Blogosz

MESE NINCS.

Közveszély a városban

2013. június 08. 12:54 - BlogoszEditor

Annyira beteg ez az egész, hogy az már szórakoztató is néha. Persze amolyan beteg humor. A tegnapi eset például. Ami persze azért nem fedi el azt a tényt, hogy mennyire romlott itt a rendszer.

Szóval változatlanul szabadon garázdálkodnak Nagyváradon a tömegközlekedési eszközökön az ellenőrök. Akiknek egy része nem csak korrupt, hanem agresszív és alpári is. Jónéhány ilyen van, de közülük is kiemelkedik egy rossz arcú, drabális terrorista (ld. a képen). Többször végignéztem már, ahogy mocsok módon beszél az utasokkal, sőt, a fizikai agressziótól sem riad vissza. Láttam már, ahogy bökdös egy gyereket, s azt is, ahogy aztán egyszerűen lerángatja a járműről (mégpedig úgy, hogy az illető nem is tanúsít semmilyen ellenállást, menne magától is), aztán odébbvonszolja, az utca egyik félreesőbb részére, s ott is lökdösi, rángatja tovább, s hőzöng neki. Ekkor szóltam rá először.

Aztán tegnap másodszor. De végül ő járt jobban, hehe, milyen ez már...

P1640190dfg.jpgSzóval ezúttal az egyik megállóhelyen felnyomul a buszra (amúgy van hely bőven, nincs tumultus, valószínűleg azért nyomul mégis, egyszerű felszállás helyett, mert így alapozza meg azt a gránittömbnyi tekintélyét, vagy valami hasonló szánalom), és egyből úgy viselkedik, mintha nem is ellenőr lenne, hanem valami huligán. Az is a gyávábbik fajtából. Mert – néhány kollégájához hasonlóan – mindig csak olyanokat választ ki magának áldozatnak, akik eleve, láthatóan gyengébbek nála. (Akiktől tartanak, azokat ugye sokszor nem is merik ellenőrízni sem, nemhogy terrorizálni – ez azonban egy másik történet.) Tehát egyből ki is szúr magának két gyereket: olyan tizenkét éves forma srácokat. Akiknek valóban nincs sem jegyük, sem bérletük. Ám távolról sem az zajlik, aminek ilyenkor kellene, tehát, hogy megbünteti őket és kész. Hanem eleve lekezelő, pofátlan stílusban támad nekik, szinte habzó szájjal. Meg is rántja őket, innen oda pakolja át a két gyereket, közben már hatalmas pénzbüntetéssel, rendőrséggel ijesztgeti őket, és kifejezetten gyűlölködő hangon hőbörög, továbbá mint valami gettócsávó, úgy tornyosul ott, és úgy nyomakodik közelebb hozzájuk, felszegett állal, kidűtött mellkassal, mintha kocsmában próbálna belekötni valakibe. Épp úgy, mint az állatvilágban: eleve eltúlzott mértékű agresszióval nyit, hogy megmutassa, ki a falkavezér, kit kell szolgálni innentől. És hát talán egy olyan is van a dologban, mintha azért lenne ilyen vad, hogy ráutaló magatartással érzékeltesse: jobb, ha adnak neki valami pénzt, hogy megszabaduljanak tőle, ettől a két lábon járó fenyegetéstől. Aztán amikor azt látja, hogy a két gyerek – a látható megilletődöttsége ellenére – összeszedi magát, s  kikéri magának ezt a stílust, méginkább bevadul: már azt is zokon veszi, hogy hogy mernek ők bármit is kikérni maguknak. Amire a srácok még mindig nem hátrálnak meg, sőt, már azt is tudakolják, miért beszél ilyen durván, s hol is van a szabályzat, mert szeretnének akkor belenézni, hogy tiszta legyen, milyen összegre is büntethetőek hivatalosan. Ettől végképp besötétedik nála minden, s már azt is ordibálja, hogy milyen jogon mernek tőle bármit is kérdezni, hogy mernek hozzá szólni egyáltalán, kinek képzelik magukat.

Na, itt már én is megkérdem tőle, milyen jogon agresszív a gyerekekkel, meg egyáltalán, bármelyik utassal – ráadásul már sokadszor. Kezdetben nálam is támadással próbálkozik: hogy ő nem kérdezett tőlem semmit, tehát milyen alapon kérdezek én tőle bármit is, meg, hogy jobb lesz, ha abbahagyom, amíg „nem töténik valami rossz”. Ám amikor látja, hogy nem hatnak a fenyegetései, sőt, meg sem kérdem, hogy jaj, mi fog történni, hanem megismétlem, hogy hagyja békén a srácokat, büntesse meg őket, ha kell, de terrorizáljon senkit, akkor még villogtatja ott nekem a szemét, meg rámmozdul, mintha le akarna fejelni. Aztán mégis inkább abbahagyja. És immár egy fokkal kevésbé állati hangvételben ismét a gyerekekhez fordul.

Ötven lejt követel tőlük. Közben azonban a srácok is dolgoztak az ügyön: megtanácskozták, mit tegyenek, s hamar összekapartak harminc lejt. Azt kínálják fel a jármű urának. Aki azonban nem hajlandó elfogadni. Most épp szünetel az agresszív üzemmód – helyette a még ő van megsértődve üzemmód van, átmenetileg.

A gyerekek tanácstalanok. Aztán mégegyszer áttapogatják a zsebeiket, s végül negyvenhét lejt szednek össze. „És akkor most mi legyen?” arccal nézegetnek egymásra. Aztán egyikük hozzám fordul: „Bocsánat, nem tudna adni három lejt?”

Hehe. Milyen fordulat ez már... :))))

No, de három lejem ugyan nincs, viszont van egy ötvenes bankóm – ezért végül úgy oldjuk meg, hogy ők ideadják a negyvenhét lejt, én meg nekik az ötvenest. Amit azonnal át is nyújtanak ennek a felsőbb létformának – aki kegyes türelemmel végignézte, ahogy a neki szánt pénzt (végülis közös erővel) összekaparjuk. Előteremtjük az áldozatot az istenség számára, s végül egy gyeremek kínálja fel neki. Az univerzum rettegett kényura most kegyes: hajlandó elfogadni immár. (És mivel látja, hogy figyelek, azaz tanú is van, ezúttal nem csak zsebrevágja a cuccot, hanem cserébe odanyom az egyik srác kezébe valami jegyet. Fú - gondolom én ezenközben - mennyire fényévekre van még az, hogy mindez ne csak ne így zajlodjék le, amilyen módon most is történt, hanem mondjuk a végén még legyen is olyasmi, hogy "tessék", meg "köszönöm", meg "viszontlátásra". Hiába, no: minden helyzetben képes vagyok utópisztikus gondolatokat előszedni valahonnan és pillanatok alatt elutazni valahova a világűrbe a valóságból.)

Közben beértünk a végállomásra, mindenki le is száll, egy szó nélkül megyünk, különböző irányokba el. Nagyon örülök, hogy végül magam is hozzájárulhattam a dühöngő istenség pénzzel való kiengeszteléséhez, illetőleg két gyermek kiváltáshoz a karmai közül. Az ég és föld ura közben valószínűleg már valahol újabb áldozatra les, akin kiélheti agresszióját. A világ rendje helyreállt – nem sikerült megbontatnunk holmi normalitást követelő gerillaakciókkal. Marad minden a régiben.

Illetve annyi újdonság van, hogy immár én is áldoztam a beteg rendszer egyik szerencsétlen kis porszemének az oltárán. Mert körülbelül ez minősül itt rendnek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr965351007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása