Blogosz

MESE NINCS.

Tévedtem - Vadim él

2015. szeptember 14. 19:49 - BlogoszEditor

Meghalt Corneliu Vadim Tudor. Sokminden eszünkbe juthat most az elmúlt 26 évből, ennek kapcsán. De akár a jelenből is.

Nekem például legelsőként az, hogy ugyanúgy az aljanép agyi sötétségéből élő politikus, de inkább színész volt, ahogy például a magyarok legsötétebbjeit mostanság sikerrel hergelők és kihasználók is azok.

Fellélegzésre különösebb ok nincs: semmi sem tisztult meg ezzel a halálesettel, csak egy távozott a súlyos károkat is okozó, és mégis, eközben is puszta önmagában erőtlen ripacsok közül - miközben a megélhetési műsorához használt magyarok körében meg pont mostanság divat a szélsőséges besötétedés. Vadim főleg a kilencvenes években rombolt a hülyeségeivel - de mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs a sok lelkes támogatója. És persze ennek az egésznek a hatásai még ma is érezhetőek. Magyarországon pedig mostanában éli reneszánszát hasonló, sőt - sok különböző ok miatt - nem is ilyen balkáni, hanem ravaszabb és gonoszabb verzióban.

Amúgy Vadimról is sokszor hittem azt, hogy talán nem is gondolja komolyan. Nem hisz ő ebben a sok marhaságban, hanem ebből él. Ami óriási különbség. Abban hisz inkább, hogy mivel a legtökkelütöttebbek az ő támogatói, bármilyen marhasággal etethetők, és akármilyen vadbaromságok hangoztatásából pompásan meg lehet élni a hátukon. És ez így is van. Ahogy például a Jobbikon is látszik néha ugyanez. Meg az összes ilyenen, akármelyiket vesszük példának, bármelyik ország bolhacirkuszából kiemelve. És nem, nem elrugaszkodott ilyen párhuzamot vonni. Sőt: kell. Ha vicsorgás közben sosem merünk, vagy nem vagyunk hajlandóak tükörbe is nézni, akkor tűnhet csak elrugaszkodottnak.

Úgyhogy Vadim él. Sőt, nyilván minden társadalomban ott vannak a vadimok is, akik kiszolgálják és kihasználják ezt a szegmenst (ahogy a többi politikus meg más szegmenseket).

Ja, az jut még eszembe: a kilencvenes évek frenetikus és meggyőződéses harcai közben, meg a küzdelmeink gyakran hiábavalóságot mutató nehézségei láttán sokszor mondogattam, hogy "na, itt már más út nincs, itt csak akkor lesz jó, ha ezek majd egyszer lassanként kihalnak". Hát, részben tévedtem - mert bár már elkezdtek, azt is látni kell, hogy nem egészen ilyen lineáris és egyszerű lényegében semmi.

Hiszen most például Vadim halt meg - de közben ez már nem az a helyzet, konjunktúra, amikor ez már segítene. Már máshol tartunk - és ahol, abban persze annak is része van, amit ő is művelt életében, a távozása viszont nem old meg semmit. Ennek kapcsán jelezném még azt is, hogy nem mindig csak másokon, a többin, meg a körülményeken, meg miegymáson múlik. Hanem rajtunk is: mármint (a vonatkozó közhelyen messze túl) azon, hogy hova állunk, vagy mikor döntünk úgy, hogy pont nem vagyunk hajlandóak sehova beállni. Mert Vadim is tovább él, meg az összes. Mindig. Csak másképp hívják őket, más módszerekkel próbálkoznak, adaptálódnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr267788200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása