Olvasom, hogy Váradon elfelejtette egy tag, hova parkolt a Lotus Center parkolójában, amikor kijött, azt hitte, hogy ellopták az autóját, kihívta a rendőrséget, akik megtalálták a parkolóban a kocsiját, ott, ahol hagyta. Úristen, dehát ez a történet tipikusan rólam szól. Hányszor gondoltam már, azt…
Ebben az országban valahogy minden mindig profán. Még az is, amit emelkedettnek, vagy amit könnyeden ünnepinek szánnak. Kitűnő példa erre ez is: a tavaszköszöntés, kis jelekkel. Nagyon jó ötlet – aztán a végén meg nesze. A Romániában szokásos tavaszköszöntő kitűzők, a márciuskák árusainál már tavaly…
Az ember kicsit otthon érzi itt magát: járkáltunk páran egyet, a 32 fokos (már most, képzeld el, milyen lesz nyáron) melegben, a környékünkön épülő negyedben, mindenütt építési terület, rengeteg szanaszét hagyott hordalékkal, mint otthon - gondoltam én az elején, amíg rá nem jöttem, hogy ez itt nem…
A kettő tényleg összefügg, hiszen az előbbin gyakran vásárolt emlék, szuvenír az utóbbi. Itt, az Egyesült Arab Emírségekben, a turistamágnes Dubajban találtam meg az eddigi legjobb hűtőmágnest. (Emlékeztetőül: a képek katintással kinagyíthatóak, úgy a szép.) Már tettem itt említést róla, de továbbra…
Igazi fehér emberként vagyok jelenleg arabok és mindenféle más bőrszínűek, kultúrájúak között. Sőt, ilyenkor vagyok a legfehérebb: február közepén járok ugyanis az arab emírségekben, a nyári barnaságomnak nyoma sincs most, itt világítok. Mint mások is: oroszok az utcán, szerbek a liftben, románok az…
Már az is fárasztó, amikor politikai témájú vitáknál hol ide, hol oda sorolnak, és amikor kiderül, hogy én egyik szekértáborhoz sem tartozom, sőt, egyenesen ezt tartom egészségesnek, akkor egyrészt az a legnehezebben érthető, és gyanús is, másrészt előjön az az érvnek képzelt abszurdum, hogy "dehát…