Most, hogy ilyen ügyesen leállamvizsgáztam - s immár mintegy negyed kiló oklevelem van -, jöhet végre egy kis fesztiválos ejtőzés. Egyszerűen egy ideig nem kell okosakat mondani.

Igaz, az államvizsga előtt is jött már, hiszen az idei Szigetet felvezettem pár napja Debrecenben a Campuson.
Meg akkor is jött nyaranta eddig is, amikor épp semmi államvizsga nem volt. Úgyhogy mindegy is, nem kell semmi pretextus: simán jöhet.

De tényleg: nem unom már a feszteket? Például a Szigetet, de a Félszigetet vagy épp a Campust is. Unhatnám. Hiszen évek óta látogatom őket. De nem.
Pedig épp azon méláztam az imént, hogy ha egy picit is odanézünk, látható az összes hűvös acélcső, krómozott dugattyú, szelep és hidraulika a színes szánsájnos kulisszák mögött: minden oldalról csakis precíz, kimért, ugyanakkor bemért, jéghideg, olajozott üzleti gépezet már mindegyik ilyen rendezvény.
És elárasztotta egész Európát.

Amikor az ember rádöbben, melyik a Prodidzsáj És amikor megmutatja, avagy Prodidzsáj tribute

A világon sehol sincs annyi ilyenszerű feszt, mint az öreg kontinensen. Mert nagy üzlet, s éppen ezekben az években van jelen formájában csúcsra járatva e gépezet. Most ez a divat.

Ezzel együtt jobb, ha az ember az idő nagyrészét a kulisszákon innen tölti. Mert úgy valóban jól szórakozhat.

Én például már napok óta nagyon jól szórakozom. Pedig még ki sem mentem a Szigetre.
Nézem viszont az audiovizuális reklámanyagaikat. Amik - pár év viszonylagos csend után - megint nagy dobásnak számítanak e téren.
Az idei szpotjaik halálpontosan bemérik és letarolják a célközönséget. Ráadásul kultuszt teremtemek. Nem hosszan tartót, nem évelőt, csak egynyárit. De ez elég is nekik.
Pedig az idei reklámfilmjeik finomvegyesek. Az első kettő nagyon atom, erősen ott van a szeren, a többiek nem túlságosan eredetiek, ám - folytatások lévén - az előzményekből élnek, és így repesztenek maguk is.

Nézzük, miről van szó.

Pedig nagyon nem szeretem a blogokban a reklámozást, mindig kerülöm is – és most sem ez a szándékom. Arról nem is beszélve, hogy eleve nem igazán menő összevisza mindent belinkelgetni, hiszen a jutyúb - meg a net általában - amúgyis tele van humoros és falnakmenős videókkal. Az ember napokig szórakozhat ezek sasolásával. Szóval elég link dolog linkelni.
Ám a következők annyira súlyosak, hogy meg kell mutatnom őket. Meg amúgyis mennek a témához. A legelsőt (ugye a dárenbézre dudorgósat) már mindenki ismeri. De azzal kezdjük, hogy teljes legyen a kollekció. (Hoppá: kollekció ugye. Azaz sorozat, hülye nézővel való összegyűjtetés, a “minden része meglegyen” filingre való rávezetés – ez is a jó reklám egyik ismérve. Lépre mentem én is.)

Szóval itt van, haladjunk szépen, sorrendben.
És itt a folytatása.
Meg itt.
Na meg itt.
És itt is.
Továbbá itt.
Nem beszélve erről.

Nahát ezek azok, amelyeket már napok óta nézek és röhögök rajta megannyiszor, mint a hülyegyerek. Súlyos, kriminális, durva. :) Én csak hájh kálcsernek hívom.

Tipikus példa arra, hogy mire képes egy jó reklám. Humor lesz belőle, majd kult, és mint ilyen még terjeszteti is magát. Még olyanokkal is, mint én, akiknél az ilyesmi általában sorompóra talál, mert ugye én aztán nem vagyok konzumidióta, meg reklámfelület, meg satöbbi.

Dehát ezek az arcok, mármint a Sziget-biznisz irányítói mindig is nagyok voltak reklámoztatásban. Ráadásul azt a kockázatot is vállalták, hogy minden évben egy másik egynyári kultuszt építenek ki a Szigethez. Merész és ügyes stratégia.
És volt, hogy bejött, volt, hogy nem. Ám amikor igazán bejön, akkor még merchandise is ragad hozzá (pólók, sapkák, bögrék, kitűzők, cédék, miegymás), ami meg aztán maga a főnyeremény: hiszen ha úgy vesszük, a reklámköltség megtérül azzal, hogy a reklámból kultusz, majd önálló árucikk lesz – plusz még ugye ez visszaigazolása annak is, hogy maga a hirdetés elérte a célját. Ügyessss.

Sanyikám a háttérből figyel

Nézzük időrendben.
Szóval a legelokvensebb példa erre a Kistehén. Igazi márkanévvé, branddé nőtte ki magát az állatja. 2002-ben volt a Sziget reklámfigurája. Még abban az évben együttes is épült rá, nem beszélve a különféle más, kisebb árucikkekről. Mindeddig a legnagyobb ilyen dobása volt a szervezőknek.
Kevesebben emlékezhetnek a másik - kiemelkedőbbnek és a Kistehén alól kimászva újabb nagy dobásnak szánt - belső brandingre. A 2004-es, magyar mondókákkal és ehhez igazított animációcskákkal, meg reklámokkal operáló próbálkozás akkor nem jött be, lényegében nyomtalanul kimúlt.
Aztán volt olyan is, amikor a Sziget aktuális védjegye és kultuszhülyesége olyasmi lett, amire nekik egy vasat sem kellett költeniük. Egy autós reklámból származott ugyanis a "Gerappa!" kiáltás, amit szinte mindenki ordítozott a 2000. évi Szigeten. És ez spontán módon alakult ki és terjedt futótűzként. "Gerappaaaa!" - ez volt a mindenre illő kérdés és az univerális válasz is pár hétig. S fura módon az eredeti reklám (egy autómárka) helyett a fesztivállal forrott össze elválaszthatatlanul.
Tavaly, azaz 2008-ban ismét megpróbáltak az egyszerű hírdetés mellett egy kis reklámlegendát gyártani a rendezvény köré. A “Ki a király?” kampány nekem bejött, de sokaknak láthatóan nem, ugyanis nem lett belőle nagy mánia.
Nos, mindehhez jön most az idei újabb próbálkozás. És az máris látszik, hogy most ismét összejött nekik. Erősen megnyomták ugyanis a marketing gombot, s megint egy jó, ütős kampány lett az eredménye.

Szükségük is van rá, ugyanis – amennyire én tudom – idén a Szigeten és a Félszigeten is az a célkitűzésük, hogy növeljék a látogatók számát, mivel a világválságos időszakban csak a nyereség az, ami elfogadható. Most erősebben fog ütni rajtuk az, ha a biznisz stagnál, vagy romlik. Tehát sem a nullszaldó, sem a veszteségesség nem elfogadható nekik idén. (Márpedig az előzetes adatok szerint a marosvásárhelyi Félszigetükön nem érték el a célt, nem nőtt ugyanis a látogatók száma, sőt, a tavalyelőtti arányokra állt be. Igaz, nyereséges volt viszont a szintén általuk futtatott soproni VOLT és a Zamárdiban lezajlott Balaton Sound, és jön még a Bónusz Fesztivál.)
Úgyhogy mindent egybevetve idén különösen kellett nekik egy átmozgatóbb reklámkampány, amellyel megpróbálhatják felturbózni a Szigetet.

Apropó világválság: épp pár órája akadt a kezembe az a cikkem, amellyel tavaly zártam a Sziget-tudósításaimat. Szeptember elsején jelent meg, s a cikk legvége így hangzik: “A szervezők egy olyan kivételes dolgot is hozzátettek, amit még soha – azt, hogy ha nem lesz valami nagy krach, akkor a jegyárak semmit sem változnak 2009-re. Na, meglátjuk. Viszlát!”
És megláttuk. Lett krach, van krízis. Sőt, még a magyarországi ÁFA-emelés is rátett egy lapáttal, ezt is ráterhelték a szervezők a látogatókra. Úgyhogy a jegyek ára is nőtt, immár kifejezetten drága rendezvénynek számít a Sziget.

Ami tehát egy hatalmas üzlet. Nyilván.
De nem is erről akartam írni. Csak közben megint elkalandoztam és kisebb tanulmányt kanyarítottam ide a reklámstratégiájukról. Amely stratégia csak egy kis része magának a hatalmas üzletnek.

De ez jó üzlet is. Mert cserébe egy egész jó hetet kap az ember. Ha ki tudja végre verni a fejéből, hogy állandóan a kulisszák mögé kukucskáljon.

Na, akkor kezdem is. A kiverést. A fejemből.
Hiszen most, hogy ilyen ügyesen leállamvizsgáztam, jöhet végre egy kis fesztiválos ejtőzés. Egyszerűen most egy ideig nem kell okosakat mondani.
Elég csak feleleveníteni pár fontos angol Hunglish dalszöveget, amire szükség lehet. Úgy, mint "I’m the sirefather, whisthing sirefather", vagy a híres "Sza-sza-sza-sza Szabó Szilvi, Szabó Szilvi".
;)