Összekaptak az egyik cikkemen a vezető pártok vérebei Magyarországon.
Nem mondom, van egy olyan érzésem, hogy csontot dobtam nekik - s most hátradőlve lehet nézni, hogyan marakodnak rajta.
Dehát ez végülis jó érzés. Egyék csak egymást, hiszen ennyire veszettek.
(De úgy is mondhatjuk, hogy ez csak a szokott politikai állatkodás része.)
Mint itt alább - a Váradról küldték el Gyurcsányt című bejegyzésemben - már megírtam, Nagyváradon járt pár napja az MSZP két embere, Nyakó István pártszóvivő és Ujhelyi István Országgyűlési képviselő. A szocialista vendégek az RMDSZ ifjúsági szervezetének meghívására jöttek előadást tartani egy rendezvényen.
Arról beszéltek őszintén, hogy hogyan szoktak hazudni.
(Na persze ugyanígy hazudik a Fidesz is, meg minden párt lényegében mindenütt.
Nyakóék nem is mondtak semmi olyat a politikai kommunikációról és az egyes összefonódásokról, amiket ne tudnánk. A dolog varázsa azonban abban áll, hogy ezeket nem szokták nyilvánosan elmondani. Most azonban megtették, mert azt hitték, egymás között vannak. Úgyhogy amikor megírtam, végre volt kinek a szájába adni és nyilvánosságra hozni a dolgokat.)
Starring:
Ujhelyi István, a.k.a. a képviselő...
és Nyakó István, a.k.a. a szóvivő
Szóval a rendezvényen pompás ötleteket adtak a fiatal hallgatóságnak arra nézvést, hogyan kell átvágni az amúgyis eleve bedarálásra váró barmokból, élőhúsból álló masszának tekintett választói tömeget. Meg hogyan kell ellenséget keresni, s ha nincs, akkor valakiből démonizálással azt kreálni. Továbbá elismerték, hogy szocikként nem tudják a kiutat a mostani helyzetből, azt is, hogy az MSZP és az RMDSZ régóta együttműködik. Emellett jelezték, hogy Gyurcsány szerintük is elkúrta és már a hattyúdalánál tart, nemkülönben azt, hogy a program nélküli, de a hatalomra a végsőkig kiéhezett Fidesz megállíthatatlanul jön - és a mostani kormányerők számára nagy cumit fog eredményezni, amikor megérkezik. Meg ilyenek.
Kapva a ritka alkalmon, szaporán meg is írtam a lapunkba mindezt, s feltettem a hírportálunkra is.
Miközben ők azon ügyködtek a háttérben, hogy ez ne történhessen meg. De megtörtént.
És folyományai is lettek.
A portálról levette a Magyar Nemzet, aztán átvette az MTI. Közben pedig még sokaknak megtetszett, így felkerült számos magyarországi és romániai hírportálra is légyegében az egész cikk. Aztán romániai magyar napilapok is átvették, rágódnak rajta, elemzéseket nyomnak ennek kapcsán, politikusokkal kommentáltatják a dolgot. Pár magyarországi kereskedelmi tévétől meg éppen mostanság hívogatnak, hogy meséljem el a dolog hátterét.
Estefelé pedig - taxiban ülök épp - a román közszolgálati rádió hírműsora megy, s hallom, hogy már ott is ez az ügyet taglalják.
Itton az RMDSZ egyes vezető politikusai napok óta mindenféle nyilatkozatokban és blogjaikban magyarázzák a dolgok őket érintő részeit. Az előbb pedig épp arról értesültem, hogy Tőkés László egyik embere is azon ügyködik már, hogy tudná megszerezni a szóban forgó rendezvényen elhangzottakat tartalmazó felvételt.
Az MPP nagyváradi szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján is téma volt szerény írásom, amikor a vélhetően a saját tájékoztatójukon unatkozó pártképviselők azt elemezgették az összehívott újságírók előtt, hogy az általam adott Őszinte politikusok Nagyváradon cím vajon komoly-e vagy ironikus. (Ez is mutatja, hogy ideális volt a cím: szocik és eremdészesek számára komolynak veendő, fideszesek és empépések által ironikusan értendő. Nekem meg elegánsan tökmindegy, ki hogyan érti.)
És az ügy ment tovább: a cikk nyomán Balsai István fideszes képviselő tegnap Budapesten már sajtótájékoztatón követelte Nyakó és Ujhelyi eltávolítását az MSZP-ből.
A szennymédia is ráharapott a dologra időközben, úgyhogy Amerikába is kikerült a dolog: a már megint újraindult kurucinfó a szokott hőbörgésre használja Nyakóék Váradon elhangzott és tőlem átvett szövegét - bár az is igaz, hogy erre a cirkuszolásra kitűnően alkalmas is minden, amit a szocik mondtak.
Szóval vadul mindenki a maga módján, egymásnak estek az ebek.
S amíg ezt a marakodást nézem, s a hörgéseket, morgásokat hallgatom, unalmamban elmélázom.
Arra gondolok, hogy ezeken a primér, pavlovi reakciókon kívül van egy másik, kicsit érdekesebb vonzata is az egésznek.
Mégpedig az, hogy hány arca van a hazugságnak és hogyan függ ez össze az őszinteséggel. És fordítva.
Hiszen látható: Nyakóék Váradon őszintén beszéltek a politikai kommunikáció rejtelmeiről, azaz a hazudozásról. Nem szépítgettek semmit, igazat mondtak tehát.
Ám csakis azért voltak őszinték, mert úgy tudták, nincs ott a sajtó. Ha tudták volna, hogy ott van, akkor egészen más, "komoly és hivatalos" lett volna a diskurzusuk. S ha ez a másfajta retorika jelenti a hivatalos beszédformát, akkor lényegében nem őszinték, azaz nem képviselik a nyilvánosságnak igazáiként eladott stílust amikor egymás között vannak. Tehát - ha tetszik, s ha végigjátsszuk - éppen olyankor hazugok, amikor amúgy nyíltak.
Tovább is van: a szervezési hiba miatt őszintére sikerült váradi előadásuk után ugyanis Nyakó már egészen mást nyilatkozott Budapesten az őt a cikkem alapján kérdőre vonó ottani médiának.
Pesten azt mondta: minden kampánytrükk és hazudozási lecke "csak Romániára érvényes". Hú, nem semmi. Ott voltam, tudom, hogy nem erről beszéltek, s nem csak Romániára érvényesen, hanem kifejezetten Magyarországra. Azaz Nyakó utólag hazudik.
Váradon még őszinték voltak, de hazatérve erről a nyíltságról már hazudniuk kellett.
Szóval érdekes mindez.
És persze távolról sem csak az MSZP csinál ilyeneket, csak most épp ők keveredtek igazság-bűnbe, amiről aztán hazudni voltak kénytelenek.
Na, ilyeneken merengek, miközben odakint tovább marakodnak a kutyák.
S emiatt felrezzenve térjünk is vissza a konkrétumokhoz.
Tehát ami a Nyakó István MSZP-szóvivő leváltását illeti: egyáltalán nem szolgált rá.
Sőt - Ujhelyivel együtt -, ismét megmutatta, hogy profi.
Zárt(nak hitt) körben ugyanis őszinte volt, ám amikor ez nyilvánosságra került, akkor már úgy tud hazudni, mint a vízfolyás.
Azaz végzi a munkáját. Vagyis politikai kommunikációt művel. Tehát ködösít és kiforgat és egyszerűen kitalál dolgokat, mellébeszél, hülyére veszi a hallgatóságát.
Ezért is van minden pártnál a szóvivő.
Bravó!