hölgy azt közli, a portás hazudott, mert van ügyfélszolgálati ügyeletük. Egyben megígéri, hogy kijönnek a munkásaik.
Másnap semmi. Hívom újra a céget. Mondja a portás, hogy már nincs ott senki. Hazudik, jelzem, ugyanis már tudom, hogy van ügyfélszolgálati ügyeleltük. Na jó, mondja, de az illetőnek sok a dolga. Jó, válaszolom, de azért van ott, szeretnék vele beszélni. De – próválkozik tovább a kapuőr - az illető épp nincs bent. Aha, mondom, akkor lóg.
Ezt már nem bírja a kapus, inkább azt mondja, várjak – s adja az ügyfélszolgálati ügyeletest. Aki ezek szerint valóban van, és nem lóg. Csak valószínűleg nem szeret ügyfélszolgálati ügyelni.
Mindegy, a lényeg, hogy azt mondja, épp most küldte ki az embereit a bejelentésünk nyomán. (Micsoda véletlen egybeesés!) És tényleg: jó sok idő múlva valóban megjönnek. A szomszédoktól össze is gyűjtik a hulladékkupacokat, hozzánk azonban már nem érnek el, egyszerűen elhúznak.

Hívom tehát ismét a RER-t. Mondja a portás, hogy már nincs ott senki. Hazudik, jelzem, ugyanis már tudom, hogy van ügyfélszolgálati ügyeleltük, sőt, az előbb is én telefonáltam és végül beszéltem is az ügyelővel. Na jó, mondja, de az nem is az ügyfélszolgálatos volt, hanem egy főnök, aki épp akkor arra járt, de azóta már elment.

Na, mondom, akkor én most mindjárt meg fogom látogatni: már ülök is kocsiba, s megnézem, mi ott a helyzet. Hacsak nem sikerülne mégis inkább elvitetni azt a szemetet a kert végéből.
Azért még jelzem neki, hogy az ő cégük, azaz a RER hivatalosan rögzített formában még fizetett is a kiadóvállaltunknak azért, hogy a köztisztasági vállalatot - tehát őket - is reklámozó mellékletet jelentessünk meg, s történetesen én vagyok az egyik szerkesztője ennek a mellékletnek – amelyben még nyilvánosságra is hoztuk, hogy a lakosság kérheti az ilyen jellegű hulladék elszállítását, nekik pedig kötelességük maximum két nap alatt, térítésmentesen elvinni a megjelölt helyről.
Úgyhogy nem kérem, hogy vigyék el, hanem egyezerűen bejelentem, hogy hol van az elvinnivaló. Egyúttal jelzem, hogy már tegnap is bejelentettem, akkor nem jött senki. A két nap pedig rövidesen letelik. Most este hét óra van, tehát még van cirka öt óra a lejáratig, de ebből az utolsó kettőben már sötét lesz odakint.
És ha a hulladék reggel is ott lazul majd a kert végében, akkor egy helyes kis beadvánnyal benézek majd a RER mellett az önkormányzathoz és a Környezetvédelmi Felügyelőséghez is. De onnantól már nemcsak panaszos polgárként, hanem riporterként is. Hivatali visszaélést, etikai vétséget fogok elkövetni, amikor a nyűgöt precedensként elővezetem a sajtóban is.
„Akkor jó. Kimegyünk. Küldöm majd a fiúkat még ma.” – mondja minderre a megvilágosodott portás.

Tudják, mikor csengettek be végül? Este negyed tizenegykor.
Ami külön is abnormális (de egye fene, ezúttal mégsem baj, mert így legalább az utolsó tíz percet nem kellett végignéznem abból, ahogy a Steaua birodalmában kínlódik az Újpest).
És amíg megérkeztek, addig volt időm elgondolkodni azon is, mióta és miért dönt a köztisztasági vállalatnál a portás arról, hogy az egységeiket mikor és hova irányítja... Nem jutottam semmire. Aztán meg volt időm azon elmélkedni, hogy van képük késő este jönni. Ezzel az eszmefuttatással sem jártam sikerrel.
De egészében véve igen, hiszen korszakos harcok után egyszerűen elvitték a hulladékot. Nagy ügy, ugye? Hát, ahogy nézem, az. Pedig valójában semmi. Röhej.

Ennek ellenére – sőt, éppen ezért – azt ajánlom minden érdekeltnek, hogy ne adja fel. Nyugodtan lehet és kell is macerálni a köztisztaságiakat is, ha okunk van rá. És ha cumiztatni próbálnak bárkit, a polgár mailezzen a polgármesternek, az államfőnek, Buddhának és mindenki másnak is, aki csak eszébe jut. Nem kell hagyni őket és magu(n)kat sem.
Idézek az általuk finanszírozott mellékletből, s javaslom, minden érintett járjon is el következetesen eszerint: „Azok számára, akik kis változtatásokat végeznek a lakrészeikben, illetőleg udvarukon, kertjükben területrendezést végeznek, ingyenes a törmelék és a hulladék elszállítása. Egyszerűen csak kérniük kell ezt telefonon. A RER Ecologic Service a 0259/433195 és a 0751/306527 telefonszámokon hívható.”

A másik hasonló eset onnan indult, hogy sötétség borult ránk. Nem mintha nem ez jellemezné az fél országot, de ez most de facto sötétség volt, ugyanis kiment a közvilágítás. Egy jó hosszú szakaszon. És vagy tíz napig töksötét volt éjjelete odakint. Ami nem annyira rémisztő, mint inkább kellemetlen. Ugyanis a lopások, rablások nem épp ritkák errefelé még verőfényben sem. Meg amúgyis: a közvilágítás azért van, hogy tündököljön.
Na, hívnám is az ügyben érintett Luxten vállalatot. Ám a váradi számuk kiderítése már eleve kisebb nyomozást igényel. Végül a jászvásári (Iaşi) igazgatójuk ad egy váradi mailcímet, ahol elkérhetem a váradi telefonszámukat. (Pff! Ilyen egy romániai nagyvállalat, amelynek részvényesei között megfordult több vezető politikus is, és közgazdászként, hatalmas fizetéssel részmunkaidős alkalmazottja Elena Băsescu, vagy váradi szinten vezető beosztású dolgozója volt a PD-L-s Mircea Matei, a helyi neurotikus politikai pojácák és konjunktúralovagok egyike.)
Hívom tehát a Luxtent – senki nem veszi fel. Erre tárcsázom az önkormányzatot, ahol megszerzem a váradi igazgató mobilszámát. Hívom őt. Megad egy másik számot, ami a diszépcserszolgálaté. Hívom azt – semmi. Csengetem ismét az igazgatót, mondom: az általa megadott számon nem veszik fel a munkatársai. Azt mondja: ja, mindenki szabadságon van. De mondjam el neki, mi a gond.
Ekkor már nem állom meg: az a gond, ami eddig történt, s mesélem, továbbá az, hogy itt és itt nincs közvilágítás. Jó, bocs, oké, rendezve lesz – ígéri.
Azonban pár nap múlva is semmi. Felhívom tehát újra. Azt mondja, igen, rajta vannak az ügyön, de már nem az ő hatáskörük, ugyanis kiderült, hogy egy transzformátor hibásodott meg, azt meg az áramszolgáltató, azaz az Electrica intézi – de ők már átszóltak nekik.
Másnap még ismét semmi. Hívom az Electricát. Mondom, bejelentést akarok tenni erről. Azt mondják, tudják már, az egyik szomszédom is bejelentette - s közlik velem az illető nevét, címét. (Adatvédelem?! Na mindegy.) S hozzáteszik, hogy akkor mégegy reklamációt már minek felvenniük, úgyis megoldják az ügyet. Oké, puszi, leteszem.
Másnap is semmi. Hívom ismét az Electricát. Azt mondja a diszpécser, tudnak a dologról, de legyek türelemmel, amíg döntés születik.
No, ekkor volt az, hogy feladtam a várakozást. Írtam az önkormányzatnak, a Luxtennek, az Electricának és a fogyasztóvédőknek egy körlevelet, amiben jeleztem: a közvilágítás nem megy, telefonálgatni unok, különben sem ők fizetik a számlát, az áramszolgáltató meg ül, s arra hivatkozik, hogy döntést kell hoznia – pedig e döntés nem lehet más, mint az, hogy kijönnek és helyreállítják a közvilágítást.
Mivel a hivatali címemről, azaz a szerkesztőségből küldtem el a körmailt, gyorsan érkeztek is a válaszok. Másnap pedig a munkások, akik rövid úton kipofozták a taranszformátort, helyreállították a világítást.

De akkor is! Nekem kellett kinyomoznom, hogy hol lehet elérni az illetékest. Utána azt is, hogy valójában mi is a meghibásodás oka és emiatt ki az új illetékes. És utána is csak azért gyorsították fel az ügyintézést, mert látták, hogy a sajtó berkeibe tartozó mailcímről keserítem az életüket.
Pedig valójában ez is semmiség. Lenne. Máshol.

Idézek itt is egy cikkből, s ebben az esetben is javaslom, minden érintett járjon is el következetesen eszerint: „Kiderítettük, hogy lehet telefonon bejelentéseket tenni, ha gond van a közvilágítással: a 0259/431–729 számon. Amennyiben itt senki nem jelentkezik, magánál a Luxten cég kirendeltségének első emberénél is tehető bejelentés. Az ő neve Anton Marcel, száma 0721/254502. Mint mondta, várja a reklamációkat és továbbítja azokat megoldás végett. Ugyanakkor továbbra is várják a személyes megkereséseket is a Luxten cég Fő (Republicii) utca 30. szám alatti székhelyén.”

Vagy itt egy másik példa a semmiségre, ami itt nem semmi.
Nem megy a Digi TV. Azt mondják a diszpécserek, ki kell cserélni a dekódert. Küldenek is valakit 24 órán belül. Mondom oké, de csak 16 óra után jöjjön. Megígérik.
Másnap pontban 15 órakor hív mobilon az illető, hogy ott áll a kapunk előtt. Mondom, az nagyszerű, de mint előre jeleztem, 16 óráig nem lesz otthon senki. Erre elmegy.
Amikor végül később bejut a lakásba a kollégájával, még ő vet szúrós pillantásokat. És azt mondja: „Dekódert kicserélni? Ugyan minek?” Mondom: szerintem nem is csak azt, hanem még a hozzávaló két chipkártyát is ki kellene cserélni. „Á, az aztán végképp kizárt” – jön a válasz.

Aztán körülnéz kicsit a tag és azt mondja a kollégájának: „te, én itt már mintha jártam volna”. (Aha, ez az, sínen vagyunk. Eszébe jutott ugyanis, hogy velem már volt meccsük. Nem sokkal azután, hogy még 2007-ben leszerződtünk a Digivel, kiderült: rosszul szerelték be a cuccot nálam, nem tájékoztattak a járulékos költségekről, szándékosan hibásan töltötték ki a szerződést, amit ráadásul nem faxoltak el Bukarestbe a központjukhoz, ezért ott nem szerepeltem előfizetőként, így onnan automatikusan leállították a szolgáltatást, alighogy beindult, továbbá olyan programcsomagot jelöltek be a szerződésben, amit a birtokba vett beltéri egységgel nem lehet fogni, a kép pedig hibás volt minden adón. Mivel mindezek ellenére semmit sem tettek, annak idején eljárást indíttattam ellenük helyi cégszinttől a minisztériumin és az adóhatóságon át a fogyasztóvédelemig és a rendőrségig. Nos, ennek apropóján volt már nálunk a tag annak idején. Akkor hét – tehát 7 – kollégájával jöttek ki végül megvizsgálni az ügyet, markos fiatalemberekkel, hogy hatást gyakoroljanak. Gyakoroltak. Ugyanis ettől még határozottabb lettem az ügyben.)
Nos, ez a régi történet ugrott be most neki. És kicsit még marconább lett, de pár pillanat múlva szó nélkül kiment az autóhoz, behozott egy dekódert a hozzávaló chipkártyákkal, kicserélte a régit ezekre, majd rövid köszönéssel operatívan távozott.

Ezzel kapcsolatban is idézek egy vonatkozó cikkből, sorstársaim kedvéért információt adva: „A Digi TV-vel kapcsolatos gondok esetén a 0359/400401 számon hívhatják az ügyfélszolgáklatot azok, akik kábelen veszik a jelet, a műholdas változat előfizetői pedig a 031/4004000-et tárcsázhatják. Ez utóbbi esetében magyar nyelvű ügyfélszolgálat is működik, ennek eléréséhez a 2-es gombot kell megnyomni, miután a 031/4004000 bejelentkezett.”

Szóval ez csak három példa volt arra, hogy mennyi minden nem működik. És mennyire csak azokkal kapcsolatban járnak el egyáltalán a közszolgáltatók is, akiktől valamelyest, valami miatt tartanak. Jelen esetben tőlem a szakmám miatt.
És még így is csak felemás módon, szánalmasan és dühítően tökölődve rendezték a vázolt ügyeket.
S ugye még így is ráncigálni és lökdösni kellett, kell őket, mire megmozdulnak.
Kérdezte is valaki az előbb: és hogyan tudná elintézni az ilyen, amúgy egyszerűnek tetsző dolgokat valaki, aki nem sajtós, viszont mondjuk idős, egyedülálló, s fejeljük meg még azzal is, hogy teszem azt kevéssé tud románul, nagyon nem szeret ügyeket inzétni és nincs mailje, meg a telefonszámláját sem akarja nagyon megterhelni, ráadásul félénk?
Aha. Sehogy.

Azt ajánlom tehát mindenkinek, sőt, kérem is, hogy a saját ügyei intézései során ne fáradjon el és ne adja fel - akkor sem, ha jogosan beleun, vagy hányingere támad. Sőt, kezdje újult erővel ráncigálni és lökdösni azokat, akik a bolondját próbálják járatni vele és/vagy akik egyszerűen nem látják el a feladatkörüket. És ezek nemcsak szólamok, sőt: csak akkor jutnak túl a szólamok szintjén, ha következetesen nekilát mindenki az ilyen jellegű ráncigálásnak és lökdösésnek. És lehet rúgdosni és pofozgatni is őket.

Hogy ez illetlen és az igazi polgári viszonyulástól idegen, faragatlan magatartás lenne? Hát dehogy. Ellenkezőleg. Ezekben az esetekben – a polgár és a hivatalok, szolgáltatók közötti viszonyrendszerben – a legelőremutatóbbnak és a legkulturáltabbnak számít, ha az ember nem hagyja magát. Mert most még csak itt tartunk. A nemhagyásnál.

Hogy mikor vezet ez célra? Minden egyes következetesen végigvitt alkalommal.
Hogy ebből az egyéni problémák megoldásán túl összeállhat-e valami nagyobb, erősebb? Mondjuk lakoságorinentált szolgáltatás és ügyintézés? Úg igazából fogalmam sincs, de azt hiszem mégis, hogy igen.

Igaz, hogy szilveszterkor szó szerint ezt ígértem: „2009-ben nem fogom úgy gondolni, hogy minden szemétséget helyre kell hoznom ebben az országban, nem akarok majd igazságot tenni, mindenféle közügyben eljárásokat kezdeményezni, megtenni amit egy állampolgár megtehet - csinálja most bárki más”.
Hát, ez nem jön össze. Igaz, például azt is megígértem, hogy nyáron megpróbálok majd kivételesen nem kimenni a Szigetre – s ez sem jön össze. ;)

Úgyhogy hagyjuk.
Illetve dehogyis hagyjuk! Épp erről beszélek...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr352637897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása