Huh. Ezt el kell mesélnem, mert bár apróság, elsőre döbbenetes, de vicces is. Meg jellemző is.

Szóval jön a karácsony – emiatt jövök én is, hazafelé, csomagokkal. Amelyekben az ajándéknak szánt cuccok is vannak, meg az is, amit épp most kaptam, a szintén ilyentájt lévő szülinapomra is. Plusz be is vásároltam már egyúttal. Szóval jól fel vagyok pakolva. Épp ezért nincs egy szabad kezem sem már. Például arra, hogy néha megtapintsam a zsebemet, nem csúszott-e ki belőle a telefonom. Mert ki szokott. Csak az egyik elmúlt este háromszor esett ki a zsebemből – sőt, a másikból meg észrevétlenül a tárcám is kicsúszott, mert ilyen lehetetlen szabású a nadrágzseb, és utólag hozta utánam valaki a tárcát, amikor már odébbálltam. A telóra külön is figyelek, mert folyton el akar kószálni. Meg mert új, és csúcsmodell. Például ha este bemegyek szórakozni, inkább már nem is viszem magammal, nehogy elveszítsem. Vigyázok rá, na.

Végül mégis én magam dobtam ki. Igen, a saját telefonomat. Ki a francba, hadd vigye, akinek kell. Áthajítottam a kapun, ki, az utcára.

Ugyanis, mint mondom, tele az összes kezem – ezért kivételesen inkább a sok málha közül az egyik nálam lévő zacskóba teszem a telót, a mindenféle dolgok mellé. Hogy nehogy kicsússzon a zsebemből, és elveszítsem a villamoson, majd a buszon. Hazaérve aztán szépen kipakolok, szortírozok mindent, amit hoztam. A csomagolóanyagok meg mehetnek ki: néha, ha valami nem kell, de még használható, kirakom a kapu elé, hogy vigye el valaki, aki az utcán jár. Na, most kitettem oda a mindenféle jó minőségű zacskót, cekkert, neccet, dobozt. Egymásba raktam őket, és átdobtam a kapun, ki az utcára. Az ilyesmi jó nagy bunkóságnak is hathat persze, de szerintem nem az, mert pillanatok alatt el szokott tűnni bármi jó cucc, amit néha ilyen módon felajánlok az ismeretlen rászorulóknak: mindig mindennek nagyon hamar akad gazdája, villámgyorsan elviszi valaki.

Oké. Most pedig, hogy mindennel ilyen ügyesen végeztem, minden rendezve van, ránézek már a telóra, hadd lám, mi újság. De nincs meg. Hova rakhattam? Töltőben sincs, szobákban sem, konyhában sem. Csak nem kiesett a zsebemből a városban? De várj, hát nem eshetett ki, mert pont ezt megelőzve beraktam jövetben az egyik zacskóba. Ja, akkor a zacskóban lesz, jó. De hova is tettem a zacsikat? Hát várjál már... Úristen!

Úgy rohanok ki az utcára, hogy a kapu nyitásakor tudom, ennek annyi. Hiszen legalább egy órája volt az egész, úgyhogy valaki immár egy jó és új telefon boldog tulajdonosa. Jobb karácsonya lesz. Tudom, hogy ha odanézek most, már csak az üres járdát fogom látni, hiszen ennyi idő alatt hatvanszor is elvitték az egész cuccot.

És – azt hiszem, erre találták ki a "baszd ki" kifejezést – rontok ki az utcára, nézem, és, baszd ki, ott van még az egész. Hihetetlen. Szedem szét, és benne ott a készülék is. Össze sem tört, kutyabaja. Pedig siettem, úgyhogy nem is szépen kitettem a kapu elé, hanem átdobtam rajta az egészet, vigyétek hamar.

Hát, szóval ilyen nincs. Úgyhogy megleptem magam karácsonyra egy telefonnal. A saját telefonommal. Olyannal, ami amúgy már eddig is megvolt. Lényegében a karácsonyi készülődés miatt dobtam ki. És szintén a karácsonyi készülődés miatt van mégis meg. Mivel valószínűleg az is karácsonnyal magyarázható, hogy a szabadnapok, meg a hétvége, meg az ünnepi készülődés miatt szinte senki nem járt az utcán az elmúlt órában.

Huh, és ismét huh: boldog karácsonyt, sőt, ezen ünnepi írásomhoz idén még hozzátenném, hogy – bár szerintem amúgy sokkal sanszosabb, hogy nincs – van isten.