Blogosz

MESE NINCS.

Agyalás és telelés Dubajban, a nekem épített városban

2018. február 18. 05:07 - BlogoszEditor

Igazi fehér emberként vagyok jelenleg arabok és mindenféle más bőrszínűek, kultúrájúak között. Sőt, ilyenkor vagyok a legfehérebb: február közepén járok ugyanis az arab emírségekben, a nyári barnaságomnak nyoma sincs most, itt világítok. Mint mások is: oroszok az utcán, szerbek a liftben, románok az étteremben.

Egyáltalán nem tartom zavarónak, hogy tulajdonképpen nekem építették Dubajt. Nekem, mint turistának, aki milliószámra özönlök oda. Most épp itt vagyok ugyanis. Néhány napot eltöltök itt, az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városában, amelyik a világ egyik aktuális turistamágnese. Engem is az vonzott ide.

Első gondolatra talán valóban van valami demoralizálónak tűnő abban, ha egy várost direkt azért építenek fel, hogy turistacélpont legyen, és nem fordítva történik, azaz nem azért özönlenek oda a látogatók, mert már régóta létezik. De azért nem árt, ha túllátunk a jó öreg európai konzervativizmusunk diktálta lehetőségeken is, és megértjük, hogy mindennek vannak más módjai, iskolái is. Úgyhogy szerintem egyáltalán nem zavaró, hogy kifejezetten turizmus és befektetések céljából épül ilyen hihetetlenül gyorsan és látványosan Dubaj, hanem még egyenesen ügyes is. Jelenleg ez a világ legnagyobb ütemben fejlődő városa és különböző rekordokat is állandóan igyekszik megdönteni, így például itt van jelenleg a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa, meg a világ legfényűzőbbnek mondott szállodája, a Burdzs al- Arab, amely a marketingje és az árai szerint hétcsillagos, persze valójában, hivatalosan legfeljebb öt csillag osztható ki. Indulás előtt pár nappal még azt gondoltam, megnézem majd itt a világ legmagasabb szállodáját is, a Marquis Hotelt. Erre az történt, hogy egy héttel ezelőtt bejelentették: már nem az a világ legmagasabb szállodája. Hanem egy épp most megnyílt másik, a Gevora Hotel. Amely azonban szintén itt van, Dubajban (és egy méterrel magasab, mint eddigi csúcstartó).

Ez is jól mutatja ennek a városnak a lényegét, jellegét: tényleg nagyon gyors itt a fejlesztés üteme, nem véletlenül a világ leggyorsabban fejlődő városa jelenleg. Ezekben az években, ebben a két-három évtizedben változik a legtöbbet, és ennek révén tett szert világhírre is.

Mindegyre Las Vegas jut eszembe róla, ahol szintén megfordultam már. Koncepciójában nagyon hasonlónak gondolom a kettőt. Hiszen mindegyik az idegenforgalomra alapozva indult fejlődésnek, már direkt erre építve, és erre épít mindkettő ma is. És ha már az építésnél tartunk, mindegyik sivatagra épült (bár más jellegű sivatagokra). Továbbá mindkettő az elkápráztatásra és a luxus imázsára alapoz, mindkettő világhírű lett az egymáshoz hasonló, de mégsem ugyanolyan koncepciója révén, mindkettőben jelen van a giccs is, de akkora léptékben, hogy azon is inkább csodálkozik az ember. Tehát működik is mind a kettő: odamegy az ember és elképed. Élménynek mindegyik kitűnő. Még akkor is, ha mi, európaiak másfajta, fajsúlyosabb élményeket is szeretünk. De mondom: is. Mert én legalábbis, meg még pár millióan az ilyet is.

Meg aztán az sem kínos egy cseppet sem, sőt, szerintem grandiózus, hogy Dubajban, ugyanígy a tőle nem messze lévő Abu Dzabiban, ahova ezekben a napokban szintén benézek majd, mekkora profilváltás történt és történik, ráadásul milyen villámgyorsan. Arról van szó ugyanis, hogy rájöttek, a térségben gigantikus bevételeket hozó olajmezők körülbelül száz éven belül kiürülnek, ezért megkezdték a térség átállítását egy nagyon összetett másik üzletágra, az idegenforgalomra. Ehhez építik főleg Dubajt hihetetlen futurisztikus várossá, a közelében lévő Abu Dzabit, az Emirátusok fővárosát pedig hasonló, csak nyugodtabb metropolisszá. Meg közben az olajdollárok befektetésének is nagyon jó módja ez az elképesztő mérvű építkezéssorozat és infrastrukturális fejlesztés. Olyan helyet csináltak Dubajból, amelyre a fél világ kíváncsi, a cél pedig, hogy az egész világ az legyen. És ez az elmúlt nagyjából húsz év alatt már most annyira bejött, hogy az Egyesült Arab Emirátusok kezd is leszakadni az olajbizniszről, legnagyobb motorja, Dubaj már csak körülbelül bevételének 10 százalékát kapja ebből, nagyrészt a turizmuson, a befektetéseken pörög már.

Állítólag 2021-re lesz készen Dubaj, akkorra fejeződnek be az építkezések (szerintem akkorra sem). Most ugyanis alig ér véget néhány, máris kezdődik több újabb: az új városrész fele már csillog-villog, a másik fele állandóan épül. Illusztrációnak íme ez: ha kinézek a hotelszobám ablakán, szabályos építőtelepet látok. A szálloda amúgy belülről teljesen rendben van, de kintről most, éjszaka is beszűrődik az építkezés zaja, és például az előbb jött vagy öt betonkeverő autó is, éjjel pedig végig betonoztak (nappal nem), most pedig más munkálatokat végeznek, a levegő pedig jó poros az ilyesmitől. Egy szálloda épül. Pont mellette pedig már készen is van egy másik, de még nem nyitott meg. És ha ez az építkezés itt befejeződik, a város hatvanhat részén épp zajlani fog százhatvanhat másik. Ha távolabbra nézek, éjjel látom a város fényeit, egy mecsetet, és a már működő Marriott szállót. Most pedig, hogy immár reggel folytatom ezt a bejegyzést, a tetőről pedig látszik, hogy nem túl messze van a Burj Khalifa is, a világ legmagasabb épülete. De csak kicsit látszik: köröskörül ugyanis, akármerre néz az ember, homok homályosítja a kilátást. És ez már nem az építkezésektől van: sivatagi homok ez, bár most nincs homokvihar, mégis egyszerűen bejön a városba. Az egyik pakisztáni szállodai alkalmazott elmondása szerint "nem mindig ilyen, délutánra leülepszik". Mert amúgy most még csak reggel 9:30 van (otthon 7:30). De máris jó meleg van kint, február 18-án: olyan 25 fok lehet, a tetőn lévő kis medencénél már napozik is egy orosz pár. Amúgy persze légkondi mindenütt, sőt, imádják (számunkra legalábbis) túlhűteni a helyeket, a szálloda folyosóján például kidejezetten fázom - dehát el is lehetne pusztulni itt majd nyáron, a 45-48 fokos melegben ha nem ez lenne.

Szóval innen, ahol lakom, ilyen a kilátás (ez itt egy minigaléria, rákattintva a nyilakkal lehet tovább menni):

Alapkérdés az is, legalábbis számunkra, hogy akkor hogyan is bánnak ebben a kultúrkörben a nőkkel, meg hogyan viszonyul hozzájuk a társadalom. Nos, most, hogy közelebbről látom, végre konkrét tapasztalat birtokában mondhatom, hogy fogalmam sincs. Mutatok erre egy jellemző kettősséget, az egyik olyan leírásból, amit utazás előtt olvasgattam:

ezteuer68khgff.jpg

Mondom: itt az arab világ leggazdagabb és legfelvilágosultabb részén vagyunk. És csak nem értem. A saját állampolgárait nagyon jó anyagi körülmények között tartja, kényezteti az állam, igazi jóléti állam épült itt ki nekik. A nőket is. De, hogy milyen is a helyük a társadalomban, azt csak nehezen tudom belőni így is. Mert egyrészt helybeliekkel eleve ritkán találkozni itt, az új Dubajban, ahol a túlnyomó többség külföldi, még az itt dolgozók is. Másrészt meg nehéz is lenne szóbaállni velük, mivel itt a tetőtől talpig feketében, sötét szellemként vonuló helyi nőket elvileg fotózni sem szabad, az pedig állítólag a tisztelet jele, ha nem beszélsz hozzájuk, amikor nincs velük férfi. És persze el is kell fedniük magukat. Úgyhogy csak azzal maradtam, hogy valószínűleg nekik nem akkora trauma ez itt, nem elnyomva érzik magukat, hanem ez a kultúrkör ezt irányozza elő női sztereotípiának, ők ebbe nőnek bele, természetesnek veszik, mint otthon a mieink, meg mi magunk is az ottani viszonyokat. Úgy nagyjából. De meglepődve tapasztalom, milyen nehéz kivakarnom az európai agyamból azt az elképzelést, hogy az utcán elfátyolozott nők (otthon nem kell eltakarniuk magukat) itt megalázottak és elnyomottak – holott valószínűleg egyszerűen csak más iskolája van ennek is, és kész. Ennél nüanszáltabban, részletekbe menőbben pedig – ámbár ez lenne ebben a fontosabb – képtelenség látni itt e témában.

További érdekesség, hogy – persze Dubajban is megvan a csillogó és káprázatos új városrész mellett a helybeliek lakta régi is – a milliós metropolisz lakosainak immár csak kis része helybeli, a többség betelepült. Ugyanígy van ez a fővárosban, Abu Dzabiban is. A fejlesztésekben közreműködő munkások többsége pakisztáni és indiai, a turistákat ellátó rendszerekben is nagy számban ők dolgoznak, míg a modernizálás kidolgozói, a különféle szakemberek nyugatiak, ezen belül sokukat hívják például Európából is. Ugye itt nagyváradiként megemlíthetem, hogy tavaly május óta épp Abu Dzabiban dolgozik az egyik helyi közszállítási cég vezetőjeként az az ember is, aki előzőleg a nagyváradi tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója volt.

Árnyékot vet azonban minderre – legalábbis számomra, bár attól még én is csodálom az egészet – az a tény, hogy persze ez a fantasztikus fejlődés nem egy demokratikus országban és nem is demokratikus térségben zajlik. De hát rengeteg más példáját is láthattuk és láthatjuk a világban annak, hogy a gazdasági fejlődés nem szükségszerűen jár kéz a kézben a politikai, és mondhatnám a mentális fejlődéssel sem. Hiszen az Egyesült Arab Emírségek is abszolút monarchia, a mi fogalmaink szerinti elnöki és miniszterelnöki tisztségeket is két uralkodó tölti be, mégpedig az ország két legerősebb régiójának vezetői, tehát Abu Dzabi és Dubaj fejei. Az iszlám és annak szokásai, törvényei uralkodnak, és figyelnek a háttérben, azzal együtt, hogy a turizmusra összpontosító Dubaj és Abu Dzabi lakosai és hatóságai igyekeznek türelmesek és elfogadóak lenni a látogatókkal, sőt e helyeken a kedvükben is járnak, mert ebből élnek. Ezekre a bevételekre igyekszenek átállítani az országot az olajdollárokról. Mindezek dacára én meg a Föld egy dúsgazdag, de számomra, számunkra túl korlátozó régióban járok. Ami persze egzotikus is. Részben épp amiatt is, amilyen korlátozó, meg amennyire egyszerre jár fényévekkel előttünk és közben mögöttünk is. Bár ez utóbbi nem is mögöttünk, hanem egy egészen más (tév)úton. Miközben meg nyugati szakértőkkel fejleszti magát nyugatiassá.

Az is sokszor eszembe jut itt,a rengeteg nahát és wow és hűha mellett, hogy vajon mi lesz itt száz év múlva, milyen helyzet, állapotok, mivé lesz ez a mesebeli táj, itt a sivatag mellett. Hogy bejön-e a számításuk, ami egyelőre persze nagyonis bejött. És meddig fejlődhet még, mivé, plusz mennyire tartós ez a rengeteg elkápráztató díszlet.

Na, de a hely vadabb – vagy annak vélt – oldaláról a következő bejegyzésemben mesélek egy hátborzongatót.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr4013644110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása