Blogosz

MESE NINCS.

Jó étvágyat! Avagy a bizalomról és fantasztikus sármomról

2014. június 24. 19:06 - BlogoszEditor

Tartottam is mindig a nagyváradi vasútállomással szemben lévő kifőzdétől. Valahogy már kívülről elnézve is az az érzése támad az embernek, hogy odabent alkalmasint kellemesen bivalyerős fertőzést kaphat, az ételektől. És/vagy lerohadhat a szervezete legott, a nem mindig extrahigiénikus vendégek után megfelelően el nem mosogatott tárgyaktól.
De azért - ha már nagyon éhes vagyok, és arra járok - benézek néha. Ma azonban az igazság pillanata is ott volt.

Kérdem a pult mögött lévő nőtől:
- A köretek vegyíthetőek, ugye?
- Igen.
- Akkor elsőnek kérek mondjuk abból a tarhonyából, két kanállal.
Erre a nő rázza a fejét, hogy nem. Nem ad. Egyszerűen nem ad.
- Dehát kérek tarhonyát...
- Magának nem adok - erősíti meg.
Atyaúristen, mi a frász ez megint? Egy világ omlik össze bennem. Én megint nem értem, hogy működik az élet a többségnél, és mi ez egyáltalán, és mi baja van most velem, semmit fel nem foghatok. Hát hogyhogy nem ad? És miért pont nekem nem? Ráadásul épp most beszéltük meg, hogy ad - erre még egy vadidegennel megbeszélt semmiség sem működik végül. Mi van itt?
- Dehát épp most mondta, hogy a köretek vegyíthetőek - jelzem értetlenül, az érthetetlen történések miatt a kétségbeesés széléről utolsó reményként visszaintegetve.
- Igen - válaszolja szárazon, és ennek az egésznek az abszurduma észveszejtően érthetetlen kezd már lenni, azt hiszem, mennem kellene erről a bolygóról lassan, megkeresem valahol az éterben Kafkát.
Majd lejjebb veszi a hangerőt, közelebb hajol a pult fölött, és hozzátéve odasúgja:
- Mert rossz, azért.
Á, szóval romlott az étel. Akkor egyenesen az van, hogy nem ellenem lépett fel, hanem kifejezetten az én érdekemben.
- Értem - jelzem megkönnyebbülten (talán akkor mégis értek valamicskét a világ működéséből, és még maradhatok kicsit ezen a bolygón) -, akkor kérek abból a rizsből.
Erre ismét rázza a fejét. És immár a beavatottak cinkosságával én is értem, hogy nem. Nekem nem ad. Mert az is romlott.
- Kérek spenótot - jelzem.
Fejrázás mutatja, hogy az sem emberbe való - majd sóhajt egyet, ahogy dönt a fordulatról, és nekilendül:
- Tudja mit? Elmondom én, mi itt a friss. Ez a krumpli, ez a spagetti, meg ez a babfőzelék.
Akkor kiválasztom azokat - és amikor később a salátákhoz, savanyúságokhoz érünk, én már nem kérek előre semmit, hanem rápillantok, információért, és látom, hogy ő engem néz, várva, hogy helyes lesz-e a választásom. Majd mondja:
- Itt egyedül ez a káposzta friss.

Mna. Fú.
Kifelé menet aztán arra gondolok: furcsa következtetésnek tűnhet ugyan, de ide mégis érdemes jönni, visszatérni. De nem enni, azt semmiképp. Hanem mert itt első látásra is bírnak, sőt, beavatnak, azért. Csak hát ha nem enni megy az ember egy kifőzdébe, hanem pont azokért a bizalmas információkért hogy ma a menüből milyen ételek ehetetlenek, akkor minek is? Tehát bár érdemes, igazából nem érdemes.

Románia, te abszurd, fertőző kis ribanc, te...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr416411071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása