Hallod? De ne híjjatok mán az ilyen Verespatak-megmentő, meg plagázkitermelés-ellenes tüntetésekre többé. Az új stratégiám ugyanis, hogy beadtam a válópert: Románia és én nem vagyunk egy pár amúgysem, már régóta. Úgyhogy eddig kulturált voltam, meg próbáltam mederben tartani a kis rohadék kapcsolatunkat, meg az érzéseimet. De immár szabadon szállnak, nem köt össze minket semmi. Így tehát Románia rohadjon meg, mindenkit megcsal, becsap, kiárusít, aztán már magát is odaveti, lazán, a rongy, beteg csaló, kár is, hogy eleve összekerültünk, de már mindegy, eméssze el akkor magát a rohadt Verespatakjával, meg föld alatt turkálásával, ki van rúgva, ha évtizedek alatt sem volt képes felnőni hozzám. Pedig azt hittem, együtt fejlődünk és formálódunk. És ér valamit mégis ez az egész, a buktatóival együtt is. De tévedtem. Ő csak ribanckodott végig.
Ez az elképzelés lényege.
(És nem kell semmi a rohadt vagyonából sem, vigye a mocsok pénzét is innen. Úgysem érdekelte lényegében soha semmi más. Hát sajnálom. Türelmes is vagyok, nagyonis, rendben. De elegem van abból, hogy mindig csak én rakok gigantikusra nőtt szívet, szivacsos lelket, kilométer hosszúságú és bivalyerős ölelő karokat, kozmikus libidót az egészbe. Részemről ennyi volt.)