Blogosz

MESE NINCS.

Kaptafa

2010. július 05. 15:17 - BlogoszEditor

Beindult a fesztiválidény. Nem újdonság, minden évben beindul.
És nagyjából egyforma minden feszt. (Olyannyira ugyanolyan, hogy mint észrevettem, például a Székelyföldi Rockmaraton az akkreditációs formanyomtatványának szövegét is a legnagyobb budapesti fesztiváléról koppintotta.)
De ez az egyformaság magukon a rendezvényeken alig tűnik fel, mindig eléggé újnak hatnak. Csak előtte látunk jól. Vagy pedig csak ott, a közepében. Nem is tudom.

Az ember izgatottan tart a helyszín felé, mert elfelejti, hogy egy héttel később milyen morcosan fog elfelé kullogni onnan, szinte temetve a nyarat, a munkahelyi ügyein agyalva.
Minden esetre az első napon a szabadság illúzióját megélve boldogan szívja tüdőre a friss, semmihez sem hasonlítható, bőséges, finom port. Ami a második napon már nagyon zavaró lesz, a többin meg idegesítő. Kivéve persze, ha sár van, mert akkor a sár látja el ezen feladatokat.

Aztán rövid bejáráson megtekinti a terepet. Ami semmit sem változott, s ez a konstans, régi barátként köszönő miliő nagy örömmel tölti el/vagy változott, s ez az újszerű, új barátként köszönő könyezet nagy örömmel tölti el.
Ezután kinéz valami jó helyet. Ami azonban máris tele van vendégekkel. És a következő is, meg a következő is. Végül csak rendel valamit valahol, de óvatosan issza, hiszen kinek kell egyből fejfájás a nyitónapon. Reggelre azért majd megjön az is. Minden reggelre.
Közben előkerül a vaskos programfüzet, lehet benne tobzódni. Annyi a program, hogy hhú, ez igen - úgyhogy hamar félre is a műsorfüzettel. Nincs fecsérelnivaló idő. Innentől legközelebb csak már otthon, ősszel olvassa el figyelmesen, s lel megnézendő érdekességeket, vagy fontos infókat benne.
Este megtekint egy kis alternatívot, örül a hatalmas tömegnek, meg annak, hogy ennyien értik a minőségi, elevált, értelmiségi zenét. Aztán megnéz még egy kis alternatívot, örül a hatalmas tömegnek, eltűnődve azon, hogy vajon tényleg ennyien értik-e a minőségi, elevált, értelmiségi zenét. Utána jöhet valami keményebb zene, ahol rácsodálkozik a tömegre, s elfelejti a minőségi, elevált, értelmiségi zenét.

Másnap próbál örülni a hatalmas tömegnek, megnézi az aktuális alternatívokat, s kicsit bánja, hogy már megint ennyien szeretik a minőségi, elevált, értelmiségi zenét.
Aztán jön a fogadalom, hogy idén a kiegészítő programokra is nagyobb figyelmet kell fordítani: színház, humorfeszt, úszómedence, performanszok, kiállítások, vetélkedők, miegymás. Ez persze legközelebb úgy szeptember tájékán jut majd eszébe - de akkor aztán eldönti, hogy jövőre mindenképp.
Estefelé bejátszhat egy kis táncdalfesztivál-sátor, vagy ilyesmi. Igaz, hogy ott általában hülyék vannak és részegek, vagy a kettő elegye - de itt és most az is olyan jópofa, na, hátha nem lát meg senki. Bent persze kiderül, hogy ott általában hülyék vannak és részegek, vagy a kettő elegye, s az a legjópofább, hogy alig lehet onnan kikeveredni az első 10 perc után. Érdekes, hogy mennyien vannak azok is, akik nem szeretik a minőségi, elevált, értelmiségi zenét.

Éjjelente nagyon romantikus. Nappal ugye remegő meleg van, por és tömeg. Ha feljön a Hold, akkor viszont a hangulatvilágítással együtt ragyog be mindent. Láttatva, hogy remegő meleg van, por és tömeg. Amíg haza nem indul az ember. Mert akkorra beköszönt a jégkorszak.
De ebben a pár napban ez is hozzátartozik a fílinghez. Mint a sötét helyen, nyitott szandálban húgymocsárba lépés, vagy a "megvan-e még a tárcám" tapogatózás, a "backstage-be akarok menni, itt a passom, hogyhogy nem engedsz be, tegnap beengedtek" beszélgetések a biztonságiakkal, meg a koncert előtt egy órával az első sorban való stratégiai helyfoglalás, vizelettartási rekordokkal, és persze a közös élményhalomban való összeborulás, majd a menetrendszerű összekapás, amely a fesztiválok programjának kötelező, tradicionális és ősi eleme.

A következő napok rendszerint sűrűbbek. Az ember próbál örülni annak, hogy a hatalmas tömegben nincs geoncídiumra való hajlama. Amikor pedig lesz, akkor annak, hogy vissza tudja tartani.
Ha elfáradunk, s zavar, hogy sokan vannak, be lehet gyúródni a sajtónak fenntartott szeparékba. Ahol viszont általában sokan vannak.

Ám a program mindezt feledteti. Jó esetben minden napra esik legalább egy "je, ez a kedvenc zenekarom, noblesse oblige" fellépés. Ahol aztán lehet olyat is produkálni, hogy az ember nem szívesen nézné vissza magát a youtube-on. De amikor szakad róla a víz, s a ráadás után kifelé evez az embertengerből, úgy érzi, jelentősen emelte a kultúra színvonalát, sőt, ő tartja, egy kézzel.

Az élményeket az sem tudja lerontani, hogy akármilyen show-t is nézett meg az illető, másnap rendszerint elolvashatja a fesztiválsajtóban, hogy "már megint méltatlan hakni volt", "ledarálták az egészet", "a fesztiválos fellépések össze sem hasonlíthatóak a csapat igazi koncertjeivel", "gáz volt a hangosítással" stb.
Hogy honnan szedik ezeket, az többnyire sosem derül ki. A helyszínen minden esetre nagyon ritkán vettem még észre ilyen jelenségeket. Nyilván igénytelen vagyok, nekem való, én bajom.

Ami viszont már nem tud megfogni - apropó kis igények -, az a sátoros fesztiválozás. Úgy 120 évvel ezelőtt, az első ilyen rendezvényeken igazán külön élmény volt a sátorozás, derűs vadromantika, finom intimitással spékelve.
És még az is szórakoztató tudott lenni, amikor egy eltévedt vadidegen békésen, ámde részegen úgy érezte, hazatalált, s bezuhant a sátrunkba, majd azonnyomban elaludt. Izgalmas az is, amikor azt hittük, megjött az eső, de csak egy másik tévelygő gondolta azt a sötétben, hogy a fák mögött tisztás van, nem tábor - így szorgosan levizelte a kis lakunkat. Maradandó az is, amikor hajnalban arra riadtam, hogy ránkdőlt az egész - nyilván egy locsolókocsi tapos halálra éppen -, de csak rázuhant egy illető a sátorra, romba döntve azt. Szintén kedves gesztus volt, amikor valaki graffitit fújt a sátorlapra, hogy mire hazaérünk, örüljünk az új arculatnak.
Mindez azonban már nem igazán vonz. Ilyen rendezvényeken, különféle városokban aludtam már saját sátorban, technós zenei sátorban, koncerthelyszínen, padon, éjjeleken át zuhogó esőben autóban, s egyszer egy fél éjszakát a kijáratnál a hátizsákomon. Ám valahogy mindez nem az igazi, ha utána egész nap gyűrött az ember.

Igaz, azért akkor is valamelyest gyűrött lesz az utolsó napokra, ha kintlakó.
A zárónapon aztán már visszatér az enegria és a motiváció. Az ember furakodik a tömegben, megnéz egy kis alternatívot, minőségi, elevált, értelmiségi zenét. És utána minden mást is, ami még gyorsan belefér a végéig.

Nos, akiknek egy kis fesztiválozás belefér, azok szerintem jól teszik, ha idén nyáron még elmennek egyre. Ugyanis minden jel arra mutat, hogy változni fog az egész szcéna, az ilyen rendezvények konstrukciója, s ezzel együtt a hangulata is. A régi nagy fesztek a végüket járják.

Egyrészt kiestek a magyar nagyok: a Kispálnak annyi, a pótszerként működő Kaukázus is lelépett, a Pál Utcai Fiúk már nem az igazi, az Anima Sound System Németh Juci nélkül sehol sincs, a Belga lefulladt kicsit, s a Quimby is fáradni látszik, Yonderboit egy ideje nem hívják, a Zagar meg mindig olyan későn lép fel, hogy közben mi le.
Másrészt az is bejátszik, hogy gazdaságilag is felhősödik a nagy feszteknek. Sosem volt még annyira gyenge program az ilyesmiken, mint idén: Magyarországon és itt is. Nagy nevekre már alig futja, s ehhez mérten átalakul a szervezők stratégiája is: a lineupot egyre érdektelenebb produkciókkal töltik fel, miközben a jegyárak folyamatosan emelkednek.
Mindemellett a politikai háttér sem mellékes: a legnagyobb magyarországi szervezőiroda - amely Romániában is egyre komolyabb érdekekkel és rendezvényekkel bír - nem örülhet a hatalomváltásnak. Eddig ugyanis épp az ellekező oldal felé növesztett indákat. Amelyeket most a Fidesz le fog nyesni - vagy megpróbálja az egészet ellehetetleníteni, vagy pedig (mivel az előző nagyon nehéz lenne), fölözni akar majd a bevételekből.

Úgyhogy nem kizárt, hogy idén lesznek utoljára olyan formátumú fesztek, amilyeneket megszerethetett ez a generáció. Legalábbis ami a legnagyobb ilyen happeningeket illeti. Fokozatosan megváltozik az egész.
Lesz majd valamiféle új kaptafa helyettük, persze.
De annak a fajtának, amelynek révén Európa ezen régiójában nagy biznisszé fejlődött az egész, lassan függöny.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr602638076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása