Az etika eldobja az agyát amikor azt látja, hogy valaki személynevekkel poénkodik. Tényleg nem illik, meg ciki is.
Ám nem ilyesmi, hanem egy – ha akarom, súlyos, ha akarom, vicces - metafora az, ami benne lapul a kérdésben, amellyel én járulok hozzá a Wass Albert-évfordulóhoz. A fizikai-kémiai-irodalmi-szociológiai kérdésem ugyanis: vajon hány Celsius-fokon olvad a Wass – bele a románságba? Feldobtam ezt pár embernek, így poroszkáltunk egyet a téma körül.

Így született még pár alapkérdés. Mi történne például olvadáskor a szépen kiwassalt öltönyeinkkel és gondolatainkkal, amelyekkel felcicomázva Erdélysirató rendezvényekre járunk, s amely akciókkor nyilván hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a tényt, hogy amikor Transzilvánia elköszönt Magyarországtól, akkor már rég nem a magyarok voltak többségben Siebenbürgenben?

És ha - demográfiai és idétlenkedési okok miatt, ne adj Isten - később netalán tényleg elkerülhetetlenné válna a beolvadás, akkor ennek nyomán meg lehet-e úszni úgy, hogy mondjuk öntöttwas jön létre, esetleg kihozható-e a dologból kovácsoltwass, hogy mégis maradjunk valami kevéskével, mire túlvagyunk a wasstagján?
Vagy van-e más szcenárió is, mondjuk olyan, hogy a magyar haramiák mégis elérik, hogy ők oszthassák – szigorúan egymás között, nem a köz érdekében - a pénz, paripát, fegyvert bizonyos terülteken (sajnos ma már errefelé ezt hívjuk autonómiának), s a románok azt mondják: tudjátok mit, legyen nektek wassárnapotok?

(Mélymagyarok megnyugtatására: a vas olvadáspontja 1435 fok. Így nem kell berezelni - hiszen üvegházhatás ide vagy oda, egyhamar nem lesz ilyen forró a nyarunk, meg a talpunk alatt a föld sem. Az asszociatív játékokra általában kevésbé hajlamos morgómagyarok kedvéért még tovább is megyek a felfejtésben: ha a sima vas ilyen nehezen olvad, akkor a Wass - különösen a szilárd elveit ismerve - még sokkal nehezebben, egy egész közösség meg még sokkal-sokkal. Na. Vili?)

A legszívderítőbb egyébként Hajnika volt, aki elsőre teljesen párhuzamos maradt a kiindulókérdés átvitt értelmével, úgyhogy lazán ennyit válaszolt: „Má mér olvadna?”

Ha nem is vette észre elsőre, ebbe a kis spontán, öntudatlan válaszba egy egész attitűd van belesűrítve. Amely szerintem amúgy helyes. Kicsit avittas, kicsit felszínes, ám ebben a témában csak konzervatív módon lehet elérni (vagy megtartani) valamit. Szóval néha ez kell: időnként, pontosabban bizonyos alapvető témákban nem baj az, ha az ember wasskalapos.