Blogosz

MESE NINCS.

Bingó

2010. április 01. 16:33 - BlogoszEditor

Annyi dolgom van ma, hogy nem érek rá egy kicsit szomorkodni, mélázni most. Pedig legalább ennyit megér a dolog. Sajnos ugyanis az első tippem jött be azok közül, hogy ki fog feloszlani...

Na nem baj, majd este igyekszem egy kis morc reflektálással elköszönni én is.
Mert ugyan nincs semmi melodráma - helyette csak melódráma van épp -, de akkor is az egyik kedvencünk, az elmúlt évetizedeink meghatározó zenekara döntött úgy, hogy immár hátradől és élvezi is egy kicsit intenzívebben az összegyűjtött zsét.
Kezdem empatikusan is átlátni, mit jelent, amikor idősebbek valahova a távolba merednek egy pillanatra, s valami olyasmit mondanak egy-egy banda kapcsán, hogy "a fiatalságunk zenakara volt". És amikor ezt már kezdi megérteni komolyabban - azaz empirikusan - is az ember, az... hmmm... nem valami jó érzés.

copy-of-hat.jpg

Na mindegy, szóval az van, hogy végül ez a hír jött az előbb mailen a fesztivál sajtófőnökétől:
A Sziget mínusz egyedik napján, augusztus 9-én, egy egyedi megakoncert keretében búcsúzik közönségétől a Kispál és a Borz zenekar. Az elmúlt 23 év legnagyobb slágereivel, a zenekar kedvenc Kispál dalaival, vendégfellépők sorával. Goodbye, Kispál!

Huszonhárom éve indult útjára Pécsről a zenekar, mely az évek során a legismertebb hazai, a közbeszédben „alternatív” jelzővel ellátott rockzenekarrá nőtte ki magát. (...)
”A Kispál és a Borz alkotó-koncertező csapatként kezdett, de ebből mára jobbára csak a koncertező maradt meg” – mondja Lovasi András, az együttes frontembere. „Annak idején úgy vágtunk bele, hogy addig maradunk együtt, amíg jobb számokat írunk közösen, mint külön-külön. Most valamennyien úgy látjuk, hogy a pillanat elérkezett, és váltani kell. Nem akarunk a múltból élni, nem szeretnénk beleesni ebbe a csapdába”- fűzi hozzá. 23 év együtt zenélés után most mindenki megpróbálja a saját útját járni, teret engedve a dédelgetett terveknek, amelyeket eddig háttérbe szorítottak a Kispál és a Borz miatt. (...)

Hát ennyi.
Illetve dehogy ennyi. Hiszen időközben vége a munkának, s most kezdenek csak feltolulni amúgy kellemes emlékek. Amelyek most valahogy mégis depisnek, szomorúnak, orrukat lógatónak tűnnek ebben a kihúnyófélben lévő rivaldafényben.
Kispál-koncertek sokasága, amin voltam, voltunk - műélvezet szerelemben, szerelmekkel, műélvezet szerelem és szerelmek nélkül, meg pótszerelmekkel. Itt, ott és amott, Kolozsvártól Marosvásárhelyig, Debrecentől Budapestig. Fesztiválok kihagyhatalan biztos pontja. A vicces kis tudat, hogy ugyan itt kalimpálunk, lötyögünk és gajdolunk egy-egy színpad előtt, de mi nem rajongók vagyunk, hanem a remekbeszabott kortárs kultúrát felszippantó fiatal értelmiségiek. A sznobéria laza, minőségi változata. Na és az első Szigetem, ahol százforintosokat kerestünk a fűben, amiből zsíroskenyeret ebédeltünk - de a Kispál albumait eredetiben megvettük, kazettákon. S aztán úgy dedikáltattam, hogy közben tudtam, ez nem is megy sem hozzájuk, sem hozzám. Meg backstage-esték, amikor például a billentyűs Dióssy az asztalunkhoz telepedett, s bemutatta, milyen jó tud lenni egy pohár sör citromkarikákkal. És az első nagyinterjú Lovasival a rekordhosszúságú kolozsvári fellépésük előtt - aki persze nyegle, de humoros hülyeségeket válaszolt. Majd végignézhettük, ahogy az utánunk következő tévéstáb kamerái előtt (a borok és az influenza elleni porok hatására rájátszva), a riporterlány buta kérdései elleni tiltakozásképpen lefordul a székről. S a menedzser az ajtóból üvölt rá, hogy azonnal szedje össze magát és vegyék újra az egészet.
És a lubickolás a szövegeik tengerében, a fellelt kitűnő nyelvi megoldások egymásnak való felmutatása. A "rólunk szól, de nem prolinyelven" feeling. Azok a szövegek... - értük a legnagyobb kár. Hogy lassan el fognak halványulni és vesződni. Frásznak sem fognak már semmit jelenteni úgy tíz év múlva. Pedig sokkal több van bennük ennél a behalásnál.

Patetikus mindez? Az. És nyúlik. Mint a még hatvanezer emléket idéző, megvillanó, felszikrázó neuronok sora az agyban ma este.
Meg azon túl, hogy a fesztiválok - és az agyak - üresebbek lesznek így, s a gyönyörködtető dalszövegírás is kapott egy nagy sallert, az is a fő baj az ilyen történésekkel, hogy viszonyítási alapok, időmérők, tükrök, jelek. És akkor a jó, amikor nem tolakodnak ilyesmik az orrunk elé: nem viszonyítunk, nem mérjük az időt, nem szemlélődünk semmilyen tükörben, legyintünk a jelekre. Helyette zsebbe a VBK-s üveg, s gyerünk be a korlát mögé az első sorba, mert jön - mondjuk - az a hülye Kispál.
Elgondolkodtató, amikor az ember kedvenc együttesei hosszú (fuáj, jelen esetben 23 évnyi) tevékenység után elkezdenek feloszlani. Annyira elgondolkodtató, hogy jobb nem is belegondolni. Hagyom is.

Különben meg ha egyszer Lovasiéknak saját magukból lett elegük, akkor hihetünk nekik. Amíg csak mi láttuk a jeleit, hogy már kezd fáradni a dolog, addig még nem volt egészen biztos. De ha ők maguk oltják le a villanyt, az annak a jele, hogy nekünk is igazunk lehetett, s fáradtak, bealszanak már. Biztosan nem lett volna értelme így már fent tartani azt a rolót, amit most lehúznak.
Ha majd a Quimby is feloszik, azonnal elhúzok nyugdíjba.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesenincs.blog.hu/api/trackback/id/tr762638016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása