Blogosz

MESE NINCS.

Bocsánat

2009. január 12. 20:00 - BlogoszEditor

Nem hagyom a végére - ahogy ilyenkor amúgy a legtöbbször felépítik a dolgot -, hanem épp ezzel kell kezdeni: nyugodj békében, Isten veled, Alfer!

Most nem jön semmi csavar, semmi poén, de még alapos, megvitatható kifejtése sem az adott témának - pedig szerettél elemezni egy-egy anyagot, vagy épp blogbejegyzést, s kommenteket írni az ilyesmikhez. De most nem fogok sem kőkomoly vitaindítót írni, sem reakcióidra okot adva hülyülni. Mert most te magad lettél a téma.
Úgyhogy most csak nyugodj békében van - s erre nincs semmi eredetibb vagy egyénibb kifejezés. És nem is kell.
Sőt, a lényeg éppen az, hogy ha van valami még utána, akkor az végre hozzon számodra - végtelenül egyszerűen - valami tartósan nyugodt és békés pihenést. Sok-sok zaklatott év után.

És nem fogok itt belterjesen érzelgősködni sem, ahogy a hasonló írások zömében szokás - miközben az olvasók nagyrésze azt sem tudja, miről beszélünk.
Vegyük inkább egyenesre, közérthetőre, világosra, hiszen te is azt szeretted: tizenhárom évig, tegnap esti távozásodig kollégám voltál, s a szó ősrégi, eredeti, tiszta értelmében több tekintetben elvtársam is.
Amikor ma délelőtt meghallottam, hogy meghaltál, bevallom, nem tudom, mire gondoltam. Valószínűleg leginkább arra, hogy most mire gondoljak.

Azóta telnek az órák és egyre intenzívebben jársz a fejemben. De azt hiszem, ez így természetes.
Ahogy később aztán elnézegettem a kollégákat, a többségük szintén nem tudta, miként reagáljon. És ez is érthető. Ráadásul - úgy sejtem - a mostanra lassan mindnyájunkban szétterülő szomorú köd mellett mindannyiunkban moccan egy-egy kis lelkiismeretfurdalás is veled kapcsolatban.

Mostanság - különféle kontextusokban - gondolok néha a halálra. Meg arra, hogy ki milyen űrt hagy vagy nem hagy maga után, ha távozik.
Ennek váratlan folytatásaképpen azt hittem, ma például egy óriási krátert fogunk kerülgetni egész nap az irodában. Ehelyett zavartan, a szokottnál csendesebben, a semmibe el-elbámulva ugyan, de lapot és portált csináltunk. De az van, hogy ez is természetes. Hiszen tudod. Ne haragudj.

Milyen hülyeség az is, hogy most a nyelvezetet tekintve neked írok - ilyen olcsó, elcsépelt keretet adtam végül az egésznek: hozzád beszélek, mintha bizony olvasnád.
Hát nem. Nincsenek illúzióim.
Pedig kellenének. Szerintem neked is nagyon kellettek volna.
Ahogy hiába is mutatom meg azt is, milyen volt ma az asztalod.

sany6241.jpg

Egyszer valami poént dobtam be, aminek az volt a vége, hogy "ez döbbenetes". Attól fogva számodra szinte szállóige lett ez, mindenféle téma kapcsán sokszor intettél vagy hahogtál-höhögtél felém azzal, hogy "na, ez döbbenetes".
Hát ez valóban az.
Csak elmaradt mellőle a poén.
Végleg.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr962637854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Varadi-Eva 2009.01.12. 22:56:01

" 1.Isten orizzen, hogy utolso utadra indulj, kulonben is azzal mar nem kell faradnod, oda visznek, bar azt hiszem, hogy ebben en megelozleg. Azer en sem szeretnem elsietni, ezt a dicsoseget szivesen atengedem barkinek. Vélemény > Alfer — 2008. április 27. @ 2:37 pm " Jo kollega volt, jo Ember. A gyertya nalam is eg Alfer...

Örs 2009.01.12. 23:05:52

Uh, Éva... Milyen igazad van. Azért libabőröztető az a komment, amit épp Alfer írt, s amit itt beidéztél. Nekem most eszembe sem jutott. Pedig mivel épp az Alfi által írt kommentekről is szó volt, ez az idézet aztán sajnos teljesen releváns most. És szomorú.

pavtsi 2009.01.13. 20:24:44

Tudod mi a kráter?... az a 0 legutolsó bejegyzésem után. Az egyetlen volt ő a szerkesztőségből, meg tán az egész univerzumból, aki folyamatos és kitartó érdeklődéssel, a kommunikáció baráti igényével és szándékával (nem jótékonykodó eufemizmus ez a 'baráti'!!!)figyelt oda a mi kis játékunkra (ugye megengeded, hogy a te nevedben is írjam ezt?), amit bloggerkedésnek hívunk. Amikor kinyitottam a saját felületemet, mondjuk egy nappal aktuálisan utolsó bejegyzéseim után, már reménykedtem abban, hogy ott lesz az a kis ajándék, ami először általában egy kis 1-es formájában jelent meg az iromány végén (mert szinte mindig ő volt a legelső kommentátor), és amely egy ízes, zamatos, intelligens hozzászólás formáját öltötte, mikor kinyitottam a kommentfelületet. Egy ideje (személyes okok)jobban tudom becsülni azt, ha valaki odafigyel rám. Szomorú, hogy még egy emberrel kevesebb van a Földön azok közül, akinek valamelyest számítok. De sajnos nem döbbenetes... az sajnos nem.

Örs 2009.01.13. 21:58:00

Szeva Pavtsi! A mostani megjegyzésed az a fajta, amire reagálom kell - de csak annyit tudok rá mondani, azt akarom jelezi, hogy igen, abszolút...

Havasi 2009.01.14. 10:06:49

Őszintén sajnálom! Nyugodjon békében! Ő volt a leghűségesebb kommentelőd és mindíg találó, őszinte érdeklődést sugárzó volt a bejegyzése! Minden alkalommal kerestem és az utóbbi időben hiányoltam a véleményét! Én, a kívülálló ráéreztem mindarra- csupán a soraiból-, amiről Pavtsi ír. Mert ezt sugározta és biztosan így is érezte.
süti beállítások módosítása